Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-11-24 / 46. szám
Xl(, évfolyam 46. szám i “I *IIT/' 'lS 0dc awA&WI S^XI% 24 UJ BUDAPEST Szerkesztőség és kiadóhivatal : BUDAPEST, IV.. KAAS IVOR-UTCA ® Telefon : 82-8"23- Postatakarékp. csekkszámla 30913-■——a— Szemben egy sirhanttal * Borvendég Ferenc tragédiája A 158-ik szobor Liber Endre alpolgármester könyve, amely Budapest szobrai és emléktáblái címmel néhány nappal ezelőtt hagyta el a sajtót, százötvenhét szoborról emlékezik meg, ennyi ér eb eöntött, márványból vagy kőből faragott szobormű díszíti Budapest közterületeit. A szerző, amikor a maga lebilincselő előadási -módján regényszerű érdekességgel mondja el Budapest szobrainak történetét, közismert szerénységével nem emlékszik meg a százötvennyolcadik szoborról, amely csakugyan még nem is került felállításra Budapest egyik terén vagy utcájában sem. Arról a szoborról beszélünk, amelyet Liber Endre aere perennius állított magának egy milliós város szívében, egy egyszerű, nemes érzésű, talpig becsületes és mindig jóindulatú főtisztviselőjéröl ennek a városnak: Liber Endréről. Erről a Liber-szoborról természetszerűen hallgat Liber Endre könyve, de mi e lap belső hasábjain az újságíró kritikusi és krónikási kötelességével emlékezve ■meg Liber könyvéről, ehelyütt megállapítjuk, hogy szobor és emléktábla ez a könyv Liber Endre számára, mert azt példázza a jelenkor és majd az utódok előtt is, hogy íme a fővárosnak harmincnyolc esztendeje a munkában éjt és napot együvé tevő főhivatalnoka arra is tud időt, energiát és munkát fordítani, hogy míg a folyton súlyosbodó válság közepette tényleges építéssel, sajnos, alig járulhat hozzá városa fejlesztéséhez, alkotó tehetsége a tudomány mezejére menekül, ott szedi rendszerbe szorgos és bölcs munkával az elődök és részben a saját, jobb időkből származó alkotásait. Műve előszavában, elmondván, hogy néhány évi szorgos munkálkodás előzte meg a könyv kiadását, könyvét a főváros egyesítésének hatvanadik évfordulóján emlékül ajánlja fel a szerző: „hadd lássa a jövő nemzedék azt, hogy ha a sorscsapások súlya alatt j szenved, is a mi szegény hazánk és annak fővárosa, ha külsőleg nem is ünnepel, a legszebb ünnepeltetést a munkában és az elvégzett munkáról való lelkiismeretes beszónnolásban keresi”. Ez az ércből vert mondat frappáns jellemzése nemcsak a könyvnek, hanem Liber Endre egyéniségének is. A polgári munka dicsőségét, a polgári öntudat hősies magasztosságát hirdeti ez a klasszikus gondolat, egyike a legszebbeknek, amelyek a városházán valaha elhangzottak, eszme, amely, miként Liber Endre könyve, nemcsak a múlté, hanem a jövendőé is. Lelkűnkben avatjuk a százötvennyolcadik szobrot, Liber Endre szobrát és örvendünk, hogy ilyen vezetői vannak a fővárosnak, hogy van egy Liber Endrénk: hűséges, gondos és jóságos alpolgármesterünk, aki a maga bölcs komolyságával virrasztja álmainkat és azt az időt, amit ezer hivatalos gondja közepette el tud venni a magánéletéből, íme, ismét csak szülővárosának szenteli! Ha van ideál, amely a fáradó, dolgozó és szenvedő budapesti polgárt a maga különleges jótulajdonságaival és erényeivel inkarnálja, akkor Liber Endre valóban eszmény és ideál mindannyiunk számára! — Az Uj Budapest tudósítójától. —A hant, amely péntek óta koszorúktól és virágoktól terhesen a Kerepesi út melletti temetőben egy fővárosi díszsírhelyen domborul, Borvendég Ferenc szomorú elmúlásán kívül egy görög sorstragédia beteljesedését jelenti számunkra. íme egy férfiú, aki egy falusi iparosházból elindulva, keserű diákkora, majd a kishivatalnoki nélkülözések után mindent megkapott az élettől, annak a hatalomnak teljességét a budapesti városháza felett, amely korlátlanságra egy életen át nemszűnő akarattal, elszánt és eltántoríthatatlan makacssággal törekedett. És amikor, ime, álmai csúcsán, szinte csak a saját lelkiismeretének felelősen, ura volt a székesfővái'os adminisztrációjának és minden üzemének, amikor azon a ponton volt már, hogy megvalósíthatja, maradék nélkül, a maga talán téves, de tiszteletreméltó meggyőződésen alapuló célkitűzéseit és becsületes elhatározásait, amelyektől azt remélte, hogy Budapestet a pusztulástól menti meg, akkor összeroppan a gyenge, a munka évtizedes hajszájában enervált test és egy vérrögöcske, amely megakad a finom hajszálerekben, tragikus hirtelenséggel tesz pontot minden földi akarat és vágy mögé. Borvendég Ferenc tudva-tudta, tudnia kellett a maga fogyatékos testi erőit, hiszen élete folytonos és kíméletlen hadakozása volt az erős léleknek a gyenge testtel. Már több mint tíz esztendővel ezelőtt kínzó torokbajára előbb a tengerparton, majd a havasok tetején kellett gyógyulást keresnie, gyakran és hamar ugrott magasra nála a lázmérő, évtizedeken át kínozta a köhögés, egy kis meghűlés nála komoly komplikációkat okozott. És mégis: amikor száz testi baja mellé még egy különleges százegyedik támadta meg ezévi ausztriai néhány napos üdülésén, alighogy hazajött, orvosai tanácsai ellenére, lázas révületben töltött éjszakákat hivatalában, hogy ott a magányos csendben, gyakran reggel négy óráig dolgozzon íróasztala fiókja számára, néhány órai pihenés után pedig újból kezdje a minisztériumokkal és a felekkel napi hivatalos robotját. Ha nem lett volna régen beteg, ez a néhány szeptemberi hét végzetessé kellett, hogy váljon még erősebb szervezet számára is, mint amilyet az ő törékeny, szinte gyermeki porhüvelye magában foglalt.. * íme néhány sornyi önvallomás Borvendég életéből: — Túlzás volna azt mondani, hogy az ember életének sorsa a párkák kezében van, vagyis tőlünk független tényezők eredőjeként alakul ki, de helytelen volna, ha azt állítanánk, hogy mindenki a maga sorsának a kovácsa, s azt maga irányíthatja a kitűzött célok felé, a módok és az eszközök helyes megválasztásával. Vannak tőlünk független alakulások, melyek akadályoznak terveink megvalósításában, keresztülhúzzák, tönkreteszik összes számításainkat. Figyelnünk kell tehát az élet realitásait, hogy önámításokban, káros, keserű kiábrándulást okozó illúziókban ne éljünk, s céljainkat mindig a való élettel hozzuk összhangzásba . . . . . . Mik voltak azok a tőle független alakulások, amelyek akadályozták Borvendég Ferenc terveinek megvalósítását? Legszebb fiatal korában — alig harminchét esztendős volt ekkor az elhúnyt főpolgármester — 1913-ban a középítési ügyosztályból, ahol tevékeny részt vett az utolsó békeesztendők nagy építési programmjának megvalósításában, az akkor felállított vízvezetéki és világítási ügyosztályba kerül, mint az ügyosztályt vezető tanácsnok helyettese: Borvendég Fe renc. Ebben az időben vetődnek el benné a pesszimizmus csírái. A háborús évekről teszi ezt az annyira jellemző megállapítást Borvendég Ferenc: — Még a pesszimisták is azt remélték, hogyha a háborúnak vége szakad, jobb viszonyok várnak reánk. Az élet beigazolta, ahogy a helyzet megítélésénél még a pesszimistákban is sok volt az optimizmus. A feladatok néha szinte gigantikus méretekre fokozódtak, a felelősség terhe egyre nyomasztóbb, néha már szinte elviselhetetlen lett... . . . Ezekben az években Borvendég a maga bölcs komolyságával, egyre szélesedő üzemi szaktudásával a jövő egyik nagy ígérete. Vége a háborúnak és a forradalmaknak, következik Borvendégre az első nagy csapás. A városháza keresztény érájának kezdetén, mint komoly alpolgármester-jelöltet emlegetik Borvendég Ferencet, akinek tudása, energiája és ambíciója a legalkalmasabb volt a háborús nélkülözések esztendőiben annyira lezüllött nagy közüzemek felelős pozícióban való helyreállítására. Borvendég azonban, nemhogy alpolgármester, ő,e még tanácsnok sem lesz: esztendőkön át várnia kell, egészen 1922-ig, amikor Sallay Árpád örökében élére kerül tanácsnokként annak az ügyosztálynak, melynek legkisebb, de a főváros közönsége szempontjából annyira fontos aktáját is jól ismeri. Ez az idő, 1922-től egészen 1931-ig, Borvendég Ferenc életének legtevékenyebb és legeredményesebb időszaka. A mindig erősen gyakorlati érzékű tanácsnok bravúros sikerrel menti meg az inflációból, ami a főváros javára megmenthető. Ő az egyetlen, szemben a főváros hivatalos deflációs politikájával, aki csendben, szinte függetlenítve a nagy közüzemeket a város politikai tényezőitől, a papírból építeni tud, mer és akar! A közönség a konjunktúra ezen éveiben, amúgy is elvesztve érzékét a pénz állandósága iránt, nem is sejti, hogy azok a hasznok, amelyek a világítási üzemeknél a korona romlása folytán összegszerűleg folyton emelkedő díjbevételekből megmaradnak, az Elekromosművek és a Gázművek reneszánszának vetik meg alapját. Borvendég hallgatott és alkotott! Elévülhetetlen érdeme, hogy szinte semmiből a főváros vagyoni megterhelése nélkül regenerálta a maga három nagyüzemét. * Személyes tekintélye folyton növekszik. Sipőcz bizalmas munkatársa: a tanácsban az ő szava dönt, még Folkusházyval is szembe mer szállni, sok esetben eredményesen. Ezek az esztendők azonban közelebb vannak, ismertebbek, semhogy sokat kellene róluk beszélni. Ettől az időtől kezdve Borvendég egyre növekszik a hatalomban is, de azzal soha nem él vissza. Mint egyszerű tanácsnok, éveken át meg tudja akadályozni a centrále megvásárlását. Ezekben az időkben mondja: — Egy-egy problémának a megoldása, gondos számotvetés az üzemeknek és a székesfővárosnak a teherbírásával, sok-sok hosszú töprengést és tépelődő éjszakákat jelent. A hivatásnak, munkakörnek betöltése mind több időt követel magának, mindinkább úrrá lesz felettünk! A hivatalos munka gondja, a főváros vagyonával való felelősségteljes sáfárkodás majdnem abszorbeálja az egész embert, a csaláá részére bizony kevés marad... * Ez az aggodalmas szemlélet irányító eszménye Borvendég Ferencnek főpolgármestersége pár hónapja cdatt is. A kötelességteljesítés fanatikus akarása, a felelősségek vállalása, amely alatt összetört a gyenge váll. Mert egy bizonyos; lehettek téves elgondolásai, lehetséges, hogy nem volt igaza a maga sötét pesszimizmusában, de kétségtelen : amit tett és amit akart tenni, az az ő elgondolása szerint mindig a
