Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-19 / 46. szám
4 ujmmAPFST 1932 november 19. a mi társadalmunkban nincsen meg' kellő mértékben az a kezdeményező erő, amelyre pedig rá kell térni, mert majd oda fogunk jutni, hogy a közüle tok akcióképessége csökkenni fog mindaddig, amig a gazdasági helyzet gyökeresen meg nem változik. Ezt láthatjuk már most az állami életben, de a székesfőváros életében is — sajnos — be fog ez következni úgy, hogy a társadalmi élet r akció- képességére óriási nagy szükség van a belső rend és konszolidáció, valamint a. nyugalom érdekében. (Úgy van! Úgy van! —- a jobboldalon.) — Megragadom az alkalmat itt a közgyűlés színe előtt, hogy ebben a tekintetben elmondhassam, igen jóleső eredményekre mutathatok rá az utóbbi időben. Csak az elmúlt télen a karitász szerepére akarok rámutatni. Hozzá kell tennem azt, hogy ennek a szerepnek a betöltésénél elsősorban a kisemberek áldozatkészsége áll előtérben. (Úgy van! Úgy van! — nagy taps a jobboldalon.) A névtelen adófizető — Ha én a közigazgatási bizottságban múltkor azt mondottam, hogy leveszem a kalapomat a budapesti névtelen adófizető előtt, aki olyan eredményt produkált, amilyent az ország egyetlen városa sem és az államnak ezen súlyos helyzetében úgy teljesítette a kötelezettségét, hogy az példaszerűen állhat az adómorál szempontjából is, akkor le kell vennem a kalapomat azon névtelen adományozó kisemberek előtt is. akik megosztották a maguk utolsó darab kenyerét, éjjel dolgoztak, ruhát varrtak, fehérneműt készítettek és az egyes egyház- községek kebelében csodáját művelték a keresztény felebaráti szeretetnek. (Hosszantartó helyeslés és taps a jobboldalon.) —• Bizom abban, hogy ez a karitász az eljövendő tél nagy megpróbáltatásában meg fogja tenni a maga kötelességét. Mi legalább mindent el fogunk követni, hogy ez az élénk szeretet és áldozatkészség, ez a cselekvő szeretet a tél nyomoránál is fontos tényező maradjon. (Úgy van! Úgy van! — a jobboldalon.) letörülje azokat a könnyeket, amelyek okvetlenül ki fognak csordulni a szenvedő és ínséges lakoság szeméből. Bizom ebben a ka- ritászban és azért mondom,, hogy örvendetes jelenséget látok ebben, mert a társadalom aktivitása az igazi energia-forrás egy nemzet életében. Mindent az államtól tétel helyett tegyük oda az egyént, tegye meg az egyén, amit tehet és a társadalom is érje el azt az eredményt, amit el tud érni. (Úgy van! Úgy van! — a jobboldalon.) A társadalmi tevékenység ugyanis olyan lehetőségeket nyújt, hogy a szomorú gazdasági helyzetben is lényegesen enyhit- heti a mi súlyos helyzetünket. — Még felsorolom, hogy a gyermeknyaraítatás tekintetében is gyönyörű eredményeket produkál a székesfőváros, vagyis mint mondám, egész sorozatát. hozta létre a kulturális és szociális ^ intézményeknek. A templomok épitése terén is szép eredményekre mutathat, amit éppen olyan fontosnak tartok, mint a kórházakat, a lelki művelődés szempontjából. Ezelőtt a teljesítő képesség előtt a székesfővárosnak a legélesebb kritika is kénytelen átadni az elismerés olajágát. (Úgy van! Ügy van!) Ne kövessük el azt a hibát, hogy a saját benső értékeink ne lebegjenek a szeműnk előtt, hanem csak állandóan a belső hiányok. Az elfogult kritika mindig elfelejti ezeket a nagy értékeket, amelyeket mi elő tudtunk teremteni. (ügy van! Úgy van! — a jobbolda- .?n-> Végeredményben pedig ez az öntudat emelését jelenti és a bizalmat a jövő szempontjából. A kétélű takarékosság' — A polgármester ur szavaiból nem láttam mást, sötét képet, mert ő fél attól, hogy a székesfőváros helyzete még rosszabb lesz. Valóban mélyen tisztelt közgyűlés, rendes szimptóma az, hogy a városi adózásnál, csakúgy, mint az államnál is jelentkezik a rosszabbodás. Láttuk már az adótételek kimaradásánál, de különösen az állam és a város viszonylatában látom a félelmes lehetőségeket a tekintetben, hogy pénzügyi helyzetünk valóban rosszabbodni fog. Ami megtörtént a forgalmi adónál, az meg fog történni a városi illetékeknél is, amelyeknél elismerem, hogy helytelen dolog sújtani a fogyasztást, csak nem tudok az adórendszerbe pótlást beállítani. Már pedig lehetetlenség az. hogy az igényeket állandóan fokozzam és a kritikát mindig arra állítsam be, hogy mit kell még tenni, de megakadályozom a bevételekről való szükségszerű gondoskodást. Egy guvernamentális alapon álló kormányzatnak a bevételek éppen olyan lényegesek, mint a■ kiadások. Koncedálom a takarékosság helyességét, amelyet a polgármester ur poentirozott, de a takarékosságot is kétélű fegyvernek tartom az adott viszonyok között. (Úgy van! — a jobboldalon.) Van egy jótékony takarékosság, de van egy fejlődést meggátló túlzott takarékosság, Végeredményben nem állíthatom be pusztán a takarékosságot, mert vannak olyan szükségletek, amelyeknek kielégítésére parancsoló szükség van. Ami a józan gazdálkodást illeti, elsősorban takarékoskodni kell az adófizető polgárság teljesítőképességével. Ezt nagyon lényegesnek tartom és ebben a tekintetben meg kell állapitanom, hogy a székesfőváros nem emelte az adóit. A székesfőváros közigazgatásában érvényesült az a szempont, hogy a polgárság terheit növelni pedig lehetetlenség. A takarékosságot minden körülmények között keresztülvihetőnek tartjuk ott, ahol bizonyos luxus, vagy felesleges, esetleg túlságosan méretezett dolgokról van szó. A keretekkel nagyon hamar készen vagyunk egy költségvetés bírálatánál, nagyon hamar ott állunk, hogy konkrétumot nem tudunk felsorolni, csak a takarékosságot tudjuk hangsúlyozni. (Úgy van! Úgy van! — a jobboldalon.) Ebben a teremben meg fogom hallgatni a kritikát, meg fogom látni és meggyőződöm arról, hogy micsoda, sok kívánságot fognak itt felsorolni a, költségvetéssel szemben. A mostoha államhatalom — Az állam mind több teendőt hárít a városra és a szanálás kérdésében nem foglalkozott elég behatóan a városok és a községek helyzetével. Én az államháztartás szanálását nem tartom befejezettnek akkor, ha egyidejűén a községi háztartások kérdését is meg nem oldják. Mert azt egyszerűen kimondani, hogy ennyit áthárítok a székesfővárosra, elveszem ezt a bevételt, áthárítom az Opera fenntartásához való hozzájárulás kötelezettségét. áthárítom a rendőrséghez való hozzájárulás kötelezettségét, áthárítom a kórházak fenntartási kötelezettségét, áthárítom a nem kötelezett iskolák fenntartásának a kötelezettségét, ez még nem megoldás és ugyanakkor elveszem a fázisadó folytán a székesfőváros forgalmi adó bevételét, elveszem a szúró- és vágódijak felét, a bor- fogyasztási adó 50%-át, mindezek olyan.dolgok — nem akarom kritizálni, mert koncedálom a mezőgazdaság jogos igényeit — hogy kétségtelennek látom a szanálás menetét. amely elsősorban a falu, a mezőgazdaság szempontjait tartja szem előtt, de ott togaa hagyni súlyos válságban a varosokat és a közületeket. A legnagyobb adózó a szexesiovaros ma egyi legjobban organizált és a légi dabb pénzügyi alapon álló közület- nek. Helyzete is mutatja azonban, hogy a folytatólagos haladás ebben az irányban itt is súlyos bonyodalmakat fog előidézni. Ezek a súlyos bonyodalmak nem háríthatok át adók formájában, mert tessék _ az egyenesadók és a többi adók statisztikáját megnézni, milyen tényező a székesfőváros a, magyar adóbevételek szempontjából. (Úgy van! Úgy van! —minden oldalon.) A székesfőváros az adók legnagyobb kontingensét szolgáltatja. Természetes valami, hogy ennek fokozása már financiális szempontból sem lehetséges. Nehéz kérdés ez a községi háztartások és az állami háztartás szempontjából. amely csak együttesen és parallel intézkedésekkel lesz szükségszerűen megoldható. És az állam viszonyát a székesfővároshoz aggodalommal nézem azon követelések szempontjából is, amelyek fennforognak. Látom, hogy nem fizeti a világítást, a vigalmi adót, a bért. Végeredményben ezt sem lehet folytatni állandóan, mert nem az az államfenntartás, hogy ilyen hibákon túlhaladva szemet hunyjak azok felett, hanem az államrezon azt kivánja, hogy a bajok konkrét megoldását kívánjam, sürgessem és tegyem aktuálissá (Élénk taps jobbfelől.). Mi ezt az aktuálissá tételt sürgetjük ezúttal is. Nem lehet huzni ezeknek a kötelezettségeknek rendezését, nem lehet ezeket növelni, mert a székesfőváros polgárságát mi nem fogjuk újabb teherviselésnek kitenni. Ez a mi állandó törekvésünk. — A székesfőváros jelenlegi helyzetében a szociális problémáknál is van bizonyos határ, ameddig haladni kell. A szociális kérdés mindaddig parancsoló szükséglet, amíg nem veszélyezteti magát a munkát és a munkalehetőséget. Ha a szociális gondolkodás azt tételezi fel, hogy szeretetotthont csináljak az egész városból, akkor ezzel önmagát öli meg. (Úgy van! Úgy van!). A termelést kell lehetővé tenni és én a magam részéről a szociális tevékenység feladatát, elsősorban abban találom, hogy gondoskodjanak a közületek a munkalehetőségekről és a munkával szemben becsületes ellenértéket adjanak a munkaadók. (Zajos helyeslés és taps jobbfelől.). — Lehet, hogy a múlt gazdálkodással szemben az állami életben is sok kifogást hallottunk a közmunkák szempontjából. A közmunka abban a pillanatban káros, amint nem hasznot- hajtó beruházás, de ha hasznot- hajtó beruházás, akkor igenis szükséges és erről gondoskodni a közület feladata. Nem vihetem a végletekig az ebédakció kiterjesztését. (Úgy van! Úgy van!). Magunk is látjuk, hogy ez milyen visszásságokat okoz. Abban a helyzetben voltam, hogy több munkanélkülit besegítettem az utóbbi napokban egy gyárba és nem akarták vállalni a munkát, mert nagyon nehéz, otthagyták azt. Ebből nem vonok le általános következtetést, de aggodalmaskodom, hogy a szociális gondoskodás ne veszélyeztesse magát a termelő munkát. Ezért mondottam, tegyük lehetővé a közmunka megteremtését, vagyis a munkalehetőséget. A miniszterelnök szózata Üdvözlöm a miniszterelnök ur felhívását a munkavállalkozókhoz. hogy teremtsenek munka- alkalmakat. Kötelességük ennek a szózatnak saját anyagi biztonságuk határain belül eleget tenni. — Ezek mellett a nagy nehézségek mellett három súlyos probléma nyomja az egész városi adminisztrációt. Az első az ifjúság, a második a munkanélküliség kérdése, a harmadik az ipar és a kereskedelem katasztrofális helyzete. Ami az ifjúságot illeti, azt hiszem, a, székesfőváros tudja, mi a kötelessége. Ez a parancsoló szükségesség ott volt a polgármester ur expozéjában is, mint egy programmpont. Az ifjúság nem is mondhatja azt, hogy mi csak szónokolunk és nem cselekszünk, mert meg kell ál- lapitani, hogy ezen a téren a székes- főváros sokkal többet tett, mint bármilyen közület. — A székesfőváros amennyire csak lehetséges, a fiatalságot ezidén is behozza a szellemi szükségmunkába. A szellemi szükségmunkánál most 600, január elsején további 800, tehát 1400 szükség- munkást fog alkalmazni a székes- főváros. A maga teljesítő képessége mellett a székesfőváros mindent megtesz. (Úgy van! Úgy van!). Ez cselekedet és nem frázis! (Taps ). Ennek ellenére én nem látom befejezettnek missziónkat. Kétségen kívül, mindent el kell követnünk, hogy a fiatalság érvényesülését lehetővé tegyük. (Úgy van! Úgy van!). Az én elgondolásom szerint a fiatalság problémáját nem az állam és nem a városi alkalmazás fogja megoldani, hanem a magántevékenység olyan megorga- nizáiása, elsősorban a termelés és a termésértékesités reorganizációja, amely ezer és ezer fiatalembernek, diplomásnak fog tudni kenyeret adni, ha okosan keresztül viszik. Reméljük is, hogy ez a program konkrét megvalósulás tárgya lesz a kormány gondoskodáisában. Tudom azt is, hogy a polgármester ur intenciója teljesen kongruens ebben a tekintetben velem, de mégis azt hiszem, kötelességemet teljesítem pártom nevében, amikor határozati javaslatot terjesztek a közgyűlés elé. Ez nem újság, de azt akarom, hogy a közgyűlés minden esetleges eltérést és kivételt ab ovo lehetetlenné tegyen ezen javaslat elfogadásával. (Halljuk! Halljuk!). Mondja ki a közgyűlés, hogy a nyugdijszabályzat értelmében a fennforgó előfeltételeknek megfelelőleg nyugdíjazandó fővárosi a lkalmazot- taknak a szolgálatban leendő visszatartása az ifjúság súlyos helyzetére való tekintettel még kivételesen sem javasolható. — T. Közgyűlés! A polgármester ur a gyakorlatban ezt teszi, de ő is ki van téve bizonyos kéréseknek, ostromoknak az adott körülmények között. Azt hiszem azonban, ha a közgyűlés, mint az autonómia legfőbb szerve, kimondja ezt az állásfoglalást, akkor ebben a tekintetben a polgármester ur mindig hivatkoz- hatik a közgyűlés megnyilvánult akaratára. —- Az ifjúság elhelyezésével kapcsolatban bizonyos intézkedéseket foganatosítunk. Éz sem nóvum, mert hiszen az elnöki ügyosztály mellé rendelt státus-bizottság foglalkozik ezzel a kérdéssel, de újból le akarom szögezni a közgyűlés részéről ezt a kérdést. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): Hívja fel a közgyűlés a polgármestert, hogy a státusrendezéssel kapcsolatosan az ideiglenes állások lehetőleg végleges állásokká szereztessenek át, amely rendezésnél az üzemekben érettségi, vagy főiskolai képzettséggel alkalmazott fizikai munkások átminősítése is figyelembe vehető. (Zajos helyeslés és hosszantartó taps jobbfelől.) — Ez is olyan kérdés, amelynek igazságosságát nem is kell alle- gálni. Nem is jelent pénzügyi megterhelést. Végeredményben bizonyos nyugdijmegterhelést jelent, de a fizetést az ideiglenesen alkalmazottnak is kifizetik. A műszaki személyzetnél például az ideiglenes hivatalnokokat a mérnöki státusban segédmérnökké szeretném átminősíttetni. Ez magában véve 23.000 pengő megterhelést jelent, ahogy a bud- getből kiszámították. Ez tehát nem olyan összeg, ami akadályt jelenthetne. Milyen könnyen adományoz sokszor a székesfőváros talán nem is olyan nagyon elsőrendű egyesületeknek ilyen összeget. Ez a magyar jövendő kérdése, ez nem tekinthető pazarlásnak. (Hosszantartó tavs jobbfelől.). — A munkanélküliség kérdésénél premisszámból folyó következteté-