Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-02-02 / 5. szám
1935 február 2. UJBUDAHEST 3 A kisipart kell hogy támogassa az ipari minisztérium! Az ,,Uj Budapest“ részére írta: Müller Antal A kormányzat azon terve, hogy rövidesen felállítja az ipari minisztériumot, a magyar iparostársadalom régi óhajának beteljesülését jelenti. Évtizedes kívánságunk volt, hogy amint a nagy nyugati országokban, de még a környező államok majd mindegyikében, így Romániában is, külön minisztérium ügyel az ipar érdekeire, Magyarországon is legyen egy olyan minisztérium, amelynek egyetlen kitűzött célja: az ipar pártolása és fejlesztése. Régi elgondolások valóra- váltását, régi Ígéretek beteljesülését i látjuk az ipari minisztérium tervbevett felállításában, amely — hogy ezt \ az elcsépelt frázist használjuk — új korszakot van hivatva nyitni Magyar- ország indusztrializálódásában. A fény mellett azonban ott van az árnyék: mik lesznek az ipari minisz- j térium célkitűzései? Szüség van az ipari minisztériumra, ez kétségtelen, de miért éppen a legsúlyosabb gazda- sági válság mélypontját választotta ki a kormány a minisztérium felállításához? A kereskedelmi minisztériumból a kormányzat elgondolása szerint kivonul a közlekedés és az iparügy, hatáskörében, de talán jelentőségében is elsenyved a mai Magyarország egyik legfontosabb minisztériuma. Kérdés, hogy az újonnan felállítandó ipari minisztérium nem lesz-e egy kicsiny, alárendelt jelentőségű minisztérium, ahol az ipar érdekei kevesebb védelmet találnak, mint a mostani nagy kereskedelmi minisztérium különböző osztályaiban? És most jövünk a legfontosabb problémához: milyen lesz az új minisztérium alkati berendezése? Tudjuk, hogy az önálló ipari minisztérium felállítása agrárérdekeltségek kívánsága volt. Ez az agrárbélyeg továbbra is ott lesz-e az újonnan született minisztérium bölcsőjén és annak kifejlődését továbbra irányítani akarja-e? Milyen lesz a nagyipar és a kisipar egymáshoz való viszonya az új minisztérium kebelében? Az új minisztérium vezetőségét a háromezer magyar kézművesiparos védelmének gondolata fogja-e irányítani, vagy pedig a kartellírozott nagyipari érdekek újabb tribünje lesz-e az új minisztérium, melynek néhány csupán jelentéktelen szakosztálya fogja emlékeztetni az illetékes tényezőket arra, hogy Magyarországon kézműipar is teng a gépek és gyárak árnyékában?! Jól tudjuk: mesének is túlszép az a terv, melynek megvalósítását a kisipari tömegeket illetően az új minisztérium célkitűzései között szeretnénk látni. Erős kisiparosvédelem, amely nem merül ki garasos hitelakciók élet- rehívásában, hanem feltámasztja azt a boldog korszakot, amikor nem a jószándékú, de pénztelen IOKSz, hanem maga a minisztérium intézte a kisiparos gépsegélyeit. A kisiparosok intézményes védelmét szeretnők látni az új minisztériumban, azét a kisiparos- társadalomét, amely arra hivatott, hogy a polgári osztályok között a maga méltó pozícióját újból visszaszerezze, életteljes és tetterős gerince legyen a trianoni Magyarországnak! Ezek azonban csak naiv álmodozások, amelyek valóra sohasem fognak válni. Az utolsó évtizedek azt a keserves tanulságot hozták számunkra, hogy a régi közmondás, amely szerint ritkán következik valami jobb, a magyar glóbuszon igazabb, mint valaha. Megmondom nyíltan és őszintén: attól félünk, hogy az új minisztérium a kartellírozott gyáripar minisztériumává fogja kinőni magát, amely mindennel törődik, csak a kisiparosok érdekeivel nem. Ez a nagyipari minisztérium azon fog küzdeni, hogy az iparvédelem nevében kihasított költségvetési összegek továbbra ; is export-prémiumokra és vámvédel- : mekre fordíthassanak, a kisiparosság pedig egyre jobban veszítse el a maga ! önálló életét, a kisiparos-exisztenciák morzsolódjanak fel, mint bérmunkások a nagyipari gyárakban és kohókban! íme, az érem két oldala, a maga őszinte fotográfiájában! A kormányzaton múlik, hogy az új minisztérium valóban értékes segítőszerve legyen a kisiparosság érdekeinek, nem egy olyan újabb nyűg, amely csak arra alkalmas, hogy a megmaradt javakat is kapzsi módon elorozza. megszokott alapossággal referált, a polgármester a tőle megszokott figyelemmel hallgatta. Annyira figyelmesen, hogy a referátum véget érvén, amikor a tanácsnok az elkészített aktát átnyújtotta a polgármesternek, a Szendy a referátum után az Írásbeli előterjesztést is végig olvasta. — Mondd csak kérlek, —• mondotta apolgármester — te csináltad ezt az előterjesztést? —• Nem! —• hangzott a válasz — egyik fogalmazóm csinálta. —• Hogy hívják azt a fogalmazót? — kérdezte újból a polgármester. —• Dr. N. N. — válaszolta a tanácsnok közölvén a szóbanforgó fogalmazó nevét. — Helyettes fogalmazó, két éve van az ügyosztályomban. De miért érdeklődői ennyire részletesen, polgármester ur? —■ Azért — felete Szendy és elővette a noteszét — mert én ennek a helyettes fogalmazónak a nevét meg akarom jegyezni magamnak. Nagyszerűen fogalmaz, pompás, logikus koponya. Gondom lesz rá, hogy rövidesen fogalmazó és tanács jegyző legyen belőle! ...íme, igy indulnak a karrierek! A polgármesternél nincs szükség a protekcióra, nála egyetlen protekció van: a tehetség és a tudás! Aminek folytán a legközelebbi kinevezések során soronkivül fogalmazó lesz egy helyettes fogalmazóból, aki arra a tehetségével és tudásával méltán rászolgált, bár lehet, hogy ezenkívül más protektora nincs, ami, úti figura do- cet, Szendy Károlynál éppen elég! * LIPKAY ART HÚRNAK Budapest néhai főlevéltárosának özvegye, született G a ál Ilona életének hetvenkette- dik évében szenvedés nélkül elhunyt. Gyászolják a Lipkay, belényesi Várady, Tóth, Gaál, Bándy és Szén családok. Az elhunyt nagyasszony temetése szerdán volt Szadán. * ILOVSZKY JÁNOS, mint az Uj Budapest megírta, a rádióban előadást tartott a téli Balaton örömeiről. Az illusztris előadó népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint az az általános érdeklődés, amely ezt az előadást megelőzte és az a levélözön, amely az előadás után Ilovszkyt a szó szoros értelmében elárasztotta. íme a többszáz levél közül néhány szemelvény: T or may Géza kereskedelemügyi államtitkár írja: Erős meghűlésem folytán a péntek délutánt itthon töltöttem és igy módomban állott pompás rádiópárbeszédedet meghallgatni. Engem, mint a Balaton egyik szerény katonáját, nagy örömmel töltött el a sikerült propaganda, amelyhez úgy neked, mint kitűnő társadnak, Benacsek Jenőnek melegen gratulálok. Tábori Kornél írja: Igazán kitűnő volt Ilovszky János rádió-előadása! Csak az ilyen témák szemmeltartása és rendszeresen, intenzív módon való feltárása hozhatja meg a Balatonnak a megérdemelt vendég- forgalmat. Ami az előadás során elhangzott, azt helyeselnie kell a Balaton minden hívének! A Balatoni Szövetség részből Ikló- dy-Szabó János kincstári főtanácsos mond köszönetét az előadásiért: Hisszük, hogy Méltóságod előadásának igen szép gyakorlati hasznát látjuk és megindul a Balaton felé is a sportkedvelők tömege, hogy bt népesítse az elárvult partokat. A balatoni fürdő és vendéglős-érdekeltség természetesen különleges hálával és elismeréssel adózik az előadásnak — írja egy hálálkodó levél — Ezek az előadások sokkal nagyobb pro- pagandisztikus értéket képviselnek, mint sok elvont magasnívójú értekezés! * MARTIN JÁNOS OKLEVELES MÉRNÖK, a székesfőváros törvény- hatósági bizottságának tagja, emléklapos szolgálatonkivüli honvédszázados, munkás életének ötvenhetedik esztendejében hosszas szenvedés után meg halt. Temetésén, amely hétfőn délután volt a Kerepesi ut melletti temető halottasházából a székesfőváros által adonnányozott díszsírhelyen, a fővárost L am o 11 e alpolgármester képviselte. Az elhunyt csendes, szerény, népszerű tagja volt a törvényhatósági bi zottságnak. Mindössze négy észté ideje volt bizottsági tag, de kínzó torokbaja folytán, amely majdnem némaságra kárhoztatta, inkább csak a szakbizottságokban fejtett ki tevékenységet Különlegesen büszke volt fiára, akit, miután szinjelesen végezte összes tanulmányait ,a kormányzó gyűrűjével avattak dupla doktorrá. * ZIELINSKI FERENC NYUGALMAZOTT PÉNZÜGYI főtanácsos áldásos és munkás életének heti enhete- dik évében elhunyt. Zielinski Tibor székesfővárosi tanácsi főjegyző, a pénzügyi ügyosztály vezető-helyettese, az elhunytban édesapját gyászolja. Avfenlg. Még ma, de legkésőbb holnap kísérelje meg a jó Kathreiner malátakávét és a Franck kávé• pótlékot. Rögtön megérti, hogjL miért is kedvelik annyian már évtizedek óta. mérnökök, építési vállalkozók BUDAPEST, Vili., NÉPSZÍNHÁZ-UTCA 13. TELEFON: 43-1-44. Biehn János IX., Ferenc-körut 46. TELEFON: 87-8-03. Aszfaltozás, szigetelés, fedéllemez - tetőfedés, motorbenzol, paraffin. Unjál és Fiai ut-. csatorna- és beton- építést véllatkozé Budapest, um. Futó-u. 11 Telefon: se-s-85. Modem szigeteléseket, aszfaltú iefiíí Oseüet, színesasztal tí3 ü r ü o E a f o Ei a t és e szakmába vágó min* nemű munkálatokat a legclőnyösebbtnvégzi: CSATÓ PÁL Budapest. I. Budaarsi-et 18 ■ lei.: 58 6-81 „SSOfíSlt* hidegaszfalt törv. védve I Zománctáblák a legolcsóbban Beér Sándor V., Gróf Tisza István-u. 5. Tele Sort: 82—4—29. Komornyik hordozható ruhaállvány kíméli a ruháját SEFFER ÄHTALEr™ ALAPIT ATOTT 1876. BUDAPEST, l!L HAIMlERfflAYER KÁROLY-U. 3. TELEFON 89-1—31. Február hó 2-án, 3-án, 7-án és 10-én délután v23 órakor iigelíverse nyeli fii SZELLŐZŐ- BERENDEZÉSEK SCHUBAUER FERENC magánmérnök Budapest, III., Föld*u. 51 T e 1 e f o n : 62—2—06. ILKOVITS J. Központimé s- és ulzuezetehl uéiiaiata V., JÓZSEF-TÉR 11 Telefon 81-1-54.