Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-28 / 39. szám
UJ HUBAI Gáz, viz, villany Nyilvánosságra került a három nagy üzem költségvetése és zárszámadása — Alaptalan hirek az üzemek koncentrációjáról — Az Uj Budapest tudósítójától — Versenyiümyaias frrdeMny Budapest székesfőváros tanácsa a köztisztasági hivatal részére szükséges 300.000 kg. nyirfavessző szállítására nyilvános Írásbeli versenytárgyalást fog tartani. A tanács felhívja azokat, akik erre a szállításra vállalkozni akarnak, hogy 1.60 pengő állami és 1.60 pengő fővárosi okmánybélyeggel ellátott, magyar nyelven szerkesztett, pecséttel lezárt és a szabályoknak megfelelő Írásbeli ajánlataikat 1929. évi október hó 15-én délelőtt 11 óráig a székesfővárosi köztisztasági hivatal igazgatóságához (VIII., Kun-utca 8. sz.) nyújtsák he. Az ajánlatokat az ugyanakkor és ugyanott tartandó versenytárgyalás so-, rán fogják felbontani. A versenytárgyaláson az ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik be. Csak szabályszerűen kiállított és a feltételeknek megfelelő ajánlatok vehetők tárgyalás alá, elkésve érkező, vagy a feltételeknek meg nem felelő ajánlatok figyelembe nem vehetők. Bánatpénzül az ajánlati összeg 2%-át kell a székesfőváros központi pénztáránál letenni és a letéti nyugtát az ajánlathoz kell csatolni. A székesfőváros tanácsa fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szállítást megoszthassa, vagy az összes ajánlatokat visszautasíthassa. Az ajánlati és szállítási feltételek és az ajánlati űrlapok a köztisztasági hivatalnál naponkint délelőtt 10 és 12 óra között díjtalanul kaphatók. Budapest, 1929. évi szept. hó 10-én. A székesfőváros tanácsa. HICKER ÉS TÁRSA sodronykerités, drótszövet és ágybetét gyára IV., Ferencz József-rakpart 29. Országot Épitő R.-T. + V., Harmincad-utca 3. Tőke György emelési vállalkozó Budapest, VI., Hungária-körut 79. TELEFON: L1PÓT 975-62. Budapest—Lengyel- országban (A poznáni lengyel országos kiállítás) A két évvel ezelőtt fővárosunkban járt lengyel küldöttség, valamint a pár nappal ezelőtt Budapestre érkézéit lengyel egyetemi tanárok' látogatásának visszaadása azon viszont- látogalás folyamán történik meg, amelyet a Magyar Nemzeti Szövetség rendez a poznáni (poseni) lengyel országos kiállítás alkalmából. Ez a nagy nemzeti kiállítás van hivatva bizonyságot tenni a poraiból feltámadott nagy Lengyelország életképességéről s gazdasági életének tízéves fejlődéséről. Az a magyar nemzet, amely közel ezeréves, soha meg nem zavart barátságos kapcsolatban áll a szomszédos lengyel néppel, hisz már Geyza fejedelmünk is Adelhaid hercegnővel, Mieszko lengyel fejedelem nővérével kötött házasságot, nem maradhatott el azon nemzetek sorából, amelyek Keleteurópa ezen uj hatalmasságát ünnepélyes évfordulója alkalmából köszönteni mennek. Melyikünknek nem él hálás emlékezetében az a sok derék szolgálat, amelyet e baráti nemzet szabadságküzdelmeink alatt II. Rákóczi Ferenctől a 48-as függetlenségi harcunkig tanúsított. A költő Mickievicz, Dembinski fővezér s Bem apó élénk képzeletében élnek Borvendég tanácsnok, a világítási ügyosztály érdemes vezetője a héten hozta nyilvánosságra a három nagy közszolgáltatási üzem: az Elektromos Müvek, a Gázmüvek és a Vízmüvek elmúlt évi zárszámadását és folyó évi költségvetését. Az Elektromos Müvek költségvetése 40,653.000, a Gázmüveké 28,745.000, a Vízmüveké 10,293.000 pengőre rúg. A három tizem közül az Elektromos Müvek és a Gázmüvek részletes tanulmányban ismerteti úgy zárószámadását, mint költség- vetését: a Vízmüvek megelégszik azzal, hogy csupán tabelláris kimutatást terjesszen a szakbizottságok és a közgyűlés elé. A három nagy közüzem költség- vetése kapcsán újra szőnyegre kerülnek azok a nagy problémák, amelyek annyira fontosak az üzemek és a főváros életében. Viz, gáz, villany: a legfontosabb közsziikség- letek, természetes tehát, hogy szolgáltatásuk és áralakulásuk túlmenően a fővárosi pártok érdeklődésén, a nagyközönség széles rétegeinek figyelmét is alkalmas felkelteni. Kétségtelen, hogy mint minden évben, ezidén is éles vita fog a szak- bizottságokban kifejlődni a fölött, leszállitsák-e a gáznak, a.viznek és az elektromosáramnak az árát, bizonyos, hogy az idén is lesznek rendíthetetlen lovagok, akik élet-halál küzdelmet vívnak az árak leszállításáért, noha tudják, hogy azt a mai körülmények között lehetetlen megoldani. Az egész küzdelem azonban csak arra jó, hogy a felszólalók érdemeit öregbítse, mert a zárószámadásokból és költségvetésekből elénk táruló helyzet szerint, ha az üzemeknek a főváros pénztárába való szolgáltatásait rendszeresíteni akarjuk, nem az árak csökkentéséről, hanem inkább emeléséről lehet szó. A Gázmüvek és az Elektromos Müvek jelentéseit szükségtelennek még ma is minden hű magyarnak. A lengyelek viszont nem tudják elfelejteni, hogy 1830-as nagy szabadságharcuknak Osztrolenka véres mezején történt leveretésc után Európában egyedül a magyar országgyűlés, a magyar megyék s közéleti férfiak emelték föl szavukat ez agyonsanyargatott nemzet érdekében. Kossuth és Klapka az 1863-iki lengyel szabadságmozgalmat emigrációjukból fegyveresen igyekeztek támogatni s evégböl 1863 május 18-án érintkezésbe léptek Lubo- mirski herceg, Branicki gróf és Kaminski ezredesből álló párisi lengyel nemzeti bizottmánnyal s több száz magyar harcolt a lengyelek oldalán, így Türr tábornok, Herrmann Ottó, Péchy Gyula 48-as őrnagy és sokan mások. A kiegyezést követő időkben id. Andrássy Gyula külügyminiszter lengyelbarát politikája érlelte meg Gi.skra, Herbst és Hasner osztrák miniszterek ellenzése dacára az 1869. évi junius 4-iki legfelsőbb elhatározást, mely a lengyel nyelvet a galíciai bíróságoknál és hivatalokban használni engedte. S hány tízezer magyar katona vérzett el a nagy világháborúban a végtelen podoliai mezőkön azért, hogy az ősi Lengyelhon vérző testét a muszka medve karmai közül kitéphessék! Ma a lengyel sas szárnya fennen tartjuk részletesebben ismertetni, hiszen azok az elmúlt évi állapotokhoz képest vajmi kevés változtatást tüntetnek fel. A Vízmüvek zárszámadása és költségirányzata azonban az újdonság erejével hat, hiszen a Vízmüvek csak a folyó évben lett önálló üzem. Megtudjuk a Vízmüvek költségvetéseiből. hogy az üzemi kiadások a jövő évben 7,852.428 pengőre fognak rúgni, az igazgatás költségei pedig 991.583 pengőre. A Vízmüvek vezérigazgatójának évi fizetése 20.400 pengő. Renumerációra a jövő évben 175.000 pengőt kíván költeni a Vízmüvek igazgatósága, amely összesen 1.365 munkás! foglalkoztat, szemben a 204 főből álló igazgatási személyzettel. Itt emlékezzünk meg azokról a hírekről, amelyek újból üzemi koncentrációt emlegetnek és a három nagy üzem költségvetésének nyilvánosságra kerülésével kapcsolatosan arról szólnak, hogy Borvendég tanácsnok üzemeit egységes vezetés alá helyezik. Értesülésünk szerint ezek a tervezgetések lehetnek bizonyos oldalakról megnyilvánuló jámbor óhajtások, azonban a tervezge- tésnél tovább nem jutnak. Borvendég tanácsnok néhány héttel ezelőtt éppen az Uj Budapest hasábjain jelentette ki, hogy itt legfeljebb közös inkassóról és az órák közös leolvasásáról lehet szó. Ezen nyilatkozat óta a helyzet egyáltalában nem változott. Ha már most nézzük a mérő leolvasók és vizsgáló ellenőrök számadatait, látjuk, hogy a Vízmüveknél 72 vízmérő leolvasó, kézbesítő és házvizsgáló ellenőr van, valamivel több a Gázmüveknél és az Elektromos Müveknél. Az egész koncentráció tehát, néhány száz pénzbeszedő és óraleolvasó egységes irányítása lenne, vagyis olyan jelent éktelen valami, amiben ebben az ügyben tervezgetéseken tulmenni sem érdemes. lebeg s mi vagyunk az elesettek: trianoni magyarok. Buzdulást, reményt, önbizalmat, kitartást megyünk meríteni Póznámba, Varsóba, Krakóba. A díszes magyar küldöttség, melybe 44 résztvevő jelentkezett a hatóságok, legfőbb hivatalok, társadalmi szervezetek, sajtó és közgazdaság részéről, szeptember 25-én reggel 9 órakor hagyta el a nyugati pályaudvart, hogy a regényes Vág völgyén át Oderbergbe s onnét a lengyel állami vasutak által rendelkezésünkre bocsájtott s hálásra átalakítható külön kocsikon utazásunk legészakibb pontjára: Poznánba, a kiállítás székhelyére jussunk. Dr. Sipőcz polgármester ur intézkedése folytán e bizottságban Budapest székesfőváros tanácsát e sorok írója képviseli, mig a törvényhatósági bizottság Hómann Bálint, dr. sági bizottság Kossalka János dr. által van képviselve. Indulás előtt Jász Géza, a Magyar Nemzeti Szövetség lengyel osztályának elnöke és Lipthay Béla titkár buzgólkodtak a perronon, hogy minden rendben folyjon s mindenki megtalálja helyét. Hamarosan előkerült a kézitáskákból a 42 lapos biblia s vidám tarokkozás közt faltuk a kilométereket, mig ránk nem borult a lengyel föld mélységes estje. vitéz dr. Horváth Béla tanácsjegyző. A főváros Szív- és | legkedveltebb verbetegek gyógyintézete külön osztálya Dr. PAJOR fit szanatórium és vizgyógyintézet 111 3 BUDAPEST, Vili., VAS-U. 7. 9 1929 szeptember 28. TUNGSRAM Halaman János asztalosáru gyár Alapittatott 1890. Telelőn : Auf. 622-25 Hl.. Szöllő-u. 27. sphalt útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalat KORCK E. Iroda: Budapest, VIII., Jizsef-börut 64. sz. Telefon : József 449 —2i. Telep: VI., Agyag-utca 75. szám Telefon : Lipót 962—3^. „CYKLOP“ ÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, IV., RÉGIPOSTA-UTCA 7—9. SZÁM. * TELEFON: AUT. f7gZfi KASS BÉLA BUDAI VIGADD vendéglője es VdvéDáza II., Szilágyi Dezső-tér 5. Teherautomobilok, autóbuszok, utcaseprögépek, tűzoltó- és locsoló-autók. Automobilok különleges célokra a legjobb anyagból készülnek. Kiváló egyéb gyártmányok: Ipari stabilmoforok, lokomobilok. mezőgazdasági gépek, traktorok, vizho rdó- és öntözőkocsik. Különféle hengerelt áruk, acél- és vasöntvények, kereskedelmi öntvények, öntött vascsövek és karikás kályhák Jobbágy-féle folytonégö kályháink fejűimig MAGYAR KIR. ALLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-ut 21. Telefon : József 460-29.