Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1928-09-08 / 35. szám
6 XU BUDAPEST 1928 szeptember 8. színház és mozi Verseiynwallsi IMilmW Budapest Székesfőváros Elektromos Müvei igazgatósága nyilvános Írásbeli verseny tárgyalást hirdet a Budapest. I.» Budafoki-ut 4047. krsz. (uj) alatti kelen földi telepen létesítendő 33 méteres gep- házbővités: föld-, kőműves-, vasbeton- és elhelyező munkálataira. Az alább megjelölt helyen átvehető feltételek értelmében szabályszerűen kiállított ajánlatok magyar nyelven szerkesztve, az egységárak megjelölésével (egységáras versenytárgyalás) teendők. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik he. A szabályszerűen aláirt s az előirt okmánybélyegekkel ellátotti pengőértékü, tanukkal láttamozott ajánlatok felirattal ellátottt, lepecsételt borítékban nyújtandók be. Az ajánlatokat 1928 szeptember 24-én délelőtt 10 óráig Budapest székesfőváros tanácsa XII. (Világítási és vízvezetéki) ügyosztályának kezelőirodájában, a kezelőtiszt kezeihez (Központi városháza, II. em. 295) kell benyújtani, vagy oly időben postán feladni, hogy az ajánlat a jelzett határidőig a tanácsi XII. ügyosztályhoz beérkezzék. A fenti munkákra az ajánlati végösszeg után számitottt 5 százaléknak megfelelő összegű bánatpénz teendő le a „Vállalati feltételekében körülirt módon. A fent megnevezett határidőre beérkezett összes ajánlatok ugyanazon napon déli 11 órakpr a tanácsi XII. ügyosztályban fognak nyilvánosan felbontatni, mely eljáráson az ajánlattevők, vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Az ajánlattevők ajánlataikkal végleges döntésig, de legkésőbb 30 napig kötelezettségben maradnak. Kizárólag csak oly ajánlatok vétetnek figyelembe, amelyek a „Külön kikötésekében foglaltaknak szigorúan megfelelnek. A versenytárgyalási hirdetést, az ajánlati űrlapot, a vállalati feltételeket, az általános és részletes munkafeltételeket, a külön kikötéseket, a költségvetést, a pályázó által már végzett hasonló munkák feltüntetésére szolgáló űrlapot a jelentkező ajálkozni szándékozók az Elektromos Művelt építési irodájában (V., Váci-ut 74. sz., IV. em. 424) hétköznapokon délelőtt 9 és 12 óra között 20 pengő lefizetése ellenében megszerezhetik. A tervek dr. Bierbauer Virgil épitész irodájában (IV., Veres Pálné-utea 7. sz. I. em.) tekinthetők meg délelőtt L>9-től X>ll-ig, ahol a szükséges műszaki felvilágosítások is megadatnak. Az Elektromos Művek igazgatósága fentartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon választhasson, hogy a munkát vagy szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa, vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégítőnek nem találná, úgy újabb nyilvános vagy korlátolt versenytárgyalást tarthasson, esetleg a munkák vállalatba- adása tekintetében másként is intézkedhessél illetve a vállalatbaadástól teljesen eltekinthessen. A szóbanforgó munka kényes természetére és a kivitel nehézségeire való tekintettel a munka csak oly pályázó cégnek log odaitéltetni, amely kimerítően és hitelt érdemlően igazolni képes, hogy hasonló műszaki jellegű munkát, mint önálló cég végzett. Az Elektromos Müvek igazgatósága kijelenti, hogy a munkák odaítélése iránt hozandó határozatai ellen jogorvoslat csak birtokon kivül vehető igénybe. Budapest, 1928 szeptember 4. Budapest Székesfőváros Elektromos Műveinek igazgatósága. UFA-FILMSZINHÁZ, VI. kerület, Teréz- körut 60. szám. A nyugati pályaudvarral szemben. (Telefon: Lipót 921—32 és Lipót 921—33.) Jegyrendelés céljára a telefon egész nap szolgálatot tart! Műsor: 1. Magyar Híradó. 2. Ufa világhiradó. 3. Hisz- térika. Metró-akció, 4. Férfi férfi ellen. Ufa-sláger. Stephanides Károly dirigál. — Az előadások kezdete, hétköznapokon: 5, negyed 8, fél 10, vasár- és ünnepnapokon: 4. 6,' 8 és 10 órakor. Pénztárnyitás: délelőtt 11—1-ig és délután előadás előtt egy órával . COKSO, IV. kerület, Váci-utca 9. szám. (Telefon: Automata 874—02.) Műsor: 1. A kisértetek vonata, Arnold Redley színmüve 10 felvonásban. Főszereplők: Verebes Ernő és Hilda Jannings. 2. Marietta királysága, vígjáték 9 felvonásban. Főszereplő: Lya Mara. 3. Híradók. Az előadások kezdete, mindennap: 4, háromnegyed 6, háromnegyed 8, háromnegyed 10 órakor. DÉCSI (VI. kerület, Teréz-körut 28. sz. Jegyrendező telefon: Automata 213—43 és Automata 259—52.) Műsor: 1. Ramon No- varró nagy filmje: A zsarnok, Metro Goldwyn attrakció 8 felvonásban. Fősze- replők: Ramon No varró, Marceline Day és Roy D’Arcy. 2. Ketten a lejtőn, amerikai regény 8 felvonásban. Főszereplő: Norma Shearer. 3. Híradók. 4. Békeffy voeal- kvartett. Az előadások kezdete, mindennap: 4, 6, 8 és 10 órakor. FÓRUM. Kossuth Lajos-utca 18. Jegy- rendelés tel.: Automata 895—43 és 897—Ó7. Edgar Wallace regénye: A sárga Meűsztó, bűnügyi dráma. Főszereplők: Jack Trevor és Évi Éva. Halló Wien! (A királynő férje). Vidám udvari történet. Főszereplők: Liane Haid, Nagy Kató. Magyar Híradó. Fox híradó. Előadások kezdete hétköznap: 5, negyed 8 és fél 10. Vasár- és ünnepnap: 4, 0, 8 és 10 órakor. ODEON-MOZGö, VII., Rottenbiller-utea 37-b. Tel. J. 302—63. Szept. 10—13. A világ szeme. Egy kinoriporter kalandjai. Főszereplők: Nick Stuart és Sally Phippo. — A praeri lovagja izgalamas történet. Főszereplő: Tom Mix; Amundsen, és Malm- gren északsarki expedíciója. — Híradó. — Előadások kezdete köznapokon 5, vasár- és ünnepnap 3 órától. OMNIA, VIII. kerület, József-körut 31. szám. (Telefon: József 301—25.) Műsor: 1. Halló . . .! Wien . . .1 Bécsi történet 10 fejezetben. Főszereplők: Liane Haid és Nagy Kató. Wiener Bint, Johan Strauss szcenirozott keringője. Szereplők: Dal mady Erzsébet és Köpeczy Boócz Lajos. 2. Kísértetek vonata. Grand guignol 8 fe jezetben. Főszereplők: Hilde Jennings és Verebes Ernő. 3. Magyar és Paramount Híradók. Az előadások kezdete, hétköznapokon: 5, negyed 8, fél 10, vasár- és ünnepnapokon: 4, 6, 8 és 10 órakor. ROYAL-APOLLO, A RoyaKszálló épületében, VII. kerület, Erzsébet-körut 45— 47. szám. (Telefon: József 429—46 és József 419—02.) Műsor: 1. Kizárólagos joggal! ítél a Dnyeszter, 12 fejezet az orosz felfordulás napjaiból. Főszereplő: Olga Cse hova. 2. Zigoto tűzben, a világ legbátrabb gyávájának kalancfjai 8 felvonásban. 3. Híradó. Az előadások kezdete, hétköznapokon, szombat kivételével: 5, negyed 8, fél 10, szombaton, vasár- és ünnepnapokon: 4, 6, 8 és 10 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11-től— fél 1-ig és délután 4 órától. TIVOLI-MOZGÓ, VI.. Nagymező-utca 8. Tel. Aut. 230—49. Szept. 10—13. A névtelen utas. Dráma a tengeren. Főszereplők: Charles Varrel és le petit Jean. A világ szeme. Egy kinoriporter kalandjai. Főszereplők: Nick Stuart és Sally Phipps. Híradók. Előadások hétköznap 5, vasár- és ünnepnap 3 órától. ORION FILMSZÍNHÁZ, IV. kerület, Eskü-ut 1. szám . Az Erzsébet-hid pesti hídfőjénél. (Telefon: Automata 831—02.) — Műsor: 1. A zsarnok, Ramon No varró első idei filmje 7 felvonásban. 2. Ketten a lejtőn, világvárosi történet Norma Shearer- rel 7 felvonásban. 3. Külföldi és Magyar Híradók. Az előadások kezdete, hétköznapokon: fél 6, fél 8 és fél 10, vasár- és ünnepnapokon: fél 4, fél 6, lel 8 és fél 10 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—1 óráig. PALACE FILMSZÍNHÁZ, a Newvork- palotával szemben. (Telefon: József 365— 23.) Műsor: 1. Nem nősülök, Szenes Béla vigjátéka filmen. Főszereplő: Loise Mórán. 2. Marietta királysága. Főszereplő: Lya Mara. 3. Magyar és Gaumont Híradók. — Az előadások kezdete, hétköznapokon: 5, 6, S és 10, vasár- és ünnepnapokon: 4, G, 8 és 10 órakor. ropviN] Szeptember 6-án, csütörtökön először j&anigíjjt Z O R O és H U R U legjobb vigjátéka: Erő és szépség ........ Ezenkívül: ——-----------Rö mmi világháború a legmulatságosabb burleszkvigjáték. Főszereplők: HAN and EGGS Rótt—Békeffi „PELIKAN“ Zsúfolt házak az Andrássy-uti Színházban Andreu-Kivels és Gypsi Rhona-jti ROYAL ORFEUM | nagy revüjében. Kezdete 8 órakor. Tel.: J. 421-68. mmmmmmm&mmmím:. BOGENFÜRST GYÖRGY autókarosszéria és kocsigyár Budapest, VII., Fecske-utca 19 Telefon: József 413—80 Készít: luxus, autóbusz és teherszállító karosszériákat TÄBÄRIN aitrahciós szeptemberi műsora Kezdete «, Záróra 10 vezet!' 6 órakor órakori Kovács Oszkár BÁDOGOSMESTER érckoporsó és temetkezési cikkek készítője BUDAPEST, IX., -Gyep-u. 56. szám Telefonhivó: J. J.45—45. Gsleiáe lávákáz legkellemesebb családi szórakozóhely Tulajdonos: GROSS ÖDÖN Mindennemű gazdasági (m műszaki kötéláruk hevederek zsinegek SZALKAY PAPP JÓZSEF kötél- és géptömitóanyag-gyáriban Budapest. Hl. kér.,.(Újlak) Bokor-utca 27. szán. Saját gyártmány! — Telefon: Óbuda 026—03. Amerikai rendszerű Duco-fényezés SOHASEM KELL FELHÚZNI a villamos órát. Tájékoztatót küld . OKA«YÁ3E tOMŐ-ü. 2«. TKL.; 414 91. ontiszeptikus, rugalmas, mosakodásnál sem válik le FtHefttü: Posewliz Tiviflar főmérnök Budapest. 111., Timár-utca 15. szám. Oildag és Greadag grafitos kenőanyagok minden gép és motor számára több mint 4000 haza ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Arco-Top, Arco-Sealit, fedő- és szigete ő anyagok, 10—-30 évi élettartammal m ndeníaita tető számáia. ArCO ^80 hóállójlfestélt' 380 íok Celsiusnak ST KUN SÁNDOR SäCUT-Ä Alapítási év : 1892. Sürgönyeim : MJNSHIP. Telefon . József 3frl—23 PAULINI GÉZA Autójavító is alkatrész készítő Özem« Budapest, IX., Gyep-utca 10 Telefon : J. 312-93. Gyártja az ákAficsolható caólnafcr motorokat» IS TR08 Általános nyomda, köynv- és lapkiadórészvénytarsas'ág, Budapest. Vi, nagymező ucca 3 Beszerzési források: # — - J|rvay R. László Pala- és cserépfedő - mester. Budapest, VII., Damjanich ucca 24. Telefonhivó : J. 368 06 ifizherges* Ferenc kalapjavitó, Budapest. VII., Nefelejts ucca 51. Lakas : Rákoscsaba, Lajos ucca 97. ohm József Et<*t.romos 8ép~ javító üzeme Budapest. VII., Nefelejts u. 55. Tel. J. 435-64 Qselkó László szobafestő és, mázoló m , Budapest, VII., Nefelejts-utca 55, Demeter Sándor cipészmester, Budapest, Vll, Péterfy Sándor-u 3» ETeik Áqoston As troli épület-bádogos, lég-, szesz-, vízvezetéke és csatornaberendezési vállalata. Budapest, VII., Murányi-utca 59! sz. Bjbácza Dezső kertépítő Budapest. 1., Ménesi-út 3. Tel.: J. 370-92 Tervez, épít kölcsönt nyújt a Jelzálog Épitési Vállalat Budapest, IX., Boiáios-tér 3 I em. 2. Buhác? Gáhnn Elvállal mindennemű ^isiKjor,óra és ékszer javilást ^ jutányos áron — Óra és ékszer raktár ! — Szóld áraki — Budapest, Vll , Nefelejts ucca 51. sz. leizer József okL,kömöv:í;s: mester, építési vállalkozó, Budapest, VII., Ró7sa ucca 9. ovács Ittvan SlíTS k lakatos, Budapest, VII., Belhlen-utca 43. — Telefon: J. 459—21 aricsek Károly villanyvilágitási-, telelőn- gáz-és vizvezetékberendező. Bádogos. Tel.: J. 28-76. Budapest, VII., Hernád-u. 45. MELHAdr. ■■ ® TVl^frm • A í rtr\m«f Zander gyógyintézet. Buda 1 pest, IV., Semmelweis-u. Telefon : Automata 895-35. 2 agy István Beton-, terazzo-,. padló- és íulburkoló-mester, BUDAPEST, Nefe- lejts ucca 53. zzám. zimatschek Károly paszományos, Budapest. VII., Dohány ucca 26 Készít minden e szakmába vágó paszományokat Cchwarcz Zsigmond bádogos- és szerelő, Budapest, VII. kér., Dem- _______binszky ucca 10. ,» k« András^'™“,7 Budapest. VII., Nelelejts ucca 54. II. 3. ausz Jakab épület- és műlakatos Budapest, Vll,, Hernád-u. 35. István étkezdéje, Budapest,. VII, Nefelejts-u. 18. Telefon: J. 342- 12 Tóth G \/rr r> Központi fűtések, vízvezetéki-, csatornázási berendezések ROHONCZI HUGÓ oki. mérnök egészségügyi műszaki berendezések gyára Budanes-S, Ví„, Fóthi ut 19. s*RENAULT' MONASIX az európai úrvezető ideális kis 6 hengeres automobilja REIMAN Vörösmarty-tér 3. MAGYAR ÉPÍTŐ RESZVÉWTARSULAT BUDAPEST, VI., TERÉZ-KÖRUT 34. Telefon: T. 272—64. Alapittatott 188f)-ben. Sürgönyeim: „Építő 272-64. Budapest. Mindennemű vizépités, folyamszabályozás és csatornázás. Kotrások dunai műtárgyakkal, csatornakotrókkal és excavátorokkal. Dunai homok- és kavlcseladás és szállítás. Vizi szállítások és darukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. Ut- és vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű beton- és vasbetonépités. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezeték. Hajó- és ketrójavitótelep és téli kikötő Apostagon Kiadótulajdonosok: Doby Andor dr. és Schramm Ede. Felelős kiadót SCHRAMM EDE igazgató. Felelőst Dr. UJ IS ÍV AN