Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-12-05 / 23. szám
1898. deczember 5. Vendéglősök Lapja. 3 volt haszna, de azért nem keserítet ték el a balsikerek. Elfog ő menni a vendéglősökkel harmadszor is. Ne vigye magával Fáik lovag urat, hanem állítson be egymaga azzal az ötven panaszossal. Adja elő panaszaikat s nyújtsa át emlékiratukat. Jelentkezzék Gundel János úr nálunk, hajlandó e a kegyelmes úr elé vinni ezeket a szegény vendéglősöket ? Ha tagadó választ ad, legyen olyan önmegtagadó, adja be a lemondását. Aki hallgat, az beleegyezik. Ha hallgat, elküldjük hozzá a panaszosokat, miután ő elfogja azokat kalauzolni, Ámbár az ipartársulat elnökétől megvárhatjuk, hogy az ügynek, amelynek élén áll, maga ajánlja lel szolgálatait, azért Gundel úrnak nagyobb kényelmére mi tesszük meg, hogy felhívjuk e fontos mozgalom vezetésére. Fontos napokat élünk. Ha Gundel úr elzárkózik tőlünk ezekben a fontos napokban, úgy lépjen félre az útból s adja át a helyét olyan embereknek, akik együtt haladnak hanyatló iparunk jogos követelményeivel. Hiszen akad ügybuzgóbb ember is, aki vendéglőseinket a miniszter elé kalauzolja, de hát szívesen látnánk, ha az elnöki méltóságért cserébe honoráriumképpen Gundel úr adná ki a jelszót a szegény károsult vendéglősöknek; — Nos, föl a miniszterhez I A szombathelyi vendéglősök mozgalma. Két éve is elmúlt már annak, hogy a magyarországi szállodások és vendéglősök congresszusra gyűltek össze, a millenáris kiállítás ünnepély csarnokának hatalmas tér meiben. Az egész magyar vendéglős] kar jött egybe, hogy megbeszélje sérelmét, előadja panaszát, s keressen orvoslást ott, ahol találni legbiztusabban remélt, a legmagasabb fórumnál. Fő sérelme a testületnek az, hogy manapság mindenki több bort és sört mér ki, mint épen azok, kik ezt hivatásszerüleg gyakorolják, akik ezt az ipart tanulták. A kereskedők és szatócsok károsítják a vendéglős ipar ez ős jogát, s űzik a kismértékben elárusitást oly módon, mely a vendéglősök érdekeit nagyon érzékenyen sújtja. Dr. Szabó László szombathelyi ügyvéd mint az ottani ipartársulat ügyésze, szépen megokolt előterjesztésben adta mindezeket elő a millenáris congresszuson, s a gyűlés óriási lelkesedéssel tette magáévá a magas kormányhoz intézendő memorandumot, de eredményt kivívni most sem tudott. A szombathelyi vendéglősök és szállodások is nagyon érzik a bajt, mert nincs utcza, melyben legalább is két szatócsbolt ne volna, hol nemcsak pálinkát isznak, de I vidám sörözés, és borquaterkázás történik | a szatócs üzlet .,irodájában“. A közönség [ úgy megszokott a szatócsnak hazulról sógorától kapott saját termésű és olcsó borára, hogy a vendéglők esténkint tátongnak az ürességtől. Hogy mennyi ebből a kára a vendéglősnek — a ki a "konyhára nagyon jó, ha rá nem fizet — azt mindenki megítélheti. Ilyen verseny mellett nem képes existálni a vendéglős ipar, pedig ezeknek tönkre jutása nem lehet minden az államra nézve. A szombathelyi testület tehát egyik legutóbb tartott gyűlésén oly aktusra határozta el magát, mely megvalósulása esetén talán tud kárpótlást nyújtani a szatócsnak és kereskedőé által elvont haszonért. Fogyasztási szövetkezet felállítását tervezik a testület kebelében, melyből az összes helybeli és vidéki vendéglősök szükségleteiket beszerezni tartoznának. Egy minden cikkel ellátott áruraktár - lenne az, melyben a vendéglős minden néven nevezendő szükségleteit beszerezheti, még pedig tetemesebb olcsósággal, amennyi- ben csak a kezelési és raktár helyiség költségeit kell haszonképen bevenniük. Szombathelyen 60 vendéglős vau, akik egy maguk is fenn tudnak tartani egy nagy üzletet, hátha még tekintetbe vesszük a rengeteg vidéki embert és a vendéglős tanácsára szintén az olcsó boltba megy s ott veszi meg a haza vinni valót. Az eszme nem megvetendő, s az ily szövetkezet czélirányos vezetés mellett nagyon szépen megfelel hivatásának. Hogy minő kára származik azután ebből a kereskedőnek meg a szatócsnak, azt könnyű eltalálni. Hisz 30—40 magánház nem oly fogyasztó, mint egy vendéglő ! Üdvözöljük derék szombathelyi kartársainkat, kik felismerve az őket végromlással fenyegető veszély nagyságát ily módon próbálnak magukon segíteni, mikor máshonnan hiába várják a segedelmet. Nem tudjuk elággé követésre ajánlani a szombatholyi J példát, mely előnyeivel ily kecsegtető. Te- ! gyenek úgy többi nagy városaink is, s egy I ily hatalmas mozgalom tán felkelti mégis az illetékes körök figyelmét, s eszükbe jut, hogy tán még sem egészen helyesen van ez, ahogyan van !!!... A szódaviz-adó. Az egész sajtó, az egész közlemény felzudult, mikor a fővárosnál a szódavíz-adó gondolata felvetődött és a tanács nem törődve a sajtóval, se közvéleménynyel, komolyan tervbe vette, hogy a szegényebb néposztálynak ezt az egyetlen italát — a néha fogyatékos tisztaságú káposztásmegyeri vizen kívül — palaczkonkint egy krajczárjával megadóztassa. A javaslat már az albizottságok között harangok Ma már a pénzügyi bizottság tárgyalta- Itt-ott azt is pengetik, hogy ne a szódavizet’ hanem a pezsgőt vessék adó alá. Most a szikviz-gyárosok ipartársulata kér szót; a napokban körlevélben fordul majd a bizottsági tagokhoz — mivelhogy a tanácson kivül az ipartársulatnak is lehet valami csekély mondani valója a hivatalos aktákban nagyon felmagasztalt uj adó dicséretéről. Egyszerűen azt az ajánlatot teszi a tanácsnak, hogyha a főváros azt hiszik, hogy a szikviz elbírja ezt a horribilis adót, a melynek párja Európában még az egyed- árussági tárgyak között sincs, akkor a befektetett tőkék ellenében sajátítsa ki a gyárakat, és csináljon, ha tetszik — hatósági szódavizet. Öt évvel azelőtt még négy-öt krajczárjával adta a gyáros a szikvizet palaczkonkint, most a gyári ár leg- fölebb két krajczár. A tanács ebből azt következteti, hogy a fogyasztás növekedett, holott öt év óta az újonnan alapított szikvizgyárak egyetlen kivétellel mind elbuktak és a gyárak száma nagyvenkettő- ről tizenkettőre apadt. A gépberendezés, a közegészségügyi hatóság részéről megkövetelt drága arzénmentes kénsav, munkabér, kocsi stb. nyolczkilencz tizedrészét kötik le a gyári árnak, ami haszon volna, azt elviszik a szodavizes üvegek csempészői, orgazdái, akik vaggonszámra szállítják az üvegeket a vidékre. A tanács tekintélyes összegre számit az uj adóból, holott eddig, ha fél krajczár- ral próbálták is emelni a viz árát, óriási csökkenés állott be a fogyasztásban s le kellett mondani az áremelésről. Most egyszerre egy krajczárral szállna fel a viz ára, mert egy krajczár volna az adó üvegenkint. Eddig nyolcz krajczár volt a viz köbmétere, most a vizmérő órák alapján tizennégy forintot fizetnének a városnak egy köbméterért, ami kiválóan alkalmas volna arra, hogy huszonnégy óra alatt minden gyárat beszüntessenek. A köztörvényhatóság alaposan el szokott bánni az eféle javaslatokkal, s most az ipartársulat a bizottsági tagokhoz fordul, ne engedjék, hogy a közjövedelem csekély és problematikus összeggel való emelése végett csődbe vigyenek egy hasznos és nagyou is költséges ipart, megfosszák a legszegényebb népet egyetlen olcsó egészséges élvezeti czikkétől* Mindezeket egy memorandum fejti ki bőven, amelyet egy fenyegetett ipartestület dolgozott ki. Ők tudják s nagyon világosan ki is fejtik, hogy ez adó igazságtalan, megöl egy tisztes ipart és a fővárosnak alig hoz figyelemre méltó hasznot. Mi pedig emellett szomorúan látjuk, hogy ezt az adót is, mint minden súlyos terhet, kizárólag a szegény emberre róják. A gazdagabb néposztály is iszik ugyan szódavizet, de a Hungáriában és az Angol királynéban, ahol egy hatost fizet a két krajczár ára vízért. Ha három krajczár lesz az ára, akkor is csak egy hatost fizet érte. Pedig a gazdag embernek nemcsak több pénze, de több itala is van, mint a szegénynek. Harminczféle drága pezsgője van, százféle finom bora, cognacja, likőrje. Egyiket se bántják, csak a szegény ember egyetlen üdítő italát. Az is bosszantó, hogy a fővárosnál mindig csak a terhek emelésével és sohase a tékozlások megszorításával iparkodnak az egyensúly helyreállítására. Pedig legalább ötven helyen lehetne azt az összeget megtakarítani, amit ilyenképen egy ipar megölésével beszedni próbálnak. Csak egyet mondunk; a főváros valami kétszázezer forint ára gépolajat használ egy évben, és veszi hetven forintjával a mázsáját. A legjobb fajta kenőolaj harmincz-negyven forint a kereskedelemben. Aztán minek ez az irtózatos sok drága kenőolaj ? Hiszen igaz, a kenés drága, — de okvetlenül olajjal kell lenni ? ,,0 H.“
