Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)

1938-05-07 / 18. szám

1938. május 7. UJBUDAPESl 5 HÍREK Lédermann ellenáll — Az Uj Budapest tudósítójától. — A Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének két zsidó bizottsági tagja: Dési Géza dr. és Orova Zsig- mond dr. tudvalévőén kiléptek a párt­ból. Lédermann Mór örökös törvény- hatósági bizottsági tag, aki szintén a nemzeti Egység Pártja fővárosi szer­vezetének tagja, kilépése tekintetében nem nyilakozhatott, mert amikor Dési és Orova kilépő levelüket meg­írták, Lédermann külföldön tartózko­dott. Lédermann időközben hazaérkezett és mint várospolitikai körökben be­szélik, a városházi kormánypártból nem fog kilépni. Lédermann ellent- állásának oka hír szerint az, hogy őt annakidején, amikor örökös törvény- hatósági bizottság taggá választották, annyi szeretettel fogadta a párt, hogy ezeket a kötelékeket ő nem akarja elszakítani. Lelki betegek a fővárosi iskolákban — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Tanügyi Bizottság IV. kér. szervezete igen jól sikerült értekez­letet tartott, amelyen megjeleni Bed- n á r z Róbert prelátu.3, a Bizottság el­nöke, Szőke Gyula felsőházi tag, Pa ló ez András dr. felügyelő-igazgató stb. A megjelenteket Masson Izabella igazgató, a szervezet elnöke üdvözölte, majd felkérte Kerényi József gyógy­pedagógiai tanárt előadásának megtar­tására. Az előadó „A gyermekkori rend­ellenességek és azok gyógyítása“ című mindvégig élvezetes, rendkívül nagy körültekintéssel megtartott előadásában reámutatott, hogy a nevelési lehetőség mind súlyosabb, mert nincs megfelelő tanács, amely a pedagógust is megfelelő irányba vezetné. A legnagyobb hiba, hogy eddig csak a testi betegségekre voltak tekintettel, a lelkiekre nem, hol­ott a statisztika is bizonyítja, hogy. a vizsgálat alá bocsátott gyermek közül 5517 ideg- és lelkibeteg van. Példákkal igazolja, hogy a pedagógusnak alaposan meg kell ismerni a gondjára bízott gyermeket s nem szabad egyes esetek­ből helytelen ítéletet alkotni,. Ezután a különféle gyógymódokat és eljárásokat ismertette. Az élénk érdeklődéssel kísért rendkí­vül tartalmas előadást Mass on Iza­bella köszönte meg, majd P a 1 ó c z An­drás dr. ügyvezető elnök mondott kö­szönetét a központ részéről egyrészt Masson Izabellának a lelkes munká­ért, másrészt az előadónak a kiváló elő­adásért. Ezután Szőke Gyula dr. szólott a megjelentekhez, 1 tiemelve azt az óriási felelősséget, amely a pedagógusokra a mai nehéz időben hárul. Masson Izabella zárószavaival ért véget a szép ülés. Karafiáth főpolgármestert tisztelet­beli elnökévé választotta a B. S. E. & Modern vizisport-telep létesül a békásmegyeri parton Május hó 12 én és 19-én délután fél 3 órakor ügeiőversenyek — Az Uj Budapest tudósítójától. — A fővárosi tisztviselők és tansze­mélyzet sportegyesülete a Budapest Sport Egyesület most tartotta tóbb- száz egyesületi tag jelenlétében a köz­ponti városháza tanácstermében ren­des évi közgyűlését. Lamotte Károly dr. alpolgármester elnöklete alatt tartott közgyűlésen megjelentek: Sduder Dezső dr. alpol­gármester, Kovácshózy Vilmos tanács­nok, Gátonyi Béla főszámvevő, Du- ! ácska Jenő, a Segítőalap igazgatója. Fertsek Leó dr. tisztifőügyész-helyet- tes, Goszleth Ernő dr. tanácsnok, elöl­járó és sokan mások. Lamotte Károly dr. elnök megnyi­tójában üdvözölte a megjelenteket. Örömmel állapította meg, hogy Szendy polgármester megértő támo­gatása révén sikerült a,z egyesület anyagi helyzetét rendezni. Továbbiak során ismertette az egyesület jövő terveit, többek között a többszáz csó­nak befogadására alkalmas csónak- garage és vízi-sporttelep tervét, mely célra a békásmegyeri parton 5000 négyszögöl területet sikerült szerezni. A tervek megvalósításához a főváros vezetőségének, valamint az összes ta­gok támogatását kérte. A nagyhatású elnöki megnyitó után Leitgib János főtitkár ismertette az egyesület nyomtatásban is megjelent évi jelenteset. A zárszámadás, szám­vizsgálóbizottsági jelentés és költség- vetés letárgyaiása után Jánosy Iliire igazgató üdvözölte Lamotte Károly dr. egyesületi elnököt abból az alka­lomból, hogy a vizi-sporttelep és cso- nakház felépítése megvalósuláshoz ju­tott. Az indítványok során a közgyűlés Karafiáth Jenő főpolgármestert érde­meinek elismeréséül egyhangú lelke­sedéssel tiszteletbeli elnökévé válasz­totta meg. Majd következett a tisztikar és vá lasztmány megválasztása. Az elnökség ezévben nem került választásra. A megválasztottak a következők: tő­titkár: Leitgib János. Titkárok: Han­géi László, Buzay Árpád dr. Jegyzők: Sződy Szilárd, Koritsánpzky Lajos, vitéz Ivatson Ferenc dr., Hajós Jó zsef, Forth Sándor dr., Baros Géza, Dvorzsák Jenő, Vértessy József. Ellen­őr: Clementis László. Pénztáros: Lccz- falvy Frigyes. Háznagy: Hanzély Jó­zsef dr. Ügyészek: Et'igler Károly dr., Fertsek Leó dr. Orvosok: Bigler Ist­ván dr., Sigora Bálint dr., Kecskés Zoltán dr.. Bihari István dr., Uul Gyu­la dr., Oravecz István dr. Számvizs­gálók: Márkus Gábor, vitéz Rónaszé- ky Ferenc, Kazimir Antal. Választmányi tagok: Antalics Já­nos, Asztalos Gyula, Beliczay Imre dr., Csanády Gusztáv dr., Della Donna Mihály dr., Dulácska Jenő, Fazekas Béla dr., ifj. Friedrich Tibor, Györgyi Kálmán, Guelder Ottó, Hahn Sándor dr.. Haviin, Károly dr., Hornyok; Já­nos, Jánossy Imre, Kánya István dr., Kazinczy Gábor dr., Keil Tibor dr., Kertész István, Király Kálmán, Kleisz Alajos, Kiéli Kálmán, Klement Engel bért, Korenchy László dr., Kovács Endre dr., Kurfürst István, gróf Lázár Imre dr., Liber Endre, Márkus Antal, M. Morocz Sándor, Orbay Dénes dr., Pakesz Gusztáv, Papp János, Pászto- ry János, Pécsi Miklós, Potoczky Je­nő dr., Reminiczky Lajos, Rodé Béla dr., Rományi Antal dr., Rosta János dr., Szebeny József dr., Szinte László, Sztancsik János, Tihanyi Antal, To­per ezer László, Uhl Raoul dr., Végh Lajos clr., Wagner-Weiss István dr., Wohl György dr. A közgyűlést este a FANSz Mária- utcai helyiségében népes társasvacsc- ra követte, melynek során Lamotte Károly dr. alpolgármester üdvözölte a megjelenteket, majd elismerését fe­jezte ki Honffy Lajos ny. adóhivatali igazgatónak, aki őszinte lelkesedéssel, hosszú esztendőkön keresztül vezette a vívószakosztály ügyeit. Majd Gáto­nyi Béla főszámvevőt üdvözölte abból az alkalomból, hogy sikerült őt a vi- vószakosztály elnöki tisztségére meg­nyerni. A további beszédek során Gátonyi Béla főszámvevő köszönte meg az el­nök üdvözlését. ígéretet tett, hogy a vívószakosztály ügyeit szeretettel fogja vezetni. Majd átnyújtotta Hon­ffy Lajos távozó szakosztályi elnök­nek az egyesület díszoklevelét és em­lékplakettjét. A Magyar Vívó Szövet­ség képviseletében Szilaveczky Lajos elnök fejezte ki elismerését a távozó Honffy Lajos elnöknek, átnyújtotta neki a szövetség nagy plakettjét. Honffy Lajos v. elnök válaszában meghatva köszönte meg az üdvözlése­ket. tlMÍCi 2óittcL ■éó ■ul /2 CicOruí'Mc áawk ifossi a VíGii inti Országos Imiim in — Az Uj Budapest tudósítójától — Május első napjaiban tartotta meg a Városiii mérnökök Országos Szövetsége ezidei kongresszusát, amelyen megtör­tént a tisztikar kiegészítése. A szövetség tagjai nagy sajnálkozás­sal vették tudomásul, hogy eddigi ki­váló elnökük, Eerzenczey Domon­kos egészségi állapotára való tekintettel lemondott elnöki tiszéről, melyre egy­hangú lelkesedéssel W o s s a 1 a /Sándor tanácsnokot, a főváros magasépítési ügyosiztályának vezetőjét választották meg. Alelnökök lettek: Papp Ferenc a vízmüvek vezérigazgatója, Kempe- 1 en Ágoston müsz. főtanácsos és Far­kas Imre müsz. tanácsos (Győr). Szak­osztályi elnökök a következők lettek: Schön Győző a Gázmüvek vezérigaz­gatója, Szappanos Jenő müsz. ta­nácsos (Kecskemét), Fridrich Lajos műszaki tanácsos, Dörre Endre müsz. tanácsos, dr. Viola Rezső műszaki főtanácsos és Szaszovszky Ottó, az Elektromos Müvek helyettes vezér- igazgatója. W os sala Sándor, akit melegen ün­nepelt a közgylés, meghatott szavakkal köszönte meg megválasztását és kije­lentette, hogy a városok és községek műszaki ügyéinek fejlesztése, tökélete- stíése lesz az a cél, amelyet meg akar valósítani elnöki működése során. RÉTEK képkeretek (KKÁROUT KBT2&. re.fr£RLÓczr u5j f&ÖVÉSZl ttiP H hopfst» idt&trs&s? 2$ Aszfalt, fedéllemez és kátrány« vegyitermék gyár Budapest, V. Zsllvay Leó u. 13. (Volt Sólyom u.) Telefon : 1-228-29, 1-282-85. CALDEHONI ÉS TÁRSA látszerészek Budapest, V., Vörösmarty tőr 1. Telefon: 1—811—48. ^zemüvegek, orresiptetők, lorgnettek, színházi lát­csövek. a legjobb kivitelben. ______________ Ha Hó-készülékek fényképészeti cikkek.

Next

/
Thumbnails
Contents