Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)

1938-05-07 / 18. szám

b ujBummsi 1938. május 7. VMMIKOZAS Elkészültek a nagy ut-átépifések az Eucharisztikus Világkongresszusra Közmunka-körséta a Hősök Terétől a Pasaréti útig Pervesztes lett az OTI a fővárossal szemben Nagy Lajos balesete és a Társada­lombiztosító kártérítési kötelezettsége — Az Uj Budapest tudósítójától. — Egy baleseti kártérítési ügyből kifo­lyólag az Országos Társadalombiztosító Intézet pert indított a székesfőváros ellen. Az OTI-nál volt biztosítva ugyams Nagy Lajos, akit halálos üzemi baleset ért, akként, hogy öt a főváros Vízmü­vednek gépkocsija elgázolta.. Az elhalt özvegye és gyermekei által a főváros ellen megindított perben a főváros kár­térítési kötelezettsége a tárgyi felelös'- ség alapján megállapíttatott. Jogerős ítélet a fővárost az elhalt hozzátarto­zóinak javára, az összeg szerint megha­tározott teljes kár megfizetésére köte­lezte. Azonban feljogosította a fővárost arra, hogy a marasztalási összegből le­vonhassa azokat az összegeket, amelye­ket az OTI a balesetből folyóan a hoz­zátartozók részére kártalanításként fo­lyósított. Ezek után az OTI hivatkozással az 1927. évi1 XXI. te. 201. §-ra, a főváros­tól az általa a hozzátartozók részére folyósított kártalanítási összegek meg­fizetését igényelte, azt vitatván, hogy a főváros errevonatkozó kötelessége is az említett perben hozott ítélettel már meg­állapítást nyert, g ez reá, mint az ottani felperesek törvényi engedményesére is kiterjed. A bíróságok azonban figyelemmel voltak Szálka Béla dr. tiszti ügyész érvelésére és a különös keresetet eluta­sították. A Kúria indokolása szerint az OTI álláspontja téves, mert az előző perben hozott ítéletnek az a rendelke­zése, hogy a főváros az OTI által folyó­sított kártalanítás levonására feljogosít- tatott, — lényegileg azt jelenti, hogy az ottani felperesek keresetükkel annyi­ban, amennyiben követelésüket az OTIr tói kapott kártalanítás fedezd;, elütasít- tattak. ítéletében megállapítja a Kúria, hogy a törvény által szem előtt tartott azt | a célt, hogy a munkaadó a kötelező biztosítás folytán az üzemi balesetből folyó kártérítés alól rendszerint szaba­duljon, meghiúsítaná, ha azt az összeget, amit a biztosító intézet a biz­tosítás folytán munkavállalónak fizet, a munkaadó a biztosító intézetnek mégis megfizetni tartoznék azon az alapon, hogy üzemi alkalmazottjának gondat­lansága okozta a balesetet. A régi tipusu pianino elfedte a zongorázót! MUSICA zongoragyár szenzációs uj tipusu KIS PIANINO JA mindösszB 96 tm. magas! A modern lakás hangszere! 7 oktáv, teljes hangerősség. Gyári uj hangszer ára P 875.­ab Budapest Rendkívüli fizetési könnyítések! Tekintse meg kirakatunkat I Eladási termek : B u d a p 8 81 VII, Erzsébet kőrút 43. (Royal Apollónál) Telefon : 14 50-63. — Az Uj Budapest tudósítójától — A polgármesteri II. ügyosztály folya­matban levő közmunkáit e hó 6-án mu­tatta be az út- és csatornaépítési szak- bizottságnak és a sajtó képviselőinek. A megjelentek a körutat a Hősök- terével kezdték meg. A résztvevők felmentek az Eucharisztikus Kongresz- szus alkalmával épült oltáremelvényre, ahonnan jó áttekintést nyertek a készí­tett új burkolatokról: a középen .1700 rrk területű mintáskőburkolat, attól jobbra- balra a középületek előtt elhelyezett aszfaltburkolat fekszik. A tér középső réSEe csupán a gyalogosközlekedést szolgálja. Ezt a kocsiúttól fehér keramitsáv válassza el. A közvilá­gítást különleges villanylámpák szol­gálják, ezeket részben a szegélysor, részben az említett fehér keramitsáv mentén szerelték fel. A tér mai kiállítá­sában méStó Budapesthez. Székesfőváro­sunk is kapott egy tömegmegmozdulá­sok megtartására alkalmas, reprezentá­lta teret, amely kiöli oldj világvárosok hasonló célt szolgáló tereivel összeha­sonlítva is megállja helyét. A rendezés költsége 300.000 P. A program második pontja volt a Városligeti tó betonfenék burkolatának bemutatása, Ugyanis a Hösök-terén és a városüigeti tó területén nyer elhelye­zést az a több százezer főnyi tömeg, amely az Eucharisztikus Kongresszus föünnepeégéD rósztvesz. A főváros e célra 150.000 P költséggel a tó fenék- burkolatát is kijavi'tatta. A Szent ístván-plébánia- templom (Bazilika) homlokzata tud­valevőleg a Duna felé fordul. Sajnos eddig ennek nagyrészét épületek elta­karták. A főváros közönsége ezért eze­ket az épületeket kisajátította, és lebon­tatta. Az így felszbadult tár burkolatát a közelmúltban a főváros illetékes ügy­osztálya átépítette. Ezzel egyrészt a té­ret rendezte, másrészt ünnepségek cél­jaira alkalmassá tette. Az átépítés költ­sége 65.000 P kiadást jelent, a házak lebontása következtében jelentkező tűz­falat a főváros a kongresszusi ünnepsé­gek tartamára zászlókkal fogja be­vonni. A Margithíd pesti és budai hídfőjének kertészeti kikép­zését a Margithíd átépítése tette szük­ségessé. A munka költsége 85.000 p. A n. kér. Pasaréti-út rendezését két okból kellett végrehajtani. Egyrészt az egyik szakaszon a rossz altalaj miatt minduntalan javításra szorult a burko­lat, másrészi: a kocsiút a környék roha­mos fejlődése és az útépítés után bekö­vetkezett bevezetett autobuszközlekedés miatt túlszüknek bizonyult. Az átépí­tés összes költsége 180.000 P. A XI. kér. Kőér bér ki-útnak a Budaörsi-út és az új repülőtér közt lévő szakaszát a főváros bazalt kiskörei burkolja. A költség 300.000 P. A XI. kér. Budafoki-út Verpe- léti-út és Barcsányi-utoa között lévő szakaszának tope kaaszf alt burkolását az tette szükségessé, hogy ezen útnak többi szakaszai már régebben nyertek aszfaltburkolatot. Az építési költség ke­reken 80.000 P. A XI. kér. Szentkorona-úti a A villanyszámla — Hihetetlen! M ég csökkent is az áramszámlánk ennél a csuda Tungsram Krypton fénynél! a Vitéeek-tere és a Budofoki út között lévő szakaszának, továbbá a Lenke-út, Budafoki-út és Badacsonyi-út között lévő szakaszának keramit'tal való bur­kolása a Horthy Miklós-híd megnyitása folytán vált szükségessé. A munka költ­sége 70.000 P. A Horthy Miklós-híd két hídfőjének kertészeti rendezé­se lényegesen hozzájárul a főváros leg­újabb hídjának a környezetbe való kel­lemes beleilleszkedéséhez. A munka költsége 80.000 P. A közútépítési prog­ram utolsó pontjaként a megjelentek a Műegyetemi-rakpart építését tekintették meg. Az előadottakból kitűnik, hogy a pol­gármesteri út- és csatornaépítési ügy­osztály jelenleg is sok nagy munkát vé­geztet, amelyek egyrészt a főváros szükségleteiről gondoskodnak, másrészt több ezer munkást foglalkoztatva lénye­gesen enyhíti a munkanélküliséget. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1938. évi április hó 30-án tar­totta 1937. évi rendes közgyűlését, amely az 1937- évi nyereséget 309.576.06 pen­gőben, az osztalékot pedig 15 pengőben állapította meg. A választmány elnö­kévé : gróf Csekonics Ivánt, a vá­lasztmány új tagjává: gróf András- s y Mihályt és Huszár Dezsőt vá­lasztották meg. U\ UiUás Andezit vagy traehit zúzottkő (22.000 q) szállítására a Budapest Székes! öv áros i Köz­lekedési Rt. részére. Határidő: 1938. évi má- jn hó 13-án délelőtt negyed 10 óra. 15.000 kg. színes törlőrongy szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedés Rt. ré­szére. Határidő: 1938. évi május hó 13-án délelőtt 9 óra. Vegyi gyógyszerek szállítására a Székes­fővárosi Közkórházi Gyógyszertárak és Köz­ponti Gyógyszertár részére. Határidő: 1338. évi május hó 13-án délelőtt 9—10 óra. Villanyszerelési munkákra a Budapest Szé­kesfővárosi Közlekedési Rt. Széchenyi-hegyén építendő vendéglő-szálloda részére. Határidő: 1938. évi május hó 18-án uélelőít 10 óra. Papíráruk szállítására a székesfőváros üzemei részére. Határidő: 1938. évi május hó 17-én délelőtt 10 óra. 25 drb. bangosithaíó keskenyíilm vetítőgép és alkatrészeinek szállítására a székesfőváros iskolái részére. Határidő: 1938. évi május hó 24-én déieló'tt 9—10 óra. Az UJ BUDAPEST minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók . A szerkesztésért és kiadásért felelőt ■ DOBY ANDOR DR. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR Kellner Albert könyvnyomdája, Buda pest, VI., Hajós u. 27. Telefon: 1-189-98. Felelős: Kellner László dr. özv. UJÁGH ÁRPADnó BUDAPEST, 11., B1MBÓ-UT 17. TELEFON: 1-544-26. _________ Ac éípTcrebák mindenféle célra nagyságban és színben. Szalagplombák Szövetplombák. Ládaplombák. Hordó­lemezek. Plombázófogók acél- és ólom­plombákhoz. Jegylyukasztó- (katauz- és ellenőri) fogók. Konzervbontó Biehn János R. t. Budapest, V., Alkotmány-u. 21 Telefon: 1—153—50. Aszfaltozás, szigetelés, fedéllemez - tetőfedés, motorbenzol, paraíín.

Next

/
Thumbnails
Contents