Uj Budapest, 1934 (12. évfolyam, 1-50. szám)
1934-09-29 / 38. szám
o UJ HUUAJt'J^JL 1934 szeptember Z9. G A ID M ÍG IC IE T A kényszernyugdijazások ügye Nagylontosságu előkészületen az elnöki ügyosztályban HÍREK müller antal hetenként TÁJÉKOZTATJA A KERESZTÉNY JÓZSEFVÁROST. A Józsefvárosi Keresztény Községi Párt Baján Ferenc dr. pártelnök elnöklésével szerdán este tartotta meg első őszi ülését, amelyen a pártvezetőség részletes és beható vita után megállapította az őszi hónapokra szóló programmját. A programm szerint október 3.-án este 8 orakor kezdi meg a párt rendes heti szerdai összejöveteleit a Gyulai Pál ucca 13. szám alatti párthelyiségben. A szerda estéken Müller Antal, a kerület országgyűlési képviselője, tájékoztatja az összegyűlő párttagokat a heti eseményekről. Müller Antalon kívül a Kereszténypárt legkiválóbb vezéregyéniségei fognak előadásokat tartani a keresztény Józsefváros számára. Tartozott-e Bokor ? Lakásügyi csendélet a józsefvárosi elöljáróságon — Az TJj Budapest tudósítójától. — Bokoi' Manó kárpitosmester a józsefvárosi elöljáróság épületében műhely céljaira uccai helyiséget bérelt 80 pengőért havonta. A dekonjunktúra idején fizetési nehézségekbe került, majd pedig oly értelmű egyességet kötött a főváros sál, hogy a felgyülemlett 380 pengő hátralékot, a folyó bér fizetése mellett három havi részletben egyenlíti ki. Ellenkező esetben ez a megegyezés hatályát veszti és a fővárosnak jogában áll öt végrhajtani. Ez az egyesség 1933 január 30-án kelt és hosszabb idő eltelte ntán 1933 novemberében a főváros minden további értesítés nélkül, azon a címen, hogy Bokor az egyességnek elegeit nem tett, a bérleményből őt kilakoltatta. Keresetében Bokor Manó előadta, hogy az ő kilakoltatása körül a fővárost gondatlanság terheli, miután ő olyan megegyezést létesített a fővárossal, amely szerint ő a házbérhátralékot munkával törleszti. Az illetékes hatóságok, ki is adták neki a megbízást, azonban a bürokrácia az általa teljesített, már bevégzett és számlázott munkákat csak két hónappal később írták javára, úgy hogy őt hátralék címén kilakoltatták, akkor, amikor valójó,ban semmivel sem tartozott. Egyebekben is harminc évi pontos bérfizetés után történt ez a méltatlan eljárás, amely dokumentálja, hogy a főváros; bürokrácia annak ellenére, hogy a fő város erkölcsi testület, nem tekint az egyénre és nem mérlegeli a speciális körülményeket. A főváros jogi képviselője válasziratában utalt arra, hogy Bokorral semmiféle jogtalanság nem történt, miután az egyesség értelmében a felmondási per felesleges volt és a kilakoltatás jogszerűen folyt le. Egyéb iránt is Bokor fizetési kötelezettsége május 15-én lejárt, mégis a kilakoltatáskor 328 pengő háralékban volt. Azt is megjegyezte a főváros jogi képviselője, hogy bár a főváros erkölcsi testület, a Bokor által sérelmezett egyéni elbírálást teljességgel lehetetlenné teszi az, hogy a fővárosnak több mini 4000 bérhátralélcosa van. Az alsó bíróságok ezután Bokor Manót kártérítési követelésével elutasították. Fellebbezés folytán most került az ügy a tábla elé, amely a bonyolult ügyben nem hozott azonnal ítéletet, hanem elnapolta a tárgyalást. — Az Uj Budapest tudósítójától. — Több alkalommal foglalkozott az Uj Budapest a belügyminiszter ismeretes rendeletével, amely a főváros kötelességévé teszi, hogy az új nyugdíjtörvény megfelelő végrehajtása céljából a fővárosnál is alakítsák meg a nyugdíjbizottságokat, amelyek a polgármester, illetőleg az autonómia más fórumai által elrendelt nyugdíjazások ellen a fellebbező testületek lesznek. A fővárosnál a közigazgatási személyzetet illetően a nyugdíjazási bizottság elnöke a főpolgármester, két tagját a közigazgatási bizottság választja saját kebeléből. A szóban-AZ ELSŐ ŐSZI KÖZGYŰLÉS TÁRGYALJA A VÁROSI SZÍNHÁZ ÜGYÉT. A tiszti ügyészség a közművelődési ügyosztállyal egyetértésben elkészítette a Föld Aurél-féle szerződéstervezeten azokat a módosításokat, amelyeket a közművelődésügyi szakbizottság legutóbb tartott ülésén a szerződéstervezetben végrehajtani javasolt. A módosítások közül a legfontosabb, hogy a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően a főváros engedélyt ad arra Föld Aurélnak, hogy bizonyos esetekben albérletbe adja a színházat. Megállapítja azonban a szerződés, hogy ez az albérletbeadás, •— amely alatt belföldi vagy külföldi színtársulatok teljes létszámú szerepeltetése értendő, — hosszabb időtartamú nem lehet és semmiképpen sem lehet azonos majd a szerződés burkolt átruházásával. A főváros hatósága természetszerűen a legmesszebbmenően fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy e tekintetben állandóan ellenőrizze a Föld Aurél által kötött szerződéseket. A városházán különben kellemes feltűnést keltett az a nagyszabású művészi és zenei programm, amelyet Föld Aurél a színházban végre akar hajtani. Azok a hangversenyek, amelyekre Föld Aurél színháza most bérleti szerződést is hirdet, valóban eseményei lesznek Budapest kulturális életének. A Föld Auréllal megkötendő szerződés tervezete a polgármester intézkedése értelmében az első őszi közgyűlés napirendjére kerül. Mivel Föld Aurél eddigi működése és programmja is a legteljesebb mértékben megnyerte az összes városházi pártok tetszését, kétségtelennek tetszik, hogy a szerződés-tervezetet egyhangúlag fogja elfogadni a közgyűlés és így a legközelebbi hat esztendőn át Föld Aurél lesz a sokat hányatott Tisza Kálmán-téri színházépület bérlője. NINCS SZÓ A TAXI-VITELDIJAK LESZÁLLÍTÁSÁRÓL. Olyan hírek kerültek forgalomba, mint az egyik taxi-érdekeltség beadványt intézett volna a polgármesterhez az autótaxi viteldíjainak leszállítása tárgyában. Mint az Uj Budapest munkatársa illetékes helyen értesül, semmi ilyen beadvány a fővároshoz nem érkezett és így a taxi-viteldíjak leszállításáról szóló kombinációk természetszerűen koraiak. Magától értetődik, hogy amennyiben valamelyik taxi-érdekeltforgó két tagot a közigazgatási bizottság október havi ülése fogja megválasztani. Az elnöki ügyosztályban különben a legszigorúbb titoktartás mellett folynak az előkészületek a kényszernyugdíjazási lista összeállítása tárgyában. E tekintetben nagyfontosságú tárgyalások is folyamatban vannak, Liber alpolgármester irányítása mellett. A nyugdíjtörvénynek a városházán való végrehajtása szervesen összekapcsolódik a szanálási művelet személyi részével. A kényszernyugdíjazási lista végleges összeállítására és ez alapon a nyugdíjtörvény városházi végrehajtására október havában fog sor kerülni. ség a viteldíjak leszállítása irányában fog kérést intézni a polgármesterhez, a polgármester azt teljesíteni fogja, aminthogy legutóbb is taxi-érdekeltségek azon kívánságának, hogy a podgyászviteli pótdíjat töröljék el, a főváros azonnal eleget tett. A VÁROSHÁZA FÖLDSZINTJÉRE KERÜLT A TUDAKOZÓDÓ IRODA. Még néhai Gallina Frigyes dr. tanácsnoknak ötletéből kel életre a városházi tudakozódó iroda, amelynek az a feladata, hogy a városházán nem ismerős ügyfeleket ügyesbajos dolgaikban eligazítsa és a megfelelő útbaigazítást azonnal megadja számukra. Több mint két esztendeje e-tekintetben jelentékeny érdemeket szerzett az iroda, működése ellen csupán abban a tekintetben merült fel kifogás, hogy a hivatal helyiségei az első emeleten a központi iktató tőszomszédságában lévén elhelyezve, magának a hivatalnak a megkeresése is az avatatlanok előtt nehézkes volt. Ezen a panaszon segített most Ko-vácshá-zy tanácsnok, aki az árvaszéki számvevőséget, amely eddig a Varosház-uccai fronton a földszinten volt elhelyezve, feltelepítette az első emeletre es az ilyképen megürült helyiségekben helyezték el a tudakozódó irodát. Az iroda új helyiségének bejárata közvetlenül a kapualjban lesz, vagyis rögtön szemébe ötlik a városházára bejövöknek. Itt említjük meg, hogy azok a hírek, mintha a városházán új bejáratot készítenének, csak elgondolások, amelyeknek megvalósítása a mai gazdasági helyzetben egyáltalában nem aktuális. LISKA JENŐ OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK 9 VÁLLALKOZÓ Budapest, Vili., Baross-u. 77. Rekord-rollfilm 26' Sch. 6X9.8felvóteles Pl.40 Amatőr felvételek kidolgozása elsőrendű kivitelben REKORD FOTO SZAKÜZLET, VII, Nyár-utca 10. Tel. 40-4-03 Bornemissza es Haidegger nem összeíerhetetlenen a liszii főügyész erdehes indokolása — Az Uj Budapest tudósítójától. — Megírta az Uj Budapest, hogy az Elektromosművek választmányába bekerült tagnál összeférhetetlenség híre kelt szárnyra. Bornemissza Géza törvényhatósági bizottsági tag, a Hungária villamossági r. t. igazgatója, állítólag azért összeférhetetlen, mert a Hungária villamossági összes részvényei a Salgótarjáni Kőszénbánya tulajdonában vannak, márpedig a Salgótarjáni kontingens szerint második legnagyobb szállítója az Elektromosműveknek. A másik választmányi tag Haidegger Ernő dr., a Magyar Villamosművek Országos Szövetségének igaz. gatója, azért lenne összeférhetetlen, mert ennek a szövetségnek a fentartási költségeihez az Elektromosművek évrate mintegy húszezer pengővel jámd hozzád A két összeférhetetlenségi ügy élénJi feltűnést keltett a városházán, erre vonatkozóan illetékes helyen a következő felvilágosítást kapta az Uj Budapest munkatársa: — A főváros világítási és üzemi ügyosztálya, amelynek hatáskörébe az Elektromosművek tartozik, tudomással bír az Elektromosművek választmányának két tagjával: Bornemissza Gézával és Haidegger Ernővel szemben felmerült összeférhetetlenségi hírekről. Az ügyosztály ezekre a hírekre való tekintettel hivatalosan kérdést intézett a főváros tiszti ügyészségéhez, amely a legutóbbi napokban beérkezett véleménye szerint nem tartja összeférhetetlennek a két választmányi tagot. — A tiszti főügyész — folytatta informátorunk — arra az álláspontra helyezkedik, hogy az üzemigazgatósági tagsággal, illetőleg a legújabb fővárosi törvény szerint az üzemi választmányi tagsággal csak az összeférhetetlen és ki nem küldhető, aki a székesfőváros üzemeivel versenyző üzemnél, válallatnál, vagy üzletnél érdekelve van. Egyetlen pillanatig sem kétséges, hogy sem a Hungária villamossági, sem a Salgóta/rjáni, sem a Magyar Villamosmüvek Országos Szövetsége nem konkurens vállalata az Elektromosműveknek. A tiszti főügyész szerint tehát az összeférhetetlenség sem Bornemissza, sem Haidegger esetében nem ádlapítható meg. Fóthi-út, Klapka, Tüzér, Csángó uccák által határolt telektömb felparcellázva kedvező feltételek JÁ mellett Gl3u0 Bővebbet: vasárnap délelőtt a helyszínen Fóthi-út 35. Hétköznapokon Rudolf-tér 6. IV. 22. Telefon: 24-1—15. KŐSZÉN BÁNYA ’S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRÄSCHE) ♦ Budapest, V., Kloiild-atca 3. Telelőn i 25-5-54 25-5-55 és 25-5-56