Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1937-11-13 / 45. szám

XV. évfolyam 45. szám

Budapest, 1937. november 13.

BJ BUDAPEST

VÁROSPOLITIKAI

ElAllze<é»l Arak:

Egész évre

................................................. 30 pengő

Pé

l évre.......................................................... 13 pengő

Egye* *zám Ara AO fillér

íalifflillíiliiMli

I

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DOB Y ANDOR DR

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kacs Ivor-ulca O. Telefon: 1^828^23. Poslatakarékp. csekkszámla 30.013.

A tyUttzlewzhiut

A napisajtó és a vállalkozási orgánumok bőségesen foglalkoznak Ginczler Hermann esetével. Közel egy millió pengős passzívával ment kényszeregyes- ségbe Ginczler Hermann, akit a ro\ mantika bizonyos fénymázával igyekeznek bevonni a liberális berkek, kinevezvén a vagyonbukott „csodaépítészt“ az új Lipótváros építőjének. Az összeomlott Icártyavár romjai között kutatva azonban megállapítható, hogy Ginczler jól és bőségesen nyaralt Olaszországban, elköltve a jóhiszemű kisiparosok pénzét. Hogy a kényszeregyessé gén és az esetleges csődön túlmenően lesznek-e büntetőjogi következményei a Ginczler-ügynek, majd eldöntik az arra illetékes bíróságok. Meg kell azonban állapítanunk, hogy az új Lipótvárost nem Ginczler Hermann építette, ö csak az építtetők pénzét kezelte el. Az új Lipótváros megszületését és fejlődését a szerencsésen alkalmazott rendkívüli házadómentességnek köszönheti, no meg annak, hogy a nagyvárosok Európaszerle észak jelé terjeszkednek, lévén az északi irányban történő városnövekedés az északi szél miatt városhigéniai szempontból a legegészségesebb.

Ginczler Hermann nem túlzottan szimpatikus személyével ezek után nem is érdekes foglalkozni. Beszéljünk azonban a legújabb pesti műszóról: a ginczlerizmusról, ami magyarra fordítva annyit jelent: áron alul, sőt önköltségi áron alul vállalni munkát, és azután kijátszani magát építészeti Napóleonnak, végül pedig adósnak maradni a kisiparosok pénzével. Ennek a speciálisan pesti különlegességnek: a ginczlerizmusnak, városházi vonatkozása is van. Nem ugyan Ginczler Hermann személyét illetően, ö hiszékeny magánemberekre, nem számvevőségekkel és építészeti ellenőrökkel terhelt hatóságokra vadászott, hanem abból a szempontból, hogy a városházi közmunkáknál is számosán akadnak árrombolók, önköltségi áron alul vállalkozók, irreálitások, amelyeknek kigyomlálására Ginczler Hermann tipikusan pesti esete sokszorosan kell hogy foglalkoztassa a polgármestert.

A Müller Antal által két esztendővel ezelőtt indítványozott közmunka-ankét- nak végre le kell ülnie a zöld asztalhoz! Ki kell pucolni a városházi közmunka-dzsungelt, le kell törni az árrombolókat, össze kell egyeztetni a hivatalos előirányzatot és az ipar testületek egységárait, nem kell és nem- szabad csodát várni az irreális áron pályázóktól, mert a közmunka piacon csodák nincsenek, csak rosszul végzett munka és munkabér-uzsora van. A Ginczler-ügyből ezt a tapasztalatot le kell vonniok a városházi illetékes tényezőknek. Király és Wossala tanácsnok urak, olvassák szorgalmasan a Ginczler ügyről szóló sajtóközleményeket!

Wolff Károly, az államférfiul

és a politikus

Részletek Petrovócz Gyulának a Wolff Károly emlékünnepségen tartott beszédéből

dikalizmus, galileizmus orgiái már mélyen bántották öt és megzavarták az ö nyugalmát. A kommün felfordulása, amely minden tekintélyt sárba tiport és amely legszentebb érzelmeiben, az Isten, király, haza fogalmainak felbontásában sértette lelkét, érlelte meg benne az elhatározást, hogy le kell szállnia bírói székéről, hogy ki kell állnia a gátra és menteni, ami menthető. Nem tudott otthon maradni, mert azt véteknek és biínrészességnek tartotta volna. Felcserélte kényelmes hivatalát egy áldozatos és terhes politikai élettel.

Wolff Károly várospolitikus lett és élete végiéig elsősorban várospolitikus maradt.

Programja a keresztény városháza volt, amelynek tornyán nemcsak szimbólum a kereszt és amelyben nem egy felhagyott templom van, hanem amely egészében a keresztény gondolatnak a temploma. Keresztény városháza, amely, ben belül is itthon van a kereszt, amelyben a kereszténység a maga ura és amely az egész városra kisugározza a keresztény gondolatot. Keresztény városháza, amelyben a vezetők ennek a szolgái, amelyben a keresztények érdeke az első. amelyben keresztényeknek jut a kenyér, az elhelyezkedés, a munka, a vállalkozás, a szállítás, ahol tiszta kezek és fehér tógák vannak, ahol keresztény igazságosság intézi az ügyeket és a keresztény erkölcs nemcsak a személyekben, hanem a gazdasági intézkedésekben is feltalálható. Keresztény városháza, amelyben a keresztény felebaráti szeretet az alapja a szociálpolitikai munkának, amelyben otthon van minden, ami szép; jó és nemes s amelyből ki van irtva a szocializmusnak és kommunizmusnak minden régi csö- kevénye. Ez volt az ö ideálja, célja és törekvése. Mindenben és mindenen át ezt! szolgálta, állandóan est hirdette, tanította és két évtizeden át következe, tesen ezt gyakorolta.

*

A parlamentet sohasem szerette úgy, minjt a városházát. Sohasem érezte magát benne annyira otthon, mint a közgyűlési teremben. A parlament ügyei nem érdekelték messze annyira, mint a városháza legapróbb ügyei, bár ottan is sikerei voltak igen sokszor, de mégis igen sokat csalódott. Csalódott abban a pártban is, amelyhez tartozott, mert az nem az ö gárdája volt. Azt pedig, hogy községi pártjának megbontása inMár letöröltük könnyeinket amelye>- ket Wolff Károlyért olyan bőségesen hullattunk. Keresztény alázattal Isten akaratában megnyugodtunk. Vigaszunk a mi keresztény hitünk, hogy az ember nem test, nem hús, vér, csont, vagy ideg, hanem az ember a lélek és a lélek az ember. A lélek pedig halhatat, lan és örökkévaló. Szentül hiszem, hogy az ö lelke most is velünk van, itt is jelen van és Önöket is az hozta ide. Ha olasz szokás szerint idézném az ö emlékét és hangosan felkiáltanék: Wolff Károly! — az Önök leikéből egyhangúlag dübörögne vissza a „presente“.

Az elmúlt egy év távlatából szubjektivitás nélkül, tárgyilagosan tudunk már emlékezni. Tárgyilagosan, de állandóan vágyódva úgy, mint ahogyan elmélkedik a cserje a pálmáról, a halom a hóborított hegycsúcsról, a tócsa a végtelen tengerről. Mert ő pálma volt, a környezetéből kiemelkedő és egészen másnemű, mert ö hegycsúcs volt, magasba törő, monumentális, nyugalmas, sokszor hűvös, mert ő tenger volt, végtelen, széles látókörű és változatos formájú. Ö egyidejűleg volt hívő és érző lélek, hajthatatlan és törhetetlen jellem. Istenáldotta tehetségű szónok, született bölcsességü bíró, tekintélyt sugárzó pártvezér, melegszívű és odaadó barát, hivatását is megnemesítő politikus és még sok minden, az élet különböző relációiban. A képességek és tehetségek eme tengeréből csak egy kagylónyit merítek ki ma és róla, csak mint politikusról elmélkedem, mint amely minőségben legközelebb állt hozzánk.

Wolff Károly nem politikusnak készült. Trencsénben, az ö bírósági állomásain, álmai mások voltak, Becsben a királyi udvarijai, mint udvari titkár, más karrierről álmodozott. Budapesten az igazságügyminisztériumban és az; általa megszervezett föudvarnagyi bíróság elnöki székében teljesen politika- mentes helyen ült és nem is álmodta, hogy valaha politikus lesz. Nem is készült politikai pályára, — amint hogy az életmentő sem készül erre, hanem jön a pillanat és életmentővé válik, ha férfi, amint a katona sem készül a vitézségre, de jön egy esemény, és ha férfi, nem cselekedhetik másként, csak vitézül.

Az ő ideje is eljött, szükségképen el kellett jönnie. A háború végének tea- pedéses ideje, a szabadkőművesség, ranen indult ki és ez a felesleges kettős kormányzási rendszer a városházán innen kezdődött; ezt sohasem felejtette el és sohasem bocsátotta meg.

*

Wolff Károly sohasem tört fölfelé pozícióra. Lehetett volna miniszter többször is, de meg kellett volna alkudnia. Ö azonban kettőt nem adott fel soha még a hatalomért sem: az ö intranzin- gens keresztény meggyőződését és elfoglalt városházi pozícióját. Ő nem a hatalomért, hanem az elvek hűséges szolgálatáéit lett politikus. Ritkán beszélt s. Házban, de ünnepnap volt minden beszéde, amelyet emelkedettség, széles látókör és nagy perspektíva jellemzett.

Politikai nagyságát megmérni nem lehet. Olyan volt, mint a templom tornya: mindenek felett kimelkedö, iránymutató és csúcsán keresztet hordozó. Mert a kereszt volt az ö gondolatainak csúcspontja és életének végcélja. A kereszt volt az ö értékmérője is. Ezen a finom műszeren mért le minden gondolatot, tervet, törekvést és egyént és aki ezt a mértéket nem ütötte meg, az Wolff Károlyt többé nem érdekelte. Ezért volt életének egyik politikai célja a keresztények összefogása. Tudatosan, nyíltan és következetesen hirdette, hogy a keresztény egyházaknak össze kell fogniok a kereszténység közös veszedelme ellen; hegy az egyetemes kereszténység van támadva és ez ellen nem küön>-külön, hanem együttesen kell védekezni. Mint egyházának hűséges fiát próbálták arra rávenni, hogy ne keresztény, hanem kifejezetten katolikus politikát csináljon, Ő ezt mindig elutasította magától, mondván, hogy a fel- feszített Krisztus keresztjének lábánál mindenkinek helye van, aki őbenne hisz és ezen a helyen minden kereszténynek találkoznia kell.

Politikai hatása ma :'s c-rezhetö, annak ellenére, hogy Wolff Károly egy percig sem volt hatalmon. Az ö keresztény és nemzeti gondolatát akkor még csak egy párt hirdette és tette politikai alappá. Ma már a parlament három legnagyobb pártja kifejezetten a keresztény és nemzeti gondolat alapján áll és ma már a kormány programja is kifejezetten a keresztény és nemzeti alap, — bár ennek elsődleges következményeit a kormány még nem vonta le. Ma nagy tömegek vanI C

íek. Fov . . 1

p- at, Vili.,Reviczky