Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-08-05 / 15. szám
4 1897. augusztus 5. Két szellem. — Borsodi Vilmos és Szekula Hugó. — Mindennek megvan a maga útja, a maga folyama. A műveltségnek, a haladásnak is. Hogy ez a műveltség, ez a haladás magyar legyen, abban — tagadhatatlanul nagy része van a „I endéglősök La/>já“-nak. Hogy Magyarország szive, a haza székes-fővárosa magyar jellegű legyen, ezért küzdött, áldozott a „Vendéglősök Lapja.“ Hogy magyar étlap is kapható, hogy a szállodások, vendéglősök, kávésok és pinczé- rek olykor-olykor magyarul is megszólítják az embert, ez tisztán a „Vendéglősök Lapja11 illetőleg e lap szerkesztőjének az érdeme. Mindennek ellenére Budapest, az ország szive, még sem lett igazán magyarrá, maradott németnek, azzá tették az úgy nevezett „Orfeumok“ vagyis a „Zengerájok Ezeket megdönteni gyönge volt a mi újságunk, gyönge az országos színész- egyesület, gyönge a rendőrség, sőt gyönge maga a kormány is, mert nem találták ki a módját, hogy a németesítés e fészkei alól mily módon rántsák ki a párnát. És ha ki is eszelték a módot, nem volt bátorsága valósítania az illetékes körnek, mert Ausztriából rögtön förmedvény és ukáz érkezett volna. Már-ni ár leírhatatlan szégyenbélveg- nek tekintettük a német orfeumokat s ime — egész váratlanul — a főfészkük a Somossi-féle — becsukta a boltot, mert jó magyar orfeum támadott „ Ös-Budavár -ában. „Ős-Budavár“ — engedély szerint — csak ideiglenes alkotás, de hatásában korszakos. „Ós-Budavár“-ának köszönhetjük, hogy a német ocsmány zengerájok, melyeknek engedélyezésénél a rendőrség eddigelé vajmi bőkezűn járt el, csődöt mondottak. Ez még kevés volna, mert ilyesféle mulatóhelyekre szükség van olyan világvárosban, mint Budapest. Hogy ezután is legyenek ilyen mulatóhelyek, ámde ezek magyar-jellegüek legyenek, erről egyrészt gondoskodott báró Bud- nay Béla főkapitány, másrészt maga a közönség. „ős-budavár“-áhan úgy a főkapitány, mint a közönség meggyőződött arról, hogy látni, élvezni valót sokkal többet nyújtanak a magyar művészek, mint az idegen kóklerek. Hogy ezzel a tapasztalással dicsekedhetik a főkapitány és a közönség, azt első sorban Borsodi Vilmos, „Ós-Budavára“ művészeti osztátya vezetőjének köszönhetjük, aztán Szekula Hugó vezérigazgató urnák, a ki mindent elkövet, hogy az ideiglenes „Os-Budavár“ a magyar dal és művészet állandó és ledönthetetlen templomává emelkedjék. Borsodi Vilmos tapintatos vezetésének köszönhető, hogy a magyar „Ős-Buda- vár“ megdöntötte Somossi német orfeumát s Borsodit azért hivatottnak tekintjük arra, hogy a sváb „zengerájok“ helyén fölépíti a magyar dal, a magyar humor és a magyar művészet csarnokait. Eddigi működése után bízunk benne s bizalmunk és tiszteletünk jeléül közöljük az ő arczképét. Borsodi Vilmos 1857-ben született. Iskoláit Mislcolczon, Nyíregyházán és Budapesten végezte. Majdnem mint gyermek lépett a színpadra, ahol nem annyira alakításával, mint inkább a rendezéssel s átalában a vezetéssel csakhamar olyan kiváló tehetségnek bizonyult, hogy igazgatóvá lett. Ezt a fáradhatlan férfiút ennek rendező tehetségét fedezte föl Szekula Hugó és szerződtette őt „Ős-budavár“ művezetőjévé; tehát joggal mondhatjuk, hogy két szellem Borsodi Vilmos és Szekula Hugó az oszlopembere a székesfőváros legkellemesebb mulatóhelyének — „Ős-budavár“ - ának. Mikor e mulatóhely vezérférfiainak egyikét, Borsodi Vilmost, képben is bemutatjuk olvasóinknak, abban a reményben teszszük, hogy Borsodi Vilmos és Szekula Hugó szakavatottságának és hazafias érzületének sikerül az, amit nem dicste’enül kezdett e lap: Budapestet igazán magyar jellegű várossá tenni. Ész és akarat előbb, vagy utóbb, de borostyánt arat. Úgy Borsodiban, mint Szekulában van ész s ha akarnak is, az egész nemzet tapsol vállalatuk sikeréhez : a magyar orfeumhoz. Sajátkezű válaszom. Budapest, 1897, julius 22. Midőn czikkem a „Vendéglősök Lapjában megjelent, mindenki azzal tisztában lehetett, hogy ezután muszáj a kongresszust Szombathelyen megtartani, mert csakis úgy lehetett nyomatékosan az én állításaimat a kongresszust illetőleg megczáfolni; de az urak nem vették észre, hogy én ép emiatt hoztam az egész előzményeket a nyilvánosságra, hogy a kongresszust megtartsák, máskülönben elfelejtették volna. Igen jól vagyok értesülve arról isv hogy czikkem micsoda hatással volt! midőn ez megjelent volt jnnius 20-ik és június 30-án már tartottak ón emiatt a szombat- helyi vendéglősök egy értekezletet, amelyben elhatározták, hogy szeptember 22-én tartják meg a kongresszást; hogy azon az értekezleten „mily jogon merészelt“ csak 15 vendéglős és egy kávés — összesen 16 an megjelenni — ezt az „értelmiség és érdeklődés hiányának vádjával illetteket“ legjobban tudják megmondani, én nem mehetek körülbelül 22 távol voltakat felkeresni és megkérdezni miért nem mentek a gyűlésre. Az áldozatkészségről meg ne beszéljünk,, már tetszik tudni miért! ? Ki hivta meg a kongresszust azt tudomv de ki bízta meg a jogtanácsos urat erre, azt nem tudják sok oda valósi korcsmárosok,. ha kívánják az urak bizonyíthatom; most azért nem teszem, mert nem akarok a kongresszus előtt egy személyeskedő polémiát kezdeni, de ha kényszerítenek arra megteszem és „állok elébe.“ Állításaimat fenntartom szóról-szóra és még megjegyzem, csakis a „Vendég*- lösök Lapja“ érdeme, hogy az idei vendéglősök kongresszusa meg lesz tartva, az által, hogy idejekorán czikkemet közölte- Vándor Géza s. k. Körlevél. Szombathely, 1897. julius 28. Tisztelt szaktársak! A városi tanács 8993/1897. sz. alatti felebbezésemre értesít, hogy a mig a helybeli szállodások, vendéglősök, korcsmá- rosok és kávésok egyesületének beteg- segélyező alapszabályai jóváhagyást nyernek, a kerületi pénztárt jelöli meg, melybe alkalmazottaink beirandók. Újból is felhívom a t. szaktársakat* hogy alkalmazottaikat 3 nap alatt annál is inkább a fent nevezett egyesületbe beírassák, ne hogy ebből kellemetlenség származzék. Tisztelettel Hainzmann János. Borsodi Vilmos.
