Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-12-16 / 50. szám

2 UJ BUDAPEST ■am 1933 december 16 tény Községi Párt annyi cseleke­detet felmutatni, mint amennyit szeretne, az oka az a pénzügyi po­litika, amelynek én mindig erős el­lenfele voltam. Tovább kell harcol­nunk a többség gazdasági szupremá- ciájáért, mert csak ennek a gazdasági szup- remáciának a megvalósulása bizto­síthatja az ifjúság problémájának megoldását. Erős középosztályt akarunk teremteni, de nem függő h-.vatalnoki állásokban akarjuk látni az ifjúságot, hanem a keres­kedelmi és ipari vállalatok asztalai mellett. — Nem vagyunk hajlandók meg­alkudni — folytatta Wolff riadó él­jenzés közepette beszédét — nem vagyunk hajlandók megegyezni a pénzügyi tényezőkkel az uralom fenntartásáért, mert evvel nem le- 1 et az országot szolgálni. A parlamentarizmus válsága redés utáni vágy. Kétségtelen a parlamentárizmus krizise, de ezt a krízist csak gyakorlati keresztény politika alapján lehet megoldani. Nagy bűnt követ el az, aki nem akarja a szervezett keresztény erőt beállítani az ország építé­sébe, hanem az uralmi önzés je­gyében azt el akarja taposni! Wolff Károly utalt arra, hogy nem lesz sohasem politikai párt, amely becsületesebben összeegyez­tetné a keresztény felekezeteket, mint a Keresztény Községi Párt: — Mint egyházam hü fia — fe­jezte be beszédét Wolff — szolgálni akarom a katolikus érdeket, de ugyanakkor minden keresztény testvérünknek az érdekeit is. Erre annál is inkább szükség van, mert a történelem legnehezebb óráit éljük és szükség van arra, hogy Budapest keresztény maradjon és kisugározza magából a ke­resztény politika erejét. Történelmi hivatást teljesítünk, va­gyunk, erősebben vagyunk, mint valaha es készek vagyunk együtt­dolgozni, ha lehet, vagy harcolni az eszméért, ha kell! Percekig tartott az éljenzés és a taps Wolff Károly nagy beszéde után. Spur Kálmán szólalt még fel az ünnepi vacsorán, amely valóban stílusos megnyitása volt az uj he­lyiségekből meginduló nagyarányú agitációnak. A száz gpkoiioüi állás Közül húszat fővárosi tisztviselőit iieríiieheiiielt biztosit a polgirmes:er éppen abban rejlik, hogy az ellen­zéki oldalon rengeteg sokat hirdet­nek, amit később a hatalom birto­kában nem tudnak megvalósítani. Állítom: akármilyen körülmények között jutnánk az ország vezetéséhez, egyetlen jottányit sem adnánk fel az általunk hirdetett pro­gramból. Ez az igazi reálpolitika, amely az ideálok szolgálatában él és marad. A nemzet egyetemes érdekét mi a poklok minden összefogása el­lenére is megvalósítjuk, ha le­het: ésszel, ha nem lehet: erő­szakkal. — Küzdenünk kell az őszinte­ségért és az egyenességért! Megalkuvással lehet talán kor­mányozni, de nem lehet törté­nelmi feladatokat végrehajtani. Soha nagyobb szükség nem volt bá­torságra, őszinteségre és kitartásra, mint ma, hiszen a tömegek lelké­A M héten okvetlenül megtörténnek a kinevezések - Működik ez elnöki üggosziöiy rostija: a pályázatokat több szempont szerint szigorúan átvizsgálják — Az Uj Budapest tudósítójától. — A polgármester közgyűlési költ­ségvetési beszédében tett azon ígé­retének, hogy a száz gyakornoki ál­lást még ebben az évben betölti, eleget kíván tenni és a jövő héten meg fog jelenni a polgármesteri rendelet a száz fővárosi gyakornok kinevezéséről ^ és január elsejére való behívásáról. Az elnöki ügy­osztály teljesen készen áll javasla­taival és előterjesztéseivel: még po­litikai tárgyalások folynak Huszár főpolgármester irányításával az ál­lások betöltését illetően, ezek a tár­gyalások is a teljes siker reményé­vel kecsegtetnek. Az elnöki ügyosztály bizonyos szempontok szerint rosta alá vette a beérkezett kérvényeket. így ki­rostálják a jelentkezők közül azo­kat, akiknek egyéb állásuk van, ki­rekesztik a pályázók sorából a vi­dékieket, lévén az az autochton ál­láspont, hogy a székesfővárosnak elsősorban saját polgárai részére kell egzisztenciát biztosítani, osztá­lyozzák a pályázókat iskolai elő­menetel szerint és abból a szem­pontból is átvizsgálják a pályázato­kat, hogy kik vannak túl a törvény által meghatározott korhatáron. Az irányban is akció indult meg, hogy a gyakornoki állások egy ré­szét a fővárosi tisztviselők gyerme­kei számára rezerválja a polgár- mester. Liber alpolgármester, a Fő­városi alkalmazottak Nemzeti Szö­vetségének elnöke, áll az élén an­nak az akciónak, amely azt cé­lozza, hogy a polgármester a gya­kornoki állások egy részét bizto­sítsa azon főtisztviselők gyermekei számára, akik évtizedeket töltöttek hűséggel és szorgalommal a fővá­ros _ szolgálatában és méltán elvár­hatják, hogy a nyugdíjon felül egy tisztes közpálya után gyermekeik elhelyezésével is segít rajtuk a főváros. A terv az. hogy a száz ál­lás közül húsz fővárosi tisztviselők gyermekeinek jusson és csak a többi nyolcvan az egyéb pályázók­nak. lij. HALÁSZ HUBERT építési vállalkozó VASSZÁDFAL KÖLCSÖNZŐ BUDAPEST, VII., ARENA-UT 70 TELEFON: 39-0-50 MUNKÁCSY GYULA m. kir. szab. takaréktuzhely, kályha, kéménytoldó és lakatosárugyár Budapest, VII. Rózsa-utca 39 Mintaraktár VII., Izabeila-tér 3 Telefon: 31-2-80. 35 :9—lő. Városházi notesz ADVENT CSENDES HETEI­BEN valóban csöndes a városháza is. Ünnep előtti hangulat gubbaszt bizottsági termekben és a bárokban egyaránt: kriszthindiire készül az egész városháza, azzal az eltökélt szándékkal, hogy az ünnepnapokat nem engedi megzavarni sem poli­tikai viharokkal, sem pedig olyan problémák elintézésével, amelyek­nek megoldását illetően nem számit párhetes késedelem. Észrevehetően csökkent az utóbbi napokban a déli órákban a sürgés­forgás a hivatalokban. Nagyobb mozgolódás csak a szociálpolitikai ügyosztály folyosóin tapasztalható, a karácsonyi segély ügyében járó szegény embereknek azonban meg­mondják, hogy az elöljáróságokon nyilvántartott szegények postán fogják megkapni a pénzüket, azt is az elöljáróságok közvetítésével. így azután mindenki az elöljáróságra siet, hogy biztosítsa igényét a ka­rácsonyi nyolc pengőkre... * A SZEMÉLYZETI ÜGYOSZTÁ­LYOK az egyetlenek, ahol mégis nagyobb forgalom tapasztalható a karácsony előtti fagyos napokon. Az érdeklődők és látogatók ezekben az ügyosztályokban is a krisztkind- lii várják, úgy a tanügyiben, ahol állandóan zsúfolt S z en dy tanács­nok titkári szobája, mint az elnöki­ben, ahol Farkas főjegyzőt ostro­molják az utolsó pillanatban a Pro­tektor ok a gyakornoki állások be­töltését illetően... Hogy végeredményben több lesz a sértődés, mint az öröm: az csak természetes! Néhány kosár hallal és pár darab kenyérrel csak Krisztus urunk tudott meg­vendégelni kétezer éhezőt — száz- egynéhány tanügyi kinevezés és száz gyakornoki állás koránt­sem elegendő ahhoz, hogy ele­gendő legyen az ezreknek és ezrek­nek, akiknek minden reményük a polgármesteri kegy és a protekto- rck ígérete... * SZENDE, TATÁR ÉS GUTH elöljárók nyugdíjazási aktáját tel­jesen elkészítette már az elnöki ügyosztályban a szorgalmas Kantz fogalmazó. A három ta­nácsnok január elsejével megy nyugdíjba: a három állásra a fő­polgármester csak akkor fogja ki­írni a pályázatot, ha megürül a ne­gyedik tanácsnoki stallum is: Vájná Edéé, aki szolgálati idejét már régen kitöltötte, a jövő esz­tendőben január 8-ik napján be­tölti hatvanadik életesztendejét. Ahogy hivatali nyelven szokták mondani: együttfut a né g y akta, Vájná tanácsnok nyugdíjazá­sát megvárja az elnöki ügyosztály és csak azután kerül sor a belügy­minisztérium különlegesen kiké­rendő állásbetöltési engedélye kap­csán a pályázatok kiírására. Az ösz- szes aspiránsokat és protektorokat tehát figyelmeztetjük: kár a pus­kaporért egyelőre, mert nem marad akkorra, február végére, március közepére, amikor a döntő ágyúzások megindulnak... * A POLITIKÁNAK IS MEGVAN A MAGA FURCSAZAMATU HU­MORA, megvannak a maga tréfa- csinálói, akik között a pálmát Pet­rov ác z Gyula, Zugló egyébként igen szigorú képviselője viszi el. Kevesen tudják, hogy a népszerű képviselő a legnagyobb szó­játék-faragó, eredeti, zama­tos humor lakozik a komoly külső alatt, elárulva az ő kedves, jóízű kedélyét. A kereszténypárt egyik értekez­letén arról vitatkoztak, hogy ki le­gyen az uj választás alá kerülő fürdőügyi bizottságban a Keresz­tény Községi Párt két képvise­lője. Három jelölt neve volt elő­térben: K. Császár Ferencé. Szőke Gyuláé és Szakáll An­talé. Mindhárom jelölt mellett érté­kes momentumok szóltak: Szőke Gyula sokáig elnöke volt a Gellért- fürdő igazgatóságának, közismert szorgalmával, ahogy mondani szok­ták: alaposan belefeküdt a dolgokba, úgyhogy elsőrendű für­dőügyi szakértő lett belőle. K. Csá­szár Ferenc mellett az a szempont szól, hogy kiváló építész, akinek különleges szaktudására különösen szükség van most, amikor a fürdő­város kialakítása körül egymást érik az építészeti problémák. Sza­káll Antal mellett pedig az volt az érv, hogy dacára az ő nagy agili- tfisának és képességeinek, egyetlen bizottságban és igazgatóságban sem kapott még helyet. Amikor már, — ahogy az sze­mélyi kérdéseknél történni szokott — minden készen volt arra, hogy a jelölteken összevesszenek, fel­állt P etrovácz Gyula és a kö­vetkező szójátékkal döntötte el a fogas problémát: — A kérdés az, mi hangzik job­ban: Szőke-Szak áll, vagy Császár-Szak áll. Ha pedig a keltő között kell választani, akkor én inkább a C s á s z ár - S z ak áll mellett szavazok, ami bizony sok­kal közelebb áll a mi keresztény világszemléletünkhöz, mint a S z ők e - S z ak áll nevezetű iz­raelita komikus... Általános kacagás fogadta az okos és ötletes felszólalást és Így lett császár-szakállas képviselője a Keresztény Köz­ségi Pártnak az uj fürdőügyi bí­zott sá gban Szőke-Szakáll he­lyett. * CSORNA KÁLMÁN ÁRVA­SZÉKI ELNÖKÖT nem hiába küldte ki a polgármester a rodos- tói Rákóczi-ház felavatására, mert o. kitűnő és szorgalmas Csorna a hivatalos koszorúiét ételen kívül a speciális tudásnak és i s m e­etnek egész tárházát hozta haza a Márvány-tenger mellől. Hogy pe­dig nem eredménytelenül, mutatja az a körülmény is, hogy az Ügyvédi Körben csütörtökön előkelő jogászhallgatóság előtt nagysikerű előadást is tartott Áz u j Törökország jog i, tár­sadalmi, gazdasági és kul­turális reformja címmel. * LIBER ALPOLGÁRMESTER, aki a nyárról megmaradt kétheti szabadságidejét most véve ki, Lilla­füreden üdült, szombaton este érke­zik haza Budapestre és hétfőn ve­szi át újra hivatala vezetését. * KIRÁLY TANÁCSNOKNAK, az ut- és csatornaépítési ügyosztály ér­demes vezetőjének még szintén járt szabadság. Király tanácsnok, aki nagy kedvelője a téli sportoknak, Balatonkenesén töltött egy hetet, vidáman hódolva a befagyott Ba­latonon a tél örömeinek: a korcsolyázásnak és a fakutyázás­nak. * BALLÓ ALFRÉD székesfővárosi köztisztasági igazgató és neje, szül. Stadler Irén fia Alfréd, a Beszkárt autóbuszüzemének mérnöke, házas­ságot kötött Lih a Clarisse ur- leánnyal, Liha Bertalan m. kir. bá­nyaügyi tanácsos, a Rimamurány- Salgótarjáni Vasmű Rt. bányaigaz­gatója és neje, szül. Szűts Emmy leányával. * HUSZÁR FŐPOLGÁRMESTER ÉS SIPŐCZ POLGÁRMESTER minden valószínűség szerint Buda­pesten töltik a karácsonyi ünnepe­ket, bár szó van arról, hogy Sipőcz Jenő néhány napra felránduljon a Semmeringre. — Borvendég al­polgármester a karácsony és ujesz- tendő közötti hetet külföldön fogja, eltölteni. * I NÉMETHY KÁROLY DR. TA­NÁCSNOK, a közművelődési ügy­osztály vezetője, ügyosztályának nyári nagy programja követhez-

Next

/
Thumbnails
Contents