Uj Budapest, 1937 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1937-01-16 / 2. szám
4 mmmiPEsr mi Kifulladt a spekuláció a fővárosi kötvények tőzsdei játékában A békekölcsönök valuta^értékelése ügyében még nem kezdődtek meg az írásbeli tárgyalások — Március l*én folyósítják az OTLkclcsön legközelebbi 4 2 millióját — Az Uj Budapest tudósítójától — Január elseje a törvényes rendelkezések alapján forduló a főváros pénzügyeiben is: ekkor kezdődik az új költségvetési év, miután lezárják december 31-ével a főváros háztartási könyveit. A főváros aktuális pénzügyi eseményeiről illcfékcs helyen a következőket mondották az Uj Budapest munkatársának: — A főszámvevő úr intézkedésére a háztartási könyveket az összes számvevőségek az év utolsó napján lezárták és megkezdődött az adatok feldolgozása. E pillanatban természetesen még nyers számadatok sem állanak rende1- kezésre a főváros elmúlt évi háztaná- sáról, március előtt, a nyers mérleg összeállítására sem fotg sor kerülni. -Ami pedig a költségvetést illeti, erre vonatkozóan az a helyzet, hogy két eredeti példányban a belügy- és a pénzügy minisztériumban tanulmányozzák. A szokásos meghívást a személyes felvilágosítások megadása céljából a főváros pénzügyi ügyosztálya mindezideig nem kapta meg. — Ami a decemberi zürichi tárgyalás eredményeképen létrejött azt a megállapodást illeti, hogy a valuta miként való értékelése tekintetében írásbeli tárgyalások fognak megindulni a főváros és a külföldi hitelezők svájci képviselete között, erre vonatkozóan az a helyzet, hogy mindezideig semmiféle írásbeli értesítést nem kapott a főváros a hitelezők jogi álláspontjának taglalásáról. Mindenesetre jellemző, hogy az új dollárkölcsön a pesti tőzsdén a Szilveszter előtti 92-93- as árfolyamról 89-re csúszott vissza. Bizonyságául annak, hogy a spekuláció — ami különben a 14-es kölcsön tőzsdei értékelésénél is tapasztalható, — kifulladt és megszűnt az a fantázia is, hogy a nyugati valuták leértékelésével ellentétben a budapesti kölcsönök arany-értékeléséről lehet szó. — Az új kölcsönök frontján — fejezte be általános érdeklődésre számot tartó nyilatkozatát informátorunk ■— az a helyzet, hogy március 1-én kerül folyósításra az OTI-kölcsön legközelebbi esedékes részlete: 4.2 millió pengő. A polgármester úr új beruházó programja a tavasz kezdetére tehát pénzügyi fedezet szempontjából is biztosítottnak tekinthető. A főváros újabb kölcsön felvétele tekintetében jelenleg nem folytat semminemű tárgyalásokat. Sorrakerülnek a tanügyi kinevezések Elismerés Bednárz Róbertnek a Keresztény Tanügyi Bizottságban — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Tanügyi Bizottság hétfőn tartotta ülését. Urbányi C. József ügyvezető elnök számolt be arról a munkásságról, amelyet a bizottság -— ílén Bednárz Róbert prelátussal, a bizottság rajongásig szeretett elnökével — a tanügyi tisztikar jogos érdekeiért végzett, ő — mondotta — sohasem ismert fáradtságot, ha a pedagógusok érdekeiért kellett síkraszállni s az eredményt, amit eddig is elértünk, csak neki köszönhetjük. Amikor e helyről is leg- hálásabb köszönetünket tolmácsoljuk, örömmel kell bejelenteni, hogy a most lezajlott tisztviselői kinevezések után remény van arra, hogy a varvá-várt tanügyi kinevezések is sorrakerülnek s ezzel igen sok kartársnak fognak örömet szerezni. Melegen köszöntötte Jáger Péter igaz- gatót is. akit a Marcibányi-díjjal tüntettek ki. Jáger Péter köszönő szavai után Valeníinyi Nándor és Reischl-Réw Sándor szólaltak fel, majd Kárpáti Ottó főrendező és Pirovszky Lajos, a Magyar Est elnöke ismertették az Estet és a sima lebonyolítás érdekében felkérték a nagyszámú rendezői gárdát, hogy az utasítások pontos betartásával kövessenek el mindent az estély sikere érdekében, mert erre a múltak nagy sikerei is köteleznek. A római út ismertetése után Urbányi C. József zárószavaival ért véget az ülés. oldala meg a Szent Gellért gyógyfürdő dísze» kerete. Az a nagy anyagi áldozat, amelyet székesfővárosunk a kertészetének fejlesztésére fordít, közvetve megtérül, mert nagy mértékben járul hozzá Budapestet természeti szépségein felül a külföldiek részére is kellemessé, vonzóvá tenni. A városi kertészet munkáját, a sétányokat és fasorokat a nagy nyilvánosság bírálja. Sétányain szépek és gondozottak, a milliós tőkebefektetés kamatai megtérülnek és az egész vonalon plusz mutatkozik. Ez az eredmény engem és munkatársaimat további munkára serkent. De nézzünk most végig a sétányokon! A kertészet munkája nem mindenütt könnyű, mert azt sok szempont befolyásolja. Néha a legszebb elgondolások és tervek csak nehezen vagy sehogy sem valósíthatók meg. A türelmes papirosra tervezett kert, az emberi elgondolás tökéleteset mutat. Amikor azonban annak megvalósítására kerül a sor, nem egy helyen akadályok mutatkoznak, mert minden jónak látszó- dott elgondolást halomra borít — a növény, amely élő egyed, s amelynek sajátosságait figyelmen kívül hagyni nem lehet. Ha ezzel a kérdéssel & magános érdekeltek is többet foglalkoznának, bizonyos, hogy még több szép kertünk lenne. Szerencse, hogy a kertész munkájának a fö anyaga maga az élönövény és annak roppant nagy sokaságából a hozzáértő a megfelelőt ki tudja választani. E tekintetben ä munkánk nem nehéz, s ezért áll módunkban szépet létesíteni. így voltunk például a Tabán-sé- t á n y létesítésével is. Nagyon gondosan készített tervek alapján kezdtük el ezt a ritkán előforduló munkát. A mérnök és a kertész fogtak itt Össze olyasmit alkotni, ami csak messze földön található. Munka közben vettük azután észre a nehézségeket, ami miatt a tervet módosítani kellett. Ennek a sétányunknak az évről-évre jobban [tibontakozó képe mutatja majd, hogy nennyire sikerült az, A je&ek szerint a feladatot jól oldottuk meg. Most már rajtunk a sor a hatást a növényzet felhasználásával, a helyet íem minden tekintetben biró növények kicserélésével és alkalmasabbak pót- ásával fokozni. Morbitzer Dezső ezután vetített íépeken mutatta be Budapest szép sé- ányait és ismertette azok keletkezését, tilusát, célját és nevezetesebb részeit. Kertészet és idegenforgalom Morbitzer Dezső előadása a Rotary Clubban Sm cak Beór Sándornál rendelje ^^sor5^fniér*^2ROT7(^fniér Budapest, V., Gróf Tisza István utca 5. Telefon: 1-824-29 ______ H0 PBH11BR és PlflZZfl ÉPÍTŐMESTEREK TELEFON; 1-188-60. Talap: VI., Béka-tér B. Iroda: VI., Szondy-u34. Biehn János R. t. Budapest, V., Alkotmány-u. 21.1 Telefon: 1—153—50. Aszíaltozás, szigetelés, fedéllemez - tetőfedés, motorbenzol, paraíin. — Az Uj Budapest tudósítójától — Morbitzer Dezső gazdasági tanácsos, a fővárosi kertészet európai hirü igazgatója, a Rotary Clubban tartott Kér té szét és idegenforgalom címen általános érdeklődéssel és tetszéssel fogadott előadást. Előadása során Morbitzer- rámutatott arra, hogy a városok külső képének (alakításánál a kertészetnek is nagy szerepe van. Mintegy három évtized előtt kezdtek nálunk is a városok virágdíszítésével rendszeresen foglalkozni, amihez a magánosokat is segítségül hívták. A városok vezetői észrevették, hogy a városok külső képének vonzóbbá, kedvesebbé alakításá nál nemcsak közegészségügyi szempontból és nemcsak a város lakóssága érdekében jelentős a kertészet munkája, hanem idegenforgalmi tekintetben is lényeges szerepe vftn. Az idegenben járók nagy tömege szívesen keresi fel azokat a helyeket, városokat, amelyeknek szépsége más szempontból is idegent vonzó. Budapest ebbe a csoportba tartozik. Ha a székesfőváros kertészete nem is lenne annyira fejlődött, mint amilyen és munkája nem szépítené a várost, annak fekvése, a budai hegykoszorú, a Dunánk, akkor is megfogná vendégeinket és visszatérésre csábítaná. Sétányaink, fasoraink, üde pázsit tereink, virágos ágyaink ezt csak fokozzák. Hogy nézne ki például az Andrássy-út, a Nagykörút, vagy a Duna két partja fasorok nélkül? Nézzük csak a város képét az utak végéről, vagy a Duna partjáról. Milyen sivár lenne például a Kossuth Lajos-tér, a Szabadság-tér, vagy bármely terünk, ha szürke aszfalt borítaná zöld pázsit, virágágyások, fenyők vagy fa és cserje ültetvény helyett. Alig hiszem, hogy az ott álló építőművészért remekek, vagy díszes palotasorok és más középületek, vagy egy szobor szépsége annyira kirajzolódna a pázsitos, virágos keret nékül. A székesfőváros nemcsak a belső városrészek tereinek kertészeti alakítása és utcáinak fásítása tekintetében tesz meg a lehetőség szerint mindent. Kertészetünk a maga eszközeivel B u- dapest fürdővárossá fej- íesztése ügyében is résztvesz. Immár vüághírü nagy fürdőink környék- kének gyógysétányokká alakítása szemünk előtt folyó nagy munkánk. A régi, kedves emlékű Tabán a zegzugos, szűk utcáival, apró ódon házaival eltűnt, hogy helyet adjon a Rudas és a Szent Imre gyógyfürdők körül létesülő öt Itat. hold terjedelmű gyógysótány- nak. A Gellérthegy északi része is a nagy Tabán sétány tartozéka, a déli Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny ,,Hivatalos hirdetések rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, a* óbudai új kivezető főút csatomázást munkálataira kormányhatósági jóváhagyástól függően — nyilvános versenytárgyalást hirdetek. A csatornázási munkálat egyidőben négy szakaszon kerül kivitelre, úgymint: I. szakasz: Zsigmond-iér—Sajka-utca (0 m—406 m). ,.**• : Sajka-utca—Nagyszombat-ütca (406 m—1027 m). III. szakasz Nagyszombat-utca — Ceere- pes-utca (1027 m—1476 m). XV. szakasz: Cserepes-- utca—Kulcsár-utca (1476 m—1925 m.) Mindegyik szakasz csatornázására a víznyelők megépítésével együtt külön-külön költségvetés alapján kell ajánlatot tenni. Az aláírt és megfelelően előkészített ajánlatokat sértetlen borítékban helyezv, pecséttel lezárva a polgármesteri II. ügyosztályban IV. kér., Központi városház II. ont. 284. ajtószám alaatt 1937. évi február hó 1. napján délelőtt 9—10 óra között személyesen vagy megbiiott útján kell benyújtani. A székesfőváros polgármestere. Proczeller Bálint jiOvcmö mester Budap«*t, x., Korponal u. 11. Telefon 1-481-&. f