Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-09 / 45. szám
VI. évfolyam 45. szám Budapest, 1929 november 9 XU BUDAPEST A tanács Az uj fővárosi törvény, melynek tervezete az Uj Budapest multheti számában közölt módosításokkal immár véglegesnek tekinthető. egyetlen merész mozdulat tat lesöpri a sakkfigurákat az asztalról és máról-holnapra megszünteti a tekintetes tanácsot. A tanács elnevezésében és hatáskörében teljesen megszűnik, korporativ felelőssége helyébe a polgármester felfokozott hivatali felelőssége és a hivatalvezető fő- tisztviselők szigorított egyéni felelőssége lép, a magisztrátus nemes hagyományú intézménye történelmi emlékké fakul, az intézőbizottság, amely az uj törvényben helyettesíti a tanácsot, már nem hivatalnoki testület, hanem az autonómiának teljes jogú bevonulása a hivatali szobák mélyére, eleddig Magyarországon ismeretlen intézmény, amely külföldi vonatkozásban is csak a bécsi laikus-tanácsnokok intézményéhez hasonlítható. Megkondul tehát a tanács fölött a lélekharang, és a tizenkét mostani tanácsnok maholnap a fényképező 'masina vagy a filmfelvevőgép elé állhat, hogy a jövendő számára megörökítse a magyar főváros utolsó magisztrátusát. Céltalan e pillanatban a fölött vitatkozni, voltak-e és mik voltak a hibái a fővárosi tanács tradicionális intézményének, mik voltak az erényei és mit várhatunk az intézőbizottságtól, amely kiszélesített hatáskörben fogja gyakorolni a mai tanács jogait. Az emberi érzés szólal meg bennünk azonban, amikor a tizenkét tanácsnokról szólunk, arról a tizenkét tanácsnokról, akiknek állását, közjogi méltóságát megszünteti, pályáját elrc- keszti, jövőjét degradálja az uj törvény. Egy köztisztviselői tisztességben megőszült gárda, ki fiatalabban, ki öregebben, de mindannyian abban a tudatban, hogy vállalt kötelezettségeiket mindig híven teljesítették, ivn letűnik a nagy városházi színpadról, hogy helyet adjon az uj játéknak, amely talán nagyobb lendülettel, de a mai tanács szelleméhez nem túlzottan híven fogja bukásra vagy diadalra vinni a frissen-lakko- zott, ujjá-ácsolt városházi szekeret. Hogy á Iá longue jónak fog-e bizonyulni a laikus elemnek a városházi sáncok mögé való beengedése, az óra nem alkalmas a véleménynyilvánításra. Bizonyos azonban, hogy a mai tanácsnokok számára, akik most ég és föld között lebegnek, kell egy átmeneti megoldást találni, amely nem jelenti a capitis deminutio-t, az intéző jogkörű tanácsnoknak referens tisztviselővé való siilyedését. A törvénytervezet széleskörű polgármesteri hatáskörének érintetlen hagyásával legalább átmenetileg, vagy a hatéves mandátum hátralévő két esztendejének figyelembevételével, vagy egyéb módon kell a tanács tagjairól gondoskodni mert ezt a gondoskodást az urak egyénenként és összességükben okvetlenül megérdemlik! Jöhet idő, amikor a közigazgatási újoncokból rekrutálódó intéző-bizottság egynémely intézkedésénél vissza fogjuk sírni a most elparentált régi tanácsot! A pálmákkal díszített előcsarnokban magyarruhás leánykák, a íoyerben fel-alá hullámzó elegáns estélyi ruhás hölgyek és urak társasága, a termekben az asztalok mellett a keresztény Budapest szine- virága, hangos jókedv, tomboló lelkesedés, ünneplő hangulat: ezek a külsőségei annak a nevezetes vasárnapesti névnapi ünnepségnek, amelyet vezérének, Wolff Károly dr.-nab tiszteletére rendezett a Keresztény Községi Párt. Itt van a polgármester vezetésével az egész tanács, a kereszténypárti bizottsági tagok, országgyűlési képviselők valameny- nyien, az üzemek keresztény vellei- tásn vezérei, a Keresztény Női Tábor kiküldöttei. A nagyterein duna- parti oldalán felállított főasztalból sugároznak ki a kerületi asztalok: számszerűit tizenegy, tiz mellett a kerületi keresztény vezető férfiak foglalnak helyett, a tizenegyediket a Keresztény Nemzeti Liga tagjai foglalták le maguknak. A bejáratok közötti nagypáholyt Nagy Ferenc hires asztaltársasága, a Kemény Le— Az Uj Budapest tudósítójától — gények Társasága tartja megszállva. Kilenc órakor érkezett met; Wolff Károly, a tömeg zugó éljenzése közben foglalván el a főhelyei a nagyieremben. A fővárosi altisztek dalárdája a nemzeti Hiszekegyet énekelte el, majd megkezdődött a vacsora. Az első felköszöntőt Csiliéry András dr. tartotta. Azért jöttünk össze — mondotta Csilléry — hogy erői gyiijtsünk a .jövő küzdelmekhez. A nagyszerű gondola), melynek vezére és képviselője Wolff Károly) (hosszantartó taps), az összeomlás után talpra tudta állítani a nemzetet és a jövendőt biztosítani tudta ennek a gondolatnak a jegyében. Ez a hatalmas összejövetel tanúbizonyság amellett, hogy az erő és a gondolat nem gyöngült meg. C<il!éry ezután átnyújtotta az iiniie- peltnek a budapesti keresztény társadalom gyönyörű ajándékát, egy hatalmas ezüst serleget. Ezután Toperczer Akosné a Keresztény Asszonyok Pártszövetsége részéről üdvözölte Wolff Károlyt, vázolva azt a magasztos hivatást, amely a keresztény társadalomban a nőkre vár. A nemzetmentő munkában és a szociális problémák megoldásában a keresztény nő szívesen kiveszi a maga részéi. A polgármester beszéde Általános figyelem közepette Sipőcz Jenő dr. polgármester emelkedett most szólásra és a következő beszédet mondotta: — Utoljára nemrégiben, egv bét előtt hallottam Wolff Károlyt ebben a teremben, a katolikus nagygyűlésen. Az Evangélium elterjedéséről beszélt megragadó ékesszólással, de vázolta azokat a nehézségeket is, amelyek a szent tanok további térhódításának útjában állanak. ö akkor a hellén mondakörből vett egy hasonlatot és felkiáltott: Vájjon lenne-e keresztény Orpheusunk, aki előtt az ellenségek önként meghódolnának. Talán a hely azonossága teszi azt, hogy eszmetársulás folytán nekem ez a kép jut eszembe. Én ma Wolff Károlyt valamiképpen, mint a keresztény nemzeti gondolatnak Orpheusát ünneplem, aki előli az ellenfél is meghódol és leteszi előtte a hódolatnak adóját. Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy Wolff Károlyt mint bajvívó vezért üdvözöljük és ünnepeljük, aki kemény csatában ál! az ellenfeleivel, sebeket kap talán, de sebeket osztogat is, de ma a legutóbbi események hatása alatt, mint békés hóditót ünnepelhetjük őt. aki az ő megragadó ékesszólásával és igazságának erejével nemcsak a saját pártját hódította meg, — ehhez hozzá vagyunk szokva — hanem meghódította a közgyűlés többségét, sőt meghódilotta —- mondhatom — magát az egész közgyűlést is. (Úgy van! Úgy van! Nagy taps.) A rómaiak az ő visszatérő győzles hadvezérüknek diadalmenetet adlak nemcsak akkor, ha az ellenséget legyőzték, hanem akkor is, hogyha az ellenség önként meghódolt előtte. Én, mint Budapest székesfőváros polgármestere (Élénk éljenzés és taps) ma nemcsak a Keresztény Községi Párt vezérét ünneplem Wolff Károlvban, hanem az ő legutóbbi diadala alapján, mint a közgyűlés vezérét is ünneplem. (Hosszantartó élénk éljenzés és nagy laps.) Mindeneseire nagy egyéni diadal volt, amikor az autonómiáért folytatott küzdelemben az összes pártok elfogadták Wolff Károly nnk az autonómia megvédését célzó határozati javaslatát. (Élénk éljenzés és hosszantartó nagy laps.) De én felteszem magamban a kérdést, vájjon diadal volt-e ez a mi eszméinknek szempontjából, a keresztény nemzeti eszme szempontjából is? És én mindjárt megadom a feltett kérdésre a feleletet, hogy igenis, ez a győzelem a keresztény nemzeti gondolat szempontjából, a Szent-Istváni szent eszmék szempontjából is nagvértékü diadal volt. (Úgy van! Éljenzés.) Természetesen ezt csak akkor lehet megérteni, ha az ember ezekel a kérdéseket nem a napi politikának kicsinyes, sokszor felszínes szemszögéből nézi, hanem mélyen, történelmi távlatból vizsgálja az autonómiának rendkívül nagy, fontos kérdését. Én magam, — de ez az én egyszerű szerény véleményem, — a reformkísérletekkel szemben egészen furcsa helyzetben vagyok. Reformokra egy országban akkor van szükség, amikor nagy átalakuláson ment keresztül, amikor a meglevő intézmények már nem illenek bele a megváltozott korszaknak a keretébe. Hát hiszen, ha csak változásról van szó, ha csak mélységes átalakulásról van szó, akkor ment-e át nagyobb átalakuláson és változáson valami, mint Szent István országa? Hiszen ezt az országot teriileíileg szétdarabolták, ezl az országot a mi körülálló ellenségeink már nem is iariják Szent István országának, Szent István országa folytatásának, hanem űzi a felbomlott osztrák-magyar monarchia egy nagy kataklizmából kikerült önálló uj darabjának tekintik. És vájjon egyéb tekintetben, közjogi szempontból is milyen nagy változásokon ment át? Hiszen megváltozott a törvényhozásnak úgyszólván egész össze- iétele, megváltozott a királyi hatalom gyakorlása, megváltozott nagymértékben az országgyűlés is. Ugyebár ebből az következik, hogy a reformokat tovább kell folytatni, a reformoknak az alsóbb alkotmány ágazatok ban is folytatódniok és érvényesülniük kell. De én súlyt helyezek annak kijelentésére, hogy a reformoknak csak addig szabad terjedniük, ameddig az ősi magyar gondolatokban gyökereznek. (Élénk helyeslés.) Felteszem azt a kérdést, vájjon ennek a csonka országnak erkölcsi joga van-e elszakított testvéreink nélkül a maga egész alkotmányát, berendezését, közjogi berendezését, nagy alapeszméit is gyökerükben megváltoztatni? (Hosszantartó nagy taps. Élénk felkiáltások: Nincsen.) De ha már változtatunk rajta és igazán elkerülhetetlen, hogy a korhoz idomítsuk a mi intézményeinket, akkor kétségtelen, hogy csak annyiban szabad hozzányúlni a régi megszentelt intézményhez, amennyi épen szükséges, de óva kell kimenteni a megváltoztatásból mindent, ami a régi Magyarországra emlékeztet, különösen olyan intézményeknél, amely még első nagy, szent királyunknak, Szent István királynak egyenes alkotása. (Úgy van! Úgy van! Nagy laps.) Még a látszatát is kerülni kell annak, hogy mi a Csonka-országot újnak, nem pedig Szent István országa folytatásának tekintjük. Ha nem kicsinyesen, nem felszínesen, ha minden személyi kérdéstől eltekintve fogjuk fel az önkormányzatnak a kérdését, akkor abban, hogy Wolff Károly élére állt az autonómiáért folytatott küzdelemnek, azt látom, hogy ö a Szent Istvánt hagyományokat szolgálta akkor és igenis a keresztény nemzeti eszme szellemében cselekedeti. (Ugv van! Úgy van! Élénk éljenzés és hosszan- turtó nagy taps.) A vármegyéket szokták az alkotmány ősi védőbástyáinak nevezni és tényleg igy is van, rendkívül nagy szolgálatokat lettek az idegen elnyomó hatalommal szemben. De én állítom azt, hogy a keresztény nemzeti gondolatban újjászületett székesfőváros is hatalmas nemzeti missziót teljesít éppen a keresztény nemzeti eszme alapjait elnyomni akaró nemzetietlen eszmékkel és törekvésekkel szemben. (Ugv van! Úgy van! Taps.) Én azt állítom, hogy ez a harc, amely megvivatott és megvivatik, tulajdonképpen egy nagy irredenta küzdelem. Meri hiszen szent javakért folyik ez a küzdelem, amely a nemzetnek ősi javail akarja ebből a csonkaságból sértetlenül kimenteni egy jobb, egv szebb, nagyobb Y#M0SP0UT'~ *? ESc KQZG.P L~- tee,és* *rak: FELELŐS SZERKESZTŐ: B Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sfíí,^'::::■: ••;ÍS glSlS • dobv andor d« # ""‘«saJWSWSSStsgf*“-' Egyes szóm áru 60 fillér 9 f Posiatakarékp. chequeszómla: 30913 A keresztény Budapéstííliadalmas seregszemléje volt Wolff Károly vasárnapesti névünnepe Sipőcz polgármester mint az egész közgyűlés vezérét ünnepelte Wolff Károlyt — Ha kell, magam is bejárom az országot faluról-falura, városról-városra és lángragyujtom a keresztény nemzeti akaratot, mondotta Wolff — Csilléry megállapította, hogy a keresztény társadalom hatalmas összejövetele tanúbizonyság amellett, hogy az erő és a gondolat nem gyöngült meg
