Uj Budapest, 1936 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1936-10-31 / 44. szám
6 mjsumpjEST 1936 október 31. tfersenyíárgyalásf hirdetmény VÁLLALKOZÁS Birtokon bellii! Negyedszer is a beiügyminiszler elé kerül a* angyalföldi szivattyútelep megépítésére hirdetett versenytárgyalás Budapest Székesfőváros Gázmüvei utalással a „Fővárosi Közlöny“ hivatalos hirdetések rovatának élén jelen számában is közölt általános ajánlati feltételekre, az V. kér. Révész-ucca 25—27. sz. a. gázszerelési tárgyak műszaki telepén levő műhelyépület munkásöltöző és bontóhelyiségek toldalék építésével kapcsolatos bontási, föld, kőműves, beton, elhelyező, vas, vasbeton és szigetelő munkái, valamint ugyanazon a telepen levő vas- betonépttletben létesítendő ipari munkahely és raktárhelyiség bontási* föld, kőműves, beton, elhelyező, vas, vasbeton és szigetelő munkái vállalatbaadására nyilvános versenytárgyalást hirdet. Szabályszerűen kiállított, pecséttel lezárt, Sértetlen borítékban elhelyezett ajánlatokat Budapest Székesfőváros Gázmüveinél (VIII. Tisza Kálmán-tér 20. Anyagbeszerző osztály) legkésőbb folyó évi november hó 12-én délelőtt 10 óráig „A/3280“ számra Való hivatkozással közvetlenül nyújtandók be. Bndapest Székesfőváros Gázmüvei. — Az Uj Budapest tudósítójától — Az angyalföldi szivattyútelep megépítése tárgyában az út- és csatorna- építési szakbizottság elfogadta a polgármester azon előterjesztését, hogy a Bittel és Brausevetter továbbá a Zsigmondy cégek együttesen kapjanak megbízást a több mint félmillió pengőt reprezentáló közmunkára. A polgár- mester ebben az ügyben természetszerűen eredeti előterjesztéséhez képest fog határozni. Mint az Uj Budapest munkatársa illetékes helyen értesül, a polgármester véghatározatában nem fogja kizárni a felülvizsgálati kérelem lehetőségét, vagyis módot nyújt azoknak a pályázóknak, akik érdekeiket sértve érzik, hogy fellebbviteli kérelem benyújtása kapcsán birtokon belül a belügyminiszter döntését kérjék ki az ominózus ügyben. A törvényes felebbezési határidő lejárta után a főváros az összes iratokat a beadott felebbviteli kérelmekkel együtt azonnal fel fogja terjeszteni a belügyminisztériumnak. Nem kétséges, hogy a belügyminisztérium döntése ismét hónapokig el fog húzódni ebben az ügyben. A belügyminisztérium újból ki fogja kérni az iparügyi és a kereskedelemügyi minisztériumok szakvéleményét. Lehetséges, hogy a belügyminisztérium végső fokon jogerősen dönt és valamelyik pályázónak juttatja a közmunkát, de az is lehetséges, bogy a polgármesterre bízza a döntést, esetleg annak határozatát jóváhagyja, vagy pedig új verseny- tárgyalás kiírását rendeli el. Ily körülmények között a közmunka a jövő év tavasza előtt semmi körülmények között nem fogja kezdetét vehetni. Csak foss&u&á ha ócska zongorát vesz. Vásároljon az ország egyetlen zongoragyárában újjáalakított, használt hangszert! Budapest, VII., Erzsébet- k5rut 43. (Royal Apollónál) GYÁRI (JJ hangszerek feltűnő olcsó árban — ftlkalmi vételek, részletek h a v i P 25.-től váltó nélkül. lULeásóU 80%-os csapágyfém és angol (banka) ón szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1936. évi november hó 3-án délelőtt 9.15 óra. 10.000 kg karibid szállítására a székesfőváros intézetei és üzemei részéibe. Határidő: 1936. évi november hó 3-án délelőtt 10 óra. Budapest-Nagyvásártelepen létesítendő áruraktárakkal kapcsolatos építkezéshez. Határidő: 1936. évi november hó 6-án délelőtt 9—10 óra. Külső és belső csatornázási munkálatokra a IX., Budapest-Nagyvásártelepen létesítendő áruraktárakkal kapcsolatban. Határidő: 1936. évi november hó 6-áii délelőtt 9—10 óra. I. Különleges alapozási, n. föld-, kőműves-, vas-, beton-, és elhelyező munkákra a XIII. kér. Béke-tér és Szegedi- űt sarkán az elöljárósági épület építéséhez. Határidő: 1936. évi november hó 3-án délelőtt 9—10 óra. Gázolaj szállítására a székesfőváros üzemei részére. Határidő: 1936. évi november hó 4-én délelőtt 10 óra. Keramit kőanyag termelési és szállítási munkákra a IX., Budapest-Nagy- vásártelepen létesítendő áruraktárak külső építéséhez. Határidő: 1936. évi november hó 6-án délelőtt. 9—10 óra. Külső építkezési munkákra a IX. kér. Vontatóvágány vasútépítkezési munkákra a IX., Budapest-Nagyvásártele- pen létesítendő áruraktárakkal kapcsolatban. Határidő: 1936. évi november hó 6-án délelőtt 9—10 óra. Folytacél és folytacél-lemezanyag szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1936. évi november hó 6-án délelőtt 9 óra.. Szélesvas szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1936. évi november hó 6-án délelőtt negyed 10 óra. Papíráruk szállítására a székesfőváóci -iima/moi Hat ár' idő: 1936. évi november hó 10-én délelőtt 10 óra. Bontási, föld, kőműves, beton, elhelyező, vas, vasbeton és szigetelő munkákra a Budapest Székesfőváros Gázmüvei V. kér. Révész-utca 25—27. sz. alatt levő gázszerelési tárgyak műszaki j telepén levő műhelyépület munkásöltö- i zö és bontóhelyiség toldalék építke&é- ] séhez, valamint az ugyanezen telepen i levő vasbeton épületben létesítendő ipari munkahely és raktárhelyiség bontási, föld, kőműves, beton, elhelyező, vas, vasbeton és szigetelő munkái vállalatba adására. Határidő: 1936. évi november hó 12-én délelőtt 10 ÓraPapíranyagok szállítására a Budai- pest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1936. évi november hó 17-én délelőtt 9 óra. Borjúboxbőr, ökörcroupontaipbőr, ökörhasszélbőr, tehénnyaktalpbőr (rámának, kéregnek) és talpbélésnek való tehénnyaktalpbőr szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1986. évi november hó 17-én délelőtt negyed 10 óra. Nyári egyenruhák, nyári és téli munkaruhák és vászonköpenyek kiszabási és megvarrási munkáira a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. részére. Határidő: 1936. évi november hó 27-én délelőtt 9 óra. Az UJ BUDAPEST minden héten szombaton reggel jelenik meg és egyes példányok a kiadóhivatalban kaphatók. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DOBY ANDOR DR. Szerkesztő: RASKÓ OSZKÁR. Kellner Albert könyvnyomdája, Budapest, VI., Hajós u. 27. Tel: l-290-71r 1-189-98 Felelős: Kellner László dr. Ideális otthona betegeknek ás üdülőknek a Dr. Pajor Szanatórium és Vizgyógyintézet Budapest. HIIJas-H. 17. Telefon; 1-462-84. Bel-, ideg , asztma-, szívbetegek stb. felvétele. Sebészet, szülészet, ortopédia, zander. Rheuma gyógyintézet. Rádiumkezelés. Bélfürdí.k (Darmbad) Németh Miklós_____ könyvkötő és diszmüves mester. BUDAPEST, II., BATTHYAüY.-U. £ Egyszerű és díszes könyvkötések, albumok, üzletikönyvek és minden e szakmába vágó bördiszmunkák szakszerű ízléses készítését vállalom. Telefon: 1 — 526—67. Kényelmessé teszi otthonát a jó ülőbútor. Székek, rekamiek, fotelok kárpitozva minden stylben. Kombinált és irodaberendezéaek nagy választékban Magyar Bőrszékiparnál Budapest V., Mérleg-u. 4. Telefon: 1—810-5fi. — lavitást vállalunk Biehn János R. t. Budapest, V., Alkotmány-u. 21. Telefen: 1—153—50. Aszfaltozás, szigetelés, fedéllemez - tetőfedés, motorbenzol, parafln.