Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1928-02-04 / 5. szám

—

s’

K

ik a proiegáló városatyák/

Előkelő protektorok nevét suttogják a városházán, okik egy építkezés másfélmilliárdos differenciája ügyéhen memorandumot nyújtottak he a középitési ügyosztályhoz

Az igazolóválasztmány foglalkozni fog az 1926-os kislakásépitkezések titkaival

Á középitkezési albizottság több tagja azt követelte, hogy saját személyükben is vállalhassanak fővárosi munkát

Meg kell reformálni a középitési albizottságot!

1928 február 4 UJ BUDAPEST

Az igazolóválasztmány múlt heti ülésén, amelyen Gaár Vilmos dr. ny. kúriai bíró elnökletével Nagy István bizottsági tag összeférhetetlenségi ügyét tárgyalták, az összeférhetetlenségi esettel kapcsolatosan Solty ta. nácsnok tudvalevőleg feltűnést keltő bejelentést tett. Solly tanácsnok megállapította a bizottsági ülésen, hogy egy városi építkezés kapcsán több bizottsági tag személyes eljárása során egy memorandumot nyújtott át neki, amelyben arra kérték, hogy a vállalkozók számításaiban mutatkozó egy úgynevezett rejtett hiba, mintegy másfél milliárd koronára rúgó kárösszege felett a főváros térjen napirendre, illetőleg ezt a kárösszeget ne számítsa fel a vállalkozónak. Magán az igazoló választmány ülésén, azután a napisajtóban nagy megbotránkozást keltett Solty tanácsnok ezen kijelentése. Már a választmány ülésén faggatni kezdték a tanácsnokot, kik voltak azok a bizottsági tagok, akik egy építkezés vállalkozója érdekében nála eljártak — a tanácsnok magától értetődőleg arra az egyedül helyes és korrekt álláspontra helyezkedett, hogy őt köti a hivatali titoktartás és ezért a 'polgármester felhatalmazása nélkül erről az ügyről többet még az igazolóválasztmány előtt sem mondhat.

Az ügy természetesen méltó feltűnést keltett a városházán és a bizottsági tagok felháborodása nőt- tön nőtt. Nincs kétség aziránt, hogy

terminusa, úgyhogy a jóvérű városi fiatalság egy része pendlizni volt kénytelen a két bál között.

— Kik táncoltak a bálon?

— Táncolni mindenki táncolt. Azt kérdezze szerkesztő úr, ki nem táncolt? Nem táncolt Sipőcz polgármester . . .

—- Pedig a polgármester néha táncolni szokott bálokon !

— Ugyan hol?

— Az iparos-bált ö nyitotta meg egy csárdással, amelyet Müller József Leóné Öméltóságával lejtett el.

— Az kivétel volt ! Sipőcz általában nem táncol, holott nagyon szeret mulatságokon lenni.

— Na, azt éppen nem mondhatnám. Tanúja voltam, amikor egy küldöttség felkérte az öreg Sziklay János bácsi vezetésével a polgármestert, az Otthon- Kör Rákosi lakomáján való részvételre. A polgármester kijelentette, hogy elmegy a lakomára, mert nem lehet olyan Rákosi-bankettet rendezni, amelyen ö részt ne venne. A küldöttség üdvözlésére idézte azután Sipőcz lord Palmerston- nak, a híres angol miniszterelnöknek azt a közismert mondását, hogy : Nagyon szép lenne a miniszterelnöki állás, — mulatságok nélkül.

— Szegény polgármester, amennyi fényezett borjúszegyet kénytelen ő a különféle pártvacsorákon megenni ! Ahány kérvényt kénytelen ő a különféle bálokon és estélyeken zsebretenni, azokról a feljegyzésekről, amelyeket noteszébe ír, nem is szólva . . .

— Erről jut eszembe, egy érdekes eset a polgármesterrel és a kérvényekkel kapcsolatban. Fonyód-Bélatelepen történt, Sipőcz polgármestersége első évében. Sipőcz néhány napra szigorú inkognitóban lejött Béla-telepre a Sirály

— Az Uj Budapest tudósítójától —

a legközelebbi közgyűlésen, vagy napirend előtti felszólalás, vagy interpelláció kapcsán szóba kerül ez a különös ügy, amelyről a legfurcsább dolgokat suttogják a a városháza folyosóin.

Az elterjedt hirek szerint magában az építkezési úgynevezett rejtett hibában, ahogy az igazoló választmány ülésén Solty tanácsnok az ügyet nevezte, az építkezést végző céget semminemű felelősség, sem hiba nem terheli.

Történt azonban az építkező cég vállalkozásánál egy másik eset, amelynek a fővárosra súlyos anyagi következményei lettek volna. A versenytárgyaláson a vállalkozó cég a betonalapozási munkálatra aránylag igen magas egységárat nyújtott be, amely magas egységár a versenytárgyalási ajánlat bizottsági tárgyalásánál és műszaki átszámításánál fel sem tűnt, lévén a tervbevett betonalapozás nagyon csekély. Az építkezésnél azonban kiderült, hogy a betonalapozás sokkal több munkát vesz igénybe, mint az tervezve volt és így az aránylag magas egységár folytán a főváros az egész munkára mintegy másfél milliárd koronát ráfizet. Ekkor történt, hogy a cég tagadhatatlan jóhiszeműségének igazolására két bizottsági tag nemcsak, hogy eljárt az építkezési cég érdekében Solty tanácsnoknál, hanem még memorandumot is nyújtott át, amelyben

szállóba, Ripkáék és Buzáthék hívására, akik szintén ott nyaraltak. Az inkognito azonban nem tartott sokáig, aminek ékes bizonyságaképpen a polgármester már a reggeliző asztala mellett egész sereg kérvényt és kérelmet talált. Sipőcz természetesen nem azért ment üdülni, hogy kérvényeket intézzen el és kijelentette a hozzáfordulóknak, hogy ő egyszerű magánember, hagyják békében. Békében is hagyták azután, de csak azért, mert nem találtak megfelelő módot, amivel meg lehetett vohia őt ügyesen és eredményesen közelíteni. Egy kvietált századosnak, aki különben kitűnő úszó volt, nagyszerű ötlete támadt. Bent a Balatonban, közel ötszáz méterre a parttól, úszás közben megszólította a polgármestert, akit a szállóból már ismert. »Van szerencsém, méltóságos uram. Gyönyörű időnk van ma /« — »Az első csöndes napom, — felelte a polgármester — amikor békét hagynak és élvezem a Balatont«.

— »Pedig én is éppen kérni akartam volna méltóságodtól valamit.« — »Nagyon örvendek — hangzott az udvariasan mosolygó válasz, — de hála Istennek most a vízben vagyunk és így kérvényt nem lehet átadni.« — »Erre is gondoltam, — válaszolt a kapitány — és ezért vízhatlan tintával, pergamenre írtam a kérvényemet« — és a vízből egy tekercsei emelt ki az ámuló Sipőcz előtt.

— Eredmény?

— Nyert. A polgármestert annyira felvidámította az ügyes trükk, hogy teljesítette a kérést. A viszontlátásra, Szerkesztő úr !

—- A viszontlátásra, kedves dr. Város házy.

azt kérték az ügyosztálytól, hogy a betonalapozásnál mutatkozó másfélmilliárdos pluszt ne a vállalkozó cég terhére írják, hanem ezt mint tényleg beépített értéket a főváros fizesse meg.

Önként az ajkra tolul a kérdés : ki volt ez az eljáró két bizottsági tag? Noha minket nem köt a hivatalos titoktartás, nem akarunk elébe vágni az eseményeknek és nem fogjuk ezt a két előkelő nevet először mi hozni nyilvánosságra, úgyis eleget fognak beszélni róluk. Megállapítjuk azonban, hogy

a két eljáró bizottsági tag egyike egyébbel és kijárások miatt már sokat szerepelt a lapok hasábjain, nem ugyan városi dolgokban, továbbá, hogy a fent- emlitett két úr egyikének sem volt még összeütközése a főváros igazolóválasztmányával, de ezen ügyekből kifolyólag minden körülmények között lesz.

Az a harc, amely három bizottsági tag, akik egyben a középítési bizottság tagjai is, körül az igazolóválasztmánynál már hónapok óta kavarog, felszínre hoz egy másik már-már feledésbe menő dolgot, az 1926-ik évi kislakásépitkezések ügyét. Anélkül, hogy a dolgok között rejtett, vagy nem rejtett összefüggéseket keresnénk, megállapítjuk, hogy mindhárom úr, akik közül kettő az igazoló választmány határozata értelmében, ha nem is jogerősen, elvesztette mandátumát, a harmadik pedig minden valószinűség szerint szintén ej fogja veszíteni, — tagja volt annak a középítési albizottságnak, amely még Orczy tanácsnoksága idején ítélkezett a főváros által épített kislakásoknál.

Ezeknél a kislakásépítkezéseknél nagyon furcsa dolgok történtek, amelyek az igazolóválasztmányt a közel jövőben szintén élénken fogják foglalkoztatni. Noha a közszállítási szabályzat napnál világosabban előírja, hogy nyil. vános versenytárgyalások alkalmával a legolcsóbb ajánlattevőknek kell juttatni a munkát,

a középítési albizottság a közszál- litási szabályzat megfelelő szakaszainak teljes negligálásával nem a legolcsóbb ajánlattevőt bízta meg föld- és kőművesmunkával, hanem saját ízlése szerint a harmadik, a negyedik, a tizedik, a negyvenedik helyen álló vállalkozónak juttatta a munkát.

Gyenge flastrom volt a közszállítási szabályzatra, hogy ezek a vállalkozók kötelesek és kénytelenek voltak lemenni a legolcsóbb ajánlattevő árszintjére. Akik nem akartak lemenni, azok elvesztették volna a munkát, de senki sem vesztette el, mert hosz- szas huzavona után mindegyik vállalkozó »átszámította eredeti ajánlatát« és aláírta azt az okmányt, amely nem egyszer tíz-húsz százalékkal olcsóbb egységárakat állapított meg részére, mint ahogy az ő ajánlata szólott. Miért tették ezt a vállalkozók? Bíztak és nem hiába bíztak a pótmunkákban, amelyeknél már nem az albizottsággal, nem a tanáccsal, hanem az

3

ügyosztállyal, álltak szembe, ahol mód nyílott számukra, hogy azt a veszteséget, amelyet az egységárak leszállításánál szenvedtek, behozzák, hiszen a pótmunkákra nem írtak ki újból versenytárgyalást, hanem azt ők kapták meg, — versenytárgyalás nélkül.

A középítési albizottság ülésein a fővárosi törvény értelmében nem nyilvánosak és

a sajtó munkásai nem vették igénybe sohasem azokat a kémlelőlyukakat, amelyek az altiszt urak részéről a vállalkozók számára voltak fentartva.

A tanács természetesen kénytelen volt parírozni az albizottságnak, hiszen a középítési bizottságban egymást érték a felszólalások, hogy a tanács ellenszegül az autonómia akaratának, ha nem hagyja jóvá változatlanul a középítési albizottság határozatait.

A középítési albizottságnak a sajtó számára mindvégig rejtve maradó tárgyalásai közben volt egy nagyérde- kességű indítvány, amelynek feljegyzése hozzátartozik ahhoz a képhez, amelyet erről az albizottságról meg akarunk festeni. Az egyik albizottsági tag ugyanis az albizottságban felvetette azt az eszmét, hogy a régi, lehetetlen állapotnak a bizottsági tagok munka- vállalása ügyében meg kell szűnnie. »Lehetetlen állapot, — mondotta ez a bizottsági tag — hogy mi, akik milliárdos és milliárdos értékekben ítéljük oda vállalkozóknak a munkákat, ki legyünk zárva ezekből a munkákból.«

Már-már győzött a felszólaló bizottsági tag álláspontja, a bizottság hangulata erősen amellett nyilvánult meg, hogy az albizottság vállalkozó tagjai egymás között oszthassák ki a fővárosi vállalkozásokat, amikor felállt az egyik bizottsági tag és kijelentette, hogy ilyen bizottsági határozatot ő magáévá semmi körülmények között nem hajlandó tenni, és nem hajlandó saját személyében munkát vállalni a fővárostól. »Könnyű neked beszélni — förmedtek rá az energikus építészre az albizottsági tagok — te gazdag ember vagy, de mi szegények, vagyunk.

Mi igenis vállalkozni akarunk, mert nem tudunk megélni és nem látjuk okát annak, hogy egy iparos, vagy építész, csak azért, mert bizottsági tag, ki legyen zárva a fővárosi vállalkozásokból.«

Ez volt a pszichéje annak a középítési albizottságnak, amely 1926-ban a közszállítási szabályzat teljes negligálásával kiosztotta a. kislakásépítkezések vállalkozásait! Ez az az albizottság, amelynek három tagja már közben az igazolóválasztmány elé került, különböző összeférhetetlenségi ügyek miatt!

A műszaki adminisztráció reformjával kapcsolatban sürgős szükség van a vállalkozási foglalkozást űző és iparos-bizottsági tagok összeférhetetlenségének pontos és részletes szabályozására. í)e szükség van a közszállítási szabályzat revíziójára a tekintetben is, hogy ez a fórum egyéni felelősség terhe mellett legyen kötelezve a szabályzat rendelkezéseinek pontos betartására a tekintetben, hogy itt hiba ne történhessék és minden körülmények között a legolcsóbb és legmegbízhatóbb ajánlattevő kapja meg a különféle vállalkozásokat és szállításokat, nem pedig a tizedik és huszadik helyről előránci- gált vállalkozók. A középítési albizottság nem ítélkező fórum, hanem adminisztratív hatóság, amely nem hivatott arra, hogy jogokat és kegyeket osztogasson, hanem csupán annak meg- i állapítására szorítkozhatik, hogy a tanács a versenytárgyalási hirdetményben foglalt feltételeket betartotta-e, továbbá a szabályszerűen beérkezett ajánlatok közül melyik a közszállítási szabályzat intencióinak és parancsainak a legmegfelelőbb.