Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)

1934-11-17 / 45. szám

4 XU BUDAPEST 1934 november 17. December elsején megkezdi működését a budapesti kurkomisszió Szviezsényi Zeitén lett a gyógyhelyi bizottság ügyvezetője — llovszky János a kurkomisszió feladatairól — Az Uj Budapest tudósítójától. — Közel öt esztendei vajúdás után meg­jelent az 1929 :XVI. törvénycikknek, a fürdőtörvénynek végrehjtáki utasítása. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet a főváros területén is elrendeli a kúr­­misszió felállítását, azt is közölvén, hogy a gyógyhelyi bizottság költségeinek fe­dezésére egy, az elmúlt esztendőben ho­zott törvény értelmében a fürdő jegyek és az ásványvíz megadóztatásából befo­lyó összegek szolgálnak. Kétségtelen, hogy a gyógyhelyi bizottság felállítása for­dulópontot jelent a főváros Budapest fürdővárossá való fejlesztése történeté­ben. Erről a nagyfontosságú problémá­ról illetékes helyen a következőket mondották az Uj Buda­pest munkatársának: — A fürdőtörvény végrehajtási utasí­tása értelmében a folyó esztendőben de­cember az a határidő, amikor a buda­pesti kurkomisszió megkezdi működését. A kúrkomisszió elnöke a főpolgármester, másodelnökét pedig a belügyminiszter nevezi ki. A kúrkomisszióban a fíirdő- és ásányvíz-érdekeltségeken kívül kép­viselve van a főváros vezetősége, külön törvényhatósági bizottsága, hivatalból tagjai a Közmunkák Tanácsának kikül­döttei, a főváros központi fürdőigazga­tósága, tisztifőorvosa, továbbá a belügy­minisztérium, kereskedelemügyi minisz­térium és a pénzügyminisztérium képvi­selői. — A kúrkomissziót, melynek szüksé­gessége fölött évek óta tartanak a szen­vedélyes viták, azért kellett létesíteni, mert társadalmi szervnek nincs átütő ereje és ezért kellett alkotni egy olyan testületet, amely a mindenkori kormá­nyoktól és a fővárostól is függetlenül a maga célkitűzéseit meg tudja valósí­tani. Ezek a célkitűzések: a külföldi propaganda, az orvosi propaganda és a tudományos kutatás. — A gyógyhelyi bizottság négy osz­tályra fog oszlani: műszaki, gazdasági, propaganda- és orvosi szakosztályokra. Előreláthatólag mintegy négyszázezer pengő lesz évenként a gyógyhelyi bizott­ság bevétele az ásványvízadóból és a für­dőhelyek megadóztatásából, ezt a jelen­tékeny összeget fogja tudni céljaira fel­használni, amelyek a fővárosban termé­szetesen nem azonosak a vidéki kú/r­­komissziók sétányügyi, padállítás- stb. feladataival. Az illetékes tényezők megegyeztek abban, hogy Szviezsényi Zoltán dr. mi­niszteri tanácsos, a Budapesti Fürdő­város Egyesület igazgatója lesz a gyógy­helyi bizottság ügyvezető igazgatója. Szviezsényi Zoltán egy emberöltőt töl­tött el Budapest fürdőváros szolgálatá­ban, a legteljesebb önzetlenséggel, szak­értelemmel, lelkesedéssel és kitartással. Kitüntető megbízatása az összes érde­kelt tényezők megelégedésével találkozik. llovszky János akihez a kurkomisszió feladatait illetően kérdést intéztünk, a következő nyilatko­zatot tette munkatársunknak: — A magyar királyi belügyminiszter az 1929. XV. t. c. 46. §-a 2. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján kibocsá­totta azt a rendeletet, amelynek alapján Budapest székesfőváros egyes terület­részei gyógy és üdü lő helyekké válna k. A gyógy- és üdülőhelyek határait a m. kir. belügyminiszter úr fogja területileg megállapítani. — E rendelet kibocsátásával befejező­dött az a sok esztendei előkészítésíí küzde­lem, amelyet Budapest székesfőváros autonómiája, valamint az idegenforga­lom fellendítésére törekvő érdekeltségek vívtak Budapest fürdővárossá tételéért. — Egész őszintén meg kell mondanom, hogy úgy ez a rendelet, mint a budget fedezésére szolgáló a székesfőváros te­rületén fogyasztásra kerülő gyógy- és ásványvíz, valamint szikvíz, úgy szin­tén az eladott fiirdó'jegyek után fizeten­dő gyógyhelyi és üdülőhelyi díjakra vo­natkozó szintén a belügyminiszter által kibocsátott M. E. rendelet kitünően van megkonstuálva a célból, hogy a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhely Bizottság összetételében és költségvetési kereteiben alkotó képes le­hessen. — A Központi Gyógy- és Üdülőhely Bi­zottság igazgatói teendőinek ellátására a belügyminiszter Szviezsényi Zoltán dr. nyug. miniszteri tanácsost, aki két igen fontos a fürdők és idegenforgalmi célokért küzdő egyesületben fejt ki már immár hosszú esztendők óta rendkívül szívós és igen eredményes vezetői mun­kát, — nevezte ki. Szviezsényi Zoltán ezt a fontos ügykört, merjük remélni, az eddigi működése alapján, úgy fogja el­látni, hogy működési ügykörében sok hasznos eredményt fog a fő­város polgársága számára biztosítani. — Megfelelő embert — meg­— Az Uj Budapest tudósítójától. — A közigazgatási bizottság hétfői ülésén Petrovácz Gyula éles szavakkal ostorozta a szénszállítások körüli visz- Szaéléseket. Elmondotta Petrovácz, hogy vízzel locsolják a szenet és fed, hogy ezáltal a súlyt emeljék, állandóan megcsonkítják a szállítmányokat, nem­csak egyes kiskereskedők, hanem igen gyakran nagyobb cégek is. Kérdést in­tézett Petrovácz Gyula a főváros ve­zetőségéhez abban az irányban, mi­csoda rendszabályokat akar életbelép­tetni a főváros közönségének érdeké­ben a szén- és fa-szállítások fokozot­tabb ellenőrzésére. Mivel a fa- és szénkereskedők ellen­őrzése általánossságban a közgazda­­sági ügyosztály hatáskörébe tartozik kérdést intéztünk Felkay Ferenc dr. tanácsnokhoz, az ügyosztály vezetőjé hez, mik a legközelebbi célkitűzései Petrovácz indítványának megvalósítá­sát illetően. Felkay tanácsnok a kö­vetkezőket mondotta munkatársunk­nak: —■ Nagyon fontos és a gyakorlati élet szempontjából sok vitára alkalmat adó problémát vetett fel Petrovácz Gyula. A magam részéről mindent felelő helyre! Ez az angol köz­mondás talán sohasem volt alkalmazha­­tóbb, mint jelen esetben. — Fürdőink szempontjából az utcán fekszik a pénz, csak le kell ha­jolni érte! — mondták többször is, ami­kor balneológiái értékeinknek a nagy világ elé való tárásáról esett szó. Remél­jük, hogy most, amikor gyors tempóban megalakul a Központi Bizottság, meg­kezdődik a lehajlás a pénzért, hogy azt felvéve, mint már régen ese­dékes forgalomnövelő dotációt gyorsan be fogják dobni a budapesti közgazda­ság'; élet forgatagába. — Wolff Károly, aki nem közgazda­­sági szakember, de mint kiváló judiciumú férfi, nem egyszer mutatott rá, miként lehetne úgy a Tabán, mint az egész főváros területén helyes fürdő­városi életet kifejleszteni, ügy szintén S i p ő c z polgármester és a törvényhatósági bizottsági tagok, nemkü­lönben külső emberek, akik az idegenfor­galom fellendítési munkájában jó irá­nyú fantáziát látunk, nagy öröm­mel fogjuk segíteni a Központi Bizottság munkáját, hogy minél nagyobb eredmé­nyeket és sikert érhessen el. — A belügyminisztériumban P ö 11 z 1 Jenő miniszteri osztálytanácsos az ügy­nek előkészítője és megteremtője, meg­érdemli, hogy a részünkről mindenkor megnyilvánuló objektivitás alapján lerög­zítsük, hogy ha nem adta volna bele tu­dásának javát és nem dolgozott volna az előkészítésen vasakarattal, akkor még ma post festa nem beszélhetnénk, | a Központi Bizottság megalakulásáról ' és annak várható munkásságáról. megteszek aziránt, hogy a fa- és szén­­szállítások ellenőrzését illetően a va­lóban halaszthatatlanul szükséges rendszabályokat megtehesse a polgár­­mester úr. Ezért már a jövő héten an­­kétot hívok egybe, amelyen a kis- és nagykereskedők érdekképviseletein kí­vül meghívom a bányavállalatok kép­viselőit is. — Előttem fekszik a kiskereskedők egyik beadványa, amely azt pana­szolja, hogy a bányáktól, illetve a nagykereskedőktől csak abban a,z eset­ben tudnak elegendő mennyiségű sze­net kapni, ha egyben brikettet is ren­delnek. A brikett pedig nem fogy annyira, nem kedvelt olyan mértékben a közönség körében, ahogy azt a bá­nyavállalatok szeretnék. A kiskeres­kedők arra kérik a fővárost, lépjen érintkezésbe a bányavállalatokkal, hogy azok ne kötelezzék őket a szén­nel együtt brikett átvételére is. Erre vonatkozóan a múltból már van egy ígérete a fővárosnak a bányáktól, amelyben amikor is azt mondották, hogy csak propagálni fogják a briket­tet, de nem rákényszeríteni a kiske­reskedőkre. Ez az ígéret csak Ígéret maradt és a fővárosnak e tekintetben is sürgősen intézkednie kell. —• Ami most már az alapvető pro­blémát, a szénszállítások megcsonkí­Kell-e a Hözönsagneh a bribed ? A szenbisberesbedok feltűnő beadványa a polgármesterhez - Felkay tanácsnok ankétot hiú össze a fa- és szénszállítások fokozottabb ellenőrzésének megtárgyalása Géljéből tásának megakadályozását illeti, erre vonatkozóan többféle terv vám előtér­ben. A közigazgatási bizottság ülésén felmerült azt a tervet, hogy a keres­kedők zárt kocsikban legyenek kötele­sek a szenet szállítani, nehéz megvaló­sítani, mert hiszen nem mindenki van abban az anyagi helyzetben, hogy egyszerre teljes fuvar szenet rendel­jen, amelynek zárt kocsiban, meg­csonkítás nélkül való elérkezése a ke­reskedőtől a pincéig biztosítva lenne. Hiszen a közönség legnagyobb része öt- és tízmázsás tételektől öt- és tíz­kilós tételekig vásárolja a szenet és a fát. •—■ Egy másik terv a súlycsonkítás megakadályozására a város különböző részein hatósági mérlegek felállítása. Esetleg arról is szó lehet, hogy mér­leget legyenek kötelesek magukkal vinni a szénszállító-kocsik, amelyek se­gítségével ellenőrizhető lenne azután a megrendelt mennyiség tényleges le­szállítása. Én mindenesetre meghall­gatom az érdekeltségeket és az érte­kezleten elhangzott javaslatok alapján fogunk azután intézkedést tenni. Min­denesetre olyan intézkedést, amely egyrészről megakadályozza a súlycson­kítások egyre gyakrabban való meg­ismétlődését, viszont az érdekeltsége­ket sem kötelezi olyan szabályok be­tartására, amelyek többe kerülnének, mint maga a megrendelt tüzelőanyag. .XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX^ C C CB ßPii SZELLŐZŐ­­U L J £ L y L BERENDEZÉSEK SCHUBAUER FERENC magánmérnök I Budapest, III., Föld-u. 51 Telefon: 62 — 2—06. gimiimtiiiJiiiiimmmi!iii(iiimiiimisiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiimjiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiuifiiii<iiHiiiiiirriniJi{fc IKRÁLGYULAI I KŐFARAGÓMESTER j Isíremlék ZiZXZZ*'" 1 | Budapest, in., Lajos-utca 77-79. Tel. £24-88. f /ijiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiKtiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiimniiiJiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiiiiiiitiiiiiiiiiiitftiiuiHiiJitiiiiiiiiii; Ámon Antal és fiai üt-, csatorna- ős öeton­­épitősf váilalboző Budapest, mu Futo-u. 10 Teiefcn: 30-3-85. november ne 18-án, 20-án ás 22-án dáiuíán vj árakor ilgetouerse nyék

Next

/
Thumbnails
Contents