Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-02-27 / 8. szám

4 TTjnrmxPFsr 19B2 február 27. négyszer pengőbe Került a lágymányosi választás A lOuaros az országgyűlési hepuiseio- oaiasztasoh Költségemen megtsriiesei maaa Kirí a Kormánytól — Az Uj Budapest tudósítójától. — ■ A főváros közjogi ügyosztályá­ban Szlovák Pál tanácsnok most állította össze a lágymányosi köz­igazgatási kerületben a közigazga­tási bíróság által megismételni el­rendelt lágymányosi választás költ­ségszámláját. Az összeállítás szerint a lágymányosi választás, illetőleg a választás megismétlését kezdemé­nyező Kláír Zoltán-féle petíció 4000 pengőjébe került a fővárosnak. Eb­ből 2000 pengő volt a nyomda- számla, 1000 pengőbe került a sza­vazólapok megírása, fuvarköltség, toll, tinta, papír, helyiségbérlet, 1000 pengőbe a szavazófülkékbe a villa- mosvilágitás bevezetése és a szava­zatszedő küldöttségeknél az írnokok munkadijai. A törvény értelmében ezek a költségek a fővárost terhe­lik és azokat az állam nem téríti meg a fővárosnak. Ha már a választási költségek állami megtérítésénél tartunk, meg­említjük, hogy Ripka főpolgármes­ter legújabban ismét megsürgette az országgyűlési képviselői válasz­tások 1924 óta 800.000 pengőre fel­szaporodott költségeinek megtéríté­sét a belügyminisztériumtól. A bel- ügy változatlanul arra az állás­pontra helyezkedik, hogy elismeri a követelés jogosultságát, azonban az állam mai pénzügyi helyzete nem engedi meg, hogy ezen összeg a fővárosnak kifizettessék. Hunyadi János természetes keserüviz •z emésztőszervek leg­kiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiá­nyozhat. Hatásában felülmúlhatatlan SAUENDER IDŐRÉS. BUDAPEST A törvényhatósági tanács ügy­rendje. Ismeretes, hogy Lázár Fe­renc dr., az elnöki szakbizottság el­nöke, a bizottság munkarendjének legközelebbi programpontjául a tör­vényhatósági tanács ügyrendjére vonatkozó szabályrendelet-tervezet tárgyalását tűzte ki. Úgy volt, hogy az elnöki bizottság még ezen a hé­ten megkezdi a szabályrendelet-ter­vezet tárgyalását, erre azonban nem kerülhetett sor, mert a tei’vezetet át kellett dolgozni azon szempontok szerint, amelyeket az elnöki szak- bizottság a közgyűlési ügyrend tár­gyalásánál érvényesített. Az ilykép- pen módosított polgármesteri elő­terjesztés most van nyomdában és semmi akadálya annak, hogy azt az elnöki bizottság a jövő hét fo­lyamán tárgyalás alá vegye. A jó száraz tisztilás, öltöny, nci ruhák festése, gallér,ing-tisztítás ol- I csó óraival meogv z mindenkit a L nagy aranyéremmel és diszoklevél- ■ lel kitüntetett MENCZER NlEHCZER-néi Fest. Tisztit, mos. Telefon s GHHßBEL ANORŰS JÚZSEf gyári raütara Üzem: Bpest, i., Lagymanyosi-u. 9. Iroda: i„ celiérttiegg-utca 11. ßutomata 537-12. WiHARTFERENC építész és építőmester BUDAPEST. VII.. COLUMBUS-U. 5/b. ____ Telető« i Jóuef SSO—97. Cs őd eíőtí az Attathert A Nemzeti Banktól függ, hogy megnyilhat-e az idén az állatkerti Aquárium —Szimfonikus zene­kar helyett ezen a nyáron csepürágók próbálnak közönséget vonzani az Állatkertbe — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros valamennyi kultúr­intézménye felett ott lebeg vigaszta­lan sötétséggel a gazdasági depresz- szió, de valamennyiök között az Ál­latkert az, amelynek jövője a nagy válságban is a legreménytelenebb­nek látszik. Az ezévi költségvetés 586.910 pengő bevétellel szemben 783.680 pengőre irányozta elő az Ál­lat- és Növénykert kiadási oldalát; az 1930. évi zárószámadásban kimu­tatott 318.747 pengő deficittel szem­ben mindössze 196.770 pengő háztar- tási hiányt engedélyezve az Állat­kert számára. A belépődíjakból szár­mazó bevételekből húsz százalékos csökkenéssel 341.900 pengő bevételt remél az Állatkert igazgatósága, hol­ott nyilvánvaló, hogy ez a látoga­tottság, különösen ha a deviza-kor­látozó intézkedések változatlanul ér­vényben maradnak, az Állatkertet illetően — sokkal csekélyebb lesz. Tudni kell ugyanis, hogy a Nem­zeti Bank a legutóbbi időben mint lettekkel tényező akadály lépett az Állatkert célkitűzései elé. Még a múlt esztendőben külön Nemzeti Banki engedély kellett, hogy a tro­pikus állatok és az Aquárium élel­mezéséhez szükséges külföldről szár­mazó tápanyagok szállításában ne essék semmi hiba. Évente rengeteg hangyatojást, szunyogpetét, tengeri halat és tengeri bogarakat kell az Állatkertinek külföldről beszereznie, mindezért pedig deviza, sok deviza kell! A főváros ezirányu előterjeszté­sével szemben a Nemzeti Bank meg­értő álláspontra helyezkedett és igy semmi akadálya nincs annak, hogy a fókák lira ellenében megkapják a mindennapi tengeri halukat, a dél- ovi madarak pedig márka ellenében a különleges szúnyog-petéiket. A baj nem is a meglevő állatok élelmezésénél mutatkozik, hanem a Nemzeti Bank azon határozatában, amely legszigorúbban megtiltja az Állatkertnek uj állatok beszerzését. Az állatkerti anyagot állandóan ki kell egészíteni és fel kell frissíteni uj beszerzésekkel: mindez a mai kényszergazdálkodásos világban tel­jesen lehetetlen. A legnagyobb ka­tasztrófa azonban kétségen kívül az Aquáriumot fenyegeti. Az Aquáriu- mot minden tavasszal annak rendje Pártétet A Keresztény Községi Párt C s i 1­léry András dr. elnökletével kedden este tartotta e heti rendes értekezletét. Csilléi-y elnöki megnyitójában üd­vözölte a párt újra megválasztott felső­házi tagjait és a Lágymányoson újra megválasztott bizottsági tagokat. Ez­után Nagy Ferenc tett jelenést az Uj Budapestben megjelent nyi­latkozata kapcsán a Vásárpénztár egy tisztviselője ellen elrendelt vizsgálat­ról. Erről az ügyről Nagy Ferenc nyi­latkozata alapján lapunk más he­lyén adunk tudósítást. Ezután Krizs Árpád dr. rókusi plé­bános ismertette a kiküldött szociális bizottság javaslatait az ifjúság elhe­lyezkedésére vonatkozóan. Kimutatta, hol és mennyi hely áll rendelkezésére az ifjúságnak, közölte, hogy az elhelye­zés nem lehetetlen és a javaslat nem­csak a főváros és • az álláshalmozók te­rületét öleli fel, hanem országos kiterjesztésre vár. Toperczer Ákosné nagy elismeréssel adózott az ifjúság vezetőinek, akik a párt kikül­dötteivel való előzetes tárgyaláson a nemes mérsékletet és belátást tanúsí­tották. A kormánynak a legsürgőseb­ben törvényjavaslatot kell beterjeszte­nie az állás és jövedelemhalmozás meg­szüntetésére. A fővárosnál ezt a pol­gármesternek addig is saját hatásköré­ben kell végrehajtania. Lázár Ferenc arra figyelmezteti a pártot, hogy a fiatalság nehézségekbe fog ütközni, a legtöbb megürült állás­nak nincs pénzügyi fedezete, a fiatal mérnököknek sem tudnak munkát és íróasztalt adni. T e m e s i Győző meg­ás módja szerint felfrissítik, a. rab­ságban élő tengeri pókok, óceáni sündisznók, algák és azaleák hamar elpusztulnak a fogságban ^ és ezert minden évben uj beszerzéssel kell pótolni az évközben elpusztultakat, arról nem is beszélve, hogy a mes­terséges tengervíz állandó frissen tartása, szintén valutába^ kerül. Mint minden esztendőben, ezidén is, 8000 pengő van az Aquárium rendbeho­zatalára előirányozva, a deviza- centrále azonban a legkerekebben megtagadta az ezirányu városházi kívánság teljesítését. Pedig mindentől eltekintve, ez a befektetés még jövedelmező is, a folyó esztendőre 27.500 pengő bevé­telt remél az Aquárium belépődíjai­ból az Állatkert, amiből természete­sen egyetlen fillér sem fog befolyni, ha a felfrissítésre szükséges deviza- összeg rendelkezésre nem állván, az Aquárium egyáltalában meg sem tudja nyitni kapuit. Egyébként még minden csendes az Állatkertben, az elhagyott utakon az őrök járnak és az igazgatói iro­dát emészti a gond. A közelben levő müjég konkurrenciája szinte népte- lenné tette az állatkerti jégpályát, a vendéglős otthagyta a kilátástalan üzletet... ez az Állatkert képe anno 1932. De a kilátások nem kevésbé szomorúak: az idén nem lesz mu­zsika az Állatkertben, sem szimfoni­kus, sem Városi színházi zenekar, a városgazdasági ügyosztály azon ta­nakodik, hogy adjon-e engedélyt a különféle artista-kisérletezésekre, amelyek állatidomitási és egyéb produkciókkal akarnak közönséget csalogatni az Állatkertbe. Szó van arról is, hogy a nyár fo­lyamán esténként a meglevő vetitő- szerkezet felhasználásával ingyen mozielőadásokat fog létesíteni az Állatkert látogatóinak, amikor is majd olcsón megszerezhető állat- filmeket mutogatnak. Arról természetesen, hogy megfe­lelő üzleti szellemmel frissítsék fel az Állatkert vezetőségét, hogy pl. a berlini Zoo mintájára itt is meg­építsék az Ezer krokodilus házát, nálunk senki sem gondol, még az a kutya sem, amely maholnap egyet­len dísze marad a budapesti Állat- kertnek! állapítja, hogy erkölcstelennek kell bé­lyegezni azt az álláshalmozót, vagy mammutjövedelemmel biró egyént, aki nem teljesiti kötelességét. Szabó Im­re kifejti, hogy mélyebbre ható akció­val kell fellépni. Az jelentéktelen ered­mény lenne, ha kilencven-száz fiatal­embert el tudnánk helyezni a főváros­nál. Mi ez a nyolcezer diplomával ren delkező és állásnélküli fiatalemberek tömegéhez képest! Miklós Ferenc dr. kifejti, hogy feltétlenül szükség van az álláshalmozásról szóló törvényre és ez nemcsak a közhivatalokra, hanem a részvénytársaságokra is terjedjen ki. S p u r Kálmán dr. szerint okvetlenül meg kell találni a pénzügyi fedezetet az ifjúság elhelyezésére. V i c z i á n István dr. felszólalása után C s i 11 é r y András dr. elnök közölte, hogy a jövő kedden részleteiben is megtárgyalják a Krizs-féle bizottság javaslatát és azt nyilvánosságra is hazzák. * Lázár Ferenc ünneplése a Belső Li­pótvárosi Keresztény Társaskörben. A Belső Lipótvárosi Keresztény Társas­körben az V. kerület keresztény társa­dalma meleg ünneplésben részesítette a Társaskör elnökét, dr. Lázár Ferencet abból az alkalomból, hogy immár má­sodízben küldetett a székesfőváros kép­viseletében a magyar felsőházba. Koós Jenő bizottsági tag üdvözölte meleg szavakkal az ünnepeltet, aki meghatva mondott köszönetét és ígéretet tett arra. hogy hűséggel fog állni azon a poszton, ahova u közbizalom állította. Azok közé tartozik, akik a háború előtt távoltartották magukat a közélettől, de a forradalmak és a kommunizmus után kötelességüknek tartották, hogy részt KQOíTlOFQG VEGYESZETlI GYÁR í= BUDAPESTI REITER PEREOC -U 131 vállaljanak a magyar társadalom meg­szervezésének és vezetésének munkájá­ból. A továbbiakban foglalkozott a Ba­ross Szövetség közelmúlt ünnepének és Ilovszky János megválasztásának kedvező kihatásaival és érintette a vá­rosháza aktuális problémáit is. Az ülé­sen, melyen dr. Liber Endre alpolgár­mester is felszólalt, megjelent a kerület keresztény társadalmának minden veze­tője: dr. Domonkos Gyula törvény- hatósági bizottsági tag, dr. Holtz- spach Ödön tanácsnok, az V. kerületi elöljáróság vezetője, dr. B a 111 a y Im­re, dr. Kuf fy Kálmán, dr. Nagy László. Bereczky Albert, Kálnay Béla, Parszthy Pál és még sokan mások. * A Belső Lipótvárosi Keresztény Tár­saskör f. hó 27-én, szombaton este 8 órakor a Társaskör helyiségeiben (V., Bálvány-u. 13. I. em. 1.) műsoros estélyt rendez. Műsor után tombola. Belépődíj nincs. A műsor 1 pengő (megváltása kötelező). A műsorhoz 1 darab tombola­jegy jár. A férfiak sötét utcai ruhában jelennek meg. Vendégeket szívesen látnak. uersenyiargyalási hirdetmény 'Utalással a Fővárosi Közlöny „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételiekre, nyilvános Írásbeli ver­senytárgyalást hirdetek a köztisztasági hi­vatal részére 600.000 négyzetméter útnak olajjal való portalanításának elvállalására. A bánatpénz tekintetében a fentebb emlí­tett „Hivatalos hirdetések“ rendelkezései az irányadók. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyom­tatványok a hirdetés megjelenésétől kezdve, naponta' d. e. 12—2 órák között a köztisztar sági hivatal igazgatóságánál (VIII., Kun­utca 8., I. em.) díjtalanul vehetők át. A kellően felbélyegzett és borítékban ok helyezett ajánlatokat 1932. évi március hó 30-án (szerdán) d. e. 10 éráig a köztisztasági hivatal igazgatóságánál (VIII., Kun-utca 8.) kell benyújtani. , Az ajánlatokat ugyanott és ugyanazon a napon d. e. 11 órakor bontják fel, amikor is az ajánlattevők, vagy azok igazolt kép­viselőd jelen lehetnek. Budapest, 1932 február 6. A székesfőváros polgármestere. Uersenytárgyalási hirdetmdny Budapest Székesfőváros Vizanüvei a Fő­városi Közlöny „Hivatalos Hirdetések“ ro­vatának ólén közölt általános ajánlati fel­tételekre való utalással nyilvános verseny­tárgyalást hirdet a VI., Váci-ut 23—25. sz. raktártelepére és az onnan teljesítendő, va­lamint a részletes ajánlati feltételekben fel­sorolt egyéb 1932. évi április hó 1-től 1933, évi április hó 1-ig teljesítendő lőfogatu fuvarozási munkálatokra. Bánatpénz óimén 1000 pengő teendő le a Székesfőváros Vízmüvei pénztáránál. A le­téti nyugta és az Országos Társadalombiz­tosító intézet igazolványa az ajánlathoz csatolandó. Az ajánlatok a Székesfőváros Vízmüvei igazgatóságánál, a titkári hivatalban (IV., fteáltanoda-u 1—3. sz., II. em., 23. ajtó,. 1932. évi március hó 16-án délelőtt 11 óráig adandók be s azok ott ugyanaz nap déli 12 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Az ajánlati űrlapok, a részletes ajánlati feltételek és a szükséges felvilágosítás a Székesfőváros Vízmüvei roktártclepén (IV.. Váci-u. 23—25.) kaphatók délelőtt 8—9 óra között. A fuvarozási szerződés illetéke a vállal­kozót terheli. Budapest, 1932. évi február hó 23-án. Budapest Székesfőváros Vízmüvei, STEINER ÉS SZIMPER szobafestők, mázolók, disz- és templomfestők Budapest, IX„ ('llöl-ut 57. Telefon József 306 - 29. Crinalolic ■ mindennemű góz- és hideg oziyciclco t vízvezeték részére mindenféle anyaggal és bűtőhelyiségek készítése impregnált parafával IIERTZIf A és KASZAS hőszigetelő vállalat Budapest. V., Tátra-u. 12 a. Tel.: 125-34.

Next

/
Thumbnails
Contents