Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-13 / 45. szám
6 MIMWiAPESÍ 1937. november 13. WlMLKOZAS Két héten belül meghirdetik a versenytárgyalást a segitőalapi székház épitésére-- ■■■—ni imiiir«.tij>wian—•— — A tervezői megbízást Hübner Tibor műépítész kapta — A jövő év őszére készül e! a félmillió pengős közmunka A főváros Izzólámpa versenytárgyalása — Az Uj Budapest tudósítójától — A városgazdasági ügyosztály, a fővárosi hivatalok, intézetek és üzemek eg-y évi izzólámparszükségletének biztosítására a tavasz folyamán versenytárgyalást irt Id. A versenytárgyalás kiírásával egyidöben a főváros megkereste a Műegyetem villamosgépek és mérések tanszékét az összes hazai izzólámpagyárak lámpát! pusainak megvizsgálása céljából. A főváros a Műegyetemet minőségi vizsgálatra is meg’- kérte, mert az ajánlatok elbírálásánál nem egyedül és nem elsősorban a lámpa ára a döntő, hanem leglényegesbb az, hogy gazdaságosság szempontjából melyik gyár izzólámpa gyártmányának használata előnyösebb, ha a vizsgálatok adatai alapján egyes lámpagyártmányok ára mellett azok élettartamát és ezidö alatt nyújtott fény teljesítményét, továbbá áram- fogyasztásának értékét is összehasonlítjuk. A vizsgálatok eredményére való tekintettel most határozott a városgazda- sági bizottság az izzólámpa-beszerzés ügyében. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. 256.285 pengő értékű, a Magyar Wolfs' a m-1 ámpagy á r Rt. 128.142 pengő értékű, az Á. E. G. Unió Magyar Villamossági Rt. cég 9.583 pengő értékű, villamos izzólámpa szállítására kapott rendelést. A Turul Izzóié m p a g y á r, amely olcsóbb egységáron tett ajánlatot, rendelést nem kapott, mert a vizsgálati adatokból, illetőleg az azok alapján végzett számításokból megállapítható, hogy az olcsóbb lámpák használata gazdaságosnak nem mondható, a nagy izzólámpa.-fogyasztó főváros szempontjából. Megszűnnek a fűtési gondok — Az Uj Budapest tudósítójától. — A kedvezőtlen kereseti viszonyok, a gazdasági helyzet lassú javulása ellenire is egyre súlyosabbá teszi a háztartások és kisebb nagyobb gazdálkodó egységek fenntartási és Megélhetési gondjait, mélyek között nem ■utolsó helyen áll a téli tüzelőanyag beszerzésének kérdése. Rosszul szerkesztett, hibás vagy meg nem felelő méretezésű tüzelőberendezés, rossz kezelés, hibás kémény, helytelenül választott tüzelőanyag stb. a háztartások tüzelőszer kiadásait feleslegesen növelik és a gondokkal küzdő háztartások helyzetét súlyosbítják. Kevesen gondolunk arra, hogy helytelen tüzelés következtében mennyi megtakarít- . ható pénz száll el a kéményen keresztül füst éi-i korom alakjában és ha észlelünk is valami hibát, annak megszüntetésére képzett szakembert nem ismerünk. 'Értesülésünk szerint a Székesfőváros Gázmüvei, közüzemektől joggal elvárható gondossággal kokszéi,aiusító osztálya mellett tüzeléstechnikai állomást állított fel a gazdaságos tüzeléssel kapcsolatos fontos és a fogyasztóközönséget közelről érintő kérdések gyakorlati megoldására. Az állomás fűtő- iechnikugai a különböző kályhatípusok és tüzelőberendezések hatásfokával, a füst-elvezetés, a huzat, a különböző tüzelőanyagok gazdaságos használatával, valamint a kazán és a háztartási tüzelés összes gyakorlati kérdéseivel tudományos alapon foglalkoznak a technikailag is kiválóan felszerelt kísérleti telepen. Iá. Székesfőváros Gázmüvei tüzeléstechnikai állomása megnyitása óta a nagyközön- rég rendelkezésére áll és mindenremü tüzeléstechnikai kérdésben a legnagyobb készséggel ad díjtalan szaktanácsot. Egyszerű bejelentésre az állomás fűtőtechnikusai a legrövidebb időn belül minden fűtési panaszt kivizsgálnak és a tudomány mai színvonalán álló tárgyilagps szaktanácsot és felvilágosítást adnak. Örömmel üdvözöljük a Székes- főváros Gázmüvei érdemes vezetőségének ezt az igazán gyakorlati és a fogyasztókö- aönség érdekében álló hézagpótló intézményt és azzal a. reményünkkel hívjuk fel rá1 újólag olvasóink figyelmét, hogy ennek a fővárosi intézménynek tanácsai fűtési kiadásaik jelentős csökkenését fogják ereményez- nij (Cím: Budapest Székesfőváros Gázmüvei Melléktermék osztálya, VIII., Tisza Kálmán tér 20. Telefon.) WIHART FERENCI építész — építőmester XIV., Columbus-utca 33. Telefon: 2-969-08 .......................... ..................- A z Uj Budapest tudósítójától — S z e n d y polgármester hétfőn írta alá a Segitöalap intézőbizottságának azt a határozatát, amellyel a Madách Imre- sugárút torkolatába épülő segitőalapi székház építésének tervezési munkálataival Hübner Tibor műépítészt bízza meg. Az építkezési munkálat ellenőrzését és irányítását a polgármesteri magasépítési ügyosztály fogja végezni. Az építkezési munkálatok végrehajtására nyilvános ^eisenvtárgy.i(ást hír— Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros törvényhatósági bizottsága tudvalévőén két és fél millió pengőt irányzott elő az Eucharisztikus Világ- kongresszus kapcsán a rendkívül erős burkolat-romlás folytán szükségessé vált útátépítésekre. A belügyminiszter most leiratot intézett a főváros közönségéhez, amelyben a kongresszus sikeréhez fűződő fontos nemzeti érdekekre való tekintettel engedélyt ad, hogy a múlhatatlanul szükséges, a legsürgősebben megvalósítandó és végeredményben beruházási természetű munkálatokat azonnal megindítsa. A belügyminiszter a sürgős és halaszthatatlan munkálatok céljára szükséges pénznek kölcsön útján való megszerzéséhez is hozzájárul. Rámutat azonban a belügyminiszteri leirat arra is, hogy több, a törvényhatósági bizottság által felvett útvonal- átépítés nem beruházás természetével bír, tehát ezeket a háztartási költségve- tés terhére kell elvégezni. Ezeknek a szükségleteknek a felveendő kölcsön keretébe való beillesztését a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértőén aggályosnak tartja ps ezért felhívja a fővárost, hogy amennyiben a szóban forgó munkálatok elvégzése valóban nem tűr halasztást, a fedezet kijelölése kérdésében hozzon új határozatot. A belügyminiszteri leirat kapcsán a polgármester most újabb előterjesztéssel jor did a két és félmilliós kölcsön ügyében a közgyűléshez. A polgármester megállapítja, hogy a Hősök Terének és csatlakozó utaknak átépítése, nemkülönben a városligeti tó fenekének betonozása összesen 450.000 pengő értékben igen sürgős és ez folyamatban is van. A rendkívüli munkák kimutatásában felsorolt átrendezések közül a Széntendrei-út egy szakaszának, továbbá a Horthy Miklós-híd hídfőjéhez vezető utak megépítésének, a Nagy Lajos király-útja egy részének átépítéséhez, a Pasaréti-út átépítéséhez és több más útvonal átépítéséhez szükséges összegedéinek. Az erre vonatkozó versenytárgyalási hirdetmény két héten belül megjelenik, ,a földmun kál ,'Vtokat valószínűleg még az ősz folyamán megkezdik, az építési munkálatokra a tavasszal fog sor kerülni. D u 1 á c s k a Jenő dr., a SegítőGáap Igazgatója úgy tervezi, hogy a jövő év végéig beköltözhető állapotban lesz a székház, amelynek két emeletén tudvalévőén a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének klubhelyiségei is elhelyezést nyernek. Az építkezés összköltsége félmilió pengő. két halaszthatatlanul meg, kell szerezni, mert ezeket a rendkívül sürgős közmunkákat azonnal meg kell indítani. A polgármester felhívja ezzel kapcsolatban az út- és csatornaépítési ügyosztályt, hogy az e csoportba tartozó munkálatok költségelőirányzatait belügyminiszteri felülvizsgálat céljából mutassa be. A polgármester a belügyminiszteri leirat figyelembevételével a két és félmilliós programból 970.000 pengő értékű közmunkát újakkal helyettesít és kéri a törvényhatósági bizottságot a Bürök-utca, a Bimbó-út, a Lévai-utca, a Margitrkörút, az Újpesti rakpart, a Külső Jászberényi-út és a Külső And- rássy-út egy része újra való burkolásának engedélyezésére, továbbá a Műegyetemi-rakpart folytatásának és a hozzá vezető útnak 600.000 pengő költséggel való megépítésére. Mindezek a munkálatok beruházás-jellegűek. A polgármester koncedálja, hogy a belügyminiszter által a kölcsön révén elvégezni szándékozott kisebb út és csatornajavításokat a községi háztartás terhére végezzék el. A polgármesternek ez az érdekes előterjesztése a legközelebbi rendes közgyűlés elé fog kerülni. LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök vállalkozó Budapest, Vili., Orczy-ut 22. Telefon s 1-429-B1. Cristofoli Vince Kőpadló és fayence faburkoló vállalat. Kizárólag; XIV. Gizella*ut31 Telefon: 2*969*07. I Ui kikámk 80.000 kg krisíályszóda szállítására a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére. Határidő: 1937. évi november hó 15-én délélőtt 10 óra. Papíráruk szállítására a székesfőváros intézetei és üzemei részére. Határidő": 1937. évi november hó 17-én délelőtt 10 óra. 28 drb acélcső-ágy, 26 drb acélcső- éjjeliszekrény, 12 drb acélcső-asztal; 24 drb acélcső club karosszék, 26 drb acélcső-szék, 26 drb acélcső-ágyasztal szállítására a székesfővárosi Közraktárak lészere. Határidő: 1937. évi november hó 17-én délelőtt 9—10 óra. 1938. évben szükséges' 442 drb ogiyós- csapágynak és 99 drb görgőscsapágynak kötés útján történő biztosítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. villamos jármüvei részére. Határidő: 1937. évi november hó 29-én délelőtt háromnegyed 10 óra. 20,300 négyzetláb fekete borjuboxbőr, 3800 kg ökörkrupontalpbór, 1120 kg ökörhasszéltalpbőr (saroknak), 1190 kg tehénnyaktaipbőr (rámának és kéregnek) és 1155 kg tehénnyaktaipbőr (talpbélésnek) szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság részére. Határidő: 1937. évi november hó 19-én délelőtt 9 óra. Telefonkábelszorító szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1937. évi november hó 19-én délelőtt egynegyed 10 óra. 20 drb 150 Ampere-órás ólomaccum- íátor szállítására a Budapest Székesfő- városi Közlekedési Rt. autóbuszai részére. Hajtáridő: 1937. évi november hó 19-én délelőtt fél 10 óra. 450 drb piassava-seprőhenger szállítására a Köztisztasági Hivatal részére. Határidő: 1937. évi nove.uíber hó 19-én délelőtt 9—10 óra.-cxAi E/oi ii íi Li la tili ueieu szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók, A szerkesztésért és kiadásért felelős: DOBY ANDOR DR. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR Kellner Albert könyvnyomdája, Budapest, VI., Hajós u. 27. Telefon: 1-189-98. Felelős: Kellner László dr. Kényelmessé teszi otthonát a jó ülőbútor. Székek, rekamiek, fotelok kárpitozva minden stylben. Kombinált és irodaberendezések nagy választékban. Magyar Bőrszékiparnáí Budapest V., Mérleg-u. 4. _____Telefon : 1— 810— 5fi. lavitást vállalunk GÖ TZ ALADAR parkett-asztalos mester és padlózási vállalkozó. Hadirokkant kisiparos. + Költségvetés dijtalan. Budapest, I., Bors * utca 24. sz. ===== Telefon: 1—507—34. CCCI fípíí szellőző- jjhwCLIIk berendezések SCHUBAUER FERENC magánmérnök Budapest, 111., Föld-u. 51. TELEFON: 1—622—06. Biehn János R. t. Budapest, V., Alkotmány-u. 21. Telefon: 1—153—50. 4sztaltozás, szigetelés, fedéllemez - tetőfedés, motorbenzol, parafin. A belügyminiszter csak uj utak épitését engedélyezi a felveendő két és félmillió pengős kölcsönből Az Eucharisztikus Világkongresszussal kapcsolatos utrendezési munkálatokat újból a közgyűlés elé viszi a polgármester