Vendéglősök Lapja, 1896 (12. évfolyam, 1-14. szám)
1896-06-05 / 2. szám
1896. iunius 5. 3. Vendéglősök Lapja. álág bírálata elé; a magyar nemzet, melviek politikai pártjai a közös haza szeretedben egyek, minden irigykedés és gyűlölködés ellenére tántorithatlanul fog tovább ' íaladni a szabadság és a fölvilágosodás után. És most. engedje meg igen tisztelt szerkesztő nr nekem, mint a budapesti szállodatulajdonosok és vendéglősök ipartársulata elnökének, hogy hivatalos nyilatkoztai járulhassak becses lapja utján a lagyközönség elé : Először az élelmiszerek drágasága jgyében. Valótlanság az a híresztelés, hogy székesfővárosunkban a kiállítás következtében az élelmiszerek piaczi ára feljebb szállott. Én. aki saját piaczi vételeimet naponta -zoktam végezni, tiszta meggyőződéssel állíthatom. hogy élelmiszereink ára semmivel sem drágább, mint volt az utóbbi években. Plngedje meg t. szerkesztő ur, hogy néhány példával erősítsem meg ezt az állításomat. 1 kiló iirühus 36—70 krajczár, 1 kiló borjúhús ára 55—1 frt, 1 kiló marhahús (II. minőség) 48—75 kr, 1 kiló hízott hús 60—75 kr, 1 kiló hízott hát és czomb 70—1 frt 20 kr, 1 kiló hal (kisebb fajta) 30—70 kr, 1 kiló hal nagyobb (ponty, harcsa) 80—1 frt 30 kr, 1 pár liba 3—5 frt, 1 pár csirke I—1.60 kr, 1 drb hízott jércze 90—1.20kr, tojás 50 drb 1 frt, éppen ilyen a többi élelmiszer piaczi ára. Valótlan továbbá az az állítás, mintha a budapesti éttermekben és vendéglőkben drágaság uralkodnék. Tudtommal Budapest főváros területén egyetlen egy vendéglő sem emelte föl a kiállítás következtében az ételek árait. Valótlanság az is, hogy a kiállítás területén levő vendéglők árai túlságos magasak. Ezeket az árakat a kiállítás igazgatósága szabta meg és hagyta jóvá: semmivel sem drágábbak, mint a fővárosi jobb vendéglők étlapjain feltüntetett árak. Az ezredéves országos kiállítás tisztelt igazgatósága. bölcs előrelátásában gondoskodott arról, hogy nagyszámú vendéglők engedé- i lyezésével olyan konkurencziát teremtsen, : amely magában véve is elegendő biztosíték arra nézve, hogy ételek és italok ára túlságosan nagy ne lehessen, annyira, hogy igen sok vállalkozó, aki nagy áldozatok árán több vagy kevesebb fénynyel rendezkedett be és drága személyzetet szerződtetett, már ma félve tekint a kiállítás berekesztésének napja elé. Áttérek most nyilatkozatom legkényesebb pontjára: a vendégfogadók árszabásaira. Megvallom, nehezemre esik erre felelnem; de arra való tekintet nélkül, vájjon zokon veszi-e egyik vagy másik érdeklett fél, kötelességemnek ismerem, hogy e pontra vonatkozólag szépitgetés és pártatlanság nélkül mondjak véleményt. Megvagyok győződve arról is, hogy e véleményem egyszersmind kollégáim túlnyomó többségének véleménye. Nem felel meg a tényeknek, hogy a vendégfogadók mértéktelen drága szobaárakat szabnak meg; valamint nem áll az sem, mintha a vendégfogadósaink rendkívül költség s koczkázat nélkül mentek volna neki az ezredéves ünnepi ességeknek. Ha e feltevés ellen tiltakozom, teszem ezt ama meggyőződésem alapján, hogy minden egyes fogadós igenis nagy anyagi áldozatok árán szaporította személyzetét, mely- nek nagyobb bért fizet — eltekintve attól, hogy a téli idény részben az általános pangás következtében, részben pedig azért, mert sok család a főváros látogatását a kiállítás idejére halasztotta, sokkal gyengébb volt, mint más években, sok ezer forintot költött uj berendezésekre, melynek értéke a kiállítás után a minimumra csökken. Mindezek daczára a fogadósok többsége kötelezettséget vállalt a kiállítás igazgatósa" gával szemben aziránt, hogy a szobák árát a kiállítás ideje alatt legfeljebb 33 százalékkal emelik, úgy hogy jóhiríi fogadókban 1 frt 80 krért, 2 írtért szobák ma is kaphatók. Megvagyok győződve arról is, hogy azoknak a fogadósoknak többsége sem emelte 33 százaléknál magasabbra a szobák árát, a kik ez egyezséget alá nem Írták — feltéve, hogy a vendégek elegáns berendezés tekintetében magasabb igén}Tt nem támasztottak. És mindezek daczára, ha egyik-másik | szállodás eljárása okot szolgáltat is a neheztelésre. méltányos-e a miatt egész testületünket becsmérelni ? Ok volna-e ez arra, hogy ezredéves ünnepünk kárt szenvedjen s a külföld elriasztassék kiállításunk látogatásától. Minden idegen a fogadó szobájában megtalálja a hatóság által láttamozott árszabást minden mellékköltség kitételével. Ha drágának találja az árakat, kérhet olcsóbbat, vagy mehet más szállodába. Meg kell különben jegyeznem, hogy az ide érkező idegeneknek csak kisebb része száll meg fogadóban (azoktól eltekintve, a kik jó eleve lakást rendeltek a szállóban), mert mig a szállók ; személyzetének szigorúan meg van tiltva a | vonatok megérkezésére a várócsarnokban ! várni, addig a lakásközvetitő irodák alkal- i mazottjai a perronon fogadják az utasokat I s rögtön el is kisérik vasbutorral berendezett bérelt lakásokra. A ki ezeket kikerüli, hordárok vagy lakást ajánló ágensek kezébe kerül, kik azt állítva, hogy a fogadók mind lefoglalvák, olcsó magánlakást ajánlanak fel, még pedig jóval drágább áron, mint a fogadókban kaphatott volna. Utolsó stáczió pedig a bérkocsis, a ki az utasnak arra a felszólításra : vinné el a Belváros vagy a Lipót_ város egyik fogadójába, azzal a válaszszaj szolgál, hogy bizony zsúfolva van az a fogadj godtabban aludtak, a mamák leányaikat bátrabban eresztették az utcára, a kávésok s vendéglősök korábban bezárhatták üzletüket; a kapukat elözönlötték a hónapos szobák hirdetései s a nemzeti színház földszintje csakúgy kongot. Oly portéka volt a jurátus, hogy mikor itt volt, mindenki szidta s panaszkodott ellene, mikor elszéledt, alig várták, hogy visszatérjen s ujjak jöjjenek. Néhány évvel jurátusi korszakom után találkozom *** Laci barátommal, ő is egyike a „Csiga“ gavallér vendégeinek. Nem említettem, s most sem nevezem meg, kilenc élő gyermeke van, valamelyik megtalálna neheztelni, hogy édes apja valamikor oly könnyelmű életet élt. Mondja el nekik ő, ha akarja. *** Lacit, mikor atyja, a nagybirtokos, Pestre küldte fölesküdni, bőven mindennel ellátta, azonfelül nagybátyja, a püspök felszerelt szürke paripával, s ezüsttel kivert bérruhás vadászszal ajándékozta meg. Úgy állított itt be, mint egy kis király. Darabig elsőrendű vendéglőben unatkozott, aztán meghallván, hogy a pajtásvilág az igazi jókedv a Csigánál van, ellátogatott oda. A fesztelen társaság, egymás iránti jó indulat, igazi magyar modor, játszi hangulat s szikrázó elménc- kedés őt is ott fogták. Halálig nevettető volt, midőn ebéd után a sereg kitódult, s a sárgaház ajtaja előtt az ezüstös bérruháju vadász várt a szürkével. Laci felült és elvág, tatott, a többi meg elgyalogolt a Pillwaxba. Történt, hogy igy ebédután valaki megveregette a szürke szügyét, Laci azonnal megkínálta : „Ülj fel, s ha kilovagoltad magadé a „Két oroszlán4-ban add át a vadászomnak.4 Másnap mással, aztán többekkel történt ugyan az, s végre csak nem közös vagyonná vált a szürke, mert a pajtások közül meglovagolta, a kinek tetszett. Mindenfelé ismerték a szürkét, s mivel mindig más és más alakot láttak rajta, elnevezték jurátuslónak. Laci gyermekded szelid kedély és angyal jósziv volt, valamennyi pajtást nagyan szerette, s őt is mindnyájan szerették. Egy forró szeptemberi napon, mikor azt hittem a melegségtől, hogy a háztető is rám olvad, beállít hozzám Laci vadásza, sarkig érő, sok galléros barátszin köpenyegében. — Péter! maga beteg? Kiáltottam rá. — Nem én. — Hát e forróságban miért visel köpenyeget? Zampakint szétvetette köpenyegét, s bemutatta a legkezdetlegesebb öltözetet, e szavakkal: — Mert mindenünk zálogban van. Aztán e levelet nyújtotta át: „Kedves pajti! Ha van pénzed, kölcsönözz, ha nincs, szerezz valahonnan, a mig hazulról kapok, vagy a paripámat eladhatom, mert sem nekem, sem Péternek, sem a szürkének nincs mit enni. Magam nem mozdulhatok ki szobámból.“ Még az nap eladtam' a szürkét. Mikor hazautazott, egy bőröndöt vitt magával, épp oly vidoran s jókedvű nevetéssel, mint mikor társzekérre való podgyászszal Pestre érkezett. Több év elmúlt, s most találkoztunk először. Az utca közepén a nyakamba ugrott s örömében majd kiszorította a lelkemet. Mindjárt elmondta, hogy ő most tiszteletbeli megyei főjegyző. — Sokat dolgozol ? — Egy betűt sem? — De mint aljegyző ? — Akkor inég kevesebbet. — Hát mikor fogsz dolgozni? — Majd ha alispán leszek, s ehez alapos kilátásaim vannak a legközelebbi választáskor. De ne beszéljünk a jövőről, hanem szenteljük a mai estét a múltak emlékének s étkezzünk a „Csigánál.“ — Helyes! ott kibeszélhetjük magunkat. — És jóllakunk túrós rétessel; azóta sem ettem oly kitűnő rétest. Elmentünk a Csigába. A régi, bizonytalan szinü füstös falak, pislogó világítás, s az abroszokon, mind hajdan, paradicsom s vörös bor foltok, mintha azóta ki sem mosták volna. Csak úgy foghegyen étkeztünk. — Zajos itt, szólalt meg Laci, jobb a vadászkürtnél szobámba beszélgetni. Emmerlingnek felséges xeres-ije van. Szívesen rááltam. — Hogy elromlott ez a vendéglő, jegyezte meg Laci. De el ám alaposan. Sokszor eszembe jutott ez az est s el-el gondolkoztam rajta, vájjon miként romolhatott el ennyire ez a jó hely ? Egyik pestmegyei gyűlésen Széchenyi István gróf beszédében, a többek közt fölhozta, hogy az ember természetében van, a hibát sohasem magában, de mindég másban keresni, példa rá: neki volt igen jó szakácsa s mindig nagyon kielégítette. Azonban elkezdett hanyagul főzni, a gróf megüzente neki, hogy figyelmesebb legyen. Nem használt; főihivatta s igy szólt hozzá : Te már olyan vagy, mint a vén cigány, ki minden nap egy nótát felejt, te is mindennap kifelejtesz valamit az ételekből. Szedd össze magad. Nem használt, a szakács még rosszabbul főzött. Elküldte s fogadott mást; ez sem volt jobb, a harmadiknál meg már visszaóhajtotta az elsőt . . - Végre rájött, hogy nem a szakács romlott el, hanem az ő gyomra. Ez egyszerre fölvilágosított engem arról, hogy akkoriban nem is a Csiga konyhája, de a mi fiatal gyomrunk volt oly kitűnő. Ez a sárga ház, most, midőn a földszinéről el- seprik, úgy az irodalom, mint az ifjúság részéről megérdemel egy meleg Isten hozzádot.
