Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1937-10-09 / 40. szám
XV. évfolyam 40. szám Budapest, 1937. október í UJ BUDAPEST 'S CO VÁROSPOLITIKAI ClOflzelésl Orale : egész évre ............................................. 30 pengő fé l évre..................................................... 13 pengO Egyes szám Óra ÖO fillér § FI DOB FELELŐS SZERKESZTŐ : Y ANDOR DR I Szerkesztőség és kladOtrlvalal: Budapest, IV., Kacs Ivor-ulca 9. Telefon: 1^828^23. Postalakarékp. csekkszámla 30.013. G) et k N > fi É L » Cfi A cselekvés köttöfa Chateaubriand, vicomte, Napóleonnak előbb wallisi követe, majd beszédeiben és emlékirataiban legélesebb kritikusa, írja a korzikai hősről egyik ihletett mondatában: Igen, valóban, ő a cselekvés költője volt! A többezer kötetre rúgó Napoleon-irodalomban en nél jellemzőbb és találóbb megjegyzésre nem akadunk a szerencsétlensorsú császárt illetően. Ez a megállapítás nemcsak Napóleon hadi működésére mutat rá a reflektor világosságával, nemcsak az ő államalkotó tevékenységét példázza a béke ritka napjaiban, hanem rátapint a nagy ember egész életritmusára, arra a feszítő erőre, amely a császárt a kadettiskolától a szentilo- nai börtönig nem szűnően hevítette. A Napóleonról szóló elmés francia megállapítás jut eszünkbe, amikor a városháza legközelebbi jövőjével kapcsolatosan a horizontokat vizsgáljuk. Minden vonatkozásban munka és dolgozni akarás, az alkotás láza és vágya. A polgármestert, a maga Napóleonéhoz képest természetesen szűknek és parányinak tetsző munkakörében épen úgy a cselekvés költőjének lehet nevezni, mint a francia nemzet hősét. A cselekvés költőjének, aki a pozitív alkotások megszakítatlan láncolatán keresztül folyton és folyton újabb és újabb alkotások lázában ég, egyetlen pillanatig sem pihenve, nem késlekedve és nem tétovázva, amikor rábízott feladatok teljesítéséről és ezen felül a saját személyének és városának egybefonódó elképzeléseiről van szó. A cselekvés költője Szendy Károly és épen ezért — fokozott mértékben kell, hogy rosszul essenek neki az épen annyira meddő, mint doktriner ellenzéki kritikák. Az a sótalan ortodoxia, amely nem akarja megérteni a cselekvés költészetét, ugyanazt a gramofonlemezt játssza nap-napután. Egyetlen ambíciójuk, hogy ha esetleg mégis rosszra fordulnak a dolgok, ők intő ujjal és titokzatos mosollyal mondhassák: — Megmondottuk előre! Ez a lagymatag pesszimizmus nem tudja magát másban kiélni, mint a folytonos gáncsoskodásban, holott merev tanaik fölött épúgy eljárt az idő, mint ahogy senkinek Budapesten nem kell már az az aggott liberalizmus, amit ők oly tehetetlenül és tehetségtelenül képviselnek! A cselekvés költőjét és ennek a városnak rohanó tempóját nem tudják megállítani néhai való jó Mariska professzor itt felejtett múmiái. Ej idők új dalaival törnek be hozzánk az új gazdasági áramlatok, „reményben gazdag, tettben szapora“ korszakunk élén Szendy Károly a maga javíthatatlan optimizmusával, bátor energiájával, lobogó lelkesedésével harsonázza milliók tapsaitól kísérve az élet himnuszát! Ami sok a költségvetésben — és ami a költségvetésből kimaradt Tízmillió pengő költségvetési hiánnyal kezdődik a jövő év munkája! Jobbaűán a régi hiányok fedezésére most veszünk fel közel harmincmillió pengő hosszú- lejáratú kölcsönt. Ez ma a jövő év képe. Némelyek szerint a főváros hitele nagy, mert gazdag és jól intézi ügyeit. Mások szerint a fővárosi eladósodott, mert nem jól gazdálkodik. A középen van az igazság. A múltról nem beszélünk. Kár is volna mindazt felemlegetni, ami miatt a gazdag fővárosnak újabb és újabb adósságokat kellett csinálnia. A közelmúlt és a jelen azonban igenis tárgyalandó. A nemzeti és nemzetközi gazdasági nehézségek nagy óvatosságra kényszerítenek bennünket és a polgármester a lehetőségig követte az intelmeket. A főváros kiadásait közel évi hatvanmillió pengővel leszállította. Mondják, lehetne többel is. Talán igen. De egyrészt meg kell mutatni, melyek azok a jelentős' tételek, amelyek törlendők, másrészt meg kell gondolni, vájjon azoknak a törlésével nem szenved-e a közület nagyobb kárt, mint azzal, ha azok miatt a költségvetés deficites. Mások a bevételek fokozását ajánlják. Adót emelni nem szabad, az illetékeket szintén nem lehet tovább felsrófolni, az üzemi egységárak felemelése ellen egyenest tiltakozunk. Ugyanakkor sürgetjük a bekövetkezett drágaságnak .megfelelően a közalkalmazottak fizetésének megfelelő felemelését, főleg a kisebb jövedelmű munkásoknak a kellő mértékű ellátását, az ideiglenes alkalmazottak véglegesítését, a nyugdijak rendezését, a legkülönbözőbb beruházásokat. Ha a polgármester a szivére hallgat, meg is teszi a javaslatot. Ha ellenben a főváros kasszáját nézi, bizony-bizony mindenkivel ellentétbe kell kerülnie. A költségvetés egyes tételeivel most nem foglalkozom. Magam is nagyon sok megszívlelendőt látok abban, hogy bizonyos kiadásokat, vagy törölni, vagy legalább is csökkenteni kell, más kiadásokat pedig fel kell venni a költség- vetésbe, vagy a felvett összeget emelni szükséges. Ezek a tanácskozások során tárgyalandók le. Előbb azonban tisztázandó kérdések vannak, amelyek nem annyira a polgármester előterjesztésének a számszerüségére vonatkoznak, mint inkább azokra ax elvekre, amelyek érvényesültek a mostani előterjesztésben és kihatnak a jövő gazdálkodására is. Irta: Szőke Gyula dr. Azt mondják, hogy a gazdasági helyzet javul. Ha csak úgy nézzük a nem. zétközi viszonylatot, vagy az, adófizetésekre tekintünk, a statisztikusok szemével lehet igazat is adnunk ennek a felfogásnak. Ha azonban a főváros lakosságának a megélhetését nézzük és a polgárság jövedelmének a csökkenését számítjuk, bizony nem a gazdasági élet javulását, hanem a« adófizetők igen-igen lelkiismeretes eljárását tapasztaljuk, akik a közületi élet érdekében fokozottan teljesitik az adófizetési kötelezettségüket és fokozottan csökkentik a megélhetési igényeket. Ez pedig nem lehet közömbös a főváros életében. Mert minél lejebb száll a polgárság igénye, minél kisebb a fogyasztás, akár élelmezésben, akár lakásban, fűtésben, ruházkodásban, annál kevesebb az ezzel foglalkozók jövedelme, tehát megint annál jobban csökken ezreknek és ezreknek a megélhetési viszonya. Ha még emellett a főváros' is mindenütt leszállítja a közület igényét, szűkíti a kiadások körét, joggal mondhatjuk, hogy a gazdasági élet fejlődése dacára a nép élete visszafejlődik és lassanként elsorvad az adózó elem, növeli a máról holnapra élő proletariátus tömegéit. A főváros szempontjából pedig minden költségvetést meg kell előznie bizonyos rendelkezéseknek. Ma az az elgondolás, hogy mindnki lehetőleg nyugdíjas állásba kerüljön, és pedig elsősorban az államnál, vagy a fővárosnál. Nem a minél nagyobb számú, hanem a jól fizetett, szorgalmas és egész napi munkát végző alkalmazottakra van szükség. Gyakran a sok alkalmazott egy része alig végezhet valami munkát, mert nem is kaphat kiosztást. Gyakran olyanok kapnak megbízatásit, akik nincsenek rászorulva, vagy nincsenek arra képesítve. Gyakran a kevésbbé hivatottak kerülnek a hivatottak elé. Legutóbb láttuk a főpolgármester és a polgármester vitáját a tanügyi kinevezéseknél, amely intő például szolgál. Láttuk a lineáris fizetésleszállitások eredményét, amelyből végre már tanulnunk kell, mert tűrhetetlen, hogy a köz- alkalmazottak olyan kis jövedelemben részesüljenek a könnyebb megtakarítás kedvéért, hogy abból alig tudjanak megélni. Ennek következménye, hogy a közalkalmazott kisemberek menekülnek a fővárosból, mert a vidéken olcsóbban tudnak negélni. Láttuk a státusrendezés hibáit, ahol a képesítés nélküli tisztvi- sélők kerültek a képesítettek elé. Láttuk a képzettség megszerzésének a visszásságait, amelyen addig szinte nem lehet segíteni, ámig a főiskolai oktatás rendszere meg nem változik. És legjobban látjuk a közüzemi alkalmazottak nyugdijkérdésének a rendezését, amit minden ok nélkül halogatunk immár évrőí-évre, holott a nyugalom és a biztonság szempontjából is elsőrendű közérdek, hogy ez a kérdés végül is meg- oldassék. Nem lehet és nincs ok arra, hogy az évtizedeken át hűen, teljes munkaerővel és munkakedvvel a köz javára szolgált alkalmazott, végül öreg napjaira kegyadományra szorulva tengesse életét, holott a munkájával és az általa befizetett nyugdijjárandóságokkal kiérdemelte azt, hogy az ő polgári mivolta altkor is tiszteletben tartassák, amikor a betegségek, vagy a kor miatt, munkaereje megszűnt. Mondják, hogy a polgármester kérésén több jövedelmet az üzemekből. De nemi tarifaemeléssel! Igen. Ha lehet ott megtakarításokat eszközölni, ez kötelessége a polgármesternek. Ha lehet a bevételeket a méltányosság elve szerint emelni, bizonyára meg is fogja tenni. Ha méltányos, még a tarifákat is kell módosítani. De! Az eljárás, amelyet az üzemek körül tapasztalunk, semmi esetre sem praktikus. Rendeztük a villany tarifáját, pedig bizonyos módosítással olcsóbb egységár melle|tt mégis több lenne az Elektromos Művek jövedelme. A gázszolgáltatás egységárai semmi esetre sem mozdítják elő a több gáz használatát. Mos|t szavaztuk meg a vizdij emelését, még életbe sem lépett és már jön az új emelés és kétszeresen megfizettetjük egyik helyen a szolgáltatott viz árát, a másik helyen alig egyötöd részét követeljük annak, amibe a viz kerül. A Beszkárt tarifájáról ne is beszéljünk. Annakidején nem volt nehéz megjósolnom, hogy az új rendszer ne,m válhat be és nem lehet addig rnd, amig az a változás be nem következik, amelyet a kisszakaszrendszerrel szemben javasoltam. A Hévről nem is beszélek. Egy bizonyos, nagy elhatározottság és bátorság kell ahoz, hogy ez a kérdés megoldassék, nem a politika, hanem a gazdaságosság és okosság szempontjából. Beruházás. Csak most olvastuk, hogy mennyi utat fognak építeni, átalakítani, javítani. Mindez a jövő Szentév miatt. c k %
