Uj Budapest, 1932 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1932-04-23 / 16. szám

1932 április 23, ÍZT JRTTDÄPFST 3 Az építőipar tavaszi lendülete Petrovácz Gyula a perifériák kiépüléséről, a harminc­éves adómentesség kiterjesztéséről, az OTI és a MABI házvásárlásáról és az építőipar többi aktuális problé­májáról — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Községi Párt leg­aktuálisabb és legfontosabb felada­tai közé számítja azoknak a munka­alkalmaknak a megteremtését, ame­lyekre egyaránt várnak a fizikai és a szellemi foglalkozásúak. Az Uj Budapest legutóbbi számában meg­írtuk, hogy a Keresztény Községi Párt vezetősége erélyes harcot in­dított a diplomás ifjúság elhelyez­kedési lehetőségeinek biztosítása ér­dekében, ezúttal arról az akcióról számolunk be, amelyet a Keresz­tény Községi Párt vezetői a fővá­rosi vállalkozók, építőiparosok és általában az építkezéseknél foglal­koztatást találó munkások kenyér- kereseti lehetőségeinek szaporítása iránt indítottak meg. Petrovácz Gyulához, a Keresztény Községi Párt legkitűnőbb közgazdasági és építkezések szakértőjéhez fordul­tunk felvilágosításért, akinél min­denekelőtt aziránt érdeklődtünk, hogy a tavaszi időjárás bekövetke­zése nyomán milyen mértékben in­dultak meg a főváros területén az építkezések és a közeli jövőben mi­lyen eredményekre lehet számítani ezen a téren. Petrovácz Gyula a következőket mondotta az Uj Bu­dapest munkatársának: — Minden tavasszal lendületet vesz az építkezési tevékenység. Az idén tartani lehetett attól, hogy eb­ben a szokásos fellendülésben fenn­akadások lesznek — tekintettel a nyomasztó pénzviszonyokra, öröm­mel lehet megállapítanom, hogy — ha nem is következett be valami nagyarányú fellendülés, — a hely­zet különösebb aggodalomi*a nem ad okot. haragudott, mindig ha r a- gudott. Beszédet nem igen mon­dott, néha közbeszólt, egy-egy köz­gyűlési szereplése tehát még egy borbélypercig is alig tartott. A közbeszólások azonban mindig borotvaélesek voltak, amin Kivovics barátai nem is csudálkoz- tak... Azért még sem volt szép Éber An­taltól Kivovics Károlynak gúnyos formában való emlegetése, mert anno dacuma l, mikor Éber ma­gasröptű, de a pénzügyminiszteri szék előtt hirtelen megtört közéleti pályájára elindult. ugyanazon pártban m élt ó zt at ott ke­gy esk ed ni helyet f o glaln i, amelynek az elveihez hű Kivovics még mindig változatlanul tagja. Éber azóta majd minden közgyűlési pártban volt, kilépett, belépett, ahogy rapszódikus természete kí­vánta, Kivovics ellenben — min­dig következetes maradt! * PAULHEIM FERENC, a közis­mert és népszerű Franci bácsi hó­napokig tartó betegeskedés után szerdán jelent meg először a közgyű­lésen. Barátai és tisztelői melegen gratuláltak szerencsés felépüléséhez. * — ÉN NEM A NÉPSZERŰSÉ­GÉRT HARCOLOK — állapította meg felszólalásában Éber Antal. — Hanem a rebachért! — vágták vissza kórusban a szocialistáik. * NAGY FERENC törvényhatósági tanácstag, a Kemény Legények nép­szerű kapitánya kedden reggel hosz- szább tartózkodásra Olaszországba utazott. Nagy Ferencnek annyira sú­lyos gégekatarusa van, hogy már egyáltalában beszélni sem tudott. Remélhető, hogy a sós tengeri le­vegő rövidesen visszaadja egész­ségét. Egyes perifériális területeken gombamódra nőnek a házak. Ezek legnagyobbrészben egy- kétlakásos családi házacskák, de emelkednek három-négyeme­letes bérházak is, ezek is úgy­szólván kizárólag perifériális helyeken. Feltűnő, hogy a most épülő több- emeletes bérházakban legnagyobb­részt egy-kétszobás lakások lesznek, aminek az a magyarázata, hogy az építtetők számolnak a leromlott gaz­dasági viszonyokkal. Általános je­lenség a főváros minden egyes ke­rületében, hogy a lakók nagyobb lakásokból kisebb lakásokba költöz­nek át. A Sashegyen, a Pasarét irá­nyában, a Kissvábhegy oldalán, Angyalföldön, Zuglóban, Kőbányán — mindenütt láthatók építkezések. Sajnálattal kell azonban hangsú­lyoznom azt a mindenfelé egyaránt megállapítható tényt, hogy nem is­mert vállalkozók nevei olvashatók a készülő építkezéseken, hanem min­denfelé ismeretlen nevekkel talál­kozunk. Ezek a jelenségek alátá­masztani látszanak azokat a híresz­teléseket, amelyek szerint az épí­tési vállalkozók úgynevezett stró­manok, ami azt jelenti,, hogy az építtető építőmesterek mellőzésével dolgoztat. Üdvös eljárás volna, ha a kerületi elöljáróságok ellenőriznék ezeket az építkezéseket — már csak közegészségügyi és életbiztonsági szempontból is, nehogy a beköltözés után katasztrófák történhessenek. Különösen a külső perifériákon for­dulnak elő ilyen esetek. Itt az épít­kezés messze ősik az ellenőrző ha­tóság szemétől. Feltűnő ezeken a helyeken az építkezés gyors tem­pója iS, ami szintén könnyén meg­bosszulhatja magát. Nem akarok senki ellen vádat kovácsolni, de fe­lelősségem tudatában mégis szük­ségesnek tartom felhívni ezekre a jelenségekre az illetékes hatóságok íig'yelmét. Máris meg lehet állapí­tani, hogy május elseje előtt rengeteg kér­vény fut be az elöljáróságokhoz lakhatási engedély kibocsátása iránt. Olyan munkatorlódás lesz, amire az utóbbi esztendőkben még nem igen volt példa és már csak ezért is ta­nácsos volna, ha az elöljáróságok a most folyó épitkezéseknél fokozott óvatossággal teljesítenék ellenőr­zési kötelességeiket. —■ A Keresztény Községi Párt ve­zetősége — folytatta Petrovácz Gyula — mindent elkövet, hogy az építkezési tevékenység fellendülését megkönnyítse. Teljes erőnkből tá­mogatjuk az építőipari érdekeltsé­geknek összes akcióit, amelyeknek az a céljuk, hogy különösebb pénz­áldozat nélkül könnyítéseket érje­nek el az építtetni szándékozók ré­szére. Az akció egyik része azt cé­lozza, hogy Budapesten ne csak uj házakra vonatkozzék a harmincéves adómentesség, hanem az emeletrá­építésekre és toldalékokra is. Kérik továbbá az érdekeltségek, hogy ez az adómentesség ne csak a főútvo­nalakra, hanem általában minden fővárosi építkezésre egyaránt érvé­nyes legyen. Teljes mértékben he­lyeslem ezt a mozgalmat, mert hi­szen ma a perifériákon folyik a leg­több építkezés. Elég e tekintetben Zuglóra és a budai városrészekre hivatkozni. Szeretnénk továbbá azt is elérni, hogy a harmincéves adómentesség ne csak a községi pótadókra, ha­nem a házadópótlókra is kiter­jesztessék. A támogatásra leginkább rászoruló középipart legközvetlenebbül az a kívánság érinti, hogy a kormány enyhítse a tatarozá­sokra. átalakításokra és moder­nizálásokra vonatkozó törvé­nyes rendelkezéseket. Az adómentesség ugyanis az ilyen átalakítási és modernizálási mun­kálatokra csak abban az esetben vo­natkozik, ha a felhasználásra kerülő tőke eléri az 1931. évi adóalap har­minc százalékát. A mai pénzviszo­nyok között indokolt ennek a szá­zalékos kulcsnak lényeges leszállí­tása. Meg kell említeni ebből a szempontból azt a gyakori jelensé­get, hogy a háztulajdonosok a mai súlyos gazdasági viszonyok között csak úgy tudnak üzlethelyiségeikbe bérlőt és lakásaikba lakót kapni, ha a nagylakásokat két vagy több ki­sebb lakássá, a nagy üzlethelyisége­ket két vagy több irodahelyiségekké vagy kisebb bolttá alakítják át. Rengeteg ilyen átalakítási munkálat van folyamatban városszerte. Min­den indokoltsága megvan tehát an­nak az akciónak, amely azt célozza, hogy az ilyen esetekre is vonatkoz­tassák a pénzügyi hatóságok az adómentességi rendelkezéseket. A háztulajdonosnak ma nincsen annyi tőkéje, hogy a házadóalap harminc százalékát újabb építkezésekbe fek­tethesse. Ezen a helyzeten tehát az említett módon feltétlenül segíteni kell, de fellendítené az építési tévé­Kávé, tea I FRATELLI DEISIHGER IV., Ferenciek tere 1. Királyi Bérpalota ] SCHMIDT TESTVEREK HvomdafestéfciiYár Hl. Telefon: Ant. 952-85. Táviratcím : Farbenachmldt Rákospalota. — M. Klr. Postatakarékpénztárt csekkszámla szám: **52850. — Folyószámla aa Angol Magyar Bank ktapontjáaál Gyárt: Kő-, könyvnyomdái-, valamint oflaetfeatékeket. Mint különlege sségeket készit: Speciális gyártmánya olaj-mélynyomó Testéket, anilin guminyomé és bádognyomó festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-u. 41 FAREDŐNYT, 4CÉLREDŐN YT, . vevőink által közismert elsőrendű és csinos kivitelben nagy ÁRENC» KÖMÉNNYEL szállítunk ECKMAYER ISTVÁN, lakatosáru- és redőnygyára BUDAPEST, VI., VÖRÖSMARTY-UTCA 47. SZÁM Andrássy-ut közelében) Telefoni Automata 220—54. Kérjen azélretcs árajánlatot Alapítási ér 189> Qßchuiz GYÁRKÉMÉNYEK, KAZÁNBEFALA­ZÁSOK, IPARI KÉM E NOÉK ,T ÉG LA- ÉS MÉSZÉGETŐ KEMENCÉK BUDAPEST VII.ARÉNA-ÚT 80. TEL. JÓZSEF 329-0**. kenységet egy olyan kormányintéz­kedés is, amely szerint az átruhá­zási illetéknél is kedvezmény ad­ható, ha az uj tulajdonos az építke­zőtől záros határidőn belül vásá­rolta meg az uj házat. Sokan van­nak ugyanis a fővárosban olyan tő­kések, akik nem szeretnek építkezni, hanem inkább most készült házak vásárlására törekszenek. Ezeket nem lehet azzal büntetni, hogy ingatlan- átruházási illetéket fizessenek és pedig a törvényben előirt teljes ősz- szegben. Az ilyen tőkepénzeseket éppen az ingatlanátruházási illeték eltörlésével, vagy lényeges leszállí­tásával kell animálni most épült uj házak vásárlására. — A Keresztény Községi Párt ezeket az akciókat a maga részéről erőteljesen támogatja, mert itt spe­ciális fővárosi érdekekről van szó. Meg kell egyébként itt említenem, hogy a magam részéről nem helyeslem a Társadalom­biztosító Intézetnek azt az el­gondolását, amely szerint az OTI és a MABI öregségi díjtar­talék alapjaiból kész házakat akarnak vásárolni. Sokkal helyesebb volna, ha a tör­vény által engedélyezett maximális összeg erejéig építési célokra köl­csönöket adna a Társadalombizto­sító Intézet, mert igy éppen azt az ipart és éppen azokat a munkáso­kat támogatná, akiktől a járuléko­kat szedi. Sokkal fontosabb feladat az építőmestereket, az építési vál­lalkozókat és a munkásokat munka- alkalmakhoz juttatni, mint a bajba­jutott háztulajdonosokat vásárlások révén talpraállítani. Ez eléggé nem helyeselhető rekompenzálás volna, amit annál inkább végre lehetne hajtani, mert hiszen semmiféle irányban sem volna ennek akadálya. Petrovácz Gyula nyilatkozata ki­merítően ismerteti a fővárosi építő­ipari helyzetet. Nag’y örömmel kon­statáljuk ebből a nyilatkozatból, hogy a súlyos gazdasági viszonyok ellenére is szaporán folyik a fővá­ros területén az építkezés. Amennyi­ben a Keresztény Községi Párt ak­ciói, amelyek az építőipar terheinek megkönnyítését célozzák, eredmény­re vezetnek, úgy az építési tevé­kenység további nagyobbarányu fellendülése várható. Kraszner József Cementárugyár Rt. mozaik- és cementlapjai elismerten a legjobbak. Csak Kraszner-féle lapokat használjon! Gyártunk még: belo-csöveket, kutgyürüt, beton­oszlopokat és mindennemű betonárut. Vállalunk elsőrangú kivitelben : fal- és padló­burkolati munkákat. Budapest, X., Kerepesi-ut 73. Telefon: 35-2-72 nir.En ott* OROONACYAR Budapest, X., Síigllgetl-n. 2© (KÁkosIalva). Telefon : J. 393—45 Uj «qtonikat, vilim int homlokzatai pót; szállítását és orgoeÁ)«vld^ok*t mérsékelt árban szakszerű c* művészi kivitelben elvállalónk. »«uemomppessopi sanoz uegpeo j Liska Jenő M. DőpőszmtímöX, kompressor-ttórDeadú Orczy-ut 22. Tel. i I. 335-42 IVANCSICS JANOS VIIL Rákóczf-iffo I Telefon : 43-0-09. Órák, ékszerek, dísztárgyak a legolcsóbb napi árban. Aranyért, ezüstért, zálog­céduláért óriási árakat fizetek. Óra-, ékszerjavi- tások, átalakítások jótállással eszközöltetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents