Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-14 / 24. szám
1930 junius 14 njsnnAMEsr 7 A hattyúdal Megjelent tehát a háborgó közgyűlési vizeken a legszebb demokrata hattyú, Gál Jenő és elzengte az ő speciális dalát, amely úgy külsőségeiben, mint lényegét illetően a legszebb hattyúdalok közé tartozott. Szomorúan és dicstelenül végződött ez a rendkívüli közgyűlés egy gics volt, groteszk torzó, nem méltó sem a főváros törvényhatósági bizottságához, sem a közgyűlési ellenzékhez. A nagy készülődés, a jelszavak hangoztatása, az obstrukcióval való fenyegetőzés, a kicsinél is kisebb egeret szült: egy zavaros, naiv határozati javaslatot, amelyet egyetlen fricskával utasított vissza a közgyűlés jobboldala. A petárda ez alkalommal visszafelé sült el, az uj fővárosi törvény végrehajtási utasítása tárgyában összehívott rendkívüli közgyűlés nem lett népünnepély, sem alkalom a tömegek szenvedélyének felkorbácsolására, szánalmas és tehetségtelen félóra volt, sok puffogó előzménnyel, semmi következménnyel. Ez a felszólalás a maga elárvultsá- gában nem érdekelte, nem is érdekelhette a jobboldalt, azok az erőltetett tapsok és mondvacsinált ünneplés, amelyben hattyúdala elzen- gése alkalmával a demokrata vezér részesült, azt mutatják, hogy ennek a gyakorlati alap nélkül való politizálásnak, pozitívumok nélkül való handabandázásnak végleg befellegzett. Az a felszólalás. amely ezen a rendkívüli közgyűlésen elhangzott, az a közgyűlés, amelyen ez a felszólalás elhangozhatott, a maga ni- vótlanságával méltóan tesz pontot a demokrata ellenzék utóbbi időben való működése mögé. A gyakorlati problémák őket nem érdeklik, csak azokat a témákat kedvelik, amelyből politikai tőkéket kovácsolhatnak. Még tiz esztendeig akarnak élni abból a közigazgatási bírósági határozatból, amelyet az ő panaszukra, de a többségi pártok hozzájárulásával hozott a legfelsőbb köz- igazgatási it élőszék. A tömegeket azonban ezek a banalitásokká dermedt frázisok már nem érdeklik, nem is érintik. A hattyú okosabban tette volna, ha az obiigát dal el- zengése nélkül repül át ama szebbik hazába... Rupp László — méltóságos ur! A kormányzó Rupp László nyugalmazott kerületi elöljárót a közszolgálat terén szerzett érdemei elismeréséül a kormányfőtanácsosi cimmel tüntette ki. Ilyképpen méltóság-ős ur lett tehát Rupp László, akinek nyugdíjazása alkalmából a törvényhatósági bizottság minden oldalán megnyilvánult ünneplését most betetőzte a legmagasabb helyről származó kitüntetés. Örömmel gratulálunk a kitüntetéshez a nyug- dijbamenetele után is változatlanul népszerű, kiváló főtisztviselőnek! I Hortobágyi juhtúró | Mindenütt kapható t Termeli: ORSZ. MAGY. ITEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT KELE MIHÁLY épület asztalosmunkák, bútorok és iskola berendezések gyára Budapest, Örömvölgy-u- 38-40 Telefon: József 312—98. Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet VIII., Józsel-körnt 49. _ Telelőn: József 439 — 91 Polg. tűzoltói, valamint mindennemű egyen- és diszruha szállítás Péter és Pál napján ünnepli tízéves jubileumát a Keresztény Községi Párt A keddi pártértekezlet megállapodott a pártot illető törvényhatósági tanácsi és üzemigazgatósági tagságok betöltésére vonatkozóan — Szerte a fővárosban megindult a szervezkedés a községi választásokra — Az Uj Budapest tudósítójától — A Keresztény Községi Párt megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából junius 29-én, vasárnap délelőtt 3411 órakor a Pesti Vigadóban ünnepi diszgyülést tart. A disz- gyülésen felszólal Wolff Károly dr., a párt elnöke, toyábbá Csilléry András dr. Az ünnepélyes jubiláris közgyűlésen résztvesz a párt valamennyi tagja és a keresztény közélet sok kiválósága is. A Keresztény Községi Párt kedden este Wolff Károly dr. elnökletével értekezletet tartott, amelyen elsősorban a párt álláspontját vitatták meg a szerdai rendkivüli közgyűlést illetően. Élénk érdeklődés kisérte a part jelölését is az uj törvény által szervezett törvényhatósági tanácsi és üzemigazgatósági tagi állásokra. Az erre vonatkozó jelöléseket a keddi pártértekezlet a legteljesebb harmóniában végezte el, bizonyságául annak, hogy a magasabb szempontok a párt kebelén belül győzedelmeskedni tudnak az egyéni ambíciókon, Teljes határozottsággal jelentette ki a pártértekezleten Wolff Károly dr., hogy az átmeneti idő alatt a törvényhatósági tanács tagjai semmiesetre sem kapnak fizetést, az üzemigazgatósági tagok pedig csak jelenléti dijakat kapnak. Rámutatott Wolff Károly arra is, hogy a törvényhatósági tanácsi minőség súlyos kötelezettségeket ró azokra, akik azt elvállalják. A törvényhatósági tanács tagjai hetenként kétszer, esetleg háromszor is ott ülnek a városházán és ha valaki a tagok közül háromszor nem jelenik meg igazolás nélkül, azt hivatalból törlik és behívják helyette a soron- következő póttagot. Abból az alkalomból, hogy a magyar törvényhozás az uj fővárosi törvényt megalkotta, az Erzsébetvárosi Keresztény Kaszinó Thö- köly-ut 56. szám alatti nyári helyiségében a Keresztény Községi Párt vezéreinek a tiszteletére junius hó 14-én, szombat este 8 órakor társasvacsorát rendez. Ugyanekkor bemutatják a most már teljesen kész, uj nyári helyiségeket is. A vacsorán a keresztény politikai és társadalmi élet számos kitűnősége is megjelenik és ott fel fog szólalni. Hogy mennyire összeforrott a Keresztény Községi Párt az egyes kerületek keresztény polgárságával, a legélénkebben mutatja az az ünnepség, amelyet két előkelő keresztény közéleti férfiú: M üli er Antal szövetkezeti igazgató, fővárosi bizottsági tag és H av er land Antal gyáros tiszteletére rendezett névnapjuk alkalmából a keresztény Józsefváros. A Kálvária-téren levő keresztény kaszinó helyiségeit csütörtökön este 8 órára zsúfolásig megtöltötte a kerület előkelő keresztény polgársága, élén W i g h János kerületi elöljáróval, a kaszinó elnökével. Ott láttuk Buday Dezső, Czettler Jenő és P etr o- v ácz Gyula országgyűlési képviselőket, Blieszner Ágoston józsefvárosi plébánost, Ilovszky János, D or o s Gábor dr., Repold Károly, Piazza Győző, Miklós Ferenc dr. törvényhatósági bizottsági tagokat, Katona János igqz- gató főmérnököt, Baján Ferenc dr. ügyvédet. A főváros tanácsa részéről Liber Endre, P ur ébl Győző dr. és S zendy Károly tanácsnokok jelentek meg, ott voltak továbbá Salamon Géza dr. és Szvoboda Endre dr. tanácsjegyzők. Az első felköszöntőt W i g h János kerületi elöljáró mondotta, üdvözölvén a megjelent díszes vendégko- szorut. A kerületi szervezetek részéről Baján Ferenc dr. ügyvéd, K a- t on a János mérnök és S ehall er Sándorné, a női szervezetek elnöke, szólalt fel. A római katholikus egyházközség nevében V ar g y as Tivadar dr, beszélt. P etr ov ácz Gyula országgyűlési képviselő, Czettler Jenő dr., a képviselőház alelnöke szólaltak fel azután, majd a kerületi keresztény iparosok nevében Pekovits János üdvözölte az ünnepeiteket. A szomszéd kerületek keresztény szervezeteinek üdvözleteit Piazza Győző, Miklós Ferenc és R ep old Károly bizottsági tagok tolmácsolták. Buday Dezső országgyűlési képviselő mondott még beszédet, majd az ünnepeltek: Müller Antal és Ha ver- l and Antal köszönték meg meghatott szavakkal a lelkes ovációkat. csak egv nuzas. mar lunius na 21-en! I sa.niagy.hir.Aáli.sorsíaieH Összesen 17.000 nyeremény, melyen mind készpénzben fizettetnek ki Főnyeremény: pengő Ezen sorsiegyeHHei nemcsak Szerencsednek az esélyei! szolgaija, hanem jótékonyságot is gyakorol! Nyeremények: 20 COO P, 15.000 P, 10.000 P több 5000 P, 2500 P, 2000 P. 1000 P stb . stb. Egy egész sorsjegy csak 3 pengő Kapható minden bank- és sorsjátéküzletben, dohánvtözsdében stb. VITÉZ MIHÁLY FERENC szobafestő- és mázolómester X., HARMAT-UTCA 2. SZ. Telefon-hivó : Kőbánya 4-02 Elvállal minden szakmabeli munkát Szilikótút az olcsó modernizált makadóm ú' STRASSIL S i 1 i p h a 11 felületi kezelés teljes portalanításra VEGYITERMÉKEK RT. - JEST KORNÉL mérnök BUDAPEST, VII., KERTÉSZ-UTCA 29. SZ. nagy Ferenc autúuülamossági üzeme Budapest, um.. Gólya-U. 22. Urbancsek J. János pala-, cserép- és Eternitiedőmester Automobil öninditómotoiok, dinamók, fényszórók, irányjejzók és akkumulátor-telepek készítését és szakszerű pontos javításét vállalom, olcsó árak mellett. VII., Thököly-ut 117 Telefon- József 428 25 OZALID, fény- és alumínium-másolatok Költségvetérek, műszaki tervek, térképek rajzó- M ANGI IT7 PCRFNP Budapest, VIII.,József-u. 12 lását es sok8zorositásáttöbb színben is vállalja WlnliULl I £- rC.nC.liU Telefon : József 431—47 Alkalmi vásár részlet áruház bebutoroz és felruház Budapest, W., Fóthi-ut 18. Az elnöki ügyosztály nyári menetrendje Az elnöki ügyosztály megfeszített erővel dolgozik, hogy az uj törvény következtében a főváros adminisztrációjában előálló változások mennél inkább zökkenő nélkül menjenek végbe. Gallina Frigyes dr. tanácsnok, az ügyosztály vezetője csak augusztusban fog legfeljebb két hétre szabadságra mehetni, annyira elfoglalják őt és az ügyosztály egész tisztikarát a fontosabbnál fontosabb szervezési kérdések. Az üresedésben levő közélelmezési, adóhivatali, végrehajtói, mérnöki és kezelőtiszti állásokra a tanács hétfőn, e hó 16-án tartandó rendkivüli ülésében fogja a választásokat megejteni: ezek lesznek az utolsó választások, amelyet a tekintetes tanács hajt végre, mert az átmeneti idő elmúltával az uj törvény a kinevezési hatáskörben utalja a tisztviselői állások betöltésének legnagyobb részét. Az átalakulással kapcsolatos kérdések közül egyike a legfontosabbaknak a szabályrendeletek átdolgozásának problémája, amit az uj törvény határozottan előír. A polgármester intézkedésére Gárdonyi Albert dr. főlevéltáros már hetekkel ezelőtt összeírta az összes fővárosi szabályrendeleteket. Kiderült az összeírás során, hogy a fővárosnak összesen kétszázharmincnyolc érvényben levő szabályrendelete van, amelyek közül azonban a legtöbb már elavultnak mondható, úgy, hogy mindössze száz olyan szabályrendelet van, amely ma is érvényben levő intézkedéseket tartalmaz. Az összes szabályrendeleteket az elnöki ügyosztály átdolgozza, módosítja és újra kiadja az uj törvény értelmében, azokat a szabályrendeleteket, amelyek már nem aktuálisak, régi formájukban irattárba helyezik. Az uj szabályrendeleteket a jogszabályok gyűjteményében hivatalosan is kiadja a főváros. Készül az elnöki ügyosztályban a törvényhatósági tanács ügyrendje is, amelyet a most megalakuló testület első ülésében le fog tárgyalni. A törvény a főváros adminisztrációjába belekapcsolja az ügyosztályok mellé szervezendő szakbizottságok elnökeit. Az elnököknek, akik a törvényhatósági tanács tagjai közül fognak kikerülni, a főváros életében egyéb szerepük nem lesz, mint a szakbizottságok üléseinek összehívása, azok tárgysorozatának megállapítása, az üléseken való elnöklés. A szakbizottságok elnökeinek a városházán hivatalos helyiségük nem lesz. NAGY ISTVÁN Beton-, terazzo-, padló- és falbuckoló-mester Budapest, VII., Nefelejls-u. 53 Telefon: 330—77 már heti 4—5 pengőtől részlettizetésre leköt* hetők. — Gyönyörű iielyen, villamos megálló mellett, 20 percnyi távolságra a fővárostól. Családi ház és villa építésre alkalmas, amit a telek kifizetése esetén elő is mozdíthatunk. Tervrajzokat és egyéb felvilágosítást a Tabáni Építő és Kereskedelmi r.-t. L. Hegyalja-ut 5 Alap;tva 1011 Fővárosi alkalmazottak és nyugdíjasok felvétetnek mellékfoglalkozásra. SANTHA JŐSZEF töiv. bejegyzett iparművész, lakberendező és kárpitosmes'er IV., FERENC JÓZSEF-RAKPART 6—7