Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-10-07 / 40. szám
1933 október 7. ujjBTmAmisr 5 Megkezdték a Tabán tervpályázatainak felülvizsgálását. A múlt hét szombatján járt le tudvalevőleg a Tabán újjáépítésének terveire hirdetett pályázat. Az előirt határidőig 63 pályamunka érkezett be a fővároshoz és Kempelen műszaki főtanácsos, a városrendezési ügyosztály vezetője, már a hét elején jelentést tett Borvendég alpolgármesternek, aki intézkedett, hogy a bírálóbizottság azonnal kezdje meg működését. A városrendezési ügyosztály reméli, hogy karácsonyra el fog készülni a bizottság munkájával és még ebben az évben sor kerülhet a pályadijak odaítélésére is. A Tabán újjáépítését ezek szerint legkorábban a jövő esztendő tavaszán lehet majd megkezdeni. A Gázgyártól nagymennyiségű olajat rendelt a MÁV. Az Imperiál ismeretes ügye jelentékeny haszonnal jár a fővárosi Gázgyár részére: a székesfővárosi Gázmüvek 31 waggon könnyű szénkátrány olaj és 89 waggon barnaszén kátrányolaj szállítására kapott megrendelést az államvasutak igazgatóságától. A Gázmüvek a nagyarányú megrendelést Payr Hugó országgyűlési képviselőnek köszönheti, akit éppen a Gázgyár háttérbe szorítása a MÁV rendeléseknél tett figyelmessé az Imperiál körüli visszaélésekre. természetes ke$erii¥iz m •sKé*x!$sxenrek kyr kfoik&4 gyógyvize Egy háai«ítÁftb«B K» hi&- ^eshat. Hatásába« (•IfilffiiMÍhaiatlftfi műim («Bats, Buasptst Miért szaporodnak a m. kir. osztály- sorsjáték vevői? Mert mindenki tudja, mily sokan nyertek nagy összegeket és lettek ezáltal gazdagok. Az is köztudomású, hogy a közkedvelt intézmény állandó állami felügyelet és ellenőrzés alatt áll, tehát feltétlenül megbízható és mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyforma a nyerési esélye! Hivatalos árak: egész 24, fél 12, negyed 6, nyolcad 3 pengő mindenütt az országban. Az uj sorsjáték október 14-én kezdődik. AZ UJ 31-IK nrngu. Hír. fit Oszlálysorsjaléi Vasárnap 8 Héllö 9 Hedd 10 Szerda 11 csotortdh 12 Péntek 13 Szombat 14 húzása szombaton kezdődik Saját Jöl töltődött érdeke, hogy a kapott sorsjegy órát mindenki e napokban űzesse med, különben nincs nuereménu- Jogosultsága! Ha még nincs sorsjegye, siessen venni bármelyik fő- órusitónál, mert mindenkinek és niindf n egyes sorsjegynek egyforma a nyerési esélyéi Nyerni ózonban csak az nyerhet, akinek sorsjegye van I- Hivatalos ára az 1. osztályú sorsjegyeknek az összes löárusitóknál: Vs=3, ■/,=#, >/í=12, v,=24P Állandó es Kitartó Jóiéit óllal érhető el eredmény! A szerencse útja mindenkinek nyitva áll! Jiikof (Budapest baktériumait számolják tfuityios vátiaík a főváros bafoteriofáéiai intézeténél* jefentésé&en a pesti tej. szőáaviz. uszoásE és fa&jßtoft et fen — Az Uj Budapest tudósitójától — Ströszner Ödön dr. egészségügyi főtanácsos, egyetemi professzor, a főváros közegészségügyi és bakteriológiai intézetének érdemes igazgatója most tette közzé jelentését intézete elmúlt évi működéséről, amely azt bizonyítja, hogy a fővárosnak ez az intézménye a maga kiváló személyzetével minden dicséretre érdemesen harcol egészségünk láthatatlan ellenségei,_ a bacillusok és egyéb mikroorganizmusok ellen. Valóban európai színvonalon van a főváros bakteriológiai ^ intézete, amelyre — mint a jelentés előszava igen helyesen állapítja meg — a közegészségügy szolgálata egyre több feladatot ró, az orvostudományok fejlődésével újabb és újabb kívánalmak nyomulnak előtérbe, ugyannyira, hogy az intézeti élet a túlfeszített munka jegyében zajlik le. Hangsúlyozza a jelentés, hogy^ az intézet hivatásából eredő speciális helyzet megkívánja, hogy az Budapest egyéb közigazgatási szerveivel szemben, melyek viszonylata csak fővárosi jellegű, kivételes módon biráltassék el és kiváltságosabb erkölcsi és anyagi támogatásban részesedjék. Hiszen már a helyzet az, hogy a vizsgálatok rendkívüli nagy száma az intézet jelenlegi teljesítőképességét túlhaladván, az elmúlt esztendőben már bizonyos megszorítással volt kénytelen élni az intézet a vizsgálatok igénylésével szemben, ami végeredményben olyan munkamegtakarítást jélent, amelynek a főváros általános közegészségügye látja kárát. Átlapozva a jelentés érdekes és értékes tudományos részén, csak főbb vonásokban mutattunk rá olvasóközönségünk előtt az intézet által végzett különleges kutatások fontosságára és jelentőségére. ^ A legteljesebb szakszerűséggel és részletességgel vizsgálja az intézet higiéniai és kémiai osztálya mindennapi ivóvizünket olyképpen, hogy a Vízmüvek telepeit, kutait, a városi medencéket és a házi vízvezetéki csapokról származó vizet állandóan ellenőrzi. Megkezdte az intézet a várost övező közfogyasztási ivóvízzel el nem látott területek kutkatasz- teri felvételét, állandóan vizsgálta és ellenőrizte a főváros ásványvizeit és szikvizeit (itt arra a megdöbbentő eredményre jutott, hogy a szódavizekben hihetetlenül nagy a baktériumok száma), ellenőrizte a fürdők és uszodák vizét, azt az érdekes megállapítást tevén, hogy a Duna folyam még forró kánikulában is bakteriológiai szempontból rendszerint tisztább, mint fürdőink és uszodáink vizének legnagyobb része akkor, ha a fürdőmedencék vizét naponta nem cserélik. Megállapítja a jelentés, hogy ^ a müjég szállítása körül olyan hibák vannak, hogy azok teljesen illuzó- riussá teszik a müjéggyártás menetének minden gondosságát. Állandóan vizsgálta az intézet a fővárosba érkező tej minőségét; megállapítván, hogy a vizsgált nyerstejeknek csak 32 százaléka, a vizsgált pasztőrözött tejeknek csak húsz százaléka nem esett kifogás^ alá. Rámutat a jelentés az üzemi pasztőrözés nagy hiányosságaira, felvetvén azt a gondolatot, hogy az eddigi raz- ziaszerü vizsgálatok helyett folytatólagos és rendszeres tejellenőrzést kell Budapesten bevezetni. Az intézet fagylaltvizsgálatai az elmúlt évben azzal a súlyos eredménnyel jártak, hogy a megvizsgált fagylaltok köbcentiméterében 100—300 ezer baktériumot állapított meg az intézet. Azok a vizsgálatok, amelyek a főváros levegőjének kémiai összetételére, az intézet bakteriológiai osztályának tífusz- és diftériavizsgála- taira vonatkoznak, nem különben az a díszes lista, amely az intézet személyzetének tudományos munkásságát összegezi, azt bizonyítják, hogy a főváros közegészségügyi és bakteriológiai intézete nemcsak hivatása magaslatán áll, hanem azon túlmenően is valóban gondos és megbízható őre mindnyájunk egészségének. A keresztény Józsefváros Sipőcz polgármester mellett. A Józsefvárosi Keresztény Gazdasági és Szociális Párt e heti értekezletét Wigh János elnök nyitotta meg ötszáz főnyi lelkes hallgatóság előtt, örömmel állapítja meg a kósza hírekkel szembenr— melyet a baloldali sajtó tendenciózusan irkáit össze-vissza — a párt harmóniáját és a tagok számának állandó növekedését. Majd Lenkey Lehel gimnáziumi igazgató vont párhuzamot a plutokrácia és a szociáldemokrácia között. Utána Müller Antal országgyűlési képviselő emelkedett szólásra. Vázolta a baloldali sajtó acsarkodásait és gúnyos vigyorgásait, mellyel a Vásárpénztár ügyeit igyekszik az olvasó elé tálalni. Elhallgatva, hogy ALAPITTATOTT 1895 NAGY HALMÁN EGYENRUHÁZATI intézete ÉS POLGÁRI SZABÓSÁGA BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS-U. 6 (SAJÄT hAz) TELEFON: 83-€—59 KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK MELLETT I ELönvös íírbaíí készít POLGÁRI IS EGYENRUHÁT Hajnal Imre ohi. mérsiöh, kövezöüiester Budapest, IX., fiilőí-ut 55 Telelőn: 38-6-93 a Vásárpénztárt a kereszténypárt a régi rezsimtől vette át a régi emberekkel együtt s csak 1929-től kezdve vett részt a párt a törvényhatósági tanács felhatalmazása alapján az intézet vezetésében, midőn az igazgatóságot s a felügyelő bizottságot az összes pártok delegáltjai alakították meg. Ez köztudomású, erről azonban sunyin hallgat a baloldal, odáig menve vak dühükben, hogy a polgármester fejét követelték. (Nagy taps és lelkes éljenzés: Éljen Sipőcz! Nem engedjük Sipőczöt!) Mindenki tudja, hogy mik és kik állanak a támadások hátterében, azonban üzleti törekvéseik nem fognak sikerülni. — Tomboló tapsvihar közepette fejezte be beszédét Müller Antal. Szász Albert Oki. mérnök út, vasút, csatorna és magasépítési vállalkozó Budapest, II., Margst-körut 43 Telefon : 51—4—06. KOMM GYULA KEFE-*. ECSETGYÁROS Aranykoiioraa mester GYÁR: VÉL, RÓZSA-U.2G Telefont Jóméi 802—4^ SCHUBAUER JÓZSEF ÓRÁS ÉS ÉKSZERÉSZ BUDAPEST, IV., HAJÓ-UTCA 8-10. TELEFON : 80-5-03. Tornaszerek, atlétikai sportcikkek, játszótéri berendezések, iskolapadok és bútorok gyára Lopos Gyula, Budapest III., Décsl-Ut 85. ♦ Tel.: óöuda 62-5-05 Korai meg a msszahasz teljes sihererei neszeim A kíMgvetes deticiiie miau elmarad az oiuen ui autdDusz beszerzése — Az Uj Budapest tudósítójától — Az Uj Budapest legutóbbi számában foglalkoztunk azokkal a közlekedési reformtervekkel, amelyeket a közlekedési vállalatok és a főváros közlekedési ügyosztályának a vezetői készítettek elő a nyár folyamán és amely tervek a közeli jövőben megvalósíthatók lesznek. Megemlítettük, hogy a Keresztény Községi Párt vezetői erősen szorgalmazzák az Autóbuszüzem fejlesztését, sőt ebben a tekintetben Wolff Károly már konkrét javaslatot is tett a közigazgatási bizottság ülésén olyan értelemben, hogy a főváros ötven uj kocsi beszerzésével fejlessze az Autóbuszüzem kocsiparkját. A főváros vezetősége és elsősorban maga Borvendég Ferenc alpolgármester is helyesli az Autóbusz- üzem fejlesztését, ellenben éppen most, a jövő évi költségvetés kidolgozása során derült ki, hogy nagyarányú deficittel kell számolni, ami az Autóbuszüzem fejlesztését — legalább is egyelőre — nem teszi aktuálissá. Legfeljebb hitelmüveleti alapon lehet majd valamelyes tervet kidolgozni az Autóbuszüzem kocsiparkjának fejlesztését illetően. Nagy gondot okoz a főváros vezetőségének a Beszkárt pénzügyi egyensúlyának a helyreállítása is. Ez eg*yelőre teljesíthetetlen feladat, mert azok a reménységek, amelyeket a Beszkárt igazgatósága a kis- szakasz,rendszer bevezetéséhez fűzött, nem váltak be teljes mértékben, legalább is egyelőre korai volna az uj rendszer bevezetésével kapcsolatosan teljes sikerről beszélni. A számítások még folyamatban vannak és a közeli jövőben dől el, vájjon a főváros vezetősége a kis- szakasz-rendszert minden vonalon továbbra is fenntartja, vagy fenntartás esetében nem fog-e újabb reformokat életbeléptetni. ELSŐ RÍM mODOmBORITÚ ES PftPIRDISZIYlÖfiRUGVfiR &viss Xsi^vnond és üDocíoc fpiriáfo Mindenfajta Szép árut legolcsóbb áron szállítunk! (Budapest 1)2., &za&ofcs-utca %. £Telefon: 92-3-35.