Vendéglősök Lapja, 1896 (12. évfolyam, 1-14. szám)
1896-05-20 / 1. szám
1896. május 20. Vendéglősök Lapja. 3. Ezredéves ünnepünkön. Dallam : Erős vár a mi Istenünk ! Minhenható! Te hű voltál Megtartottad népedet . . Ezért gyűl ma annyi oltár Áldozata Teneked!. . . Ezredéve már, Hogy hazánk fennáll S vészben, viharban, Békében és harczban Soha el nem hagytad őt! Őseinket Te vezetted Hegyen, völgyön, síkon át, Míg e földön megjelentek Megalkotni e hazát !. . . Itt minden rögöt Köny, vér öntözött; Hitünk, vallásunk. Örömünk és gyászunk E földhöz köt örökké ! Atyánk, kicsiny volt e néped, De Te nagyra hívtad őt . . . Adtál neki ezer évet: ígérsz neki szép jövőt. Megedzed szívét, Karját és hitét, Hogy miként régen, Honszerelme égjen Míg e földön magyar él ! Hogy e népnek szép hazáján Áldó kezed rajta van S bérczén, völgyén, róna táján Béke honol boldogan, Oh fogadd ezért • Felesküdött táblai jegyző koromban, mely oly rég volt, hogy szinte szégyenlem megmondani — ötvenöt év előtt — szakasztott úgy nézett ki itt minden, mint ma; szabálytalan girbe-görbe épületek, mikről akkor is úgy vált le a vakolat, mint most. Na, de megkapják a magukét, a halálos Ítélet ki van mondva rájuk, s már a siralomházban tengetik végnapjaikat. A közelben ott a háromemeletes „Zöldudvar“, mint „Hernani- kan“ Don Sylva, büszkén mondja : bárdot fejemnek. Ott a Laczkovics-ház, melynek tulajdonosát a század elején a Martinovics ügyben kivégezték, s oly bátran viselkedett, hogy midőn közvetetten előtte, Szentmariay lépett a vérpadra, Laczkovics, a vitéz huszárkapitány, bajszát pödörve, szólt: Szerencsés utat, kedves Szentmariay. A háza ma épp oly elszánt bátorsággal áll, s szemben fogadja a halált, mint Kont, a kemény vitéz . . . E házak itt mind, ezt látszanak egymásnak mondani: túl a síron ...................... A Rózsa- és Sebestyén-tér össze van nőve, mint a siami ikrek, tán ez a megfejtése, hogy egyik sem ha. ladt semmit, mert egymás nélkül nem mozdulhatván, közösen aludták át még a nagy időket is. Kövezete olyan, mint a minőnek félszázad előtt leírta Nagy Ig- nácz, egyik kő lapos, másik hegyes, majd tojásdad gömbölyű, melyre ha rá lép az ember, lába lecsúszik í bokáig pocsolyába merül. Változás a Sebestyén-téren félszázad óta csak annyi történt, hogy darab ideig a ;ársaskocsik istállója volt s ma a szemetes talyigák oly sorrendben állnak ott, mint a jól fölszerelt ágyú" tegek. Volt szabadság-hadjárat, önkényuralom, provizó- •ium, alkotmány helyreállítás, időközben Pest bombáz, .atása, mindezekre az ikertereken egyetlen kö sem nozdult meg. A kegyelmedéit Ki csíny n ek, nagyn a k. Millió magvarnak Ot/ Háladó zsolozsmáját! Áldd meg Isten királyunkat, Szent lelkeddel áldd meg őt, Nagygyá tenni szép honunkat Jó szívének adj erőt! Felkent homlokát S a szent koronát, Mely rajta fénylik. Az idők végéig Dicsőséggel vedd körül. Mit az ősök alkotának, Áldd meg Isten e hazát, Hős elődök, nagy királyok Ezredéves otthonát Isteni kezed, Atyai szived Vészben, viharban. Békében és harczban Áldja meg mindörökké! Horváth Sándor. ÍOOO év! Ezer év — még leírni, kimondani is sok. Ezer év! És éppen ennyi ideje, | hogy úrrá lett, kalásztól hullámzó tére- inken, ércztöl fénylő, tüzes bort termő hegységeinken a magyar. Ezer éve, hogy Árpád apánknak hódoltak az itt talált néptörzsek s hogy Latorcza csillámló habjaiban magyar levente paripája oltotta szomját. Ezer év — és annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, magyar itt még az ur és magyarul szól a fohász, melyet ezeréves fennállásának örömünnepén, a magyarok Istenéhez, mindenek Atyjához rebegünk. Száll a buzgó ima forró szívből, százezrek ajkáról és mig hálát ad, hogy tatár, török és idegen népek jármától megszabadított az Ur, esdekelve könyörög egyszersmind, hogy tartsa és védje Árpád népét továbbra is. Védje és adjon a magyarok szivébe egyetértést, hogy belviszály ne dúlja e szép hazát, mely csak a béke malasztjától áthatva lehet még nagyobb, még erősebb egy uj ezredévben. Csak polgártársaink váll vetett munkássága, szorgalma igazolhatja be nagy Széchenyinek jelszavait: Magyaroi spág nem volt, hanem lesz! A munka nemesit, a munka emel — egyesek jóléte egy nép fejlődését, gazdagságát jelenti. A viharos harczok kora lejárt, az ősi kard rozsdásodik és helyébe jöttek a modern kor harcz-eszközei: a toll, a kapa, és az iparos műszerei. A régi ezerévet hős daliák tettei jelzik, az uj ezret, a munka bajnokai alkotásai tegyek maradandóvá. De legyen az yuj ezer évben testestől lelkestől magyar minden iparos és a magyarosodás és magyarositás szent eszméjét hagyja örökül fiaira. Az ipar, a mely a modern Magyar, E téren az elitéltek közt ott szerénykedik az egyemeletes sárgaház, mely több emlékkel büszkélkedik, mint a legkevélyebb paloták. Gondolom, hogy ötven év előtt is sárga volt. Négy ablaka a Sebestyén-térre tekinget^ aztán mintha félne, vagy el akarna bújni, behúzódik a Lakatos-utczába. Nincs oka sem félni, sem szerénykedni, bátran kiállhat két-három emeletes házak sorába, magának követelvén az elsőséget, neki van múltja, valaha a közélet, irodalöm s ifjú lelkesedés otthona volt. Irányi Dániel is végórájáig e házban lakott s azért a Lakatos-utczának mostani elnevezése Irányi Dániel-utczaNincs kegyelem ? Nini! a halálos Ítéletet rajta is végrehajtják. A hányszor csak ránézek erre a rozoga házra, bizonyos meghatottsággal búcsúzom el tőle. Budapestnek van Zugligete, Svábhegye, Margitszigete, hol andalogni, ábrándozni és érzelegni élvezettel lehet és én mégis a gyémánt koszorúval övedzétt kóczos czigányfőt legszívesebben keresem lel ábrándozásul s a mit érzek, több mint ábránd, az valóságos kegyelet. Valahányszor megpillantottam a házat, belsőmben, azt súgja valami: le a kalappal ! Táblai jegyző koromban étkező helyiség volt a „Csigához“ czimezve. A csiga a czimtáblán látható. Minden csiga lassú, de a földtekén minden csigák közt ez a leglassubb, ötvenöt év múltán még ma is ott van. Mi táblai jegyzők, vagy köznyelven jurátusok oda jártunk étkezni, havi 8 frt bérletért kaptunk négy tál étket, ebből élveztünk délben hármat s a negyediket meghagytuk estére, a mi rendesen vesepec senye volt sok mártással, még több burgonyával s két-három adag kenyérrel. Egész Magyarországon — mindegyik a saját otthonát kivéve — nem főztek oly jól, mint itt, nem volt rá eset, hogy valakitől maradékot vittek volna el, sőt a tányérokat oly tisztán cserélték ki, hogy akár újra fölterithettek volna velők. Másik bizonyítéka a „Csiga“ konyhájának rendkívüli jósága mellett, hogy azok, kik a „Magyarkirály“, „Angol királynő“, „Tigris“ termeiben szoktak különben étkezni, mint Prónay György, Simonyi Lajos báró, Sághy Miska, Simonyi Ernő, a kiváló s drága helyiségeket elhagyva, ide jöttek étkezni. Itt jobban Ízlett minden, természetes, hisz annyi vidorság, ép lélek, meleg szív s élénk vitatkozás fűszerezte még a foghagymás rostélyost is, hogy a legnagyobb ilyent sem kívánt különbet, szinte bohózatszerü volt, mikor azok a telivér urfiak a 18 krajczáros ebéd után rágyújtottak az 50 krajczáros Lopez szivarokra. Sok fejedelem vendégeivel együtt lakomáját szívesen elcserélné e társaság bérlett ebédjével, ha azt a boldog ifjúsági kedvet, pezsgő vért. ép szivet s szikrázó lelket is átvehetné. Egy virágbokrétával busz év nagyobb kegy az égtől, mint fejedelmi koronával hetven év. Aki nem hiszi el, hogy akkor az egész országban a Csigánál volt á legjobb konyha, az nem élvezte ifjúságát, az nem volt jurátus soha s nem értheti, miként lehet pajtásságból elhinni, hogy a csinger különb ital a Cliqunt-nál. Borozás közben föl is vetette valaki a kérdést miként lehet az, hogy Bartl és Emmerling legválloga- tottabb vadjaival a Csiga ürühusai nemcsak kiállják a versenyt, de még azt izletesebbnek is találjuk. — A készítés módja, a fűszerezés teszi meg. — Jó, jó ! de az az őz azért csak őz s a birka birka marad. — Nem mindig. — No, no ! ez furcsa állítás. — Erre egy párisi adomával felelek. Gacé gróf az előkelő világból is az inyencz férfiakat magához kéretett
