Uj Budapest, 1935 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1935-10-05 / 39. szám
2 1935 október 5. — De épen úgy érdekel bennünket, elsősorban a fővárost az a tény, hogy Verebély Jenő ezen ítélet alapján elveszti-e fővárosi törvényhatósági bizottsági tagságát is? Nem! A fővárosi közigazgatási törvény 27. §-át nem lehet kiterjesztően magyarázni, dacára annak, hogy a közigazgatási bíróság igen szélesen kívánja a választási törvényt értelmezni. Az ország- gyűlési képviselőválasztásról szóló törvénynek a választói jogra és a választhatóságra vonatkozó paragrafusai a törvényhatósági bizottsági tagságra csak annyiban hatnak ki, amennyire a székesfőváros közigazgatásáról szóló törvény rendeli. Ennek a 27. §-a világosan felsorolja a bizottsági tagság megszűnésének az eseteit, azonban ez a választási törvény 7. pontjának 14. §-át úgyis, mint kizáró okot, úgyis, mint megszűnési okot kifejezetten mellőzi. Ennélfogva az országgyűlési képviselő választói jognak, vagy választhatóságnak a felfüggesztése nem zárja ki, hogy valaki törvényhatósági bizottsági tag legyen és nem szünteti meg a már meglévő törvényhatósági bizottsági tagságot. Nem is lehet, hogy mert valaki közmegbízatás alapján a törvényt vagy rosszul alkalmazta, vagy úgy alkalmazta, amely a közigazgatási bíróság ítéletében lefektetett álláspontnak meg nem felel, ha egyébként büntető cselekményt el nem követett, törvényhatósági bizottsági jogától is megfosztassék. Az igazoló választmánynak lesz esetleg feladata, hogy ebben a tekintetben azzal a véleménnyel szemben, amely Verebély Jenőt a törvényhatósági bizottságból kizárni kívánná, a törvény helyes magyarázatával megfelelő álláspontot elfoglalja. vXRosBüimmi A CSÖNDES TÓ SIMA TÜKRÉN annál nagyobb hullámokat vet maga körül az elhajított kő, mennél nagyobb erővel hajították azt be: államférfiúi megnyilatkozás, vagy pro grammbeszéd leplezetlen és valódi hatását a közvéleményben mi sem mutatja jobban, mint a különféle szakmák és érdekeltségek nem is a nagy nyilvánosság számára megjelenő újságjaiban napvilágot látott hozzászólások. Erre gondolunk, amikor Szendy polgármester installációjáról szóló cikket olvassuk azokban a lapokban, amelyeknek egyébként vajmi kevés közük a politikához, de még a várospolitikához is. A Szendy-féle beszéd azon kitételéről van szó, amely szerint kijelentette a polgármester, hogy ő nem mint egyik elődje, a szegények polgármestere akar lenni, hanem a gazdag, jómódú, minden polgárnak megélhetést adó Nagy- magyarország fővárosának polgármestere szeretne és reméli, hogy fog is lenni. Az egyik, a kereskedelem ügyesbajos dolgaival foglalkozó hetilap a polgármesternek ezzel a szinte már szállóigévé vált kijelentésével foglalkozik: a nagyapa és az unoka, egy nyolcvankétéves kereskedő a kereskedők menházából és egy nagyvállalat fiatal tisztviselője. Azt mondja a nagyapa, hogy egy intézmény vezetőjénél nemcsak a mondatok fontosak, hanem, a gesztusok is. Ennek az új pesti polgármesternek jó gesztusai vannak. A nagyapa már megelégszik azzal, hogy megkapja ebédjét IIWBTIfíAFFST — Remélem a bekövetkezendő választás igazolni fogja, hogy a választási bizottság megfelelt úgy a kötelességének, amint a törvény lehetőségei megengedték. Hatalom nélkül is lehet szolgálni az eszmét! Wolff Károly születésnapi ünnepségén hitet tett pártja történelmi missziója mellett — Az Uj Budapest tudósítójától — Wolff Károly dr., a Keresztény Községi Párt elnöke október elsején töltötte be 6L életévét. Ebből az alkalomból a Keresztény Községi Párt bizottsági tagjai testületileg keresték fel a jubilánst sashegyi-úti villájában, hogy neki jókívánságaikat tolmácsolják. Az üdvözlő beszédet Csiiléry András dr. mondotta. Hangsúlyozta, hogy Wolff Károly olyan értéke a magyar kereszténységnek, akihez hasonló nem igen van. A világnézeti harcok idején büszkeséggel állapítja meg a Keresztény Községi Párt, hogy első embere nemcsak hirdette, hanem gyakorolta és gyakorolja is az eszmét. A fővárosban és az országban százezrek állanak mögötte és meggyőződésük, hogy a káoszból egyedül az a keresztény nemzeti gondolat lehet a kivezető út, amelynek élén Wolff Károly áll. A kereszténypárt azt kívánja vezérének, vajha Isten kegyelméből megérhetné, hogy azok az eszmék, amelyeket tizenhat esztendő óta változatlan példaadással követ, átformálják a mai Magyarországot. Wolff Károly meghatottan válaszolt az üdvözlésekre. — Életem legfőbb eredményének tartom — mondotta, hogy a lelkekben barázdákat tudtam szántani. Csak az a munka eredményes, amely az emberi életeket formálja és most, amidőn megállapítom, hogy én mély barázdákat szánthattam, bár a lojalitás és diszkréció lezárja ajkaimat, meg kell állapítanom, hogy hatalom nélkül is lehet szolgálni az eszmét. Tizenhat évvel ezelőtt a városháza termében pokoli zsivaj közben mondtam ki először gondolataimat. De az azóta eltelt másfél évtized bebizonyította, hogy nekem volt igazam. Az eszme szolgálata a lényeg és az eszme nélkül nemzetet felemelni nem lehet. Meggyőződésem, hogy a kereszténypárt történelmi missziót teljesít. És hitem, hogy csak az igazi keresztény nemzeti alapon való kormányzás biztosíthatja a nemzet jövő fejlődését. — Természetesen —folytatta Wolff Károly — bátorságra is szükség van. Nem elég a kompromisszumos politika, mert az csak a pillanatnyi vezetést biztosítja, hanem bátran, következetesen kell az eszmék szolgálatában maradni. Aki nemzetet akar vezetni, annak legyen bátorsága az eszmék érvényesítésére. A Keresztény Községi Párt üdvözlése úgy érint engem, mintha családtagjaim üdvözölnének. Ez a párt valóban az én családom és én mindenkor hűségesen kitartok mellette. A ragaszkodás megerősít. Most nagy tervek vannak előttem és ezek megvalósításában is elsősorban az én pártomra építek. A barátságot én szent dolognak tartom és kitartok minden barát mellett, de meg keli állapítanom, hogy az eszme több az individuumnál. Fennen kiáltom, hogy mindenki hallja, hogy a keresztény nemzeti irányzatot ebből az országból soha többé, senkisem irthatja ki. A jelen nekünk ad igazat és mi tovább dolgozunk a régi utakon, a régen kijelölt cél, a szebb magyar jövendő érdekében. A megjelentek percekig tartó éljenzéssel fogadták Wolff Károly szavait. Székesfővárosi Pavillon Weingrub er Városliget taposnia katonazsne és vacsoráját a kereskedők menedék- házában: az ő vagyonát többé vissza nem hozza sem Szendy, sem Sipőcz. De az unokáknak egészen más soruk lehet ebben a gyönyörű fővárosban, ha a; Szendy-féle gondolat érvényesül és városnak és kormánynak ezentúl nem az lesz a feladata, hogy lefelé nivellálja az életet, hanem megfordítva: mennél több gazdag embert akar látni köröskörül. Gazdag embereket, akik jókedvűen költekeznek, gazdag embereket, akiknek az életmódja idevonzza távol országok vagyonos embereit is. ■—- Én megvallom, —- végzi be a beszélgetést a nagypapa — sohasem láttam Szendyt. Azt sem tudom, szőke-e vagy barna. De ha harminc évvel fiatalabb lennék, mellé szegődnék, a nyomában haladnék és minden fűszálat igyekeznék eltávolítani az útjából, hogy mennél tökéletesebben valósítsa meg programmját. Akkor a gazdag emberek nem végeznék a menházban, hanem a szegény emberek jutnának el megelégedett, boldog hajlékokba! « A MÜLT HÉT SZERDÁJÁN VOLT a polgármestert installáló rendkívüli közgyűlés: Veronács mester, a kitűnő háznagy, otthagyta a zászlókat és címereket péntekre is, amikor a keresztény iparosok nemzetközi kongresszusa gyűlt össze az újvárosházán. Egy pillanatra azt hittük, hogy jó néhány évvel fiatalabbak vagyunk és a parlament újságírókarzatán foglalunk helyet: az elnöki emelvényen a középen C z e 11- l e r Jenő trónol, a képviselőház egykori elnöke. Jobbján Bornemisza Géza, az ifjú iparügyi miniszter, aki nem új ember a közgyűlési teremben: nriár tavaly is idejárt, de nem az elnöki emelvényre, hanem a jobbközép felső padsoraiba, mint a frontharcosok pártjának ifjú, de nagy reménységekre jogosító bizottsági tagja. Czettler másik oldalán Müller Antal, a kiváló iparos képviselő, akit valóban felesleges bemutatni az U j Budapest olvasó- közönségének. A padokban a keresztény Európa kézműiparának kitünőbbnél kitünőbb képviselői, a balközép első sorában Éber Antal kamarai elnök, volt törvényhatósági bizottsági tag, aki erre az egyetlen alkalomra visszatért a közgyűlési terembe. Éber németül beszél, és — csodák-csodája! — ez alkalommal életében először nem a város vezetőségét szidja a fölösleges kiadásokért, mint modern Kasszandra jósolván minden, nem a krajcárokat nem a foghoz verő pénzügyi politika teljes és tökéletes bukását! A tanácsnoki padsorok előtt három karosszék: a középsőben Wolff Károly, mint illusztris, de fel nem szólaló vendég foglal helyet, a baloldaliban Szendy polgármester tart rövid pihenőt két halaszthatatlan reprezentációja között, a jobb szélsőben viszont egy külföldi vendég: H ein d l volt osztrák miniszter foglal helyet, ő hozta el a keresztény osztrák iparosok üdvözletét a magyar kollégáknak. Riadó taps köszönti a polgármester keresetlen, friss és eleven beszédét. Percekig zúg az éljen, amikor Szendy kijelenti, hogy nemcsak mint a főváros polgármestere köszönti a régi városok polgármestereinek tradicionális ipar pártolásával a kongresszust, hanem mint az iparos fia is, aki a szülői házban tanulta megismerni és megbecsülni az ipart . . . Müller Antal a kongresszus fáradhatatlan buzgalmú szervezője hatalmas előadásában fejtegette a magyar iparos társadalom problémáit, 11 o v s zky János pedig azt az ügyes és talpraesett indítványt tette, hogy a keresztény iparosok az egyes országokban cseréljék ki a fiaikat a speciális ipari tanulmányok hathatós befejezése céljából. Komoly munka, jó munka, értékes munka folyt pénteken délután a főváros közgyűlési termében. Ha az eljövendő zárszámadási és költségvetési vita ennyire nívós lesz a főváros parlamentjében, akkor mindenki meg lehet elégedve az új összetételű törvény- hatósági bizottság munkaképességével. * OKTÓBER ELSEJÉN MÚLT harminc esztendeje annak, hogy F eh é r i Armand hírlapíró kollegánk, a Pesti Hírlap városházi rovatának szerkesztője, a lap kötelékébe lépett. Fehéri mint riporter került a laphoz, nem volt állandó rovata, ő volt a Pesti Hírlap utazó-ujságírója, aki a nagy vidéki és külföldi riportokat írta. Ebből az időből emlékezetesek bihari politikai riportjai, továbbá az a cikksorozat, amellyel a horvátországi viszonyokra hívta fel nagytekintélyű lapja hasábjain a magyar közvélemény figyelmét. Ebben az időben — harminc esztendővel ezelőtt — színben és élességben forradalmi újítást jelentettek a magyar újságírásban Fehéri hatalmas
