Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-02-20 / 7. szám
4 TTJBTWAPESr 1932 február 20. Kereszténypárti győzelmet várnak Lágymányoson. A Keresztény Községi Párt lágymányosi szervezete teljes erővel vetette bele magát a lágymányosi választási harcnak. A kerületben több választói ülést tartott a Keresztény Községi Párt vezetősége, ezeken az üléseken Wolff Károly dr., Csílléry András, Bed- nárz Róbert, Rausch Aladár és mások szólaltak fel, a népesen látogatott gyűlések egyikén Toperczer Ákosné, a törvényhatósági bizottság örökös tagja mondott frenetikus sikerű beszédet. A párt külön irodát létesitett a Lágymányoson, amely megfeszített erővel dolgozik a kereszténypárti választók megszervezésén. Itt említjük meg, hogy Joanovich Pál, az igazolóválasztmány elnöke hirdetményben közölte a XI. (Lágymányos) kerület választóival a 21—22-ér-e kitűzött uj községi választással kapcsolatos tudnivalókat. A szelvény- nélküli sz a v az ói gazol ván y ok a t egy nappal a választás előtt kézbesítik ki a kerületi elöljáróság utján és nem postán. Az I. kerületi elöljáróság zárt borítékokban, házanként csoportosítva, a háztulajdonosoknak, vagy azok helyettesének küldi ki a szavazóigazol- ványokat és amennyiben az igazolványok egy része nem volna klkézbesithető, úgy azokért 24 óra múlva, másnap jelentkezik a kerületi elöljáróság kézbe-sitője és visszaviszi az elöljáróságra. A kerületi elöljárók a sz a va 'Z ó i gaz olv á n y oka t, amelyeket ki nem kézbesíthettek, az elöljáróságon csak a személyesen jelentkező választóknak szolgáltatják ki. A kerületi elöljáróságon a szavazó- igazolvány kikézbesítése céljából 18—20-a között, délután 5—8 óra között is tartanak inspekciót. Hunyadi János természetes keserSviz M emésztőszervek legkiválóbb gyógyvize. Egy háztartásban sem hiányozhat. Hatásába* felülmúlhatatlan SIUEHIER IHDRlS, BUDIPEST Április 15-én megnyitják a Horthy Miklós közkórházat. A törvényhatósági bizottság szerdai közgyűlésén egyhangúlag elfogadta a polgármester azon előterjesztését, hogy a Horthy Miklós szeretetotthon Maglódi-uti kórházépülete — mint azt Csilié ry András dr. a törvényhatósági tanácsban indítványozta — kórházi célokra használtassék fel és az igy felszabaduló régi János- kórház és a Telepy-utcai kórház teljes egészében szegényházi célokra használtassék fel, a Kun-utcai kórházban pedig prostituáltakat gyógyítsanak. A Horthy Miklós szeretetotthon közkórházi célokra való felhasználása a vonatkozó közgyűlési határozatnak belügyminiszteri jóváhagyása után tehát azonnal megtörténhetik. A közegészségi ügyosztály annak tudatában a szeretetotthonnak kórház céljaira való felhasználását a törvény- hatósági tanács döntése, a közgyűlés el fogja határozni, a törvényhatósági tanács engedélyével már előre gondoskodott a szükséges berendezési tárgyak, orvosi felszerelések és ágyak beszerzéséről. A vállalkozókkal kötött megállapodások értelmében a berendezés leszállításának határideje április 15-e. A közegészségi ügyosztályban remélik, hogy az április 15-i terminus a kórház megnyitásának napja is lesz. Szfiasi Ferenc IPARMŰVÉSZ képkeretezd éj üvegező villaljta Budapest, norma Miklós kórtér l. sí. Telefon: Lá. 1—74. Képkeretjavitások, kézimunka keretek, karnisok saját műhelyben készülnek. Zongorák, ptanlnók, ajak, átjátszottak részletre levolcaóbb- ban beszerezhetők Llpovnlczky Szevér zongorakészitő mesternél. Javítás, hangolás, bőrözés Jótállással Erkel-utca 20. sz. Aut. 867—97 A főváros nyugdíjasai panasszal fordultak a közigazgatási bírósághoz. Ismeretes, hogy a főváros közgyűlése a fővárosi nyugdíjasokat illetően is természetszerűen életbeléptette azokat a csökkentéseket, amelyeket a kivételes hatalmon alapuló kormányrendelet az állami nyugdíjasokra vonatkozóan kiadott. Ezt a közgyűlési határozatot a nyugdíjasok megpanaszolták a köz- igazgatási bírósághoz, egyben panasszal éltek a fővárosi intézkedés alapjául szolgáló kormányrendelet ellen is. Panaszukat a fővárosi nyugdíjasok azzal az indokolással támasztják alá, hogy a főváros anyagi helyzete teljesen független az államétól, továbbá, hogy a nyugdíjfizetés alapjául szolgáló levonásokat az évtizedek során teljes egészében eszközölte a főváros és a főváros anyagi szilárdsága egyáltalában nem indokolja azt, hogy a levonások ellenértékét, a nyugdijat, most nem teljes egészében fizessék nekik. A nyugdíjasok fellebbezését az elnöki ügyosztály véleményezés céljából kiadta a tiszti ügyészségnek és Szemethy tiszti főügyész azt a jogi véleményt terjesztette be a polgármesterhez, hogy a főváros törvényhatósági bizottsága jogszerűen és kötelességszerüen járt el, amikor a kormányrendeletnek engedelmeskedett. A tiszti ügyészség véleménye alapján a főváros azt kéri a közigazgatási bíróságtól, hogy a nyugdíjasok panaszát utasítsa el. A jó száraz tisztítás, öltöny, női ruhák festése, gallér.ing-tisztitás o 1- csó áraival meegv z mindenkit a nagy aranyéremmel és díszoklevéllel kitüntetett MENCZER iDEitczER-néi Fest. Tisztit, mos. Telelőn Lesz-e revízió? Az elnöki ügyosztály mellé rendelt szakbizottság, amelynek Lázár Ferenc dr. felsőházi tag aü elnöke, a jövő hét folyamán ülést tart, melynek során megkezdi a törvényhatósági tanács ügyrendjének megállapítására vonatkozó polgármesteri előterjesztés tárgyalását. Még egy tárgy szerepel a bizottsági ülés napirendjén: a kom- mün alatti magatartásuk miatt elboesáj- tott közigazgatási alkalmazottak aZon kérelme, hogy ügyüket vegye a főváros revízió alá és a lefolytatott eljárás után változtassa meg a meghozott fegyelmi ítéleteket. A szabadlevegös iskolák barátainak egyesülete Liber alpolgármestert választotta elnökévé. A szabadlevegös iskolák barátainak egyesülete kedden este tartotta meg közgyűlését Paras- s i n József igazgató-főorvos elnökletével. A közgyűlés az egyesület elnökévé Liber Endre alpolgármestert, alelnö- kévé pedig S z e n d y Károly dr. tanácsnokot választotta meg. Liber alpolgármester székfoglaló beszéde után G y u 1 a y Aladár tartott előadást az erdei iskolák legfontosabb pedagógiai kérdéseiről. A székesfővárosi alkalmazottak iró- és művészgárdája március 1-én délután 5 órakor a FANSz kaszinóhelyiségében (VIII., Mária-utca 10. sz.) alakuló gyűlést tart, amelyre a szervezőbizottság a FANSz lró- és művésztagjait ezúton is meghívja. Mélyen megrendült lélekkel tudatjuk azokkal, akik velünk együtt éreznek, hogy szeretett családfőnk: Szemethy Béla ny. áll. főgimnázium] igazgató folyó hó 18-án délelőtt 9 órakor 77 éves korában az öröklétbe távozott. Ebben a szomorú órában is alázattal hajolunk meg a jó Isten akarata előtt, aki öt békességes, derűs öregséggel ajándékozta meg és ideje lejártával szeliden, csendesen szólította Magához. Lelke velünk marad és imádkozik értünk a boldog viszontlátásig. Testét a róm. kath. egyház szertartásai szerinti beszentelés után folyó hó 20. napján délután órakor a Kcrepesl-ut melletti köztemető halottasházából kisérjük el, hogy átadjuk a földnek, amelyből vétetett. Folyó hó 22. napján délelőtt %11 órakor engesztelő szentmisén imádkozunk Érte a belvárosi főplébánin- templomban. Budapest, 1932 február J8-án. Dr. Szemethy Károly, özv. Szemethy Béláné sz. Nlrnsee Anna. Ml A LEGDRÁGÁBB ? Ml A LEGOLCSÓBB Jakab János és sokan mások. Az ülésen K o ó s Jenő ny. államtitkár elnökölt. Az előadást társasvacsora zárta be. * A Ferencvárosi Keresztény Gazdasági és Szociális Párt f. hó 11-én tartotta évi rendes közgyűlését, melyen örökös diszelnök özv. B u d a y Dezsőné, pártelnök Verebély Jenő dr., ügyvezető alelnök Vass Béla, alelnökök II u n k á r Béla, dr. Kosa Ferencné, M á y Vilmos, Ravasz Árpád dr. és Walter Ernő lettek. Ügyvezető főtitkár Jóssá Rezső, főtitkár Héger Arthur. Titkárok: Bárdy Lajos és Szentpétery Szilárd. A párt helyiségeit zsúfolásig megtöltő közönség lelkes tapsától kisérve mondotta el Verebély Jenő dr., hogy mindig lelkes harcosa volt a keresztény gondolatnak, és ez a gondolat fogja vezérelni további munkája során is. Szép, kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt nagy pártelnökről, Buday Dezsőről. Minden Pórtélét A Keresztény Községi Párt kedd esti értekezletén Wolff Károly elnökölt. A felsőházi tagsági helyek betöltésének megbeszélése után Vass Béla a kéményseprő-kerületi beosztás reformját tette szóvá, majd Szabó József beszélt az iparosok különböző sérelmeiről. Szőke Gyula dr. az iskolaszékek munkájának társadalmi és valláserkölcsi jelentőségét vázolta. Müller Antal az üzemi kérdésekről beszélt és leszögezte, hogy a párt a közérdekű monopolisztikus jellegű üzemek változatlan fentartását kívánja, de a melléküzemeket le kell építeni. A pártértekezlet Bednárz Róbert ügyvezető elnök zárószavaival ért véget. * Rajuiss Ferenc előadása a Lipótvárosi Keresztény Társaskörben. R a j n i s s Ferenc, OTI aligazgató, a Belső Lipótvárosi Keresztény Társaskörben igen élénk érdeklődés mellett tartott előadást „A gép és az ember“ címen. Ismertette a gépkultura fejlődését, majd behatóan tárgyalta a hatalmas lendületet vett technikai kultúra fény- és árnyoldalait. Nem tartja a fejlődés irányával össze- egyeztethetőnek a gépnek az utóbbi időben kialakult időleges fölényét, mert szerinte a gépnek az a feladata, hogy az emberi, munka emberségesebbé tételét szolgálja megfelelő feltételek mellett. Az előadó rendkívül érdekes megvilágításban tárgyalta azokat a kivezető utakat, amelyek mellett a gép, mint az ember szolgája, látná cl igazi feladatát, A rendkiviil érdekes és nagysikerű előadáshoz többen hozzászóltak a nagyszámú hallgatóság közül, amelynek soraiban ott volt az V. kerület társadalmának csaknem minden vezető egyénisége: Lázár Ferenc dr., Domonkos Gyula dr., Nagy László dr., Bre- z o v s z k y Emil dr., Parasztby Pál, FOTÓCIKKEN szakál Géza EZÁKOZLETftBBN ▼, Donom A-UTCA L AááAYÖRFBL VÉTELEK KIDOLGOZÁSA FIÓKÜZLET i DEBRECEN ZILIHI-MLOtl BTULI EmOHIESTBI L, Bornemissza-utca 38. TQiFOl: Li M2 ÄNON ANTAL ÉS MAI KömöHssnm Dt-, eta tana- és betonépltésl vállslissék. FOIdmnsks — Táaisjfektetéi — ■ésxkábátya vm„ FUTÓ-UTCA 10. Telefon: J. 803-85 Tiizifajgé^^ Ringwald Sándor Budapest, L, Bels5 Jászberényeit 14 TelefSBisám: ISbásja 7S-S4 városi tiszMseiBkneiíflzitási Utanyitástk I A LEGDRÁGÁBB kincs* önnek — a szeme. Vigyázzon rá, mert a gyenge vagy káprázó világifás időelőtt tönkreteszi A LEGOLCSÓBB o modern gyöngyfónylámpo. Annyiba se kerül, mint egy napi dohányzása. Amit lámpákra ma kiad, azt később szemüvegen és orvoson százszorosán megtakarítja. GONDOLKOZZÉK és összes izzólámpáit azonnal cserélje ki modern TUNGSRAM GYÖNGrfÍNrUMPÁKBAi HEHKUBSUMMM—MBBMB——M——*MiNgh&TA«írr,ls erejével azon lesz, hogy az arra rászorult szegényeken segíteni tudjon. Majd a hallgatóság élénk tetszésnyilvánítása mellett az ifjúsági mozgalomról beszélt, A keresztény magyar ifjúság mindig nemzeti alapon állott. A háború véres napjaiban mindenütt a legelső helyen voltak és a háború után következő mostoha sorsukat némtyi tűrték. Ez a néma tűrés azonban szemrehányás is. Tenni kell az ifjúságért, még pedig gyorsan! A nemzet jövője az ifjúság boldogulásán nyugszik. Mindenben támogatja az ifjúság törekvéseit. Meg kell végre teremteni az ifjúság részére az elhelyezkedés lehetőségét. Azt a szép örökséget, melyet Buday Dezsőtől vett át, olyan makulátlanul akarja továbbvirágoz- tatni, mint ahogy az az elhunyt idejében volt. A közgyűlés a Himnusz el- éneklése után Verebély Jenő dr. éltetésével ért véget. szBiiSTOaevi qtarsi nuts, ni TOL, BAROSS-UTCA 08. SZ. Telefon: József 308—97. IV., Kossuth Laios-u. 6 Egyenruhák, diszmagyarok, polgári BlfBnyfik, lovagló- ruhák. lisztek és karpasza- mánvosok szabályszerűt« felszereltetnek. NagHjálmán Nagy választék angol szövstek- ben. KOzIgazgatásl tlsztvtaelSk Art»<lT»TTn4nvt>«il rénwOlssk parafakócyAh r.-t. esetett KLEINES ÉS BOKMAYER rérml Ireááki Bpast, Mb. SAndsr-tér L Telafeet J4mf Mi—U da Jávát Sál-Iá. Gyár: Bpast, Nosziopl-u. 2. T. J.j OMi GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat. gOa- késsfllékak, oaővaaetékak, hfitőhelylsé- gak «IKatalánéra. „Kaba*7 Jelű kovaföld •oltási áa amlgatalésl leneteket. Száras nsatáblaftlsk, rabltzíalak, mennyezetiül atoeeo-mankák stb. Beállítása és ké •*1 Mas.