Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-19 / 46. szám

4 ujmmAPFST 1932 november 19. a mi társadalmunkban nincsen meg' kellő mértékben az a kez­deményező erő, amelyre pedig rá kell térni, mert majd oda fo­gunk jutni, hogy a közüle tok akcióképessége csökkenni fog mindaddig, amig a gazdasági helyzet gyökeresen meg nem változik. Ezt láthatjuk már most az állami életben, de a székesfőváros életében is — sajnos — be fog ez következni úgy, hogy a társadalmi élet r akció- képességére óriási nagy szükség van a belső rend és konszolidáció, vala­mint a. nyugalom érdekében. (Úgy van! Úgy van! —- a jobboldalon.) — Megragadom az alkalmat itt a közgyűlés színe előtt, hogy ebben a tekintetben elmondhassam, igen jóleső eredményekre mutathatok rá az utóbbi időben. Csak az elmúlt télen a karitász szerepére akarok rámutatni. Hozzá kell ten­nem azt, hogy ennek a szerepnek a betöltésénél elsősorban a kisembe­rek áldozatkészsége áll előtérben. (Úgy van! Úgy van! — nagy taps a jobboldalon.) A névtelen adófizető — Ha én a közigazgatási bizott­ságban múltkor azt mondottam, hogy leveszem a kalapomat a buda­pesti névtelen adófizető előtt, aki olyan eredményt produkált, amilyent az ország egyetlen városa sem és az államnak ezen súlyos hely­zetében úgy teljesítette a kötelezett­ségét, hogy az példaszerűen állhat az adómorál szempontjából is, ak­kor le kell vennem a kalapomat azon névtelen adományozó kisem­berek előtt is. akik megosztották a maguk utolsó darab kenyerét, éjjel dolgoztak, ruhát varrtak, fehérne­műt készítettek és az egyes egyház- községek kebelében csodáját művel­ték a keresztény felebaráti szeretet­nek. (Hosszantartó helyeslés és taps a jobboldalon.) —• Bizom abban, hogy ez a kari­tász az eljövendő tél nagy megpró­báltatásában meg fogja tenni a maga kötelességét. Mi legalább min­dent el fogunk követni, hogy ez az élénk szeretet és áldozatkészség, ez a cselekvő szeretet a tél nyomorá­nál is fontos tényező maradjon. (Úgy van! Úgy van! — a jobbolda­lon.) letörülje azokat a könnyeket, amelyek okvetlenül ki fognak csor­dulni a szenvedő és ínséges la­koság szeméből. Bizom ebben a ka- ritászban és azért mondom,, hogy örvendetes jelenséget látok ebben, mert a társadalom aktivitása az igazi energia-forrás egy nemzet éle­tében. Mindent az államtól tétel helyett te­gyük oda az egyént, tegye meg az egyén, amit tehet és a társadalom is érje el azt az eredményt, amit el tud érni. (Úgy van! Úgy van! — a jobboldalon.) A társadalmi tevé­kenység ugyanis olyan lehetősége­ket nyújt, hogy a szomorú gazdasá­gi helyzetben is lényegesen enyhit- heti a mi súlyos helyzetünket. — Még felsorolom, hogy a gyermeknyaraítatás tekintetében is gyönyörű eredmé­nyeket produkál a székesfőváros, vagyis mint mondám, egész soroza­tát. hozta létre a kulturális és szo­ciális ^ intézményeknek. A templo­mok épitése terén is szép eredmé­nyekre mutathat, amit éppen olyan fontosnak tartok, mint a kórháza­kat, a lelki művelődés szempontjá­ból. Ezelőtt a teljesítő képesség előtt a székesfővárosnak a legéle­sebb kritika is kénytelen átadni az elismerés olajágát. (Úgy van! Ügy van!) Ne kövessük el azt a hibát, hogy a saját benső értékeink ne le­begjenek a szeműnk előtt, hanem csak állandóan a belső hiányok. Az elfogult kritika mindig el­felejti ezeket a nagy értéke­ket, amelyeket mi elő tudtunk teremteni. (ügy van! Úgy van! — a jobbolda- .?n-> Végeredményben pedig ez az öntudat emelését jelenti és a bizal­mat a jövő szempontjából. A kétélű takarékosság' — A polgármester ur szavaiból nem láttam mást, sötét képet, mert ő fél attól, hogy a székesfőváros helyzete még rosszabb lesz. Valóban mélyen tisztelt közgyűlés, rendes szimptóma az, hogy a városi adó­zásnál, csakúgy, mint az állam­nál is jelentkezik a rosszabbo­dás. Láttuk már az adótételek ki­maradásánál, de különösen az állam és a város viszonylatában látom a félelmes lehetőségeket a tekintet­ben, hogy pénzügyi helyzetünk va­lóban rosszabbodni fog. Ami meg­történt a forgalmi adónál, az meg fog történni a városi illetékeknél is, amelyeknél elismerem, hogy helyte­len dolog sújtani a fogyasztást, csak nem tudok az adórendszerbe pótlást beállítani. Már pedig lehetetlenség az. hogy az igénye­ket állandóan fokozzam és a kri­tikát mindig arra állítsam be, hogy mit kell még tenni, de megakadályozom a bevételekről való szükségszerű gondoskodást. Egy guvernamentális alapon álló kormányzatnak a bevételek éppen olyan lényegesek, mint a■ kiadások. Koncedálom a takarékosság helyes­ségét, amelyet a polgármester ur poentirozott, de a takarékosságot is kétélű fegy­vernek tartom az adott viszo­nyok között. (Úgy van! — a jobboldalon.) Van egy jótékony takarékosság, de van egy fejlődést meggátló túlzott ta­karékosság, Végeredményben nem állíthatom be pusztán a takarékos­ságot, mert vannak olyan szükség­letek, amelyeknek kielégítésére pa­rancsoló szükség van. Ami a józan gazdálkodást illeti, elsősorban takarékoskodni kell az adófizető polgárság teljesítőképességével. Ezt nagyon lényegesnek tartom és ebben a tekintetben meg kell állapi­tanom, hogy a székesfőváros nem emelte az adóit. A székesfőváros közigazgatásában érvényesült az a szempont, hogy a polgárság terheit növelni pedig lehetetlenség. A taka­rékosságot minden körülmények kö­zött keresztülvihetőnek tartjuk ott, ahol bizonyos luxus, vagy felesle­ges, esetleg túlságosan méretezett dolgokról van szó. A keretekkel na­gyon hamar készen vagyunk egy költségvetés bírálatánál, nagyon ha­mar ott állunk, hogy konkrétumot nem tudunk felsorolni, csak a taka­rékosságot tudjuk hangsúlyozni. (Úgy van! Úgy van! — a jobbolda­lon.) Ebben a teremben meg fogom hallgatni a kritikát, meg fogom látni és meggyőződöm arról, hogy micsoda, sok kívánságot fognak itt felsorolni a, költségvetéssel szemben. A mostoha államhatalom — Az állam mind több teendőt há­rít a városra és a szanálás kérdésé­ben nem foglalkozott elég behatóan a városok és a községek helyzetével. Én az államháztartás szanálását nem tartom befejezettnek akkor, ha egyidejűén a községi háztartások kérdését is meg nem oldják. Mert azt egyszerűen kimondani, hogy ennyit áthárítok a székes­fővárosra, elveszem ezt a bevé­telt, áthárítom az Opera fenn­tartásához való hozzájárulás kö­telezettségét. áthárítom a rend­őrséghez való hozzájárulás kö­telezettségét, áthárítom a kórhá­zak fenntartási kötelezettségét, áthárítom a nem kötelezett isko­lák fenntartásának a kötelezett­ségét, ez még nem megoldás és ugyanakkor elveszem a fázisadó folytán a székesfőváros forgal­mi adó bevételét, elveszem a szúró- és vágódijak felét, a bor- fogyasztási adó 50%-át, mindezek olyan.dolgok — nem akarom kri­tizálni, mert koncedálom a me­zőgazdaság jogos igényeit — hogy kétségtelennek látom a sza­nálás menetét. amely elsősorban a falu, a mezőgazdaság szem­pontjait tartja szem előtt, de ott togaa hagyni súlyos válságban a varosokat és a közületeket. A legnagyobb adózó a szexesiovaros ma egyi legjobban organizált és a légi dabb pénzügyi alapon álló közület- nek. Helyzete is mutatja azonban, hogy a folytatólagos haladás ebben az irányban itt is súlyos bonyodal­makat fog előidézni. Ezek a súlyos bonyodalmak nem háríthatok át adók formájában, mert tessék _ az egyenesadók és a többi adók statisz­tikáját megnézni, milyen tényező a székesfőváros a, magyar adóbevéte­lek szempontjából. (Úgy van! Úgy van! —minden oldalon.) A székesfőváros az adók legna­gyobb kontingensét szolgáltatja. Természetes valami, hogy ennek fokozása már financiális szempont­ból sem lehetséges. Nehéz kérdés ez a községi háztartások és az állami háztartás szempontjából. amely csak együttesen és parallel intézke­désekkel lesz szükségszerűen meg­oldható. És az állam viszonyát a székesfővároshoz aggodalommal né­zem azon követelések szempontjából is, amelyek fennforognak. Látom, hogy nem fizeti a világítást, a vi­galmi adót, a bért. Végeredményben ezt sem lehet folytatni állandóan, mert nem az az államfenntartás, hogy ilyen hibákon túlhaladva sze­met hunyjak azok felett, hanem az államrezon azt kivánja, hogy a ba­jok konkrét megoldását kívánjam, sürgessem és tegyem aktuálissá (Élénk taps jobbfelől.). Mi ezt az ak­tuálissá tételt sürgetjük ezúttal is. Nem lehet huzni ezeknek a kötele­zettségeknek rendezését, nem lehet ezeket növelni, mert a székesfővá­ros polgárságát mi nem fogjuk újabb teherviselésnek kitenni. Ez a mi állandó törekvésünk. — A székesfőváros jelenlegi hely­zetében a szociális problémáknál is van bizonyos határ, ameddig ha­ladni kell. A szociális kérdés mind­addig parancsoló szükséglet, amíg nem veszélyezteti magát a munkát és a munkalehetőséget. Ha a szo­ciális gondolkodás azt tételezi fel, hogy szeretetotthont csináljak az egész városból, akkor ezzel önmagát öli meg. (Úgy van! Úgy van!). A terme­lést kell lehetővé tenni és én a ma­gam részéről a szociális tevékeny­ség feladatát, elsősorban abban ta­lálom, hogy gondoskodjanak a kö­zületek a munkalehetőségekről és a munkával szemben becsületes ellen­értéket adjanak a munkaadók. (Za­jos helyeslés és taps jobbfelől.). — Lehet, hogy a múlt gazdálko­dással szemben az állami életben is sok kifogást hallottunk a közmun­kák szempontjából. A közmunka abban a pillanat­ban káros, amint nem hasznot- hajtó beruházás, de ha hasznot- hajtó beruházás, akkor igenis szükséges és erről gondoskodni a közület feladata. Nem vihetem a végletekig az ebédakció kiterjesztését. (Úgy van! Úgy van!). Magunk is látjuk, hogy ez milyen visszásságokat okoz. Ab­ban a helyzetben voltam, hogy több munkanélkülit besegítettem az utóbbi napokban egy gyárba és nem akarták vállalni a munkát, mert nagyon nehéz, otthagyták azt. Ebből nem vonok le általános kö­vetkeztetést, de aggodalmaskodom, hogy a szociális gondoskodás ne ve­szélyeztesse magát a termelő mun­kát. Ezért mondottam, tegyük lehe­tővé a közmunka megteremtését, vagyis a munkalehetőséget. A miniszterelnök szózata Üdvözlöm a miniszterelnök ur felhívását a munkavállalkozók­hoz. hogy teremtsenek munka- alkalmakat. Kötelességük ennek a szózatnak saját anyagi biztonságuk hatá­rain belül eleget tenni. — Ezek mellett a nagy nehézsé­gek mellett három súlyos probléma nyomja az egész városi adminisztrá­ciót. Az első az ifjúság, a második a munkanélküliség kérdése, a harma­dik az ipar és a kereskedelem ka­tasztrofális helyzete. Ami az ifjúságot illeti, azt hiszem, a, székesfőváros tudja, mi a köte­lessége. Ez a parancsoló szükséges­ség ott volt a polgármester ur ex­pozéjában is, mint egy programm­pont. Az ifjúság nem is mondhatja azt, hogy mi csak szónokolunk és nem cselekszünk, mert meg kell ál- lapitani, hogy ezen a téren a székes- főváros sokkal többet tett, mint bár­milyen közület. — A székesfőváros amennyire csak lehetséges, a fiatal­ságot ezidén is behozza a szellemi szükségmunkába. A szellemi szük­ségmunkánál most 600, január else­jén további 800, tehát 1400 szükség- munkást fog alkalmazni a székes- főváros. A maga teljesítő képessége mellett a székesfőváros mindent megtesz. (Úgy van! Úgy van!). Ez cselekedet és nem frázis! (Taps ). Ennek ellenére én nem látom befe­jezettnek missziónkat. Kétségen kí­vül, mindent el kell követnünk, hogy a fiatalság érvényesülését le­hetővé tegyük. (Úgy van! Úgy van!). Az én elgondolásom szerint a fiatalság problémáját nem az ál­lam és nem a városi alkalmazás fogja megoldani, hanem a ma­gántevékenység olyan megorga- nizáiása, elsősorban a termelés és a termésértékesités reorgani­zációja, amely ezer és ezer fia­talembernek, diplomásnak fog tudni kenyeret adni, ha okosan keresztül viszik. Reméljük is, hogy ez a program konkrét megvalósulás tárgya lesz a kormány gondoskodáisában. Tudom azt is, hogy a polgármester ur in­tenciója teljesen kongruens ebben a tekintetben velem, de mégis azt hi­szem, kötelességemet teljesítem pár­tom nevében, amikor határozati ja­vaslatot terjesztek a közgyűlés elé. Ez nem újság, de azt akarom, hogy a közgyűlés minden esetleges elté­rést és kivételt ab ovo lehetetlenné tegyen ezen javaslat elfogadásával. (Halljuk! Halljuk!). Mondja ki a közgyűlés, hogy a nyugdijszabályzat értelmében a fenn­forgó előfeltételeknek megfelelőleg nyugdíjazandó fővárosi a lkalmazot- taknak a szolgálatban leendő vissza­tartása az ifjúság súlyos helyzetére való tekintettel még kivételesen sem javasolható. — T. Közgyűlés! A polgármester ur a gyakorlatban ezt teszi, de ő is ki van téve bizonyos kéréseknek, ostromoknak az adott körülmények között. Azt hiszem azonban, ha a közgyűlés, mint az autonómia leg­főbb szerve, kimondja ezt az állás­foglalást, akkor ebben a tekintetben a polgármester ur mindig hivatkoz- hatik a közgyűlés megnyilvánult akaratára. —- Az ifjúság elhelyezésével kap­csolatban bizonyos intézkedéseket foganatosítunk. Éz sem nóvum, mert hiszen az elnöki ügyosztály mellé rendelt státus-bizottság foglalkozik ezzel a kérdéssel, de újból le aka­rom szögezni a közgyűlés részéről ezt a kérdést. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): Hívja fel a közgyűlés a polgármes­tert, hogy a státusrendezéssel kap­csolatosan az ideiglenes állások lehe­tőleg végleges állásokká szereztes­senek át, amely rendezésnél az üze­mekben érettségi, vagy főiskolai kép­zettséggel alkalmazott fizikai mun­kások átminősítése is figyelembe ve­hető. (Zajos helyeslés és hosszantartó taps jobbfelől.) — Ez is olyan kérdés, amelynek igazságosságát nem is kell alle- gálni. Nem is jelent pénzügyi meg­terhelést. Végeredményben bizonyos nyugdijmegterhelést jelent, de a fi­zetést az ideiglenesen alkalmazott­nak is kifizetik. A műszaki személy­zetnél például az ideiglenes hiva­talnokokat a mérnöki státusban se­gédmérnökké szeretném átminősít­tetni. Ez magában véve 23.000 pengő megterhelést jelent, ahogy a bud- getből kiszámították. Ez tehát nem olyan összeg, ami akadályt jelent­hetne. Milyen könnyen adományoz sokszor a székesfőváros talán nem is olyan nagyon elsőrendű egyesü­leteknek ilyen összeget. Ez a magyar jövendő kérdése, ez nem tekinthető pazarlásnak. (Hosszantartó tavs jobbfelől.). — A munkanélküliség kérdésénél premisszámból folyó következteté-

Next

/
Thumbnails
Contents