Uj Budapest, 1933 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1933-09-30 / 39. szám
1983 szeptember 30. UJJtTTnAPEST 5 Agyon vannak terhelve a városi togyasztűrétegeh reirovacz Giiuia napi/ neszene az aisaranosi napgpüiesen — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Községi Párt alsó- rákosi körzete nagy érdeklődés mellett tartotta őszi szervező ülését a Rákostéren: Mészáros Imre körzeti elnök megnyitó beszéde után Pet- rovácz Gyula orsz. képviselő ismertette a politikai és várospolitikai helyzetet. Megállapította, hogy nemcsak a falusi termelőrétegek vannak a rekordtei’més dacára minden eddiginél sokkal rosszabb helyzetben, hanem az agyonterhelt városi fogyasztórétegek is, és e két keresztény magyar réteg közt elhelyezkedett közvetítő réteg fölözi le a fogyasztói és termelői árak közti hatalmas különbözeiét, mint munkanélküli nyereséget. Ismertette az Andrássy-útnak az alsórákost réteken átvezető meghosszabbítási tervének állását, mely a környék fejlődésének elemi követelménye és a téli munkanélküliség- leküzdésére szinte egyetlen megoldásra váró szükségmunka-alkalom, melyet állandóan sürget. Wihart Ferenc köri elnök köszönte meg a nagy tetszéssel fogadott beszédet, kitartásra és összetartásra buzdítva a nagyszámú párt híveket. Antal István érdemkeresztje. A TESz jubileumi érdemkereszttel honorálta azt a lelkes munkát, amelyet Antal István miniszteri tanácsos, sajtófőnök a TESz érdekében végzett. Bár a sajtófőnökök hivatali ügyköre és elfoglaltsága rendszerint kevés módot nyújt számukra, hogy a sajtó prominens ügyein kívül társadalmi akciókat is felkaroljanak, Antal István a maga agilitásával, energiájával és körültekintésével utat talált arra, hogy a TESz nemzeti munkájába is bekapcsolódjék s éppen mint sajtófőnök, mint a magyar sajtó ügyeinek irányítója, a legnagyobb szeretettel és lelkesedéssel támogassa ennek a szövetségnek értékes munkásságát. A TESz méltán lehet hálás ezért Antal Istvánnak, akit megérdemelten ért a kitüntetés. ALAPITTATOTT 1895 NAGY MÁLHÁN EGYENRUHÁZATI intézete ÉS POLGÁRI szabósága BUDAPEST, IV., KOSSUTH LAJOS-U. 6 (sajAt HÁZ) TELEFON: 83-6—59 KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK MELLETT! ELŰItVOS ARBAn HISZI! POLGÁRI ÉS EGYENRUHÁT Az osztálysorsjátékon résztvevők nagy része talán sohasem volt oly nehéz helyzetben, mint amilyenbe az utóbbi időben jutottak. A kereseti lehetőségek minden társadalmi osztályban csökkentek, napról napra több a munka- és ke- resetnélküli ember. De ilyen nehéz időkben is 10—20 fillér terhet elbir naponta, aki céltudatos, takarékos, okos és hoz 'egy kis áldozatot és vesz egy osztály- sorsjegyet. Ezáltal megszerzi a reménységet, mely buzdit, serkent egy jobb jövő és boldogulás felé. Hinni, bizni, remélni az most a fő, a szerencse pedig forgandó! Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye. Tehát még ma vegyen, vagy rendeljen egy sorsjegyet bármelyik főárusitónál, kik gondosan és lelkiismereten szolgálják ki üzletfeleiket. A makacs eladók Önmagukat licitálják lefelé a Verpeléti uí 3. számú ingatlan tulajdonosai, hogy a bérházat megvásárolja a bőkezű főbérlő: a főváros — Az Uj Budapest tudósítójától — A Zichy-muzeum, amely tudvalévőén alapja az októberben a Károlyi-palotában megnyíló Fővárosi Képtárnak, már teljesen elköltözött a Verpeléti-uti helyiségekből és igy semmi akadálya nincs annak, hogy az épület felszabadult termeiben berendezkedjék a lágymányosi előljárósági kirendeltség. A Farkas Ákos dr. főjegyző vezetésével megtartott helyszíni szemle alapján a magasépítési ügyosztály most terjesztette be az átalakítási költségekre vonatkozó javaslatát az elnöki ügyosztályhoz. A magasépítési ügyosztály javaslata 25 ezer pengőt tüntet fel, amely összeg keretében a Zichy-muzeum felszabadult helyiségei az előljárósági kirendeltség céljaira megfelelő módon átalakíthatok. Farkas főjegyző az átalakítási költségekre és általában az előljárósági kirendeltség felállítására vonatkozóan a jövő héten terjeszti javaslatát a törvényhatósági tanács elé. A lágymányosi előljárósági kirendeltség felállításától függetlenül újra felmerült az épület megvásárlásának a terve. A Lenkey György és neje bükkmogyoródi birtokosok tulajdonát képező ingatlant, amelyet 1914 óta bérel 70.774 pengő évi bérösszegért a főváros, már a tavasz folyamán felajánlotta a tulajdonos eladás céljából a fővárosnak. Az eladó akkor 460.000 pengőt kért a 296 négyszögölön elfekvő, ötemeletes, adóköteles ingatlanért, ezt az árat az elnöki szakbizottság oly magasnak tartotta, hogy még a komoly tárgyalások sem indultak meg. FOTÓCIKKEK SZAKÁL GÉZA SZAKŰZLETÉBEN BUDAPEST, V., DOROTIYA-UTCA 1. SZ. AMATŐRFELVÉ TELEK RIDOLGOZÁSA LEICA ( hFdolgozAsok SPECIÁLIS SZAKÜZLETE SZÉKESFŐÉISSI PAVILLON WEINGRUBER VÁROSLIGET NAPONTA % KATONAZENE Az ingatlan tulajdonosai az elmúlt héten uj beadvánnyal fordultak a polgármesterhez, közölvén, hogy az ingatlant most már 420 ezer pengőért hajlandó a fővárosnak tulajdonul átengedni. A városrendezési szakbizottság megejtvén a szükséges becslést, azon előterjesztést tette a polgármesternek, hogy 410 ezer pengőért megvásárolható az épület. Végeredményben a törvény- hatósági tanács első őszi ülése fog dönteni a tekintetben, óhajt-e a főváros az ingatlan tulajdonosa lenni, amelybe különféle átalakítások címén a huszesztendős bérlet időtartama alatt, a bérlet visszabocsájtása esetén helyreállítási kötelezettséggel, rengeteget beleöltek. Kétségtelennek látszik, hogy a törvényhatósági tanács nem fog simán hozzájárulni a bérház megvételéhez. Kérdést fognak intézni aziránt, hogyan volt lehetséges, hogy 1928-ban hosszú és terhes bérleti szerződést kötött az épületre vonatkozóan a főváros, horribilisán magas bérért 1938-ig vállalván kötelezettséget a bérletre? Azt is meg fogják kérdezni a törvényhatósági tanácsi ülésen, mennyibe kerültek az épületen az iparrajziskola által végzett átalakítások és miért nem kezdett a főváros már évekkel ezelőtt egyezkedési tárgyalásokat a háztulajdonossal a bér leszállítására vonatkozóan? Amennyiben pedig a főváros már régebben gondolt arra, hogy megvásárolja az épületet, akkor miért vásároltak drága pénzen telket két évvel ezelőtt a Horthy Miklós-körtéren elöljáróság céljaira? Klauber és Vajda mérnök - vállalkozók, kavicskotró-vállalata Budapest, V., Ügynök-utca 19. TELEFON: 90-2-17. Németvölgyi-ut és Mártonhegyi-ut sarkán elterülő telektőmbön épülő családi villák Hálom szoba hallal, minden mellék' helyiséggel, saját külön kerttel elfitÉIIS hlullelDsn kulcs átadásig P 22.000.- Nagyobbak megállapodás szerint. Még ez évben 30 évi adómentesség. Lefoglalható: Haiona, Székely és molnár építészmérnökök irodájában, V., Szemétynök-ufica 9-11 Telefon : 29-8-29, 22-5-59. DEBRECEN ÉTTEREM RÁKÓCZI-UT 88 DÉLI MENÜ P 1.40 MUNKÁCSY GYULA m. kir. szab. takarcktúzhely, ütMnJeiii mérnöhöh, épüésí vállalhozőh DUDAPEST, Vili., Népszinház-u. 13 Telefon: 43-1-44 Rózsa-utca 39 TheNenchatel Asphalte Company Limited Budapesten In««: VL. Mm eriulrtt u. m TeMos : Automat« 212-48. «Ar: VL, VécMW K. m. Tsteton : Automate 91448. öyárt 4* •}mi V«! de traverei mastfczot. reKtoélt j bit utóéul, ialesigctotä aszfaltét Készít: Trerersi természetes tömörített aszfaltútokat és éntott asz- faftbél férdákat és kocsiutaket. | BsdiRcet ssékeslivéres ssersidéscs TilUUseséJa XománetcíMútk a léé olcsó tpfoan íUeér N V., Sró/ üTisxca JsEvón-u. 5 TE L E F O N : 82—4—29 HUzttti gőz- ős motoriiengerlést sm WOLFF Eft Sió ■mlapest-HelenltHd, SíelealölOJ-n! I. sz. ÍBwBnjclm i S0LFPLSJL Tel. i Láuymánjoi 1842 Pártélei A Lipótváros két keresztény Társasköre október 4-én ünnepélyes formák között nyitja meg az uj munkaévet. SDNIIIÓ EERENC OKI, MÉRNÖK KÖVEZŐ MESTER BUDAPEST, I, HENRIN A JÁNOSI). 17. TEL ETON: JJ 1-81 Kapunyitás a Saskörben Az első őszi összejövetelen Nagy Ferencet ünnepelték a tagok — Az Uj Budapest tudósítójától — A Saskör első őszi összejövetelét a szokásos szombati napon tartotta, még a régi helyiségében. Valóságos ünneppé avatta az összejövetelt a megjelent tagok sokasága. Mintegy ezzel is bizonyítani akarta a belvárosi polgárság, hogy minden gáncsoskodás, idegen befolyás ellenére is hü marad a keresztény gondolathoz. Nagy Ferenc ügyvezető elnök üdvözölte a megjelenteket. örömmel látja — mint mondotta — a zsúfolt termeket, különösen most, amikor idegen kezek lazítani próbálják azt a testvéri köteléket, mely a Saskör tagjait egymáshoz fűzi. Kéri a tagokat, tartsanak továbbra is össze, mutassák meg, hogy a belváros polgársága egységes, — de a keresztén}’’ gondolatban. Nagy Ferenc lelkes ünneplése után Vucsenik István tett hitet a tagok nevében a Saskör eszméi mellett. Nincs olyan befolyás, — mondotta — amely ezt az egységet megbontsa, mely konkolyt hintsen a „sasok“ közé. . A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Miklós Ferenc dr. törvényhatósági bizottsági tag tartott előadást németországi utazása alatt szerzett tapasztalatairól. Ismertette azokat a praktikus intézkedéseket, melyek okvetlenül meg fogják oldani a németség problémáit. Az ő nagy megmozdulásuk megmutatta, van kiút a letargiából számunkra is, csak hit és kellő energia szükséges hozzá. A németországi példa mutatja, hogy a keresztény párt helyes utón indult el tiz évvel ezelőtt és helyes utón jár ma is. Az értékes és nagy érdeklődést kiváltott előadáshoz Altorjay Sándor dr. szólt hozzá, ö nyugat uj krisztiánizmu- sát a kereszténység felvételének idejéhez hasonlította. Szükséges, hogy amint a magyarság akkor megértette az idők szavát és belekapcsolódott a nagy nyugati eszmeáramlatba, ma is megértse és megtegye ezt. Nemzeti mivoltunkat kell csak kidomborítani, melynek különben is elengedhetetlen alapja és feltétele a keresztény erkölcs. Nagy lendületet, elhatározottságot, meg nem alkuvást kell mutatnunk, uj, eleven tempóra van szükségünk, hogy célunkat elérjük. Nagy Ferencben garanciáját látja ezeknek a feltételeknek, melyek boldoguláshoz vezetik nemzetünket. Bizalmát nyilvánítja Nagy Ferenc iránt és kéri, hogy vezesse továbbra is a kört azzal az energiával, mint eddig. A tagok óriási ünneplése közben Nagy Ferenc ügyvezető elnök zárta be a felszólalók sorát. Megköszönte a személye iránt megnyilvánult bizalmat. Kijelentette, hogy ő nem a szavak, szónoklatok, hanem a tettek embere. Ez volt eddig is és ez is akar maradni. Tettekkel akarja a sasok e közösségét szolgálni, fiataljait elhelyezni. Kövid működése alatt már számos fiatal tagot juttatott kenyérhez s a megkezdett utón akar tovább haladni. Örül annak az ünnepélyes hangulatnak, mely ezt az első ösz- szejövetelt áthatotta. Szerette volna, ha már uj otthonukban, a Vámház-köruton tarthatták volna az első Összejövetelt, de a sok átalakítási munkával még nincsenek készen. Hiszi és reméli, hogy az uj otthont is ilyen szeretettel töltik majd meg a tagok és ígéri, hogy akkor diadalra fogja vinni a kör eszméit.