Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1932-11-12 / 45. szám
1932 november 12. UJJSUDAPEST 5 U] akciókat kezdett a Keresztény Községi Párt a diplomás ifjúság gyors elhelyezésére Beszélgetés Bednárz prelátussal — Az Uj Budapest tudósítójától — Az ifjúsági problémák megoldásának előkészítését a főváros vezetősége napirendre tűzte. Huszár főpolgármester székfoglaló beszédében lelkesedése egész lángjával foglalt -állást a diplomás ifjúság munka- alkalomhoz való juttatása mellett, Sipőcz polgármester ^ pedig az Uj Budapest egyik legutóbbi számában határozott kijelentéseket tett ilyen irányban, sőt egyenesen bejelentette, hogy a városházi közigazgatási gyakornoki állásokra még ebben az évben, legkésőbb december havában kiírják a pályázatot. A diplomás ifjúság vezetői nagy megelégedéssel és örömmel fogadják a polgármester elhatározását. Felmerül azonban az az aggodalom, hogy a főváros tud-e elég elhelyezkedési lehetőséget nyújtani annak a rengeteg diplomás fiatalembernek, akik most már esztendők óta hiába keresnek elhelyezkedést. Aggodalmat kelt az érdekeltek körében az a tény is, hogy a közigazgatási gyakornoki állások megszervezésének költségei nem szerepelnek a főváros jövőévi költségvetésében. Az Uj Budapest munkatársa beszélt ezekről a kérdésekről Bednárz apátplébánossal, a Keresztény Községi Párt ügyvezető alelnökével, akihez azt a kérdést intéztük, hogy a Keresztény Párt vezetősége újabban milyen intézkedéseket tervez az ifjúsági problémák mielőbbi megoldásának meg- sürgetése érdekében. Azt a kérdést is felvetettük, hogy meg lehet-e szervezni az uj közigazgatási _ gyakornoki állásokat, ha a jövő évi költségvetésben nem adnak ezekre a költségekre fedezetet. Bednárz Róbert a Keresztény Községi Párt ügyvezető alelnöke a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának : — A Keresztény Községi Párt kezdettől fogva a legerélyesebb eszközökkel harcolt a diplomás fiatalság elhelyezkedési lehetőségeinek szaporítása érdekében. A kerületi ifjúság vezetőinek bevonásával értekezleteket tartottunk, amelyeken minden részletkérdést megvitattunk. Megismertük az ifjúság kívánságait és azokhoz képest irányítjuk akciónkat. A legutóbbi pártértekezletek egyikén kimondtuk például, hogy az összes kettős állásokat mielőbb meg kell szüntetni. E párthatározat értelmében érintkezést kerestem Sipőcz polgármester úrral, akit a párthatározat alapján arra kértem fél, hogy a kettős városházi állások megszüntetésének érdekében egy hónapon belül tegyen konkrét intézkedéseket. Zongorák, piantnók, újak, átjátszottak részletre legolcsóbb- ban beszerezhetők Lipovniczfcy Szevér zongorakészitő mesternél. Javítás, hangolás, bőrözés jótállással Erkel-utca 20. sz. fiút. 319—28 „U X I T A S« VILLAMOS GÉP- ÉS MfiSZERfiZEM DERMAEORIftE LABORATORIUM vezérképviselete, összes orvosi gépek, műszerek és berendezési tárgyak gyártása, javitása. Budapest, IV., Városház-utca 14. (Országos Orvosszövetség székháza) CZttÜJMOSiHO oüHflaru uszno, fal- to psdiotnmott ■ Sséfc—I6váro»l ét Állami azállttO-karicfiaa BUDAPEST. K1STEMPLOM-U. TELEFON i JÓZSEF 4«-06. Felszólítottuk továbbá a polgármester urat arra is, hogy egy hónapon belül intézkedjék mindazoknak a nyugdíjazása iránt is, akik szolgálati idejüket kitöltötték. A mi álláspontunk ugyanis az, hogy a kettős állások megszüntetésével és a nyugdíjazások végrehajtásával igen sok kenyérkereseti lehetőséget lehet teremteni a diplomás ifjúság számára. Maga az a tény, ^ hogy a kérdések rendezését egy hónapi határidőhöz kötöttük, bizonyltja, hogy a Keresztény Községi Párt a kitűzött oél érdekében a legerélyesebb lépéseket teszi meg. Mi nemcsak hangoztatjuk, hanem meg is valósítjuk azt az elvet, hogy nem beszédekre, hanem cselekedetekre van szükség. A legkomolyabban akarjuk az ifjúsági problémák mielőbbi megoldását. Azért törekszünk arra, hogy az üres állások számát szaporítsuk. — Ami a közigazgatási gyakornoki állásoknak a megszervezését illeti, ebben a tekintetben is döntő elhatározásokra kerül sor. Úgy tudom, hogy a polgármester ur meg sem várja a státusrendezési és racionalizálási munkálatoknak a befejezését, külön előterjesztéssel fordul a közgyűléshez és annak elfogadása után rögtön intézkedik a pályázat kiírása iránt. Erre december végéig feltétlenül sor kerül. Gondoskodás történik a közigazgatási gyakornokok fizetésének az előteremtéséről is. Az uj költségvetésben nem szerepel még ugyan semmiféle tétel ezen a cimen, de ennek oka az, hogy nem lehetett felvenni semmiféle összeget, mert hiszen a megszervezés iránt még intézkedés nem történt. A költségvetés tárgyalása során pártunk megfelelő indítványt fog előterjeszteni, amely módot ad majd a polgármesternek arra, hogy a jövő év folyamán a felmerülő költségeket utalványozhassa. A 150 közigazgatási gyakornok fizetése nem fog jelentősebb összeget igényelni, mert hiszen, ha százpengős havi fizetést veszünk alapul, száznyolcvanezer pengővel százötven közigazgatási gyakornoknak egész évi fizetését biztosíthatjuk. Bednárz apátplébános nyilatkozata teljes részletességgel megvilágítja mindazokat a problémákat, amelyek az elhelyezkedésre váró diplomás ifjúságot érdeklik, A nyilatkozatból kiderül, hogy a Keresztény Községi Párt vezetői a legnagyobb eréllyel szorgalmazzák e problémák megoldását. Furcsa játék st szociálpolitikai ügyosztályban Irta: HÜLLER Aft TAL országgyűlési képviselő, törvényhatósági tanácstag1 A kisiparosság figyelme a telet megelőző utolsó hetekben a szociálpolitikai ügyosztály felé fordul. Onnan vár munkaalkalmakat: elsősorban a városszéli telepítés gyors megvalósítását. Az erre vonatkozó polgármesteri előterjesztés keresztülment a törvényhatósági tanácson és a közgyűlésen is: most már csak az a fontos, hogy a belügyminiszter a főváros határozatát a lehető leggyorsabban végre jóváhagyja, hogy ily módon mennél előbb megindulhasson a munka és még a komoly decemberi fagyok bekövetkezte előtt elkészüljenek a városszéli telepítés ikerházai. Ezt a fontos momentumot, a jóváhagyás mennél előbb való kieszközlését különleges figyelmébe ajánlom az uj főpolgármesternek. A kisipar hálásan fogja tudomásul venni, ha Budapest u j főpolgármestere megteszi a szükséges lépéseket aziránt, hogy a városszéli telepítésre vonatkozó közgyűlési határozat kapcsolatosan a MABI-féle egymillió pengős kölcsönnel, mennél gyorsabban menjen keresztül a belügyminisztérium retortáin. Bizalom helyett bizonyos fokú csalódottsággal néz a szociálpolitikai ügyosztály felé a kisemberek azon része, amely élelmiszerkereskedelemmel foglalkozik. A nyár közepén a szociálpolitikai ügyosztály az inségakció részére beszerzendő élelmiszerszállítást illetően versenytárgyalást hirdetett. 135.000 kiló borsóra, 160.000 kiló lencsére, 110.000 kiló rizsre, 275.000 kiló savanyukáposztára, 60.000 kiló paradicsomra, 20.000 mázsa burgonyára, 600.000 mázsa hagymára, negyedmillió kiló zsírra, hetenként 60.000 darab kalácsra hirdetett verseny- tárgyalást az inségakciók vezetősége. A napisajtó annakidején diadalmi jelentéssel közölte, hogy ime vége az Élelmiszerüzem monopóliumának, itt a nyilvános versenytárgyalás, részt vehet mindenki rajta, aki akar! A versenytárgyalási határidő lejárt, a pályázatok beérkeztek, azokat felbontották. Mi lett az eredmény? Azok is kiestek a szállításból, akik eddig szállítói voltak az inségakciónak. Az inségakció versenytárgyalása arra volt jó, hogy különféle kartelek letör jék azokat a versenytársaikat, akik eddig mint kartele n kívül állók, a legolcsóbbak lévén, a Közszállitási Sza bályzat alapján szállíthattak. így pl. van egy paradicsom-kon- zerves, aki az elmúlt esztendőkben olcsóbb árakat produkálván, mint a kartel, szállított az akciónak. Mi történt ez idén? A kartel, látván, hogy a versenytárgyaláson a kartelen kívüli cég a legolcsóbb, elment az Élelmiszerüzemhez és felajánlotta azt a dum p i n g árat, amelyen ő az Élelmiszerüzemnek hajlandó paradicsomot szállítani. Az Élelmiszerüzem azután megkapta az inségakció egész paradicsom- szállítását versenytárgyaláson kívül (bár részt sem vett a versenytárgyalá son), a kartelen kívüli cég pedig vakarhatja a fejét. De nemcsak a kartelen kívüli paradicsom-kereskedőt büntették meg. Kartel- szerü összebeszélés volt a versenytárgyaláson a káposztánál, amelyet most az Élelmiszerüzem szállít az inségakció céljaira. Általában: Élelmiszerüzem itt, Élelmiszerüzem ott, Élelmiszerüzem mindenütt! Úgy látszik, az egész versenytárgyalás arra volt jó, hogy kitapogassák az adózó polgárok által alapított és fenntartott vállalatok árait, hogy azután az adózó polgárok pénzéből alapított és pénzéből fenntartott Élelmiszerüzem részére juttassák verseny- tárgyalás nélkül az összes szállításokat. A szociálpolitikai ügyosztálynak és az Élelmiszerüzemnek ez az eljárása a legélesebb kritikát liivja ki maga ellen, komolytalanná teszi a versenytárgyalási eljárást, komédiává süllyeszti az üzemek ellen indított vizsgálatokat és akciókat. Olvasom Szőke Gyula barátomnak az Uj Budapestben megjelent nyilatkozatát az üzemi bizottság jelentését illetően és kérdem: lehet-e célja az Élclmiszerüzemnek, Füstöl a kályhája? Használjon ETERNIT' kéménytoldatot! Nem rozsdásodik, tartós, könyü és olcsó! Épületének szellőztetése az ETERNlT-csővel könnyen és gazdaságosan oldható meg. Kérjen árajánlatot ETERNIT MŰVEK Budapest, VI., Andrássy-ut 33 hogy versenytárgyalás megtartása után reá bízzák az inségakció összes élelmi- szerszükségletének szállítását, amikor a versenytárgyaláson részt sem vett? Tovább megyek még egy kérdéssel. Célja lehet-e a főváros üzemi politikájának, hogy hatósági üzem számára versenytárgyalás kiírása nélkül biztosítsák a kórházak és klinikák élelmiszerszükségletének ellátását? Az üzemi kérdést illetően véleményemet számtalan Ízben nyilvánítottam, közgyűlési teremben és a sajtó hasábjain egyaránt. Az üzemek célja nem lehet egyéb, mint az ár nivellál á s, továbbá azon szükségleti cikkek beszerzése, illetőleg előállítása, amelyeket a magánipar nem tud előállítani. Az efajta furcsa játékokat azonban, amint azt a szociálpolitikai ügyosztály legutóbb cselekedni merte, a legnagyobb határozottsággal visszautasítom, azzal a megjegyzéssel, hogy a szociálpolitikai ügyosztály eljárása a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy az üzemi kérdés megoldására és az üzemi bizottság jelentésének törvényhatósági bizottsági tárgyalására kedvező atmoszférát teremtsen! házak tervezése, financirozása oki. építészmérnök és kőművesmester tagjaink által a legtökéletesebb sikerrel jár. KiAGVDR Ernő IPAROSOK SZÖUETKEZETE Budapest, IV., Párisi-u. 1. Telefonszám: 88 3-97. Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X., Korponai-u. 11. Telefon : Kőbánya 74 - 84. vállalkozók, fuvarozók Építési alapból kikerülő föld a Margitszigeten inguen lerakható. Tégla-, kő- és fa- törmeléket nem fogadunk el. ftitiinő ut. Felvilágosítást és engedélyt a Parkkertészet irodája ad a Szent-Margitszigeten. Telefon: 20-6-20