Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-06-05 / 11. szám
4 Melység- s magasságot alkotott az ember, Vélve, hogy betölti önmagával azt, S hogy tán rájön : mi van oda lenn és ott fenn, S arra maijd birtokló bélyeget ragaszt. Oh pedig tudhatná, hogyha ezt elérte: Mind tovább kutatna ott a mélybe' s fenn S hogy a mit keres, azt soha el nem éri, — Nincs mélység s magasság, csak egy végtelen. Mélység- s magasságot alkotott az ember, Az elbizott, gőgös s gyarló ember-ész, Mely a mit elérhet, hinni abba tud csak, S mást mindent tagadna, oly silány s merész. Oh pedig tudása mécsvilág csak ahhoz A napokhoz, mikkel az űr van tele. S mely szűk agyát is csak árnyakkal deríti, — Nincs mélység s magasság, csak egy végtelen. Mélység- s magasságot alkotott az ember, Nincs mélység s magasság, nincs kezdet, se vég: Minden : volt, van és lesz, a mit nem is látunk, Azt nem is álmodva, nem is sejtve még. A sok gyötrelem, kin, mit itt hurczolunk s a Csöpp kéj s gyönyör, mind, mind újra megjelen; Uj s uj föltámadás, örök-élet van csak : Egy nagy isten, a ki örök s végtelen ! Benedek Aladár. A bőkezű papa. Kép a vendéglői életből. — Irta: Gelsei Biró Zoltán. — Úgy mondják, Szikszay bácsinál történt. Egy módunk van rá, bogy elhigyjük, mert egy öreg, őszliaju ember mesélte el, a ki most egy csillagásznál asszisztens. Hajdan pinezér volt és épp olyan fürgén és vidoran hordta karján egyszerre hat személy számára a salátával fűszerezett piros pecsenyét, mint a mily fürgén és vidoran törülgeti a különböző homorú és domború lencséket, a melyen körösztül megengedi a nagykepü hold bácsi, hogy a professzor ur kikukucskálja titkait. Ez a hajdani pinezér bácsi meséli el, hogy egyszer Szent István napján háromszorozott erővel tiltottak keresztül kasul a termeket, kielégíteni azt a sok éhes és szomjas embert, a kik kézzel, lábbal, torokkal és füttyel, dobogással és kiabállással követelték a magukét. Úgy egy óra tájban, egy hosszú vézna, fekete-szemüveges, rideg ábrázatu ur tolt be az ajtón öt pútok kis gyereket. Nagy gondosan letisztogatta a székeket, körül ültette a gyerekeket, levetette a kez- tyiijét s fehér csontgombos botjával elkezdte kegyetlenül verni az asztalt. Menten hárman is oda szaladtak a pin- ezérek, mert nincs rettenetesebb -ja türelmetlen vendégnél. A fekete pápaszemes ur levette a szemüveget s ezzel a bevezetéssel kezdte: — Disznóság! Az egyik pinezér menten elloholt, a második egy egészen ellenkező póluson levő asztalhoz iramodott, a harmadikat érte az a keserűség, hogy ezt az urat most kiszolgálja a ki a müveit társalgó legszerényebb kifejezésével kezdi meg a rendelést. — Bizony kérem ássan’ nagy meleg vagyon ! igyekezett a forróságra tukmálni ezt a díszes kifejezést, hanem a pápaszemes ur kiparirozta az elhárító vágást és megismételte meggyőződését: — Disznóság! — majd tette hozzá, — hogy ilyen piszkos, rongy terítéket raknak egy ur elé. — Azonnal lesz másik kérem ! kiálltott örömmel a harmadik, hogy legalább alkalma nyílik neki is megiramodi s azzal rohant el. A pápaszemes ur azonban vissza menydörögte. — Várjon ! Mit esztek édes fiaim ? — Levest papa! — Én is papa! — Én is azt papa! — Hozzon hat hallevest! Három perez múlva fölkanalozták a ha^ levest. A pápaszemes ur közben gorombásko- dott egyre másra a szörnyen panaszkodott, hogy a vidéki embert egy cseppet sem becsülik ezek az ilyen olyan pesti pinezérek, pedig borravalót is többet eloszt három nap alatt, mint a mennyit egy pesti ficsur egész év alatt megeszik. A pinezérek köhögtek, suttogtak és szorongtak egymásközt, hogy ezt az embert nagyon jól ki kell szolgálni, mert még képes a „Pesti Hirlap“-ban nyilatkozni. A következő perezben megdöngette a sörös kriglit. Szidta, hogy milyen átkozott, rossz, keserű sört szolgáltak föl neki. Követelte, hogy öntsék ki a moslékba, mert kü- lömbén a mily komiszok, még megitatják mással, pedig ő az emberbaráti és közegész ségiigyi egyesület országos nagybizottságának tagja. Rendelt helyette aszú bort. Azt egyenesen kiköpte. Hozatott Magyarádit, Ménesig Villányit, mig végre megállapodott u tokajiban, mint a melyet valahogyan csők le lehet gyűrni Azután elővette az étlapot és sorba kérdezte az öt gyereket, hogy mit akar enni. — Pecsenyét papa! — Csirkét papa ! — Marhahúst papa! A gyerekek kórusba nyávogtak ennivalóért. Megindult tehát a sorrend. A mi különösen csak volt olyan az étlapon, a tengeri ráktól az őszi baraczkig, az őzcombtól fáczán- tól, osztrigától kezdve az ananászig korai szőlőig végig rendelt minden. Először jóízűen láttak az éveshez, később már csak turkáltak benne, Az ananászból egy falatot kóstoltak, az őszi baraczkot a magjáig hámozták le. A pápaszemes ur tizenkét fogást torkolt keresztül. Végül pezsgőt rendelt s közben elszürcsölte fekete kávéját. A fekete kávé a gyerekeknek nem kellett, hanem a pezsgőt szívesen vették. Bele mártogatták előbb a süteményeket, azután az ujjaikat s arról szopogatták le a habzó Mummet. Az arezuk vérpiros lett, kaczagtak, egymás szemébe fröcsköltek, közben sűrűn és hálásan emle. gették a jó papát, A pezsgő a fejükbe ment A papa maradt egyedül komoly éí méltóságteljes. Egyszer csak földhöz ;vágta j szivarját. — Miféle komisz szivart adtak nekem' A pinezér oda sietett. — Csak havannám van kérem ássan — Nohát süssék meg! Ez a világ leg- komiszabb és legbüdösebb szivarja. Várjatok gyerekek, majd hozok én magamnak ! — Kérem ássan! hajlongott zavartai a pinezér, A pápaszemes ur felkelt, vette a botja s átment a trafikba szivart venni. A gyerekek egy darabig játszadoztak Elmúlt másfél őrá, a papa még nőm tér vissza. Két óra múlva a fizető pinezér kerekedett felül. Oda ment a fiukhoz. Kettő rósz- szül volt, a többi bömbölt, hogy haza megy, —- Hogy hinak kis fiaim ? Egyszerre öt hang mondott öt különféle nevet. Az egyik Kis, a másik Kerék, a harmadik Szűcs, a negyedik Deucs, az ötödik Kovács papának a fia volt. A fizető pinezér majd hanyatt vágódott. — Hát ezt a bácsit hogy hívják ! — Nem tudjuk ! — hangzott öt torokból. — Ejnye akasztófák! Hisz apátoknak szólítottátok ? — Igen ! — kezdett sírni a legnagyob- bik, — a muzeumkertben játszottunk s oda jött, hogy elviss bennünket mulatni, azután azt kívánta, hogy mindenütt papának szólítsuk. Hát megtettük, mert tetszett a mulatság nekünk. Bühühühühühühű! A fizető pinezér kihányta a gyerekeket az utczára s a bőkezű papát a rendőrség még ma is nyomozza. Nagyszabású mozgalmunk érdekében. Nem ismeretlen már t. olvasóink előtt azon előnyös mozgalom, melyet lapunk megindított és a melyet előre láthatólag keresztül fog vinni. Mindent a vendéglősökért! Ez a jelszava lankadni nem tudó szerkesztőnknek, ki minden tekintetben a vendéglősök sorsán akar és fog segíteni. Ez adta neki azt az anyagi áldozatokkal járó ideát, hogy személyesen beutazza az ország tekintélyesebb városait és a vendéglősöket élő szóval birja szavazati lapok aláírására. Magasztos ügyünk minél gyorsabb elintézése czéljából e hó 8-án indul lapunk buzgó barátjával Eble Lajos úrral a következően felsorolt városokba úgymint: Tata, Komárom, Győr, Pápa, Szombathely, Körmend, Pécs, Eszék, Zombor, Szabadka, Szeged, Makó, Orosháza, B.-Csaba, Arad, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Maros-Vásárhely, Deés, Nagy-Károly, Szathmár, Ungvár, S.-A.-Ujhely, Miskolcz, Kassa, Poprád, Rózsahegy, Liptó-Szent-Miklós, Zsolna, Trencsén, Pozsony, Esztergom. Ezeket a városokat fogja lapunk szerkesztője személyesen meglátogatni. Távolléte alatt lapunk munkatársa Kulcsár Béla veszi át a lap vezetését.
