Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-08-05 / 15. szám
2 1897. augusztus 5. A tizenkettedik órában * A képviselőház nagy tusa színhelye volt. A közszabadság s az ország anyagi érdekei forogtak koczkán. Mikor veszélyben a szabadság, fenyegetve a haza jövője, egy dobbanássá kell olvadnia a nép szívverésének, egy kiáltássá a nép követelésének. Ezért hallgattunk mi követeléseinkkel, nehogy oly színben lásson az utókor, mint a kik érezték a magok baját, de nem tudták, nem akarták érezni a hajáét. Főképpen ez, de másrészt az okosság is azt diktálta, hogy kérvényükkel ne akkor járuljunk az országgyűlés elé, amikor az teljes Figyelemben nem részesülhet, Minthogy nézetünket osztotta dr. Horcáth Ádám országgyűlési képviselő ur is, aki kei vényünknek beadója és szószólója lesz a képviselők házában, tehát elhatároztuk, hogy benyújtását a nyári szünet után teljesítjük. Tesszük ezt annál is inkább, mert addig a képviselőház izgatottsága teljesen lecsillapul; mert addig minden szaktársunk beküldheti aláírását; végül, mert addig a szombathelyt kongresszus is érdeme szerint foglal koz hátik vele; tehát súlya, fontossága ezzel a haladékkal csak gyarapodni fog. A tizenkettedik órában, az országgyűlés elnapolásának küszöbén, felhívunk tehát minden szállodást, vendéglős/, kávést és kocsmáiőst, hogy szavazólapunkat aláírni s társait annak aláírására buzdítani szíveskedjék, Felkérjük ipái társulatainkat is hogy kérvényünkkel foglalkozni méf- tóztassanak s a benne megokolt követelmények helyeslésével, mint ezt a komáromi, szegedi, debreczeni, keszthelyi, miskolczi, váczi, várpalotai, győri, nagykanizsai, pécsi, újvidéki, csórna-kapuvári és szombathelyi szaktársak cselekedték, annak horderejét, számbavételét biztosítani segítsenek. Nem buzdítunk, nem lelkesítünk többé, hiszen annyiszor tettük, egyszerűen kartársaink érzékére támaszkodunk, mely mindenkinek megsúgja azt. hogy mit kíván kiTisztelettel kérjük a vidéki hírlapok tekinte- rcs szerkesztőségeit, hogy mozgalmunkról, felhívásunktól és emlékiratunkról — a közjó érdekében — megemlékezni szíveskedjenek, __ ________ . ö Co llegiális tisztelettel Ihász György szerkesztő. nek-kinek a saját érdeke mindnyájunk javáért. Igen, mindnyájunk javáért szólunk ismét szaktársainkhoz; mindnyájunk javáért közöljük újra az ors%ággyüléshe% benyújtandó kérvényünkét, illetőleg emlékiratunkat; mindnyájunk javáért küldjük szét lapunknak e%t a számát sok ezer példányban az orsyág minden vendéglő sértek, nem tekintve azt, hogy áldozatunk viszonzásra, mint eddig nem, talán ezután sem talál. Mindegy, csak iparunk virágozzék! Sorakozzunk, írjuk alá a szavazólapokat ! Ez a szavazó lap kimetszendő és a „ Vendéglősök Lapja“ szerkesztőségének, Budapest, VII., Akáczfa-utcza 3. sz. beküldendő. 'í '/ y / \ Szavazó-lap. \ $ Alulírott kívánatosnak tartom, hogy a ^ ^ magyar országgyűlés oly törvényt, illető- ^ ^ leg törvényeket alkosson, hogy ^ <■ 1. a regále, különösen a regále-bérlet £ ^ megszüntettessék; £ ^ 2. a szegény népnek a pálinkától való ^ </ elszoktatására a bor-, különösen a sör- £ j adó tetemesen leszállittassék; ^ ^ 3. az italmérési jog dija mérsékeltessék; ^ £ 4. a pálinkamérések száma korlátoz- 4 \ - tassék; i £ 5. a palaczkozott sörrel és borral való ^ ^ kereskedés szabályoztassék; ^ £ 6. a mübor-készités megakadályoz- £ ^ tasíék; ^ ^ 7. a záróra országos törvénynyel egyen- ^ £ lősitessék; ^ ^ Egyúttal óhajtom, hogy a „Vendéglősök ^ ^ Lapja“ szerkesztősége ily értelemben a ^ ^ magyar országgyűléshez emlékiratot, ille- ^ ? tőleg kérvényt nyújtson be. £ í Kelt .............................. 1897. ... g Y, 3 /A .\'\\Vv\\\\\\\\\\\\V\\\\\V . v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\'V 2 3 A szavazólap levelezőlapra, vagy ivpapirra is ragasztható s akkor bár- hányan aláírhatják. A magyar Országgyűlés M. T. Képviselöházához Budapesten. KÉRVÉNYE Magyarország szállodásainak, vendéglőseinek és korcsmarosainak. Beadja Horváth Ádám országgyűlési képviselő. A vendéglős-ipar érdekében teendő tör- vényhezási intézkedések tárgyában. Alulírott szállodások, vendéglősök és korcsmárosok hazafias tisztelettel és bizalommal fordulunk a magyar Országgyűlés mélyen tisztelt Képviselőíiázához, hogy sanyarú helyzetünket föltárva, ennek okait kimutatva, a viszonyok javítását illető véleményeinket és óhajtásainkat előadhassuk. Erre az elhatározásra nem csupán a magunk életérdekei, hanem leginkább nemzetünk erkölcsi hanyatlásának eg37re szaporodó, jelei bírtak bennünket. Eddigelé iparunkat mindig oly szemmel tekintette a törvényhozás, mint a mely ha nem is bűnös, de kárhozatossá válható élvezeti szükségletek kielégítésén alapul. Innen van, hogy iparunk védelemben alig, ellenben a kelleténél nagyobb, már-már elviselhetlen megterheléseidben annál inkább részesült. Hogy ez a szempont mennyire helytelen,, azt az élet mindennapi jelenségei eléggé bizonyítják. Évről-évre sűrűbben hangzik a panasz, hogy a pálinka-ivás rohamos terjedése menynyire sorvasztja népünk őseíejét, a mit elősegít az egyre silányabbá való élelmezés. Hogy ezek a körülmények mily rombolón hatnak, arról megdöbbentően beszélnek a sorozás, a büntető törvényszékek és a kórházak statisztikai adatai. Ámbár a nép sülyedésének okai ily kézzel foghatók, mégis azt kell tapasztalnunk, hogy ezek az okok nem hogy csökkentetnének, hanem erejükben szakadatlanul növeltéinek a fogyasztási adókkal, vámokkal, a regáléval és egyéb illetékek fölcsigázásával. A velünk politikai és gazdasági közösségben élő Ausztria egészségi és erkölcsi állapotai tagadhatlanul jobbak a mieinknél, a miben bizonyára nagy része van annak a körülménynek, hogy ott az élelmi czikkek, különösen a hús, az italok, főleg a sör, jóval olcsóbbak, mint nálunk. Ha viszonyunk megfordított volna, ha nem mi volnánk Ausztria éléstára, hanem az a miénk, akkor ez a különbség érthető volna, ámde hogy a hazánkból szállított marha és gabona túl a határon olcsóbban adható, mint a termőföldön, világosan állami intézményeink hibásságára enged következtetni. Az 1887. XLXVH. törvényczikk a bor fogyasztási adóját 50%'kal, a húsét Budapesten 25%-kaI, a czukorét 500/0-kal, a sörét 100°/o"kal emelte föl. És ez a fölemelés akkor történt, a mikor kisiparunk elbukása immár meggátolhatatlannak mutat' kozott, mezőgazdaságunk válsága pedig tel' jes közelből fenyegetett. A nép nyomorának terjedését tehát nem hogy akadályoztuk, hanem elősegítettük oly állami intézkedésekkel, melyek a megélhe- tést, az egészséges táplálkozást drágábbá, tették. Városokban a lakosságnak legalább is fele a vendéglőkből él, a vendéglők pedig, különösen a kisebbek, melyek majdnem kizárólag a szegény néposztály kielégítésére ntalvák, a jelzett intézkedésekkel oly helyzetbe sodortattak, a melyben bukásukat részben az árak emelésével, részben áruik minőségének csökkentésével kerülhették ki. Ki szenvedte meg ezt legjobban ? megint csak az a néposztály, mely a legsúlyosabb munkát végezve, a legcsekélyebb keresetre van utalva. A helyzet veszéíyét fokozta az adók emelkedése, a lakbérek fölszökken- tése, a filloxerapusztitás, a vágóhidak s legújabban a vásárcsarnokok. Tiszta bort 40 krajczáron alig mérhetünk, a legolcsóbb sör nálunk 24 krajczár, mig Ausztriában már élvezhetőt mérnek 12—14 krajczárért. Ennek a következménye az lett, hogy a nép, még az Alföldön is, a pálinkára kapott. Valóban elszomorító, hogy 5—6 év óta, a mit magyar vidékeken sohasem láttunk, pálinka mellett (s hozzá, minő pálinka mellett!) mulat a nép, veszteget eszét, erejét.
