Uj Budapest, 1931 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1931-07-04 / 26. szám
kád. 1931 Julius 4. TU BUBÁI Jíz elöljárók memoranduméin kérik a polgármestertől a és a helyi közigazgatás fejlesztését 3fif ejtik az uj elöljáróságok létesítése kapcsán, hogy csak a közigazgatási decentralizáció az, amely az elöljáróságok helyi hatósági jogkörrel való széleskörű felruházásával kapcsolatosan kielégíti a közönséget — Az Uj Budapest tudósitójától — Az uj fővárosi törvénynek egyik legfontosabb intézkedése a négy uj közigazgatási kerület létesítése, amelyre vonatkozóan a polgármester. intézkedésére az 1932-es költség- vetésbe a szükséges fedezeteket fel fogják venni. A városgazdasági ügyosztály költségvetése a négy uj előljárósági épület létesítésére, berendezésére és általában az elöljáróságok dologi kiadásaira kétmillió pengőt kiván felvenni, hasonlóképpen az elnöki ügyosztály költségvetése megfelelő fedezetet fog teremteni az uj elöljáróságok adminisztrációjára. A legnagyobb mértékben aktuális tehát a kerületi elöljáróknak az a memoranduma, amelyet legutóbb az uj elöljáróságok kapcsán a polgármesterhez intéztek. Hangsúlyozzák a kerületi elöljárók, hogy az uj elöljáróságok felállításával kapcsolatosan kifejezésre kell jutni a kerületi elöljáróságok számára hatósági jelleget biztositó 1893 : XXXIII. tc.-nek olyképpen, hogy a kerületi elöljáróság mint közigazgatási szerv számára hatósági jelleget biztositó jogkört és hatáskört a jövőben a kerületi elöljáróknak saját személyükben kell ayakorolniok. Ezzel kapcsolatban szabályozni kell a központi igazgatás és a kerületi elöljáróságok egymásközti viszonyát is olyképpen, hogy a központi igazgatás a helyi és tárgyi jelentőséggel biró közigazgatási ügyek intézése alól minél inkább mentesülve, egyetemes érvényű közigazgatási működést fejtsen ki mint irányitó szerv. A kerületi elöljáróság pedig — mint az elöljárók értekezlete az uj elöljáróságok felállításává! kapcsolatosan elvi szempontból igen helyesen fejti ki — helyi hatósági minőségében a mainál függetlenebb és egyre bővülő hatáskörben intézné el a konkrét közigazgatási eseteket, érvényesítve ezáltal az irányítás szellemét és megvalósítva a polgársággal való szoros életkontaktus révén a törvény intencióit. , Az elöljárók memoranduma ezután pontosan statisztikai adatok alapján végigmegy a létesítendő uj kerületi elöljáróságok adatain, mindenütt meghatározva, hogy hány uj tisztviselő lenne szükséges ahhoz, hogy az uj elöljáróságok hiánytalanul láthassák el működésüket. Az elöljárók szerint az uj elöljáróságok szolgálata., csakis a jelenlegi kerületi elöljáróságokhoz beosztott tisztviselő, illetve hivatalnoki létszám felemelésével lesz ellátható. A személyzeti létszám megállapításánál csak annyi állás létesítését javasolják a kerületi elöljárók, ahányra a szolgálat érdekében az uj kerületi elöljáróságoknak szükségük lesz. Fontosnak tartják természetszerűen négy uj kerületi elöljárói állás megszervezését négy, a fogalmazási szakbeli tisztviselőkből kijelölt helyettesi állás megszervezését. A közegészségügyi szolgálatot az eddigi kerületi előljáró-r sági létszámmal elláthatónak tartják az elöljárók, ellenben a mérnöki, a közélelmezési, a számvevőségi, az adóhivatali, a pénztári és a segédhivatali szolgálatnál az eddigi létszámhoz képest jelentékenyen szaporítani kívánják az elöljárók a hivatalnokok létszámát. Hangsúlyozza az elöljárók értekezlete, hogy a törvény intenciójából is kitünően a főváros közigazgatásában mindinkább uralkodóvá lesz a decentralizáció elve. Csak ez a decentralizáció az, amely javítja az adminisztrációt, annál is inkább, mert a háború utáni leromlott viszonyok között is sokasodó munkásság, amely a lakosság szaporodásával és növekvő iparával áll összefüggésben, központilag mind kevésbé lesz adminisztrálható. A helyi hatósági jogkör fejlesztését jelölik meg az elöljárók, mint a legszükségesebb intézkedést a fővárosi közigazgatás javítására és gyorsítására. Az elöljárók memoranduma már megérkezett a polgármesterhez, aki azt kiadta az illetékes ügyosztályoknak, hogy a költségvetés elkészi1 tése kapcsán arra észrevételeiket és megjegyzéseiket megtegyék. Bizonyos, hogy a legutóbbi tiz esztendőben nagyot és helyes irányban fejlődött az előljárósági köz- igazgatás és az uj elöljáróságok felállítása alkalom arra, hogy a köz- igazgatás decentralizációjának és az elöljáróságok általános fejlesztésének problémája napirendre kéül jön. CALDERONI ES TÁRSA láfszerészeh Budapest, V., Vörösmarty-tér 1. Telelőn: Aul. 811-48. S zemüvegek, orrcsiptetők, lor- gnettek, színházi- és versenylátcsövek a legjobb kivitelben. rénuhépészetl cihkeh. Hépes arjegpzÉKeH hluanatra díjmentesen! LEDNICZKY ÉS TÁRSA épület- ésmiilakalosoU, redőny és napellenző gyára BUDAPEST, IX., RÁDAY-UTCA 31. Telefons Aut. 852-59- Készitményei: Acéllemez-, fa- és vászonredönyők. Napellenző- ernyők minden kivitetben. Elsötétítő berendezések, kézi és motorhajtásra. Színházi vaslüggönyök. Vasszerkezelek, épület- és mQlakatosság BUKOVA LAJOS ÉPÜLETÜVEGES ÉS KÉPKERETEZO Budapest, IX., Lónyay-utca 48. TELEFON: AUT. 870-26 mm mm DűKOaro Uszító, fal- *s padiútAd rost* jMbeafOváioei «• állami uállttó-kaitellea MvOi 1 BUDá^n^K^Mmy-n. 1 WIHARTFERENC építész és építőmester BUDAPEST. VU.. COLUMBUS-U. 5/b. Telefon i József 350—97. Schütter Károly oki. mérnök, vasút-, ut-, beton-épitési vállalkozó, kövezőmester Budapest, ni., Kecsftemeti-u. 13. m. em. 1. Telefon: 844-12 ■"=."™g.imiHBiiressori Liska Jenő oki. gépészmérnök, Rompressor-Döroeadű Orczy-ut 22. Tel. t J. 335-42 NAGY IMRE LÁSZLÓ Alapítási év: 1884 EZELŐTT LOHR IRMA Í ó z • e ( főherceg ur • cs. és klr. fensége udvari szállítója JL SZÉP KOSZORÚK T szolid Ariik FŐ-UTCA L TELEFON : AUT. 537-87 OVEGFESTÉSZETI ÉS ÜVEGMOZAIK Palka József Maggarorszfig ezDZtkoszorus uoegtestömesten BUDAPEST, Vili., BAROSS-UTCA 59 Telefon: J. 302-28 Alanittatott 1804 Jíz idők jele? Szent István DutorcsarnoK VII., István-út 19. szám alatt megkezdte olcsó butorárusttását cseKem navi mzietre Telefon: J. 4X5—07. Alapítva 1838-ban Legolcsóbban vehet pokrócot, uru^pu11 n riredt hátizsákot, szobatornakészle- nflUdLIilLlJ nLBElfi Baross Szövetségi tag tét és horgászati cikkeket Budapest, VII., Károly-körut 15 ) Szállít hivatalok részére iratkötőhevedert, por- és padlótörlőruhát KORAWYIfsle IZABVAGYOMÖRZÖRACJO/RIDONY. EX/LIMGEMI FAREDÖMY. ACÉL-REDÖMY.VÁ/ZOMRIDOHY. IÖTÉTITÖ-JZERKEZIT. / fémportálboitwigh-tolóráci. FALI i>$ZABADOMÁLLÓ* MAPELLEMZÖ »ZAB. ---- , „ „E LEKTRA'VILLAHO» HAJTÓMŰVEL» ÁRBAN áiMINÖJÉGBEN I UTÓLÉRHETETLEN1 Etemromos aram es rehiam A modern kereskedelmi élet a mai fejlettségében nem nélkülözheti a reklámot és a reklám legolcsóbb, egyben legszebb eszköze ma a fény. A fényhatásokban megnyilvánuló lenyűgöző erőnek reklámcélokra való felhasználását a technika rohamos fejlődésével állandóan lépést tartó reklámművészet korán felismerte és ma már a legmegkülönbözőbb reklámötletek valósuljanak meg a fénynek művészi felhasználásával. A pesti ember, aki nappal közömbösen megy el a Halászbástya mellett, este megcsodálja a rávetődő fény hatása alatt a sötét háttérből plasztikusan kidomborodó gyönyörű csipkézetét. A kirakatvilágitás és reklámvilágitás, bár kisebb méretben, de ugyanilyen hatásban emeli ki a kirakatai áru szépségeit, vagy bivja fel valamely árura a járókelők figyelmét, v Szín, ötlet, művészet, hatás, sőt ügyes fényjáték-kombinációval élet is vihető a reklámba és igy a fény, tág teret nyújtva a reklám terén minden lehetőségnek, valósitja meg az igazi reklámművészetet. A kirakatoknak az üzleti záróra után való kivilágítása nemcsak barátságossá és élénkké teszi az utcát, hanem megállásra és a szép kirakatoknak alapos megszemlélésére készíteti az este sétáló közönséget, amely nappal nem fordíthat kellő időt a kirakatok megtekintésére. Budapest Székesfőváros Elektromos Művei a kirakat- és reklámvilágitási áramfogyasztás részére igen előnyös tarifát vezetett be és e célra külön árammérőt szerel fel, amelynek segélyével az esti üzleti záróra után használt áramot igen alacsony egységárral szolgáltatja. Egy-egy kirakat óránkénti megvilágítása ilyenkor 10—15 fillérbe kerül. A kirakat-tarifa nyújtotta kedvezményeket már igen sokan veszik igénybe, de helyesen cselekszik az a kereskedő, aki már most — a téli idény beállta előtt — gondoskodik a kirakat- és reklámvilágitási berendezésének ezen a módon való áramellátásáról. Budapest Székesfőváros Elektromos Művei (V., Váci-ut 74) az érdeklődőknek készséggel és díjtalanul nyújt fel- világositsát. (Telefon: 904—00.) zohgorAk DEHMAL-.ii Till., RÜKÓCZI-DT 1». legnagyobb raktára uj és keveset használt zongora, pianino és har- rroniumokban. OlCSÓ KölCSÖnzés, hangolás, javítás. Telelőn: lózsel 421-04. KVILA GYULA BÁDOGOS-, V1Z-, GÁZ- ÉS FŰTÉS- BERENDEZÉSEK VÁLLAL, ATA BUDAPEST, II., TÖRÖK-UTCA 8. Telefon s Ant. SIB-55. Portaiak?. csehkst. 50.167. Közúti gőz- és motorhengerlést vállai W0LFF ERNŐ •adapest-Keleniöld, Kelenlöldl-utl. sz. 8KrgSnyclni > W0LFFEKE. Tel. i Lágymányos l*-*2