Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-04-23 / 16. szám
2 rujiTWAPJEsr 1932 április 23, vétségével együttesen vett részt abban a sisyphusi küzdelemben, hogy memorandumokat intézzen a pénzügy- miniszterhez, kérvén a tényleges és nyugdíjas közszolgálati alkalmazottak illetményesökkentéseinek mellőzését. Azonban memorandumozás és küldöttségjárás hiábavaló volt, a gazdaságilag erősen legyengült tisztviselőtársadalmat újabb és újabb fizetéscsökkentések sújtják. Beszámolt ezután B u d ó főtitkár a FANSZ elmúlt évi egyéb munkásságáról, a tüzelőacyagbeszerzés megkönnyítése érdekében indított- akciójáról, a villamosbérletjegyek árának leszállítása tárgyában a Beszkárt-hoz intézett beadványáról, a kölcsönök és előlegek visszafizetési idejének meghosszabbításáról, a Segitőalap dolg’airól. Köszönetét mondott a sajtónak, elsősorban a városházi sajtónak, amely a maga hasábjait nagyobb terjedelemben nyitotta meg a tisztviselői problémák megvitatására. Általános helyeslés fogadta a íii- vós és a városházi tisztviselőélet minden fázisára kiterjedő főtitkári jelentést, amelyhez Szokola Leó dr. árvaszéki iilnök, Márkus József dr. főjegyző és mások szóltak hozzá. A közgyűlés ezután Borvendég Ferenc alpolgármestert egyhangú lelkesedéssel a FANSz tiszteleti tagjául választotta meg, majd letárgyalta az alapszabály szerinti évi jelentéseket. RAJZOL0PAPIROK rajzeszközök nagy választékban, legolcsóbban CIMOCL MÁLNÁN Budapest, u„ üiotüd-u. 3. Telefen; 28-1—ae. KLEMEN!JÁNOS épület- és diszműbádogos egészségügyi berendező Budapest, VII., Roftenbíller-u. 7. TELEFON: JÓZSEF 345-14. D ona Döme és Társa Papir és írószerek gyári raktára a „Papirmalomhoz“ Budapest, IV., Aranykéz-u. 6 Telefon: Automata 877—15. Alapítva: 1790-ben. Egy tanácstag naplójából Irta: Ilovszky János Kiütött a vonatláz! A belföldi idegenforgalom fellendítésére nagyszerű megoldáshoz folyamodott T o r in a y Géza államtitkár és Tüske Jenő MÁV főfelügyelő: fölkeltették az emberekben a pénztelenség miatt szunnyad ózó utazási lázat. Az utazási lázzal kapcsolatban pedig az egyes városok leállóit üzleti életébe bele szivattyúznak vasárnapról vasárnapra, pesti jargon szerint kifejezve „egy kis d o- hány t“. Az egyik pécsi ismerősöm mesélte el ma, egy ankéton, hogy a gyárában járt látogatók 1700 pengőt hagytak ott, és annyira megrohamozták a vendéglőket az éhes és fáradt kirándulók, hogy már napközben hegyekbe rakták az üres söröshordókat. Ez a helyes: növelni a forgalmat, növelni a fogyasztást és növelni annak lehetőségét, hogy a hazai tájak szépségét minden magyar polgár mégis m érje. Az idei nyaralásra számos megállapodás jött létre az utazásokkal kapcsolatban: és ez jó jel. Nem viszik a pénzt, soha viszont nem látásra, — külföldre! Minden akció, amely a forgalom növelésére irányul, maga után vonja a tömegek mozdulását. Pedig akciót vezetni nehéz, mert bizalmatlanságot kell eloszlatni, de ha azután a közönség látja, hogy az akció helyes, akkor tódulnak az emberek, hogy részt vegyenek benne. Ezt a jelenséget tapasztaljuk a „Ba ross Szövetség“ magyar iparpártoló propaganda bizottságának keretében is. Az egyik állami tisztviselő, — jó ismerősöm, amikor egy délelőtt felkértem, hogy lépjen be a „Baross Szövetségibe pártoló tagnak, láttam ... hogy úgy ... tusakodik magával. Vájjon az évi két pengő hozzájárulást nem dobta-e ki az ablakon? Este azután nagy meglepetésemre, megszólalt a telefon és 10 darab 10 lapos füzetet kért, hogy ő is segit tagokat gyűjteni. — Látod ez szép: minek köszönhetjük ezt a nagy segítséget? Elmondotta. — Hát h ogyne segíteném ezt a nemes akciót! Délután a feleségem elment vásárolni. A számla kiállítása után megmutatta a Baross-igazol- ványt, és vissza kapott 11 pengő 50 fillért. Hát hogyne pártolnám ezt az akciót! Saját zsebemet támogatom vele, — mondotta nevetve. — Megvan a csökkentett fizetésemből — a családi pótlék! * A debreceni Bocskay—Ferencvárosi labdarugó mérkőzésre, amely múlt vasárnap volt, — már előző kedden elkelt minden jegy. A dolog úgy van, hogy 490 jegyet foglalt le a Ferencváros a „F r a d i“ drukkereknek, és a jegyeket Mester György a ferencvárosi futballpálya népszerű „Gyuri b á c s i“-ja kezelte. Amikor a jegyek már fogytán voltak és kezdődött a hezitálás, hogy kinek adjanak még, — a pesti leleményesség nem ismert határt: — Halló, itt a követség beszél! A követ u r őexellenciája akar a társaságával „drukkoln i“ a Ferencvárosnak: X ur jön négy darab jegyért, tessék félre tenni! Ellenőrző telefon utján tudták meg, hogy a követ nincs is Pesten, hanem valahol üdül az országának napfényes tengerpartján ... De az bizonyos, hogy a kínai özvegy anyacsászárnéra való hivatkozással és a jelenleg szabadságon lévő görög miniszterelnök nevében, próbáltak arra illetékesek és kevésbé illetékesek jegyeket szerezni, hogy az utazást megejthessék. Na, igen — mert beütött az utazási láz. * Valami jó trükköt kellene kitalálni, hogy ne csak a pécsi, debreceni, soproni, miskolci forgalom lendüljön fel, hanem a pesti kereskedelembe és iparba is visz- szatérjen az élet... Azt hiszem, a legjobban beváló trükk az lenne, hogy okos átszervezéssel és átracionalizással csökkentés helyett vissza kellene állítani a tisztviselői jövedelmet. Nem lineáris emelést gondolok, amiként a lineáris fizetéscsökkentés sem volt jó. De kellene tenni, bölcset, okosat, amely az első kivezető utat mutatja abból a s 1 a m a s z t i k á b ó 1, amelybe ma vi- tustáncot jár minden, ami azelőtt ellenálló és reális volt. Budayídéki Kőszénbánya Társulat Városi iroda : Dudapest, V., Deriinl-fér 2. sz. TELEFON: 11-6-42. Bányatelep: NögUhOVáCSl Kárpitozott bútorok, ápysezlonok elsőrangú kivitelben MERK FERENC, kárpitos-mester " * 30 éves cég VI. Hegedűs Sándor-u. 15. Telefon: 17-1-02. vitéz DARVAS LAJOS oki. mérnök NEMESÉPITÖ VllllUl Budapest, IV , Királyi Pál-u. 20. Telefon: Aut. 8G-2 96. „SSURT“ MAGYAR ÚTÉPÍTÉSI RT BUDAPEST, V., ZQLTÁN-U. 11 telefon: 230-59 és 121-37 Modern utak építési vállalata Készít : öntött és hengerelt aszfalt-, shett-, topeka-, aszta tmakadám- és k e r a m i t-b urkola'ot NEPTUN Egészségügyi Berendező, Központi Fűtés, Vlzvezetékszerelő- és Rokonszakmabeli Iparosok Termelő é» Anyagbeszerző Szövetkezete EÖTVÖS-UTCA 46 TELEFON: AUT. 249-26. Szllisi Ferenc iparművész kepkeretezó és üvegező vállalata Budapest, Horíli« Miklós hörtér I. sz. Telefon: Lá. 1—74. Képkcretjavitások, kézitnun ka keretek, karnisok saját műhelyben készülnek. Városházi notesz A SZERDAI KÖZGYŰLÉS — noha annak folyamán itt is, ott is kirobbantak a jobb- és baloldal közötti ellentétek — figyelmetérdem- lően nívós volt, azt a látszatot keltvén, hogy tavaszi nedvek kezdenek keringeni a városházi autonómia már szinte kiaszottnak tetsző fájában. Éber Antal, aki az unalomig ismert gramofonlemezt adta elő a Községi Temetkezési Intézetről, „zsúfolt ház“ előtt beszélt a vele vitatkozó felszólalók, Petrovácz Gyula csakúgy, mint Ilovszky János, élénk tetszést arattak úgy a jobb-, mint a baloldalon. Petrovácz Gyula a tőle megszokott mérnöki precizitással szegezte le a Keresztény Községi Párt kristálytiszta álláspontját az üzemi kérdésben. A párt programjában — mondotta Petrovácz — benne van a rokoncélu nagyüzemek egyesítése, az üzemeknek eredeti munkakörükbe való visszaszorítása, a felesleges üzemek megszüntetése és a kisipari műhelyek megsegítése. Tiltakozott az ellen Petrovácz, hogy Éber ezeket a kérdéseket a parlamentben legye szóvá, ahol a képviselők nyolcvan szézaléka főváros ellenes. Igaza volt S i p ő c z polgármesternek, amidőn záró felszólalásában azt mondotta, hogy nem használ a közérdeknek egy ilyen két és félórás napirend előtti vita, amikor produktiv munkára van szükség. Tény azonban, hogy ez a vita mindig élvezetes volt, ahogy egy vivő- akadémiát gyönyörűség get néz végig a szakértő. Hogy néha a bajvívók leszálltak a magas paripáról és gyalog kezdték a kézi tusát, — az már az efajta harcoknak jellemző sajátsága. * A TÖRVÉNYHATÓSÁG MINDEN OLDALÁN FELHANGZOTT AZ ÉLJEN, amikor a főpolgármester elnöki megnyitójában F er e ne zy Tibort, Budapest uj főkapitányát, a törvényhatósági bizottság hivatalból való tagját meleg szavakkal üdvözölte. Érdeklődve fordultak városunk atyjai az uj főkapitány felé, akinek intelligens és nobilis, kissé már kopaszodó feje a hátsó padsorokban tűnt fel, valahol ott, ahol a frontharcosok szoktak tömörülni. Ezen az egyébként néptelen és elhagyott vidéken azonban csak csupán néhány percig maradhatott az uj főkapitány. K ozm a Jenő odasietett hozzá, karonfogta, és levezette őt a jobbközép második sorába, ahol azután Dorner Gyula és Papp József között a tisztüknél fogva, bizottsági tagok méltóságos padsorában az uj főkapitány is megkapta a maga végleges helyét. A TISZTVISELŐNEK EGYEBE SINCS, MINT A BECSÜLETE — mondotta a Temetkezési Intézetről szóló beszédében emelt hangon S i pő ez polgármester. A polgármester felszólalását Salamon Géza dr. tanácsnokra értette, aki kénytelen volt felhatalmazást kérni a polgármestertől, hogy bíróság elé állíthassa az őt becsületében sértő kifejezései miatt Éber Antalt. Lendületes szavakkal fejtette ki a polgár- mester, hogy nem zárkózhatott el a felhatalmazás megadása elől, mert az általa leglelkiismeretescbbcn végzett vizsgálódás azt mutatta, hogy ebben az ügyben, a Temetkezési Intézet ominózus ügyében S al am o n G é z ám a k van .1 gaz a, és ellene a fegyelmi, el járás meg indításának helye nincs. Azt is mondotta a polgár- mester, hogy erre az álláspontra helyezkedett a törvényhatósági tanács többsége, mert hiszen Salamon Gézát, akinek nevéhez fűződik Éber szerint a, temetkezés községesitése, jóval ezen akció keresztülvitele után választotta meg tanácsnokká a főváros törvényhatósági tanácsa. Salamon Géza nagy és ér té- ke s medáliát kapott a polgármestertől, ugyannyira, hogy még Éber Antal is kénytelen volt Sipőcz polgármester felszólalásának helyeslőén bólogatni. Ugyanaz az Éber Antal tette ezt, aki öt perccel ezelőtt még nekivadultan támadta a tanácsnokot, hogy miképpen merészkedhetett Salamon dr. rágalmazás címén a vádlottak padjára ültetni Ő T, aki most már nemcsak a képviselői immunitás védelme alatt, hanem a törvényhatósági bizottság közgyűlésén újabb bíró után kiáltó vádaskodással: uzsorás visszaélésnek merte nevezni a Községi Temetkezési Intézet üzleti gesztióját... * Ha már a padokban való elhelyezkedésről van szó, meg kell említenünk azt a kifogást, amely Nagy Lajos dr. — e pillanatban ismeretlen pártállásu — bizottsági tag ellen hangzott el a jobboldalon. A bizottsági tag ur, aki ha a törvény- hatósági bizottság nem legszívesebben hallgatott, de mindenesetre leggyakrabban felszólaló tagjai közé tartozik, a bal közép i anác s - n o k i padját okkupálta magának, olyképpen, hogy a három emberre szóló padocskát teljes egészében elfoglalja. Ott teregeti ki írásait, ott áll föl, beszél a kezével, a lábával, olyképpen, hogy még akkor sem férne el mellette senki, ha történetesen valakinek kedve volna melléje telepedni. Hogy az első sorban való helyet- foglalással a törekvő bizottsági tag ur a saját vagy felszólalásainak fontosságát kívánja hangsúlyozni, vagy esetleg pártjának — amelynek ő egyben elnöke és egyetlen tagja is — jelentőségét akarja kidomborítani, egyike azoknak a hegyvidéki titkoknak, amelyekre senki sem kiváncsi. Az is lehet, hogy a bizottsági tag a közgyűlési padok első sorában előtanulmányokat végez minden valószínűség szerint rövidesen bekövetkező parlamenti szerepléséhez, ahol viszont az első sor — a, képviselők által elfoglalatlanul — a miniszter urak számára vannak a közismert vörösbársonnyal bélelten fenntartva. Akár igy, akár úgy áll a dolog: helyesen tenné a bizottsági tag ur, ha a jövőben nem a tanácsnokok számára fenntartott padsorban, hanem valahol másutt, lehetőleg mennél hátrább foglalna helyet... •j* A DERŰ EGY SZIKRÁJA LOBÓZOTT AZ EGYÉBKÉNT VILLAMOS-SZIKRÁKKAL TELÍTETT közgyűlési terembe, amidőn Éber Antal a Temetkezési Intézet igazgatósága által express-ajánlottan hozzá intézett levélre azt mondotta, hogy azt még Kivovics Károly aláírása sem enyhítette... Elmosolyodtak az emberek Kivovics nevének említésén, aki mint a múlt törvényhatósági bizottság tagja ragadt ott a demokrata elvek képviseletében az üzem igazgatóságában. Kivovics néhai való jó Vázsonyi Vilmos udvari borbélya volt, ezen művészete, nahát meg természetszerűen demokrata elvei folytán jutott törvényhatósági bizottsági mandátumhoz, természetesen azokban a jó időkben, amikor még a Terézváros bőven voksolt Vázsonyira, a Lipótvárosban pedig Gál Jenő famíliájával együtt városatyai mandátumhoz tudott jutni. Kivovics szorgalmas látogatója volt a törvényhatósági bizottságnak, mindig frissen borot- váltan jelent meg a közgyűlési teremben (ami nála természetes is) és