Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-08-20 / 16. szám
Millióra rug az az összeg, mely a Fliegende Blátterért s a magyarfaló Gar- tenlaubeért külföldre vándorol. Ezzel pedis: háromszorosan vétkezünk | önmagunk, a nemzet és a haza ellen. Vétkezünk, mert ezek a lapok megmételyezik bennünk a magyarságot; vétkezünk, mert tekintélyes összeggel szegényit- jük küzködö irodalmunkat ; vétkezünk, mert ezekkel a lapokkal elnyomjuk hazai iparunkat és kereskedelmünket. Ezek a ;lapok ugyanis nem adóznak a mi országunknak, bennük a külföldi iparosok és kereskedők ingyen hirdetik áruikat közönségünknek, inig a szegény magyar kereskedő és iparos, ha nevét terjeszteni akarja, minden egyes hirdetménye után 30 krajczárt kénytelen fizetni a kincstárnak. Nem Isten ellen való vétek-e, nem valóságos öngyilkosság-e a külföldi lapok j aratása? Mondjunk le hát róluk a magunk javáért. Van magyar lap, jobbnál jobb elég. Élczlapjaink: Bolond Istók, Kakas Márton, Üstökös, Mátyás Diák, Borsszem Jankó, Herlcó Páter, Magvar Figaró, Pokrócz Ádám s a magyar Fliegende: az Uram báty ám. Szépirodalmi képes lapjaink : Vasár- I napi Újság, Uj idők, Ország-Világ, Vasárnapi Lapok, Idegenek Lapja, Képes Családi Lapok stb. Ki hát az idegen lapokkal, a melyek országunkból kiviszik a pénzt s hozzánk becsempészik a romlottságot s az idegen ipart. Ki hát az idegen lapokkal ! Mutassák meg vendéglőseink, hogy nemcsak akarnak, de tudnak is magyarok és hazafiak lenni. Mutassák meg, hogy nem kiskorúak többé, ismerik a nemzeti vagyonosodás törvényeit, a melyeknek fundamentuma ez : Ki az idegennel ! pártold a hazait! Adja Isten, hogy szavunknak mentői számosabb követője legyen! Blicczelés. A szegedi országos pinczérkongresszu- son következő határozat hozatott és fogadtatott el: Utasittatik a központi előkészítő bizottság, miszerint a létesítendő országos egyesület alapszabályzatának keretébe a kebelbeli helyeszközlést is felvegye, a melynek kidolgozásánál a következő alapelvek irányadók stb. Tóth Endre ur a múlt hóban megtartott értekezleten óhajtotta, hogy ez a rezo- luczió figyelembe vétessék és kívánta, „hogy a most tárgyalásra kerülő alapszabalyterve- zet, az on az alapon kiegészitessék;“ ehhez a jogos kívánsághoz tehát szó sem férhetett volna, annál inkább is, mivel a szegedi kongresszus az előkészítő bizottságot direkte utasította, hogy azt, amit Tóth emlitett, belevegye a tervezetbe. De a jogtanácsos ur imigy okoskodott: Ő maga is fontosnak tartja a helyeszközlésnek a szabályozását. De az nem alkalmazható a nyugdíj egyesület j alapszabály tervezetébe. De ha a nyugdíj- egyesületet megalakítottuk, akkor következnek a többi jogos óhajok. Én azt gondolom, itt fogalom zavar van, mert a fönt emlitett határozat bizonnyal ugy értelmezendő, hogy az országos pinczér-egyesület megalakulását óhajtja és ennek czélja legyen: a nyugdíj intézetet létesíteni, az elhelyezést rendezni és apinczér szakiskolákat felállítani. Mint én az előttem fekvő kongresszusi beszámolókból láttam, Tóth ur a nyugdíj alapsz. tervezetbe kívánja beleilleszteni az elhelyezés ügyet, amelynek nézetem szerint semmi praktikus haszna nem lenne, hanem igenis, azt ki kell mondani, hogy a nyugdijegyesii- letünk tagjai csak tanult üzletemberek lehessenek. Tóth urnák azt kellett volna kérdezni, hogy az 'országos szövetséggel hogy vagyunk? és ennek az alapsz. kell majd bele venni az elhelyezést. Mivel a napirendben az orsz. szövetség létesítéséről szó nem volt, néhány kartársaimmal elhatároztuk, hogy az elhelyezés ügyét el nem hagyjuk aludni, szemelőtt tartottuk az előkészítő bizottság kívánságát, július elseje előtt be- kiildtünk egy indítványt, amelyben többen azt hangoztattuk, hogy az elhelyezés körül észlelt nagy visszaélések miatt a kongresszus Írjon fel a miniszterhez ezek orvoslása miatt, de bizony erről az indítványról, amelyet magam nem feltétlenül helyeseltem, nem hallottam semmit sem, pedig ezt az indítványunkat „a szabályzat értelmében július 1-ig beterjesztettük.“ Midőn Tóth ur erről a kellemetlen themáról beszélt felette, rosszul érezhette magát Abrahámovits Mór ur, mert mindjárt felszólalt, hogy „maradjunk csak a nyugdij intézmény mellett,“ pedig e viselkedés miatt Szegeden az elnökkel már bajba keveredett. Hogy A. M. a nyugdij egyesület hive, arra esküdni mernék, hogy szakiskoláknak felállítását kívánja, azt is határozottan tudom, de hogy az elhelyezési ügy rendezését „külön“ sem akarja, azt is merem állítani. Személyek itt nem játszanak szerepet; hogy Tóth ur, Margulesz Ferencz ur, Fekete Géza stb., miért akarják az elhelyezést rendezni, azt mindnyájan tudjuk, de azt is jó volna tudni, hogy A. M. ur Szegeden az egész elhelyezést mellőzni miért akarta s Budapesten miért kívánná ezt külön tárgyalni? Ismétlem, személyek nem érdekelnek, hanem csak azok nézetei! Utóvégre legyünk már egyszer tisztában azzal: mit akarunk. Mondja meg A. M. ur, hogyan gondolja ő legjobban az elhelyezési visszaéléseket megszüntetni? Erre kérünk higgadt választ. Pósch Gyula. ' 3 A Szliácsi csendélet. E hó 19-én történt, hogy Júkoi József pinczér, a ki mint éthordó volt alkalmazva Dankovszky Ede éttermében, czigarettát ment vásárolni Kerekes András kereskedésébe, a hol Istvánt! Béla üzletvezetőtől czigarettát kért és egyúttal zsebébe nyúlt, hogy onnan pénzt vegyen ki. Istvánffy rárivalt a pinczéire, hogy mit dugott zsebre, mire az zsebét kiforgatta és megmutatta, hogy az üzletvezető gyanúsítása alaptalan volt. A rajta ejtett sérelmen felháborodva, most már eltávozott, a nélkül, hogy valamit vásárolt volna, az üzletvezető egy máök pinczér előtt még ugy nyilatkozott, hogy ha Jákoy nem lett volna pinczér, nem gyanakodott volna rá, Jákoy elmondta a dolgot pinczértársainak, ketten átmentek Istvánffyhoz és felszólították, hogy bocsánaton kérjen. Istvánffy erre nagy hetykén kijelentette, hogy ő pinczértől nem kér bocsánatot. Később maga Jákoy ment át öt társával és újra követelte a bocsánatkérést, de miután Istvánffy ezt most is megtagadta, mind a hatan megpofozták. Másnap délutánra a szliácsi szolgabiró maga elé idézte Jákoy József, Ludwig Károly, Brunner Ferencz, Si])os Jtnő, Brunner János és Kaliczky Károly pinczé- reket, a kik Istvánffyt megpofozták; a bei- dézettekkel a legdurvább hangon beszé t, inig Istvánffyval a legudvariasabban társalgóit és esti 3/i7 órakor a pinczérek előtt, a kik a becsületükön ejtett nagy sérelmet torolták meg, kihirdette az Ítéletet, a melylyel Jákoyt 40 frt. pénzbírságra és (1 napi elzárásra, pit társát pedig egyenként 30 írt. bírságra és 4—4 napi elzárásra ítélte azzal, h^gy a pinczérek Szliáes területéről mindenkorra kitiltatnak. A kitiltást egyúttal tudatta a csendőrőrsvezetővel, utasítván öt, hogy a mennyiben az elitéltek közül bármelyik esti fél 8 óra után Szliáes területén találtatnék, azt kisérje be hozzá Zólyomba, a honnan ő majd illetőségi helyére tolonczoltatja. A pinczérek persze felebbeztek a zólyomi szolgabiró ez ítélete ellen, melynek sarkalatos hibája és sérelme abban rejlik, hogy az ügy egyáltalán nem tartozik a szol- gabvró hatáskörébe és illetékességéhez, de mert a kitiltásra vonatkozó rész csak birtokon kívül volt felebbezhető, a gőzerővel elitéit pinezéreknek rchanniok kellett a vasútállomáshoz, a hol, szerencséjükre, egy órai késéssel jött a vonat, mert máskü'önoen máris csendőrök kisérték volna őket Zólyom mindenható urának a szine elé. Ez az eset óriási izgatottságot keltett a szliáesi fürdővendégek közt, a kik a szószoros értelmébe kiszolgálat nélkül maradtak. Rengeteg kára lett belőle a fürdő vendéglősének is, a ki talán csak napok múltán kaphat más embereket. Fér azonban ez Ítélethez más megjegyzés is. A pinczérek, a kik ellen ezt a kegyetlen ítéletet hozták, egytöl-egyik régi tagjai a pinezérgárdának. Tisztességes, becsületes emberek, a kik itt a fővárosban is állandó alkalmazásban vannak és állandó keresetük, lakásuk volt Szliácson is. Ezeket az embereket jogosan még a zólyomi szolgabiró sem tilthatta ki Szliáes területéről, ha máskülönben őket kellett is büntetni azért, hogy becsületükben gázolni mert egy szliácsi bennszülött, a ki azonban az elégtételadást megtagadta. Kár az ilyen ítéletekkel még inkább rontani a magyar fürdőknek úgyis nem a legjobb renoméját.
