Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1933-09-30 / 39. szám

— uiMiimpms: I HÉV-tranzakció belügyminiszteri jóváhagyá sával teljessé lett a fiwáros közlekedési monopslina Borvendég alpolgármester a Rissza&asz sikeréről, az autóbusz deficitjének eltüntetéséről és a közieke« dési program kidolgozásáról — Az Uj Budapest tudósítójától — Végre elkészült a kormány jóvá­hagyó leirata a HÉV átvétele ügyé­ben. A beilügyminiszteri leirat még nem érkezett meg’ ugyan a városhá­zára, de illetékes helyen úgy tud­ják, hogy Keresztes-Fischér bel­ügyminiszter a jóváhagyást tartal­mazó leiratot már aláírta. Tekintet­tel arra a körülményre, hogy a fő­város vezetősége az uj közlekedési program kidolgozását a HÉV tény­leges átvételétől tette függővé, — most már — remélhetőleg rövid időn belül — valóban napirendre kerül a közlekedési problémák meg­oldásának gyors előkészítése. Ezt a kérdést tettük fel Borvendég alpol­gármester élőtt, akit arra kértünk meg, hogy Ismertesse a főváros ve­zetőségének közlekedési reformter­veit. Borvendég Ferenc alpolgármester a következőket mon­dotta az Uj Budapest munkatársá­nak: — A HÉV tényleges átvételével teljessé válik a székesfőváros közle­kedési monopóliuma. A főváros most már gyakorlatilag is tulajdo­nosa minden közlekedési vállalat­nak és pedig úgy a Beszkártnak, mint az Autóbuszüzemnek és a HÉV-nek is. Mindaddig, amig ez a három közlekedési vállalat nem ke­rült birtokunkba, nem gondolhat­tunk arra, hogy szerves és a fővá­ros egész területére kiterjedő, hosz- szu esztendőkre szóló közlekedési programot dolgozzunk ki. Az uj közlekedési programul elő­készítése már hónapok óta fo­lyamatban van, aminek az a ma­gyarázata, hogy mi számítottunk a HÉV átvételének miniszteriá­lis jóváhagyására és az előké­szítés munkáját még a nyári szünet előtt megindítottuk. Ennek a közlekedési reformnak első része a kisszakasz-rendszer be­vezetése, ami most már általánossá vált. A kisszakasz bevezetéséhez fűzött reményeink az egész vonalon beváltak, úgyhogy a Beszkárt egyéb­ként szomorú pénzügyi helyzetében némi javulást remélhetünk. A villa­mosközlekedést illetően egyéb re­formtervek előkészítése is folya­matban van. így például a jegy- előreváltás rendszerének a beveze­tését is tervbevettük, de ebben a vonatkozásban bizonyos módositá- sokra van még szükség, el akarjuk kerülni ugyanis azt a látszatot, mint> hogyha bármiféle tekintetben drágítást akarnánk előidézni. — A HÉV átvételének közleke­dési szempontból az a gyakor­lati jelentősége, hogy most már egységes közlekedési alapelve­ket fektethetünk le a főváros politikai határain belül. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy bizonyos útvonalakon egyedül a HÉV bonyolította le a forgalmat, ami ezeknek a területeknek a lakóit hátrányos helyzetbe hozta. Elég ebből a szempontból a Feliérváry-ut vagy a külső Kerepesi-ut vonalán lakó közönségre utalni. A jövőben ez a különbség megszűnik, aminek viszont az lesz a következménye, hogy egyes villamosvonalakat meg­hosszabbítunk, másokat megrövidí­tünk. Ennek a közlekedési prog­ramúinak a kidolgozása már folya­matban is van és ez lesz tulajdon­képpen lényege a közlekedési re­formnak. — A közlekedési reformtervek megvalósitásával kapcsolatosan rendeznünk kell a három közle­kedési vállalat egymáshoz való viszonyát. Külön megbeszélések tárgya lesz az Autóbuszüzem fejlesztése, ami elől már nem zárkózhatunk el. Egyelőre ötven uj autóbuszkocsinak a be­szerzését tervezzük. A pénzügyi fe­dezet előteremtése gondokat okoz ugyan, de bizonyosra veszem, hogy ezeket a pénzügyi problémákat sike­rül megoldanom. Általában az a cé­lunk, hogy mind a három közleke­dési vállalatnak a kiadásait csök­kentsük. A kisszakaszrendszer be­vezetése révén a Beszkártnak a be­vétele a jövő évben közel harminc- millió pengővel fog emelkedni, az Autóbuszüzem költségvetését deficit­mentessé tesszük, a HÉV-nél pedig máris több mint félmillió pengővel csökkentettük a kiadásokat, ami végeredményben azt jelenti, hogy a várható deficitet egészen minimá­lis összegre, 200 ezer pengőre szorí­tottuk le. Borvendég alpolgármester ezek­ben ismertette közlekedési reform­terveit. Megemlitette még, hogy e reformtervek meg valósítása és az egységes fővárosi közlekedési pro­gram kidolgozása előrehaladott stá­diumban van, nem lehetetlen, hogy még az őszi kampányban konkrét előterjesztések kerülnek e tárgyban a közgyűlés elé. k tanács nem dézsmálhatja a polgármestert a Labriola-ügybei! Hibáztatni kell azonban a közmű­velődési ügyosztály eljárását arra vonatkozóan, hogy noha a polgár­mester azonnali hatállyal felmon­dotta a szerződést, nem történt meg az épület hasznosítására a nyilvá­nos pályázat kiírása. Az ügyosztály által most javasolt házikezelés csak kényszerintézkedés, amelyet el lehe­tett volna kerülni, ha idejében, augusztus utolsó napjaiban vagy szeptember elején meghirdetik a pályázatot a Tisza Kálmán-téri szinházépület bérletére. A folyó szezon menthetetlenül elveszett a főváros számára, egyéb teendő nem marad, mint hogy a jövő szezonra már most hirdessék meg a pályáza­tot, amelynek során minden remény megvan arra, hogy Bernardo Labriolánál^ tőkeerősebb, magasabb kulturális és művészi nívón álló magyar pályázók fognak jelent­kezni! 1983 szeptember 80. Miért nem történt meg a színházépület nyilvános pályázat utján való hasznosítása? — Az Uj Budapest tudósítójától — A polgármester az elmúlt napok­ban küldötte szét a törvényhatósági tanács tagjainak előterjesztését a Labriola által ajánlott bírói egyez­ség tárgyában a Tisza Kálmán-téri szinházépület további sorsát illetően. A polgármesteri előterjesztés azt javasolja, hogy Labriolát egyezségi ajánlatával utasítsa el a főváros, egyben vegyék a szinházépületet házikezelésbe olyképpen, hogy a közművelődési ügyosztály akár es­ténként, akár hosszabb időre is sa­ját hatáskörében értékesítse. A polgármesteri előterjesztés sze­rint a bíróság felhívására Labriola azt az egyezségi ajánlatot tette a fő­városnak, hogy a bírói egyezség ha­tálybalépésétől számított 15 nap alatt biztosíték céljára 30 ezer aranypengőt tesz le, a ^ szeptember elsejétől esedékes bérösszegeket havi egyenlő részletekben megfizeti, kötelezettségei biztosítására pedig kézizálogképpen leköti és a főváros birtokába bocsájtja át a színházi felszereléshez tartozó ingóságokat, 136 ezer pengő beszerzési értékben. A polgármester természetszerűen nem hajlandó elfogadni ezt a kézi­zálog ósdit, amely tulajdonképpen szemfényvesztő jogi játéknál nem egyéb: hiszen ezekre az ingóságokra a főváros biztosítási végrehaj­tást vezetett a Labriola ellen indí­tott bérnemíizetési per folyamán, ez á foglalás pedig tudvalévőén az összes egyéb foglalásokat az ár­verés megtartása esetén megelőzi. Labriola a kézizálognak való fel­ajánlás alkalmával nem cselekedett egyebet, mint hogy kézizálognak akart átadni olyan vagyontárgya­kat, amelyeken a fővárosnak jog­érvényes zálogjoga bírói utón is biztosítva van, annál is inkább, mert maga Labriola jelenti ki a bírói egyezség-tervezetben, hogy a szín­házi felszerelés teljesen és kizáró­lagosan tulajdonát képezi, mert azt a vállalkozók tulajdonjog fenntar­tása nélkül szállították le az ő szá­mára. Labriola környezete azt hiszi, hogy a törvényhatósági tanács le fogja szavazni a polgármesteri elő­terjesztést és továbbra is bennt- hagyja őt a bérletben. Ezt a hiú reménységet nem fogja valóra vál­tani a jövendő, annál kevésbé, mert a Labriola-féle szerződés fel­bontását illetően a törvényhatósági tanácsnak már jogérvényes határo­zata van, amelyet megváltoztatni anélkül, hogy ez a határozat poll tikailag is ne lenne sérelmes a pol­gármestert illetően, nem lehet és nem szabad. ÉS TÜRSJI BANKHÁZ r.-t. Budapest Hl.. Szeruitaier 3 i m. wr. cszmrsiaieii ísarusitúi Kísérelje meg szerencséjét és vásároljon osztálysorsjegyet TÖRÖKNÉL Elérhető legnagyobb nyeremény 300.000 pengd nyereményhuzAs : Ml MÉH £$17-01 £4z I. őszi. sorsjegy árak : Dávid és Kertész Kasán* és Gépgyár ii. Budapest VI., Máglya-u. 75-77 L Telefon: Sí-4-46 cél olyan izzólámpával érhető el, amely kis áramköltséggel egyenletes, nagy fény­erőt és jobb fényelosztást ad. A Tungsram-íámpa 50 év tapasztalatai alap­ján készül. Világszerte bevált, mert műszaki­lag tökéletes, megbízható és gazdaságos. Vásárlásainál kérjen tehát kifejezetten TUNGSRA I Z Z O L A PA? WIHART FERENC építész és építőmester BUDAPEST, VII., COLUMBUS-U. 5/b Telefon: 96-9-08. Nem lehet eléggé hangoztatni, mily fontos intézmény a ra. Mr. oszíálysorsjátéh. Tudni kellene mindenkinek, mily sokan nyertek az óriási főnyeremé­nyeken kívül tekintélye® összegeket és ma gondtalanul élhetnek. Az osztálysorsjáték húzásainál az állam gyakorolja az ellenőrzést, ott nincs protekció, nines kiváltság, se rang, se kor, se idő, se érdem, se képes­ség, se tehetség, se vagyon, se téve­dés, hanem teljesen a „véletlen szerencse“ dönti el, melyik sorsjegy nyer, Senkise mulassza el most a gyors meggazdagodás lehető­ségét és a kiváló alkalmat. Október 14»én kezdődik az uj sorsjáték, rendeljen egy sorsjegyet még ma akármelyik főárnsitónál. Fizetni van ideje legkésőbb a hú­zás előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents