Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-05-07 / 18. szám

1932 május 7. «PJHDMfflST 8 A deficites Autóbusz-vonalak megszünte­tését követeli az üzem igazgatóságának elnöke Hochenburger Antal nyilatkozata az Antóbuszüzem deficitjének okairól és a veszteséges üzletmenet megszüntetésének lehetőségeiről — Az Uj Budapest tudósitójától — Az Autóbuszüzem múlt évi zár­számadása kapcsán részletesen fog­lalkoztunk két héttel ezelőtt megje­lent számunkban az üzem múlt esz­tendei eredménykinmtatásával. Kö­zöltük, hogy a most lefolyt üzleti év vesztesége 1,518.106 pengő 18 fillér és kimutattuk azt, hogy a deficit főokának azt a körülményt tartjuk, hogy az üzem adósságokból jött létre és a mai gazdasági helyzetben száz autóbusz bevételéből nem lehet az üzemi kiadásokat, ezenfelül pe­dig az adósságok amortizációját is fedezni. Cikkünkben hibáztattuk az üzemigazgatóságot is amely a ta­karékossági bizottság erélyes fellé­pésének bekövetkeztéig a maga ha­táskörében nem tudta elintézni a deficites vonalak beszüntetését és arra is rámutattunk, hogy az Autó­buszüzem üzleti gesztiójában, szer­vezetében és vezetésében vélemé­nyünk szerint organikus hibák van­nak. Cikkünk várospolitikai körökben élénk feltűnést keltett és voltak, akik abba bizonyos mellékszempon­tokat és személyi momentumokat szerettek volna belekeverni. Az efajta inszinuációk ellen a leghatá­rozottabban tiltakozunk: bennünket mint minden ügyben, az Autóbusz- üzem ügyében is kizárólag a közér­dek szempontjai vezetnek. Kizáró­lag a közérdek szempontjai szerint vettük bonckés alá az üzem elmúlt évi zárószámadását, az abban fog­lalt hivatalos adatokból vontuk' le következtetéseinket. Hogy azonban ebben a nagyfontosságu kérdésben az üzemigazgatóság álláspontja is nyilvánosságra jusson az Uj Buda­pest hasábjain, az Autóbuszüzem igazgatósági elnökéhez, Hochenburger Antal nyug. altábornagy-hadbiróhoz in­téztünk kérdéseket. Önagyméltósága az Autóbuszüzem ügyében a követ­kező nyilatkozatot tette az Uj Bu­dapest munkatársának: — Kétségtelen, hogy az Autóbusz- üzem elmúlt évi zárszámadása de­ficites, azonban ezért a deficitért sem az üzemigazgatóság, sem az üzem vezetősége nem felelős. A ma­gam részéről szüségesnek tartom leszögezni, hogy a nyilvánosság ré­széről komoly és mélyreható vizs­gálatát kívánom annak, mi az oka az Autóbuszüzem deficitjének és mi az orvosság, hogy az egyik legfonto­sabb közlekedési vállalatunk zárszá­madásából ez a deficit eltűnjön. Mi­vel felvilágosításaim most. amikor az Autóbuszüzem jövő sorsáról való döntés a küszöbön van, különösen aktuálisak, hangsúlyozni kivánom, hogy az általam javasolt módszer az egyetlen, melynek révén az üze­met a főváros közönsége érdekében a veszteségektől mentesiteni lehet. ALAPITTATOTT 1860. SZITTNER FERENC Budapest, tu., mária Ualéria-utca l. szám. Telefon: Aut. 821—14. Üveg-, porcelán-, tükör- és képkeret gyári raktára. Fővárosi alkalmazottaknak kedvezmény. •JOOOOCXXXXJOOCOO» ^IXJOCaYX)OOOÜCCOOOOOOOtX)COOOOQOOOOl ff ITT fi n útépítő és kövezőmegtei AUllAo BUDAPEST, I li KI Ad 11Im Bécsl'u*121 JA IliikJ Telelőn: ötrei. A gyilkos kamat — Vegyük sorba az üzem deficit­jének okait! A veszteséget jelenté­kenyen felfokozza az üzem azon kö­telezettsége, hogy 12,500.000 pengő beruházási tőke 8.75 százalékos ka­matját és ezenfelül 35 esztendőre kontemplált annuitását is köteles fizetni. Sőt a helyzet az, hogy a fő­város nemcsak a 20,000.000 dolláros kölcsönből az üzem fejlesztésére for­dított rész után terhel bennünket ezzel a kamattal és annuitással, ha­nem azon tőkék után is, amelyeket nem kölcsönpénzből. hanem folyó bevételekből bocsátott rendelkezé­sünkre. Ha figyelembe vesszük, hogy a többi üzemek szinte kivétel nélkül nem kölcsönpénzből, hanem folyó bevételekből teremtődtek, ame­lyeknek beruházási tőke címén való megterhelése a főváros költségveté­sében, illetőleg zárszámadásában szinte minimális: akkor hamarosan rá kell jönnünk arra, hogy az üzem méltatlanul roskad az annuitások és amortizációk terhe alatt. 5—6 évig él egy autóbuszkocsi — Kétségtelenül jelentékenyen nö­veli az üzem deficitjét a kocsik rö­vid élettartama és ezzel kapcsolato­san a tartalékolások természetszerű magassága. Egy autóbuszkoosi élet­tartama maximálisan 5-6 esztendő, a javítások szükségessége és mérve esztendőről-esztendőre növekszik, megfelelő tartalékokat kell tehát biztositanunk, hogy ki ne fusson alólunk a föld. A deficit fontos okául jelölhetem meg a beszerzési árak folytonos növekedését is. így pl. a motalkó árai a kincstári illeték emelkedése folytán szemben a múlt év decemberi árral napi 200 pengő­vel növelte meg a kiadási oldalt. Jelentős tétel az üzem gumiszük­séglete is, ahol iparpártolás címén a drágább és a külföldinél gyen­gébb minőségű hazai gumiabroncs beszerzésére vagyunk kötelezve. — Rá kell térnem az üzem vonal- vezetési politikájának ismerteté­sére.A Beszkárt féltékeny üzletpo­litikája következtében perifériális rossz vonalakra szorult az Autó­buszüzem, úgyhogy még most is csak három vonal keresi meg a maga önköltségi árát, a legtöbb vo­nal deficites, a protekciós vonala­kon alig egy-két ember utazik, je­lentékenyen növelve az üzem defi­citjét. A deficites vonalak megszün­tetése érdekében számos előterjesz­téssel fordultunk a polgármester úrhoz, az üzem érdekei azonban sok vonatkozásban összeütköztek a kö­zönség azon érdekeivel, amelyek ter­mészetszerűleg az Autóbuszüzem fejlesztését és a vonalak kiterjesz­tését kivánták, tekintet nélkül a veszteséges üzletvitelre. Egyetlen tollvonással... Fontosnak tartom annak leszö- gezeset is, hogy nemcsak a Besz- kart, hanem a kereskedelemügyi minisztérium közüli közlekedési po­litikája ellentétes az Autóbuszüzem érdekeivel. Egész Európában az a közlekedés-politikai tendencia, hogy a belvárosokból kiszorulnak a villa­mosok és a perifériákon közleked­nek: hogy csak a legnagyobb váro­sokat említsem, ez a helyzet Bécs- ben, Berlinben és Parisban is. Ezzel szemben amikor a Belváros sziik ut­cáiról a villamos kitelepítéséről volt szó és erre vonatkozóan a Beszkárt érdekeivel ellentétesen a polgármesteri rendelet is elő volt készítve, a kereskedelemügyi minisz­ter volt az, aki egyetlen tollvonás­sal megsemmisítette a legszebb re­ményeket, nemcsak a Baross-utcai villamos vonal megszüntetésének mondva vétót, hanem azt is meg­akadályozva. hogy az ósdi belvárosi utcákból kiszoruljon a villamosköz­lekedés. Lehet segíteni! — Nézzük azonban, melyek lenné­nek a módok és eszközök, hogy a kö­zönség közlekedési érdekeinek sé­relme nélkül jövedelmező és virágzó vállalkozás legyen az Autóbusz- üzemből. Az első és legfontosabb teendő: minden deficites autóbusz- vonal azonnal való beszüntetése és a Beszkárt érdekeire való tekintet nélkül olyan vonalakra való beállí­tása, ahol a vonalak nagyobb jöve- demezősége várható. Szükségesnek tartanám, hogy legalább addig az időpontig, amig az üzem talpraáll, mentesítsék az üzemet a kölcsönök és a folyó bevételekből befektetett városi tőkék kamat- és annuitás- fizetésének kötelezettsége alól. A kormánytól a legsürgősebben kérni kell a motalkó kincstári illetékének a közüzemekre vonatkozóan való le­szállítását és a gumiabroncs beho­zatali tilalmának módositását. Az egyesítés módja ,— Az Autóbuszüzem jövő fejlesz­tése szempontjából a legfontosabb teendőnek tartom, hogy az Autó­buszüzem oly módon egyesiltessék a Beszkárt-tal, hogy az egyesitett vállalatban a sineken való közleke­dés szupremáciája ne legyen végze­tes hatással a sin nélkül való közle­kedésre. Ennek első feltétele az, hogy a Beszkárt részvénytársasági formája megszüntessék és az a pol­gármester alá közvetlenül rendelt üzem legyen, mint amilyen ma az Autóbuszüzem, második feltétele pedig az, hogy a létesítendő nagy közös közlekedési vállalatban az Autóbuszüzem ne alárendelt, hanem mellérendelt üzeme legyen a Besz- kártnak. Aminthogy, hogy általában SCHMIDT TESTVEREK HvomdalesléliBYár Rt Telefon: Act. ÖÜ2-SÖ. Táviratcím : Farbewchmh# RAkoepaloto. — M. Kir. Pottatakarékpénzftó oaekkszámla «ám: **52850. — Folyóarámi« u Angol Magyar Bank központjánál Gyárt: Kő-, könyvnyomdái-, valamint ottnetfeatőkeket. Mint különlegességeket készít: Speciális gyártmányú olaj-mélynyomó festéket, anilin guminyomó és bádognyomó festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-u. 41 GUNDEL ■ao——nmnsatg—gs——a—« Bár mágis meri csak a közterhek és üzemköltségek nem csökkentek, sőt növekedtek, lényegesen leszállítja árait, tekintettel viszonyokra, általános gazdasági azt akarja, hogy régi kedves ven­dégeinek tömege ezidén is derűs és gondtalan órákat töltsön helyiségeiben az árak csökkennek — a minőség nem Szem Belien Szálló Éttermei, ParH-íerrasza. Polgári uendágiöje. Debreceni Kiss Béla, a délutáni és esti táncnál Erdélyi Patat Leó jazzé. ÁliaíHerii uendógiájóben katonazene. a létesítendő fővárosi nagy közleke­dési vállalat tagozódását olyképpen képzelem el, hogy annak három része lenne: 1. a Beszart, 2. az Autó­buszüzem, 3. a HÉV -komplexum. Hochenburger nyug. altábornagy- hadbiró fenti értékes nyilatkozata lényegesen hozzájárult az autóbusz­üzemi probléma tisztázásához. A magunk részéről a nyilatkozat köz­readása kapcsán azon álláspontunk­nak adunk kifejezést, hogy az Au­tóbuszüzem problémáját akár a Beszkárttal kapcsolatosan, akár anélkül a legsürgősebben meg kell oldani, mert a súlyos gazdasági helyzetben a fővárosnak nincs napi 4000 pengője az autóbusz-közlekedés deficitjének fedezésére. f€ti€2Z€ fel Öli IS 0 velencei ló szépségeit! Budapesttől 1 órányira, a Velencei- tónál masBar-voieacSn. GirdoniifMen egészséges fekvésű, magaslati és partrgen ti villatelkek □-ölenként P 4-től, 24 havi lefizetésre. Nyári ás téli spor­tok. Jó ivóvíz. Villany világítás. Fürdőjog. BDracsHa-PeKesű Telesen Budapesttől 28 km-re, vasútvonal, két oldatán, balatoni műül< mellett, talaj- vizmemtas házhelyek □-ölenként P 1.20-tól, havi 10.— P részletfizetéssel. Jő ivóvíz. Kitűnő termőföld, gyümölcstermelésre kiváló. INGYEN AUTÓBUSZ indul a városi irodától (I., Horthy MiMós-köríér 3/b, I., C. Tel.: 69-4-33) minden va­sárnap d. e. %9, d. u. 3 óraikor, min­den csütörtökön és szombaton 8 órakor. Kérjen prospektust. MUNKÁCSY GYULA m. kir. szab. takaréktuzhely, kályjia, kéménytoldó cs lakatosárugyár Budapest, VIJ., Rózsa-utca 39. Telefon: J. 31-2-80 J. 35-9-16. Az összes állami és városi intézmények szerződéses szállítója 1 ..................... AL APÍTÁSI EV 15*10 BUDAPESTI BÉLYEGTŐZSDE Budapest, IV. Kossuth Lajos-u. 7 TELEFON: 890—03. Legújabb nagy árjegyzékünk 20 fill, levélbélyeg ellenében, mely DALK0 6ÄEÖR képesített ácsmester, építési vállalkozó Budapest, VL, Vörösmarty-ntca 75 PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ 96 filléres újdonságok! VI., Andrássy-ut 39. 96 filléres újdonságok!

Next

/
Thumbnails
Contents