Vendéglősök Lapja, 1896 (12. évfolyam, 1-14. szám)
1896-06-05 / 2. szám
4. Vendéglősök Lapja. 1896. junius 5. mind, ajánlhat azonban itt a közelben egy fogadót. Nem is vehetjük rossz néven a derék ember eljárását, mert hiszen ő megkapja a fuvardíját, akármennyire, akárcsak a szomszéd házig viszi utasát, s azonkívül még egyikmásik fogadós, a hova vendéget szállít, 50 kraj- czárt, sőt mint értesülünk, 1 frt jutalomban is részesíti és még esetleg egy és ugyanazon vonattól két utast is szállíthat a városba. Midőn e szerény soraimat kiállításunk és annak látogatóinak, nemkülönben iparunk jó hírnevének érdekében igen tisztelt szerkesztő ur kegyes figyelmébe ajánlom és szives közzétételét kérem, maradok kiváló tisztelettel: Gundel János, ■a budapesti szállodások és vendéglősök társulati elnöke. Ének ezredéves ünnepünkre. Irta : Sántha Károly. Dallam: Vigyázzatok, azt kiáltják . . . . ■ 1. Áldás, hála és dicsőség Térjen nevedre, égi Fölség, Hogy eddig őrzéd a magyart! Ezer éve, hogy itt élünk, Örülünk, sirunk és remélünk, Szárnyad alatt, mely betakart. Az idő fájának Levelei szállnak: Az esztendők; S él nemzetünk, Oh, mert velünk Az Isten, a mi Istenünk ! 2. El e nemzet, Árpád népe, Mienk ez a föld ezredéve, Vizei, síkja, bércze mind. Szent nekünk itt minden porszem, Kívüle nincs helyünk sehol sem, Szemünk bármerre is tekint. Hősi kard szerezte, Vér és könny öntözte Dús mezőit. Jobb, kebleden A sir nekem, Hazám ! mint élnem más helyen. 3. Egén csillag, fű a réten Nincs annyi, mint hired, már régen, Magyarország, dicső anyánk! Nem oly drága tenger gyöngye, Mint bánatod elsírt sok könnye. Melytől fiaid hervadánk. Könnytül, hírtől fényes, Keserű és édes A te múltad. S bár útad itt Száz búra vitt, Erőd a jog volt és a hit. 4. A hit, az ég szép virága, Az Evangyéliom világa Nyílt s fénylett benned, drága hon A vallás gyümölcse termett: Romlatlan erkölcsöd, óh nemzet, E kősziklád tíz századon. Istenért! Hazáért! Egyházért! Királyért! Édes élni; Halni, dicső — Ma visszajő A szentemlékű múlt idő. o. A kegyelem Istenének, Ezreknek ajkán zengjen ének, Egygyéforrt szívek zengjenek ! Szálljon énekünk fel s messze, Apáink sírját megrepeszsze, Hogy velünk örvendezzenek. Isten ! mi, te néped Hálát mondunk Néked Trónusodnál. S így kél imánk : Oh nézz le ránk, Virúljon szép szabad hazánk! Asztali rendtartás a XVI. és XVII. században. (Vége.) Midőn az első fogás már az ebédlő-palotában volt, az udvarmester bement jelenteni, hogy kész az ebéd vagy a vacsora. Erre megindultak az ebédlő felé. A férfiak indultak előbb, azután a leányok; ezek között a legkisebb legelői, az asszonyok zárták be a menetet, melynek élén az udvarmester — vagy ha az nem volt, egy öreg rend szolga — haladt lassú léptekben. Az ebédlő-palotába érkezve, rende állottak, mire előálltak a pohárnokok a korsóval és a kendővel, valamint külön a mos- dómedenczékkel kezükben, s kezdetét vette a mosdatás._ A házigazda rendre megkínálta vendégeit a kézmosással. Előbb az asszonyokat, azután a leányokat és végül a férfiakat mosdatták. A kézmosás sorrendje különben is bi- zom’os rangfokozat szerint történt. Apafi Mihály fejedelem udvarában például Zrínyi Adámot. más alkalommal meg egy lengyel urat. a lengyel király követét, azzal tisztelték meg, hogy egyszerre töltötték mind a i fejedelem, mind az ő kezére a vizet és I egyszerre törölték is a kendőhöz. A kézmosáshoz rendesen illatos vizeket, Hippolit érsek udvarában esővízzel készített rózsavizet használtak. A kézmosás végeztével az asztal köré gyűltek, ez alkalommal előbb mentek az asszonyok, azután a leányok, még pedig oly l rendben, hogy a legkisebb leány maradt utolsónak. A pap előállott és az asztalt megáldotta ; ha pap nem volt éppen jelen, akkor az arra betanított pohárnok mondta el szép halkan az asztal-áldást. Áz „Első magyar részvény sörfözöde“ kiállítási vendéglője. (Szövege a T-ik oldalon.) A debreczeni csárda a kiállításon. (Szövege a T-ik és S-ik oldalon.)
