Uj Budapest, 1938 (16. évfolyam, 1-48. szám)
1938-06-18 / 23-24. szám
TU BUDAPEST 3 1938. június 18. «MMmHnHRn Az ötvenéves Lamotte Glosszák egy jubileumhoz — Az Uj Budapest tudósítójától. — „Sohasem bánt Lamotte Károly fölényesen alantasaival, a társadalmi lépcső alsóbb helyezettjeivel, hanem mint érző szivü ember és kiválóan jó kolléga iparkodott legjobb tudásával, lelkiismeretességével és becsületességével a fővárost szolgálni. Tette ezt olyan hűséggel és odaadással, hogy a főnök — Budapest székesfőváros közönsége — az egész ország örömére a 25 évi lelkiismeretes! munkásságáért a legnagyobb ajándékkal: az alpolgármesteri székkel tisztelte meg La- motte Károlyt.“ Ezeket a sorokat írta az Uj Budapest 1935-ik év január 12-iki számának vezető helyén Lamotte Károly dr.-ról llovszky János: abból az alkalomból, hogy a tehetség és tudás el- ismeréseképev, a főváros törvényhatósági bizottsága egyhangúan alpolgármesterré választotta a főváros egyik legfiatalabb, de legképzettebb és legtöbbre hivatott tanácsnokát. Az alpolgármesteri széket ritka rövid köz- szolgálat után érte el Lamotte Károly: az alpolgármesterré történt megválasztás egybeesett Lamotte 25 esztendős közszolgálati esztendejével. Az alpolgármesterré választás óta három esztendő telt el, közben a főváros első alpolgármesterévé avanzsált Lamotte Károly. Az első alpolgármester most uj jubileumhoz érkezett: a héten töltötte be ötvenedik életévét. Az ünneplésből, amely ebből az alkalomból feléje árad részt kér az Uj Budapest is. Mindig méltóképen értékeltük Lamotte Károly kiváló képességeit és benne mindig jóakara- tú barátunkat tiszteltük. Az ötven- esztendős Lamotte Károlyt olyképen ünnepeljük, hogy leközöljük azt a beszélgetést, amelyet az Uj Budapest munkatársa három esztendővel ezelőtt folytatott vele abból az alkalomból, hogy a törvényhatósági bizottság egyhangúan alpolgármesterré választotta. Szól pedig ez a ma is aktuális interjú a következőképen: „Lamotte Károlyt szerdán délután a főváros törvényhatósági bizottsága egyhangúan alpolgármesterré választotta. Negyedszázados városi szolgálat után érte el a hivatali ranglétrának ezt a csaknem legmagasabb fokát a volt pénzügyi tanácsnok. E negyedszázad alatt Lamotte Károlyt megtanulták tisztelni és becsülni: tehetségének és tudásának elismerése volt a szerdai választás. Ritkán nyilvánul meg olyan osztatlan egyhangúan a bizalom köztisztviselő iránt, mint Lamotte Károly iránt. Köztisztviselő? A szó legmagaszto- sabb értelmében az eszményi köz- tisztviselő Lamotte Károly, aki a tisztviselő becsületességével, puritánságával dolgozik a közért és sáfárkodik a közösség vagyonával, pénzével úgy, mintha a saját vagyonát kezelné. Köztisztviselő, aki e cim alatt nem bürokráciát ért; modern, haladó gondolkodású, európai látókörűi, tanult és állandóan tovább tanuló férfiú. Nem véletlen, nem a szerencse szeszélye, hogy Lamotte Károlyt a közgyűlés bizalma az alpolgármesteri székbe ültette. Lamotte Károly e díszes méltóság elnyerése érdekében nem kereste a pártok kegyét, nem vett részt személyi agitációban, az uj alpolgármester csupán dolgozott, végezte csöndes, szívós, lelkiismeretes munkáját a közösség, a főváros érdekében. Puritán viselkedése, szerénysége volt talán oka annak, hogy csak most, amikor 47-ik esztendejébe lép választották meg alpolgármesterré, noha tehetségét, rátermettségét mindig elismerték, amit bizonyít az is, hogy kormányváltozások idején, a városháziától távoleső képviselőházi folyosón nem egyszer vetődött fel annak a hire, hogy Lamotte Károly miniszteri tárcát kap. A székesfőváros azonban örülhet, hogy uj alpolgármesterét nem ragadta magával a politika és megmaradt a város élén, mint aki legalkalmasabb a mai súlyos gazdasági helyzetben a főváros pénzügyeinek intézésére. Lamotte Károly nyolcadik esztendeje a pénzügyi osztály élén áll. A rideg számok birodalmában nehéz feladatokkal kellett megbirkóznia és a bizottsági tagok rokonszenvét bizony fáradságos megszereznie annak, aki kénytelen a szomorú pénzügyi viszonyokra való tekintettel állandóan szembeszállni a különböző oldalról jelentkező igényekkel, melyek azonban a költségvetés kiadásait duzzasztották volna fel. Hálátlan szerepre vállalkozott a pénzügyi tanácsnok: Lamotte és talán csak a sajtó munkásai ismerték meg igazán azt a heroikus küzdelmet, amelyet egy modern és a kultúráért, fejlődésért, haladásért rajongó városvezetőnek kellett önmar gával és csaknem az egész közvéleménnyel folytatnia a székesfőváros pénzügyi biztonságának fenntartása érdekében. Lamotte Károlyt, a pénzügyi politikust azonban céltudatos munkából, amelyet az idők és az események mindig igazoltak, végül mégis megismerhette a törvényhatósági bizottság, Lamotte Károlyról, a magánemberről azonban eddig még nem olvashattak, hiszen közismert szerénységével önmagát, a magánembert mindig háttérbe szorította. ... A pénzügyi tanácsnoki szobában szemben ülünk Lamotte Károly alpolgármesterrel. Először húzódozik, amikor arra kérjük, hogy beszéljen önmagáról: — Mit mondhatok egyebet, — válaszolja mosolyog’va — minthogy 1909-ben léptem a főváros szolgálatába, azóta dolgoztam, tanultam és ha a Mindenható megengedi, ugyanezt fogom tenni a jövőben is... Az újságíró természetesen nem elégedik meg ennyivel. Elsősorban aziránt érdeklődünk, hogy a Lamotte- csalcid, az uj alpolgármester ősei mikor kerültek Magyarországra? — A francia forradalom idején jött egyik ősöm Magyarországra. A rémuralom elől menekült. Pozsonyban telepedett le. A múlt század 30-as— 40-es éveinek elején költözött fel Pestre a család. Odahaza az egyik fiókban van egy okmány, amely arról szól, hogy nagyapám polgárjogot nyert Pesten 1846-ban. Pest város akkori polgármestere: Szentkirályi írta alá az okmányt. — Az édesapja, alpolgármester ur? — Igazgatója volt a Strobenz festékgyárnak. Ma talán vezérigazgató- nak neveznék, de annakidején szerényebb cimekkekl is megelégedtek. Gondot fordított a neveltetésemre. Az evangélikus gimnáziumba jártam előbb a Deák-térre, majd, amikor megépült, a fasori gimnáziumba. Arról kérdezzük meg ezután, milyen tanuló volt? Nagy szerénységében szinte zavartan válaszolja: — Jelesen érettségiztem. Azután beiratkoztam az egyetemre. Mint jogász, beutaztam csaknem az egész világot. Akkoriban nem is került ez olyan sokba, különben is órákat adtam, középiskolásokat tanítottam és az igy keresett pénzt is arra használtam fel, hogy megismerjem a külföldet. Voltam a nagy nyugati metropolisokban: Párisban, Londonban, Berlinben, voltam Amsterdamban, de beutaztam a Balkánt is, megnéztem Athént, Konstantinápolyt, mondhatnám Európa minden fontosabb városában megfordultam. — Alpolgármester ur nyilván töbD idegen nyelvet beszél? — kérdezzük. — Beszélek németül, franciául és angolul. Angolul egyébként ma is állandóan tanulok. Rendszerint német könyveket olvasok, de nem szépirodalmi munkákat, hanem a pénzügyi szakirodalom könyvejt. A szakiroda- lómmal egyébként a legkomolyabban foglalkozom. Érdekelnek a hitelproblémákról írt könyvek, továbbá lehetőleg mindent elolvasok, ami általános közgazdasági vonatkozású. Természetesen időmet ez alaposan lefoglalja. Szeretem a zenét és a legutóbbi időkig, inig gyász nem ért, sokat jártam az Operaházba. Kérdéseinkre az elmúlt huszonöt .esztendős közszolgálatról beszél: — 1909 április 1-én mint ideiglenes hivatalnok kerültem a fővároshoz. Nyolcvan korona fizetést kaptam. 1911-ben segédfogalmazóvá választott a tanács. Dolgoztam a közjótékonysági ügyosztályban, a VI. kerületi elöljáróságon, majd 1913-ban Bárczy István polgármester mellé kerültem. 1918-ban titkárja lettem Bárczynak. Ugyanebben az évben elértem a tanács jegy zőséget, — A kommunizmus alatt nem teljesítettem szolgálatot. Utána a közjogi és anyakönyvi ügyosztályba kerültem, majd rövid ideig a tanügyi osztályba, azután pedig a főpolgármesteri hivatal vezetését bizta rám Ripka Ferenc. 1926-ban az elnöki ügyosztály élére állítottak mint tanácsnok-főjegyzőt. Másfél évig voltam itt. 1927. júliusában átvettem a pénzügyi osztály vezetését. Közben még 1922-ben megházasodtam: gróf Forgách Esztert vettem nőül. — Közszolgálatának milyen kiemel kedőbb eseményeire emlékezik vissza Méltóságod? — kérdezzük ezután. — Amikor az elnöki ügyosztályt vezettem, rendeztem a státust. Ez nagy munka, volt. Az 1927. évi dollár- kölcsönt én bonyolítottam le és a 20 millió dollár felhasználásának programját elkészítettem. Az 1930. évi 8 millió dolláros kölcsönt megszereztem és ugyancsak lebonyolítottam. A Községi Takarékpénztár megalakításán INDIG tájit. littery gÁfeLzrup OTTHONía/mí 4 GÁÁMÖTÖSIEIUENY APRÓ gái lángja INDIG (kUUn tahi t gáihOtöszekrény aprö gázlángja INDIG é 6ÁlH<J!ÖUtK«tHY APRÓ GÍZUUGjV MINDIG 4 GÁZHÚ Tó SZEKRÉNY APRÓ GÁZLÁNG]/ MENDIG fiuMsi toht A GÁZHÚTÖSZEKRÉNY APRÓ GÁZLÁNGJA W*|9B r*. iMINDIG/Wi taKb A GAiawTÖSZtKBEHY APRÓ GÁZLÁNGJA dolgoztam 1928-ban. Az intézetnek alapításától kezdve a múlt év közepéig igazgatósági tagja voltam. Egyébként: a költségvetéssel kapcsolatos problémákkal foglalkoztam. * Lamotte Károly alpolgármester csupán néhány egészen rendkívüli munkájáról nyilatkozott, de nem beszélt arról, — és ezért az újságíró pótolja ezt, — hogy nagy elfoglaltsága mellett megszervezte a fővárosi alkalmazottak segítő alapját, újjáalakította a Statisztikai Hivatalt, ezzel kapcsolatban ismét felelvenítette a Városi Szemlét, amelynek egykor szerkesztője volt, s amelyben számos figyelemreméltó, nagy előtanulmányokat és tudást igénylő pénzügyi cikke jelent meg. Tanácsnoksága alatt épült ki a balatonkenesei üdülőtelep. Az uj alpolgármester a modern, gyors köz- igazgatás hive s ilyen körülmények között nem csodálható, hogy mint pénzügyi tanácsnok, első feladatainak egyikéül a városházi automatikus telefonközpont megalkotását tekintette. Azóta a hivatalos ügyek túlnyomó- részét telefonon, gyorsan, bürokráciamentesen intézik a hivatalok egymás között. Lamotte Károly személyében haladó szellemű, fiatal, energikus, eszmékkel és életcélokkal rendelkező alpolgármestert váasztott a főváros közgyűlése.“ ... Ezt állapította meg az Uj Budapest 1935-ben Lamotte Károlyról. Az események azt igazolták, hogy megállapításunk minden vonatkozás- — ban helytálló volt.
