Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-16 / 46. szám
UJ MUBAJOSSF 1929 november 16. <•> vezetésből folyó erkölcsi, jogi és anyagi felelősségük. A Tanácsnak ezt az összhangos működését az úgynevezett intézőtanáccsál helyettesiteni gyakorlatilag nem helyes és nem célirányos. A Tanács ugyanis intézkedik és végrehajt. Az intézőbizottság azonban a tervezet szerint ezenfelül — átvévén a törvényhatósági bizottság hatáskörének tetemes részét is — részben határozó fórummá is lesz. Az intéző Tanács tehát, amely állani fog a polgármesterből, alpolgármesterekből és választott vagy kinevezett törvényhatósági bizottsági tagokból, a régi törvényhatósági bizottság helyett határoz az egyes eléje terjesztett ügyekben, de azonkívül a régi tanács helyett intézkedik a hatáskörébe utalt egyes esetekben. Kézenfekvő, hogy a pártpolitikai szempontokból összeállított törvényhatósági bizottságnak az intéző tanácsba beválasztott vagy kinevezett tagjai nem fognak azzal a tárgyilagossággal rendelkezhetni az egyes ügyek tekintetében, mivel ők az ügyeket csak esetenként fogják az eléjük adott referátumok alapján megismerni és nem élnek benne úgy a köz- igazgatásban, mint él az a tanácsnok- főtisztviselő, akinek ez az életfeladata. Arról is beszélek, hogy a pártpolitikai elfogultság hány esetben lehet elhatározó befolyással az egyes intézkedésekben és főleg hány alkalommal foghat az ötletszerűség dönteni a külső párt- határozatok alapján. De az intéző tanács felállításával a főváros lakosságát újabb teher is fogja sújtani. Mert ha azt akarjuk, hogy az intéző tanács tagjai komolyan eleget is tegyenek a vállalt kötelezettségüknek, úgy olyan embereket kell oda beválasztani, akik szinte egész munkásságukat a főváros javára gyümölcsöztetik. Ha pedig ezek a beválasztottak mind nem lesznek gazdag, vagyonilag teljesen független emberek, mindezeknek olyan javadalmat kell biztosítani, ami lehetővé teszi nekik, hogy csak ezzel a vállalt feladattal foglalkozzanak. Mi az eredLOPOS GYULA JÁTSZÓTEREK BERENDEZÉSE. ISKOLA PADOK ISKOLAI BÚTOROK. ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK ÉS TORNASZEREK GYÁRA BUDAPEST, III.. Bécsl-ut 85.' Tel: 0. 625-05. Áljegyzéket és köllségvelést felszólításra küldök. Szöllössy Péter ácsmester és építési vállalkozó Elvállal minden a szakmába vágó munkát. VII., Róna-utca 6 Telelőn : JAzsel 396-05 meny? A régi tanács helyett választunk uj, nem szakértő, pártpolitikából kinőtt intéző tanácsot, melynek a mandátuma időleges, — holott éppen ezt kifogásoltuk a régi tanácstagoknál is, hogy csak hat évre választatnak — összezavarjuk a hatásköröket, illetve az irányitó, határozó és végrehajtó munkát és marad minden a régiben azzal súlyosbítva, hogy a tanács politikai kézbe került és mentesült az egyéni és kollégiális felelősség súlyos erkölcsi bilincseitől. Az uj tervezettel szemben is tehát fenntar- tandónak vélem azt a javaslatom, hogy a tanácsi rendszer a régi fővárosi törvény alapján életfogytiglan választott tanácstagokkal fenntartandó, mint a fővárosi törvényhatósági közigazgatásnak végrehajtási szerve. A régi fővárosi törvény egyike a legjobb törvényeinknek. Annak az alapelvei szinte a legjobban megtervezett intézményt állították fel. Kétségtelen, hogy vannak bizonyos hiányai, amelyek pótlásra szorulnak. A tisztviselők életfogytiglani választása és a fegyelmi eljárás, amely már a vármegyei törvényben a fővárosra is kiterjesztetett, feltétlenül sürgős és nélkülözhetetlen uji- tás volt. Az uj közigazgatási kerületek megalkotása, valamint a közigazgatási eljárás módosítása, a felebbezési fórumok leszállítása nagy segítségére volna a főváros közigazgatásának. A törvény- hatósági bizottság hatáskörének oly mértékben való szűkitése, hogy a kisebb ügyek fölött való határozat vétessék ki a törvényhatóság közgyűlésének a kezéből, egyrészt gyorsítani, másrészt köny- nyiteni tudná a törvényhatóság munkáját és ezen kisebb ügyek fölött való döntés céljából életre hivandó kisgyülés egyesítve a közigazgatási bizottságban, képes volna irányítani a törvényhatóság egész életműködését. A törvényhatóság közgyűlésének a helyesen megalkotandó ügyrendje biztosítaná a törvényhatóság közgyűlésének nyugodt, méltó, csendes és gyors működését, amely esetben a nagyobb ügyek intézésére a mai létszámú törvényhatósági bizottság egész nyugodtan fenntartható lehet éppen úgy, mint a vármegyei és városi törvényhatóságokban fenntartatott. Hogy azután a törvényhatósági bizottság tagjai hogyan nyerjék a mandátumukat, ez képezheti vita tárgyát. Amint feltétlenül helyesnek tartom az általános titkos és a nőkre is kiterjedő választójog alapján a törvényhatósági bizottsági tagoknak a választását, ezidő szerint a törvényhatósági tagok többségére és amint helyes, hogy a vezető tisztviselő, valamint bizonyos virilizmus alapján kisebbszámu tagok a törvényhatóságban helyet kapjanak, éppen úgy nem helyeslem az érdekképviseletek túlságos kiterjesztését, mert ez a mi viszonyaink között a közérdektől nagyon könnyen az egyes foglalkozási ágak és intézmények érdekkörének a képviseletére vezethet. Természetesen a törvényhatóság autonómiájából sem a polgármesteri hatáskör kiszélesítésével, sem pedig a minisztérium gyámkodásával nem lehet és nem szabad az ügyeket elvonni. így a gazdasági ügyek intézése is a tanács kezében maradnak, tehát a főváros üzemeit a részvénytársasági forma mellőzésével a tanácsnak kell irányítani és pedig az egyes üzemeknek megfelelő ügyrend és egy általános törvényhatósági szabályrendelet megalkotásával és természetesen a szak- bizottságok javaslatai figyelembevétele és ellenőrzése mellett. Ezt kívánom én az uj fővárosi törvénytől. Mi állandóan jelszavak után megyünk. Hiszem, hogy a ma uralkodó jelszavakkal szemben az országgyűlés a törvénykészitő bölcsekkel szemben is meg fogja érteni a felszólalásomat és talál benne meg- szivlelnivalót. Nem az a fontos, hogy a meglévő törvényt gyorsan az Íróasztal mellett elképzelt elmélet a 1 a p j á n módosítsuk, hanem ha már hozzányúlunk, alkossunk jobbat, gyakorlatibbat és pedig nem a tervezők saját képére, hanem a főváros szükségletére, fejlődésére és boldoguld száraz porral oltó TÍITM « a tüzoliókészfllékek JL H-r fi ÍÜLi királva. 99 mert nem vízzel,haem száraz porral olt. tehát semmiféle vízkárt vagy egyéb kárt nem okoz. Télen be nem fagy. nyáron ki nem szárad. El lehet vele oltani minden anyag tiizét, nem robban és a legtartósabb, mert nem rozsdásodik el. Kezei és a tehető legegyszerűbb Magyar gyártmány! Ismertetővel és árajánlattal szolgál: LIGETI ÉS BÍRÓ, Budapest, V., Vigszinház-n. 5. TELEFON : AUTOMATA 277—99. KOVÁCS GÁBOR ÉPÜLET ÉS BÚTORASZTALOS BUDAPEST, IX.. SOROKSÁRI-UT 41-43. TELEFON: JÓZSEF 320 - 83. KISS J. JENÓ építési vállalkozó. AEROLITH-, CEMENTÁRU- ÉS TERRACIT GYÁR Központi iroda : III., Zsigmond-utcn 70. Gyártelep: V., Újpesti-rakpart. Parafakőgyár R.-T. ezelőtt KLEINER ÉS BOKMAYER városi irodák: Budapest, Főherceg Sándor-tér 4 Telefon: József 301-14 ós József 801-16 Qyár: Bpest, X., Noszlopi-u. 2. Tel.: J. 390-44 GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőzkészfllé- kek, csővezetékek, lifitőhelyiségek szigetelésére. „Kabe;‘ jelű kovaföld építési 6» szigetelési lemezeket. Száraz gipsztáblafalak, rabit*- falak, mennyezetek, stucco-munkák stb. szállítása és készítése. Bőr kabáto k, autó-bőrfejvédők, bőrnadrágok, sportmellények, stb. — Gyártja: ACZÉL BŐRRUHÁZATI IPAR VII., Károly-körut 13, I. era. Fansz tagoknak előnyös fizetési feltételek. WIHARTFERENC építész és építőmester BUDAPEST. VH., COLUMBUS-U. 5*. Telelem: Jómef 350-97. Horváth Sándor £2££ES!!2L Budapest, Rökk Szilárd-utca 39. UJ cserépkályhák, kandallók, taka- vM réktüzhelyek, fayence falburkolat és vaskályhák állandóan raktáron HLATKY JÓZSEFÉI Budapest, VIII., József • körűi 77. sz. Telefon: J. 395—78. Magasépítés, ut-, vasút-, hid- és vasbetonépitési vállalat. — Saját fuvar-, állvány és anyagtelepe : I., Fehérvári ut 42. Telefon J. 425-91 FIÓKIRODÁK: Kecskemét, telelőn 199. Gödöllő. Br. Festetlcli-ut S WEIN GRUBER IGNÁC Székesfővárosi Pavillon Kávéháza VL, Városliget FELD OLY fest - tisztit - legszebbem ÍWszlvMM nity tóratóüí. — Mi: MHUy-d a asm — Mimii: Jűzsd 394—416 Egy vasárnap Kenésén — Az Uj Budapest tudósitójától •— Szitáló novembereleji eső, borongás szombatdélutáni hangulat, készülődés a csendes vasárnapra. A Fehérvári-uti vámnál az elegáns és szimpatikus megjelenésű Kovácsházi főjegyző a Budapest Sport Egyesület egyik motorosát a másik után indítja el a csatakos fehérvári országúira, a lelkes BSE versenyzők hamar eltűnnek az őszi ködben, hogy helyet adjanak az autósok táborának. Az autókon Budapest előkelő keresztény társaságának urai foglalnak helyet, élükön Nagy Ferenccel, aki a Kemény Legények társaságában egyesült úri közönséget Balatonkenesére, a Fővárosi Üdülőtelepre meghívta egy kis week-end-i szórakozásra. A törvényhatósági bizottság Nagy Ferencen kívül Ortvay Rezső dr., lipótvárosi plébánossal és Török Zoltán dr., erzsébetvárosi segédlelkész- szel van képviselve. Ott van Si- korszky Titusz pénzügyi főtanácsos, a Kemény Legények társaságának alapitó tagja, Kirchknopf Ferenc dr., a tőzsde jogügyi titkára, a Kerékpáros Szövetség európai hirü elnöke, akit mint nyugdíjas tiszti ügyészt erős kapcsolatok fűznek a városhoz, Déghy Ödön dr., a Kir. Magyar Atlétikai Club vezértitkára, Puskás Sándor dr., az ismert dalköltő, Kirschner Béla, az Autótaxi R. T. igazgatója, Kazinczy Gábor fővárosi műszaki tanácsos, az ismert úrvezető, Rózsavölgyi István dr., fővárosi tanácsjegyző, bájos feleségével, Szinte László műszaki tanácsos, Pertik Béla tanácsjegyző, Kállay Albert fogalmazó és sokan mások. Fehérváron rövid pihenő, de már alkonyatba borul a délután, mire megérkezik a társaság Balatonkenesére, a Fővárosi Üdülőtelepre. A kitűnő Kuszenda Béla Kovácsházy főjegyző útbaigazítása mellett pár perc alatt szobáikba igazítja a vendégsereget. Rövid tisztálkodási művelet, majd uzsonna következik, itt- ott egy kis barátságos alsóspartieval keverve, amelynek során például kiderül, hogy Szinte László műszaki tanácsos ur a magasépítéshez kitünően ért, de a hármas alsóshoz már kevésbé... Kuszenda Béla titokzatos arccal keresi fel a vidáman tereferélő társaságokat: olyan vacsorát tálaltat az ő kedves BSE barátainak, a Kemény Legényekről nem is szólva, hogy mind a tiz ujjúkat megnyalják utána. Azután elárulja a nagy titkot: ma lesz az első disznótoros vacsora Balatonkenesén! Hosszú társasasztalnál már ülnek is a vendégek, jön a jófajta töltöttkáposzta karajjal, azután a hurkák és kolbászok sokasága, a párolgó te- pertős-turós-csuszás tálról nem is beszélvén! Jófajta kadarka kerül az asztalokra, majd megindul a muzsika, nótaszó, ősi magyar szokás szerint. Előbb azonban még az estnek komoly része van hátra, amely hivatalosnak is mondható: Kovácsházy főjegyző, aki azonfelül, hogy az V. ügyosztály közgazdasági részének kiváló vezetője, még a BSE fáradhatatlan társelnöke is, áll fel, komoly és lelkes beszédben üdvözölvén a megjelenteket. Örömét fejezi ki, hogy a BSE barátai ily nagyszámmal jöttek el Balatonkenesére, bizonyítván, hogy lelkesen állanak az egyesület mellett, amely a maga 5000 tagjával az ország sportéletének jelentős tényezője, lehetőség és alkalom arra, hogy a testet-lelket fárasztó, idegölő napi robot után a fővárosi alkalmazottak egymás között saját pályájukon hódoljanak a testedzés örömeinek. Üdvözli a megjelent bizottsági tagokat: elsősorban Nagy Ferencet, aki a maga hihetetlen agilitását, jóindulatú barátságát állította lekötelező szívélyességgel az egyesület szolgálatába. Átnyújtotta Nagy Ferencnek a vacsorán lévő vacsora résztvevőinek tomboló lelkesedése közben a BSE nagy már- ványos plakettjét, továbbá egy selyemmel hímzett kis autózászlót, amelyen a főváros címere pompázik. Kérte Kovácsházy a bizottsági tagokat, hogy továbbra is szerete- tűkben tartsák meg a BSE ügyeit. Utána Nagy Ferenc, úgy is, mint bizottsági tag, úgyis, mint a Kemény Legények vezére emelkedett szólásra, hálásan köszönetét mondva az elhangzott üdvözletért és Ígérve, hogy tőle telhető módon továbbra is küzdeni fog a BSE nagy céljaiért. A BSE és a Kemény Legények céljai közösek, valamennyien fővárosunk és hazánk javát akarjuk. Szeretettel ajánlom fel ez együttműködést — mondotta a lelkes tapsok közepette. Percekig zúgott az éljen és a taps a rövid, de talpraesett beszéd után: az egész hosszú asztal felkelt, hogy poharat koccintson a Kemény Legények pompás vezérével. Ugyanilyen értelemben beszéltek Ortvay Rezső dr. és Török Zoltán dr. bizottsági tagok, majd Kirckhnopf Ferenc dr., Déghy Ödön dr., Festetich Pál gróf és Kirschner Béla igazgató mondottak még beszédet. A „hivatalos részt“ vidám muzsikaszó követte: Némethy Ferenc fővárosi középiskolai tanár, az európai hirü hegedűművész volt az „első szám“, majd Puskás Sándor dr., a hírneves dalköltő és hegedűművész gyönyörködtette szebbnél- szebb nótáival a társaságot. Egyre vidámabb lett a hangulat, a fiatalság táncra perdült, hogy újra a komolyabb múzsának hódoljon. Leit- gib Jánosné, a BSE agilis főtitkárának bájos felesége énekelt néhány műdalt, pompásan kulturált hangon, sok érzéssel és nagy hatással. Másnap, vasárnap délután indult haza Budapestre a társaság, egy felejthetetlenül kedves nap emlékével.