Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-04-23 / 16. szám

IX. évfolyam 16. szám Budapest, 1932 április 23 UJ BUDAPEST fővárosi Nyii Bpest'i^.\á \ ^.Jdzetésl 6rak: Egész évre ....................................... 30 pengő Fé l évre..............................................................IS pengő Egye» szám ára 60 filler DOBY ANDOR DR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Kaas Ivor-ulca 9. Telefon: Aut. S28—23. Poslatakarékp. chequeszámla : 30013 . A fővárosi tisztviselőn fdjajdulása a fm§i ezevi köiüuiiicsói lifter alpolgármester: Az ujaftft és újabb fízefcscsőhkenfésch a tiszt­viselő-társadalomnak a pénztelenségben való mcgdermedését jelentik — A főváros tisztviselői testiilete mindent megtett a magyar jövő meg­erősödéséért — A FANSz elmnit esztendeje a tisztviselői érdekekért iolgfafoft küzdelem szakadatlan láncolata volt Színházi ankét A polgármester ankctot hivott egybe a színházak súlyos helyzeté­nek megvitatására, a megbeszélésen jelen lesznek nemcsak a színigazga­tók, hanem a színészek érdekszövet­ségeinek képviselői is, nemkülönben az irodalmi testületek, hiszen a szer­zőket szintén erősen sújtja a ma­gyar színpad egyre mélyülő válsága. Szenvedélyes és még szenvedélye­sebb beszédek fognak ezen az érte­kezleten elhangzani, amelyek visz- szatérő refrénjét előre ideiktathat­juk: a főváros engedje el az összes, a színházakat terhelő vigalmi és egyéb adókat, elektromos áram, tűz­oltói dij és a főváros körébe tartozó egyéb engedelmi dijak mérséklésé­vel pedig erős kézzel siessen segítsé­gére a haldokló színházi kultúrá­nak. Kétségtelen, hogy a színpadról el­hangzó magyar szó, akár állami, akár magánszínházban zengjen az, nagyértékü kincse a nemzeti gondo­latnak és ha valakinek, a főváros­nak kell arra az álláspontra helyez­kednie, hogy az ország csonkasága folytán sokszorosan fontossá vált magyar színházi kultúra, amely szerte a világon harsogja legértéke­sebb exportunk, a színdarab-kivitel révén a magyar faj alkotó zsenijét, idehaza, saját bölcsőjében, ne men­jen tönkre. Ez a színházi kultúra minden támogatásra érdemes és azt meg is fogja, kapni: ezt a színházi kultúrát azonban nem lehet és nem szabad közös^ nevezőre hozni a pesti színházak élén álló ruhatári és egyéb származású igazgatók szánalmas és ötlettelen pénzkeresési kísérleteivel. A színházi kultúra, magyar szin- darab-irás, a magyar színművészet védelmére anyagilag és erkölcsileg készen áll a f őváros, de nem érezhet egyet a pesti színigazgatók átlagá­nak hozzá nem értésével, művelet- lenségével, anyagi és kulturális de­fektusaival. Tisztelet a kivételnek: a pesti színházak élén olyan mester­emberek vannak, akiket legfeljebb kulissza-tologatásra szabadna fel­használni, nem pedig a közvéle­ménynek a színpadon át való irá­nyítására. A fővárosnak, amikor a színházak segítségére siet. utat kell vágnia a színházi dzsungelben, az erkölcs és a pénz jogán hatalmi szó­val kell megalkotnia a színházi sza­bályrendeletet, mely rendet teremt nemcsak a rivalda előtt, hanem a di­rektorok szobáiban is. Fontos tétele kell, hogy legyen a segítési akciónak és a színházi sza­bályrendeletnek a szórakoztató ipar egyes kategóriáinak szigorú elvá­lasztása is. A Nemzeti Színházat nem lehet egy kalap alá hozni a Komédia Orfeummal és Solti Her- min nem téveszthető össze Odry Ár­páddal. A ligeti tingli-tánglik, a ká­véházi kabarék, a világvárosi szeny- nyet termelő mellékutcai bárok csakúgy megrendszabályozandók, mint ahogy véget kell vetni a han­gos-mozik részére túlzottan sokat nyújtott hatósági kedvezéseknek is. Milliókat és milliókat visznek kül­földre évenként a pesti mozisok, Hintertreppe-Romantik és gangsier- filmek métely ezik a magyar ifjúsá­got, érthetetlen berlini és newyorki idiómák gurguláznak magyar pen­gőkért a hatóságok jóindulatú asz- szisztenciája mellett. Színházi sza­bályrendeletet, azaz még inkább színházi törvényt kérünk, amely ren­det csinál a szórakoztató iparban és biztosítja a fővárost arról, hogy nem méltatlanra pazarolja a kedvezé­seket! — Az Uj Budapest tudósitójától — Valóban impozáns keretek között tartotta a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tisztviselő­osztálya ezóvi rendes közgyűlését. Az uj városháza közgyűlési terme, ahol a tisztviselők parlamentje le­zajlott, telistele volt a fővárosi tiszt­viselőtársadalom különböző kategó­riáival, akik eljöttek, hogy egyrészt tanúságot tegyenek a szövetség és annak vezetősége iránt érzett tán- torithatatlan hűségükről és bizal­mukról, másrészről, hogy dokumen­tálják panaszaikat és azokat a sors­csapásokat, amelyek a tisztviselő- társadalmat sújtják. A tisztviselő- osztály tagjain kiviil resztvettek a közgyűlésen a FANSz-ban tömörült többi alkalmazotti kategóriák, to­vábbá a Közszolgálati Alkalmazot­tak Nemzeti Szövetségének képvi­selői is. A megnyitó beszédet Liber Endre alpol gármester, a FANSz elnöke tartotta, akit az emelvényen való megjelenése alkal­mával éljenzés és taps fogadott. Teljesen tisztában vagyok azzal — mondotta Liber Endre — hogy ma­gának ennek a megnyitóbeszédnek a megtartásával is súlyos feladatot vettem magamra, mint mindenki, aki ma tisztviselőtársaihoz szól fe­lelős helyről. Van-e mód más hang­nemben kezdeni szavaimat, mint a panaszéból, amely méltán tolul mindazok ajkára, akik súlyos idők­ben is mindenkor becsülettel telje­sített szolgálat után éppen a telje­sítmény fokozását követelő időben, a megszolgált ellenérték egyre na­gyobb mértékben való csökkenésé­vel kénytelenek számolni. — Azt szeretném azonban, hogy midőn most a fővárosi alkalmazottak nemes testületének élén szót emelek, szavam ne csak a tisztviselői körök­ben hangoznék el, hanem eljutna tovább is, a társadalomba, oda is, ahol — valljuk meg őszintén — egyesek elégtétellel hallják a vélt jólétben élő tisztviselő-osztály jöve­delmeinek megnyirbálását és szinte rossznéven veszik az elhangzó pana­szokat. Ne méltóztassék azt hinni, hogy ez a tisztviselő-osztály olyan pétuzsóv'ár és anyagias, hogy csakis az anya­giakról tud keseregni. Mindenki nagyon jól tudja, hogy milyen súlyos válság ne­hezedik az egész társadalomra, és tud­juk azt is, hogy most az áldozathozatalok ideje van. Ám méltóztassék azt is megérteni, tá­volról szemlélőnek, hogy a relative ta­lán kicsiny, sok esetben azonban na­gyobb összegeknek elvesztése a tiszt­viselőnél e g y-e gy életszükség­letről való lemondást jelent, jelenti a kereskedelem vérkeringésébe bedobott összegek megfogyatkozását, je­lenti a tisztviselői élet mcgdermedését a pénztelenségben, jelenti azt, hogy azoktól is meg kell vonnunk elenged­hetetlen igényeik teljesitését, akik nem­csak a mi drága szeretteink, hanem az egész ország jöven­dő értékei: gyermekeinktől i s. A mindennapi kenyér gondja köl­tözött a fizetéscsökkentésekkel aszta­lunkhoz és az ismétlődő csök­kentés csak növeli a kétség- beesést, növeli a bizonytalanságot, amely ma már egész lelkünket eltölti. — Bátran merem mondani — foly­tatta általános figyelem közepette L i- b e r alpolgármester, — hogy a tisztviselő tud zugot cdás nélkül lemondani. A háborús esztendők gondterhességé- gének nemes emléke jelenik meg szemeim előtt, amikor a tisztviselő a falat kenyeret biztositó, csökkentértékü fizetéséhez kötve a szó ti an önfel­áldozás gyönyörű példájá­ról tett tanúságot, Még az ösz- szehasonlitás bátorsága is hiányzott leikéből, amellyel más osztályok kere­setlehetőségeit a magáéval szembeállí­totta volna. Ha megismétlődnek ezek az idők, vájjon tiltakozhatunk-e ellenük? Tiltakozásunk nem is en­nek szól, hanem arra mutat rá, hogy a szegény tisztviselő nagynehezen beosz­tott filléreinek visszavett hányada k e- serves dézsma, amely a tisztvise­lői kar életképességét hozza ides-tova áldozatul. A tisztviselői illetmények érintet­lenségét, jól tudjuk, törvény bizto­sítja és ime most mégis a harmadik csökkentést kellett egy éven belül tudomásul venni. — Azokat a bizó szavakat, ame­lyeket elnöki beiktatásom alkalmával mondottam ehelyütt, bátran ismét- 1 e m. Tiltakozásról, panaszról beszél­tem az imént, de ezek csak igazságunk meggyőződésében tolulnak ajkainkra, a nemzet súlyos megpróbáltatásainak át- érzése azonban a terhek elviselésére tanít, a kitartásra, amely, ha céltuda­tos, erőforrássá lehet, átsegít az idők legsulyosabbján is. Mert egyet ne fe­ledjünk el: kinek inkább kötelessége a megértő kitartás, mint annak a kar­nak, mely hivatali munkája javarészé­ben az élettel, a küzködő, szűkölködő, sokszor nyomorgó emberrel kerül érint­kezésbe, belelát a sivár szenve­dés tanyáira, a nincstelenségmély­ségeibe és tudja, hogy amig tőle meg­határozott, talán szigorúan meghatáro­zott hányadot vettek el a köz számára, hányán és hányán vannak, akiktől az egészet vette el a kérlelhetetlen sors, akiknek a megélhetését csakis a köz jótékonysága tudja biztosítani. — Szeretném a lelkére kötni a tiszt- viselőnekj hogy sokat nézzen ide lefelé és lássa meg a tengődő embe­rek ezreit és ezreit, lássa meg nemcsak úgy, hogy a tengő dést veszi észre, de érezze az embert is ott alant, akit szerető kézzel kell felemelnie és gyámolitania, mint a köz képviselőjé­nek, megbízottjának. A küzködő ember több megértéssel istápolhatja a még jobban küzködőt és ami az előbb han­goztatott bizalmamat még megerősíti, éppen a főváros tisztviselői karának derék helytállása az Ínséges idők bajainak nehéz munkájában, mellyel lélekne- mességről, hivatása megbecsülésé­ről tett bizonyságot. — A főváros tisztviselői kara min­dig megállotta a maga helyét még a legelkesoredettebb és a leglesujtóbb körülmények között is és a polgárság javát szol­gáló, odaadó munkásságával a maga részéről is hozzájárult a közhangulat elviselhetővé tételéhez. Ezért csak elis­merés illetheti. —- Ezeket látva, nyugodtan me­rek a reményről, a bizakodás­ról beszélni, mert nem ellenőrizhe­tetlen külső események véletlen válto­zására építjük azt, hanem egy egész tisztviselői kar belső, igaz értékeire, amelyekben hi­szünk és amelyekről hitet te­szünk. Ha ma nincs is egyéb vigasz­talásunk, mint egy ilyen távoli re­mény, a főváros tisztviselőinek testü­leté bátran és büszkén hirdetheti ezt, mert mindent megtett az érzékenyen érintő anyagi áldozattól kezdve az ön­feláldozó érzésteli munkásságig, a m a- gyar jövő megerősödéséért és megalapozottságáért. Percekig1 zúgott a taps a nemes veretű beszéd után, majd elhatá- í’ozta a közgyűlés, hogy a polgár- mestert és a főpolgármestert táv­iratilag üdvözli. Ezután Budá Jusztin dr. levéltáros, a szövetség főtitkára ter­jesztette elő általános figyelem kö­zepette évi jelentését. A jelentés megállapítja, hogy a veze­tőségnek fokozott mértékben volt szük­sége az elmúlt esztendőben a hitre és bizalomra, mert ez az év gazdagon szórta a veszteségeket és pazarul osz­togatta a szenvedéseket. A világszerte mutatkozó és a nyár folyamán nálunk is ijesztő mértékben kitört gazdasági és pénzügyi válság a főváros alkalma­zottait is rendkívül érzékenyen érin­tette. A ma gyár tisztviselő so­hasem volt jól dotálva és ha valami baj támad, elsőnek mégis min­dig, azt veszik elő, mert könnyűszerrel és biztos eredménnyel a tisztviselőt le­het legjobban megadóztatni, amint lát­juk, addig a mértékig, hogy puszta fizikai léte is problemati­kussá válik. Minden szanálásnak és újabb, úgy­nevezett ármegállapitásnak ők az előőrsei és kényszerű zászlóvivői, de egyúttal tehetetlen, szánalomra- méltó rokkantjai is. A FANSZ tisztviselő-osztálya a Köz- szolgálati Alkalmazottak -Nemzeti Sző-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents