Vendéglősök Lapja, 1898 (14. évfolyam, 1-24. szám)
1898-09-20 / 18. szám
Vendéglősök Lapja 1893. szeptember 20. Srzséőet királyné szive. Kárpátoktól Adriáig mélységes a gyász! Egy jajszóban zokog az a rettentő fájdalom, mely a szivekben dúl s a pokolnak minden kínjával és gyötrelmével kiégette belőlük a reménységnek utolsó szálát is, hogy még egyszer, utoljára oly tomboló örömben fognak dobogni, mint annyiszor máskor, valahányszor felséges bálványuk, édes Hazánk őrangyala, Erzsébet királyné közöttük megjelent. Ünnep volt az! Örömünnep ! A hitnek, reménynek diadalmi napja! Az isteni gondviselésnek drága malasztja ! A szenvedő szív égető fájdalma elnémult, meggyógyult akkor. Az élet nehéz csapásai alatt hite vesztett az ő láttára uj életre éledt fel s megtanult hinni, bízni és remélni. Tőle tanulta meg, a ki folyton csak a Golgotát járta s megnyugvással hordozta azt a nehéz keresztet, melynek terhe alatt annyi ezer más számtalanszor összeroskadna s a halálban keresne menedéket s gyógyító balzsamot arra az örökké vérző sebre, melyben csak az ő édes anyai szeretete keresett és talált erőt, bátorságot és menyországot; a mely mindig lelke elé varázsolta a múltnak ezer meg ezer örömét, édes reménységét, a melyet szerető szivének egész hevével és rajongásával, boldog önfeláldozásával ápolt, nevelt és dédelgetett. Nem volt szív a Boldogságos Szűzét sem véve ki, melyet a szenvedés oly szentté és fenségessé avatott volna, mint Magyarország Nagyasszonyának a szive. A nemzet anyja volt. Annak reményei az ő reményei voltak. Annak bánatára az ő bánatos lelkében mindig volt vigasztalás és biztatás. Szerető szivével ragadta meg a nemzet sorsát s oly biztosan s annyi szeretettel vezette oly sok megpróbáltatáson és őrvényen keresztül, hogy a nemzet ezredéves dicsőséges fennállásának tündér fényében megfürödve örömmel, törhetlen hittel s ingathatlan bizalommal lépte át egy uj ezredévnek küszöbét. Fejedelmi nagy szive örökre összeforrott a nemzet szivével ama feledhetetlen magasztos pillanatban, a melynek örök emlékéül künn a soroksári úton árnyas kert ölében emelkedik az a fényes hajlék, melyben a nagy időknek rettenthetlen bajnokai dicsőséges emlékeiknek élnek. Ekkor nyújtotta áldott segítő jobbját a szegény roskadozó Hazának, ki az ádáz, véres harczokban elfáradt hűséges fiainak nem adhatott egyebet köszöneté és hálája jeléül, csak fákat növelt, a melyeknek árnyékában pihenőre hajthathatták bús fejüket, ha a nap perzselő heve, s az élet nehéz gondja elcsigázta őket, s egy-egy ágat nyújtott feléjük, hogy botnak törjék le s arra támaszkodjanak, ha a lábuk fájna . . . És ez az angyali szív, mely egy nemzet reményét, békéjét és áldását foglalta magában, —- óh siralom — szemfödél alatt pihen ! Szeptember 10-én az átkos pusztításnak legádázabb démona kiszabadult százados börtönéből. Őrjöngő dühében ezt az angyali szivet verte által, hogy a szegény magyarnak két Kálváriája legyen. Az egyiken a lelke gyógyuljon meg, a másikon a szive hasadjon meg. Az egyiken hitet, bizalmat és kegyelmet nyerjen, a másikon mindig csak szenvedjen. Az egyiken zsolozsmát énekeljen, a másikon folyton keseregjen : „Nagy a mi nyomorúságunk, nagy a mi vesztességünk, lehullott a mi fejünknek koronája“ . . . A bécsi kapuczinusok gondosan bezárták a kriptát. Benne őrzik árva Magyarország Nagyasszonyát. Szent volt e kripta, de százszorta szentebb mostan : a nemzet szent fájdalma szentelte meg, hogy az ő szent halottja szent nyugalomban várja a dicsőséges feltámadás nagy napját. Kárpátoktól Adriáig nagy a gyász ! Király, s nemzet egyaránt zokogja : könyörülj rajtunk mennyei jó Atyánk ! Szeretett királyunk angyali jóságú nejét siratja, a ki gyermekeit oly rajongó szeretettel nevelte, mint egykor az Istenanya. Felséges királyunk a vallás karjai között keres gyógyulást, koronás fők s népek sietnek, hogy őt megvigasztalják. De kicsoda vigasztalhat meg bennünket ? Csak az égnek irgalma, a melyért Kárpátoktól Adriáig milliók szivéből csak az az egy hő fohász száll; Könyörülj rajtunk, Istenünk, vigasztald meg, áldd meg s tartsd meg Őt nekünk áldott jó királyunkat! Tartsd meg Őt, a meddig megtarthatod. Amen.-s—s.
