Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-18 / 16. szám
4 UJJßUBAPJEST 193« április 18. Földcsuszamlások a budai Várhegy nyugati oldalán * Irta: PIROVITS ALADÁR, székesfővárosi nyug. műszaki főtanácsos II. A földcsuszamlások és az állandó esőzés közötti össze* függés —■ Talajvizek még ismeretlen keletkezési törvénye és a beszivárgási elmélet A Várhegyen az idei tél folyamán végbement földcsuszamlások eredetét teljesen azon a módon kell keresnünk, ahogyan az orvos a betegén észlelt bajok után kutat. Orvosi nyelven ezt a kutató munkát a diagnózis megállapításának mondják. Feladatunk tehát a csuszamlások körül félreismerhetetlenül megtalálni azt azi okot, mely a csu- szamlást előidézte, mert csak ha ez az ok egész bizonyossággal megvan, jutunk egyszersmind abba a helyzetbe, hogy a fölfedezett oknak eltávolításával vagy megszüntetésével magát a bajt is megszüntethetjük. A legközelfekvőbb és gyanúba fogott jelenségként a csuszamlások ideje alatt volt folytonos esőzés jön elsősorban és főként figyelembe. Ez a napokon át szinte állandóan tartott eső-esés, az észlelt csuszami ásókkal szinte a remontoir- óra pontosságával találkozott össze, amely észlel éti jelenséget a tudomány coincidencia néven nevezi. Ha most már oly közelfekvően tűnik elénk, hogy a bekövetkezett földcsuszamlásokat a sok esőzés okozta, így tehát a most említett két jelenség között az okozati összefüggés kétségtelenül megállapítható, meg kell magyaráznunk azt is: milyen körülmények között és milyen behatások következtében okozhatta a csapadék a csuszamlást? A kölcsönösség elvéből kell tehát leszármaztatnunk az esőzés útján bekövetkezett csuszamlásokat. Az ilyen kölcsönösségből származtatja le a tudomány is a különböző elméleteket. Az elmélet ugyanis bizonyos gondolategységbe foglalja össze a tényeket, melyek pl. a mi konkrét esetünkben a következők: A hosszan tartott esőzés, — a Várhegy erősen lejtős fekvése, — a felületén található domborzati viszonyok, — a beépítettség-, a meglevő sok támfal, régi és új-, gyeppázsitok és egyéb ültetvények. Olyan elmélet alapján ítélkezhetünk tehát, mely a most felsorolt tényeket magában tartalmazza és ezekből magyarázza meg az észlelt földcsuszam- lási jelenségeket. Viszont pedig a tényeknek igazolniok kell az elmélet helyességét, mert ezt a kölcsönhatás törvénye így követeli. Igv az a körülmény, hogy az esőzés mint ténybeli dolog idézhet elő földcsuszamlást és támfal beomlást, ezt a ténybeli valóságot az elmúlt évtizedek során négy ízben is lehetett már észlelni a budai Várhegyen teljesen azonképpen, amiként ez a folyó évi tél folyamán észlelhető volt. Alkalmazva az eddig elmondottakat a földcsuszamlási jelenségekre, — megállapítjuk, hogy az állandó esőzés során azok a földtömegek, melyeknek felületén a csapadék könnyűszerrel juthatott a talajba, ugyanilyen könnyűséggel átázhattak. Az így átáztatott földtömeg azontúl megszűnik tömör összefüggő állapotában megmaradni, amit a fizika úgy értelmez, hogy az átázott talaj elveszti egyensúlyi állapotát, aminek következtében érvényre jutnak benne azok a hatóerők, vagyis a fő (eredő) erőnek azok az erőcomponensei, melyeknek egyike, mint a földtömeg súlya továbbra is lefelé működik, ellenben a másik erő- componens a szabaddá vált földtömeget a Várhegy-oldal irányában lefelé csúsztatja. Az a kérdés most már, vájjon az említett két egymás ellen működő erő közül melyik képes nagyobb hatást kifejteni. Ha a lefelé működő erő nagyobb, akkor a földtömeg ha átázott is, azért nyugalomban marad. Ellenben ha a lefelé ható erő jut túlsúlyba, akkor bekövetkezik a földcsuszamlás, amely veszedelmes jelenség ellen szakszerűen épített támfalakkal kell védekezni. így következett be a tél folyamán egyik helyen csuszamlás, másik helyen pedig egyensúlyi állapot, ahol tehát csuszamlás nem volt. Amiket eddig elmondtunk, vonatkoznak az átázottság után bekövetkezett csuszamlásokra. Ez volt egyszersmind az az egyik vélemény, amely szerint a csuszamlás kimagyarázható volt. A másik, ezzel szemben álló vélemény a csuszamlást egészen másképpen magyarázza. Az utóbbi szerint ugyanis a föld mélyében — konkrét esetünkben a Várhegy alsó geológiai rétegében, — melyet emberi kéz még nem érintett, talajvíz foglal helyet, mely a vizet1 át nem bocsátó réteget nedvesen tartva, azt síkossá teszi, és ezen a felületen mint csúszó-lapon a földtömeg, sőt esetleg az egész hegy csúszásnak indul. Az ilyen eset elég gyakori. Ilyeneket a későbbiek folyamán részletesen ismertetünk. Hegyen-völgyön át vezetett vasutak megépítése a mérnököt az ilyen csúszós talajon sok szép és nehéz feladat elé állítja, mely sokszor erős küzdelemmel jár. Melyik feltevés jogosultabb a jelenlegi esetünkben? Hogy erre a kérdésre felelhessünk, a már felsorolt fényekhez hasonlóan, de ennek az új véleménynek alátámasztására szolgáló, tehát ezt igazoló tényeket kell felsorakoztatnunk. Az előbbiek során már rámutattam arra, hogy az állandó és hosszantartó esőzés és a földcsuszamlások között, az időbeli összetalálkozás is szinte mathematikai pontossággal történt. Nézzük az utóbbi feltevés esetében vájjon ez a coincidencia épen így valószinű- síthető-e, vagyis az említett és a föld mélyében föltételezett talajvíz, mely a csúszólapot a földtömeg lecsúszására alkalmassá tette, — és az állandó idei téli esőzés között az összefüggés lehetősége és valószínűsége immár bebizonyított tényként vehető-e? ligy értelmezvén a helyzetet, hogy az előbb említett csúszólapot tuajdonképen annak az idei esőzésnek kellett előállítani, melyről az első véleménynél azt állítottuk, hogy átáztattta a Várhegy felszíni földtömegéit. Ehhez az utóbbi föltevéshez azt a kérdést kell tisztáznunk, vájjon lejutott-e, és lejuthatott-e az esővíz oda, abba a földszinétől 6—10 méter mélyen fekvő régióba, ahol a föltételezett csúszólapnak kell elhelyezkedve lennie, illetve abban az esőzés folyamata alatt feltételezhetően elhelyezkedett? Erre az utóbbi esetre tapasztalatokat eddig még nem szerezhettünk, és hogy folytak-e ilyen irányban kutatások a főváros részéről a helyreállítási munkák során — eziránt sem vagyunk tájékoztatva, mert ezekből nem került semmi sem a nyilvánosság elé. Hogy tehát a konkrét esetünkre vonatkozóan a Várhegy-oldalon olyanféle hegycsu- szamlás végbemehetett-e, melyet a talaj mélyében föltételezett csúszólap okozott volna, — ennek a második véleménynek valószínűsítése érdekében ismét elméletre vagyunk utalva. Ismernünk kell ugyanis azoknak a földalatti vizeknek keletkezési törvényét, melyek a jelen estben is, feltehetően a csúszólap átnedvesedését, és ezen az alapon a csuszamlásokat okozták. Meg kell ezenkívül ismernünk azokat a lehetőségeket, melyek szerint az esővíz a talaj mélyébe, vagyis abba a geológiai rétegbe juthat, ahol viszont a csúszólap előállhat, és a fölötte álló földtömeget csúszásra hajlamosítja. Erre a célra pedig ismertetnünk kell a beszivárgási elméletet, mely a fentiek megmagyarázására volna hivatva. Itt most annak rövid vonásokban leendő vázolására szorítkozunk, mely a gyakorlatból ismert földbeszivárgások jelenségeivel szemben nem az esőzések útján, hanem más körülmények között származottnak tekinti a földalatti vizek legnagyobb részét. Ez az ellentétes álláspont abból az alapgondolatból indul ki, hogy a föld felületéről csapadékvizekből beszivárgás útján egyszerűen nem is juthat a talajvíz régiójába akkora vízmennyiség, mint amekkorát a tapasztalatok és a megejtett kísérletek alapján itt találhatunk. Ez az utóbbi elmélet ugyanis a földalatti csapadékok képződéséből származtatja le a talajvizeket, és ennek a feltevésnek jogosultságát a természetben észlelhető jelenségekből magyarázza ki. Szerinte miután a föld felületét alkotó kőzetnemeknek vízátbocsátó képessége igen kicsiny, sőt figvelembevéve a csapadékvizek által elérhető csekély hydrostatikai nyomást, ez a képesség alig jöhet számításba, ennélfogva tehát a felszini csapadékvizek leszivárgási távolságát csak mérsékeltnek, sőt csekélynek lehet felvenni. Ebben az irányban végzett kísérletek azt igazolják, hogy a szivárgó-víz behatolása egy méternél nagyobb mélységre nem tehető, amely jelenség amellett bizonyít, hogy ilyen köülmények között a talajvizek szivárgó vizekből nem is származhatnak ,mert amazoknak regióik mélyebben és pedig jóval mélyebben fekszenek. Tagadhatatlan, hogy a felső talajré tegen, különösen ha az likacsos, a csapadék egy része lejut az altalajba. De lehetetlen, hogy a felszini csapadékvizeknek említésreméltó része is, beszivárgás útján, a földréteg kőzetein, tehát azok pórusain át a vizettartó rétegig eljusson. Azok a csapadékok ugyanis, melyek mint ilyenek, tényleg lejutnak a vizettartó réteg régiójába, a lefolyási útjukat azon repedéseken vagy hasadé- kokban találják meg, melyek a föld felületén a vízátbocsátó rétegben tényleg léteznek. Ez utóbbiakat azonban beszivárgott vizeknek nem tekinthetjük. Tapasztalatok szólnak amellett, hogy ha egy kőzetbe mesterséges bevágást csinálunk, úgy ez. akár mint egy tömör víztartó céljaira is szolgálhat. Ugyanerről tanúskodnak az alagutépítmények. Ha ugyanis azokban hasadékok nincsenek, úgy legfeljebb csak belső nedvességet észlelhetünk falaikon. Hogy az erdőség nagymérvű szivárgó vizet szolgáltatna: itt is ellentmondó érveket lehet felhozni ,sőt tulajdonképen úgy tűnik fel a helyzet, mintha ennek ellenkezője állana. Ugyanis kopár talaj, mint a megejtett vizsgálatok igazolták, lényegesen több vizet tart vissza, mint a beültetett talaj, holott pedig a kopár talajon a csapadékvizek elpárolgása és felszini csörgedezése sokkal gyorsabban megy végbe, mint a növényzettel beültetett talajon. Ezen állítás mellett szól az az észlelet, hogy kopár talajban elhelyezett alagcsövekben nagyobb víz- mennyiséget találtak, de ez a nagyobb vízmennyiség is aként magyarázandó ki, hogy az alagcsövekben összegyűlt víz tulajdonképen nem beszivárgott víz, hanem olyan földalatt képződött csapadékvíz, melyet légáramlatok idéztek elő, és amely légáramlatok sima beültetlen területeken élénkebbek, és a földalatti csapadékok céljaira kiadóbbak, mint azok, melyek növényzetdús területen képződnek. Kétségtelen, hogy az erdőség képes a csapadékvizeket a leghosszabb ideig visszatartani, amennyiben t. i. a lombozat, a lehullott falevelek tömege és a többi egyéb növényállomány megakadályozzák a víz gyors lefolyását épen úgy, mint annak gyors elpárolgását, ennélfogva tehát a csapadékvizeknek hosz- szabb időn át van alkalmuk a talajt nedvesen tartani és ezzel a növényzetet, mely úgyis sok vizet igényel, — táplálni. Ha tehát az erdőségben a csapadékvizek nem oly gyorsan és azon mértékben folynak le és párolognak el, mint a növényzetmentes szabad területen, úgy ennek további következménye, hogy a víz az erdő talaját befedő növényi hulladékokban mint egy szivacsban elhelyezkedik, és így nincs sem módja, sem alkalma a föld mélyébe szivárognia. * Ezeket az elméleti feltevéseket ismertetjük a hydrológia tudományköréből. Mielőtt én most ezekből következtetéseket vonnék le a Várhegy körüli csuszamlásokra vonatkozóan: még be fogok számolni hosszú időkön át szerzett és idetartozó saját tapasztalataimról is. I Padozat! munkák elsőrangú kivitelben szlavóniai tölgy- és bükkparkét, táblaparkét, egyszerű és díszes kivitelben, aszfaltparkét és hajópadlók Pestszentlőrinci Parkétgyár és Gőzfűrész Részvénytársaság Budapest, V., Rudolf-tér 1. Telefon: 21—2—44.
