Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1928-05-19 / 19. szám
1928 -május 19 ujmmvpFM lek között megtartani, akkor József Ferenc ár. királyi herceggel együtt, a/ általa reprezentált, rendkívül. nagy- fontos.ságu idegenforgalmi országos érdekeket érné minősíthetetlen sérelem. A Budapest Fürdőváros Egyesület még nem irta alá a fővárossal kötött szerződést. Bethlen István gróf miniszterelnök a nála két alkalommal tartott, hosszabb bizalmas értekezlet- során annyira fontosnak találta idegenforgalmi szempontból, de egyéb szempontokból is a kiállítás megtartását, hogy az értekezlet eredményeképpen a Fürdőváros Egyesület mögül ('1 vonult magántőke helyére ma már nagy összeget biztosit ott az állam a (Citadellában megrendezendő kiállítás alátámasztására. A kiállítási épitkezé- kek összes költsége hárommillió pengőt t esz ki : erről az összegről kell gondoskodnia a Budapest Fürdőváros Egyesületnek, hogy a magyarság nemzetközi szégyenére a kiállítás lehetősége el ne bukjék. A miniszterelnöknél tartott értekezleten Búd pénzügyminiszter egy mill iókétszázezer pengőt aj áldott, meg a kiállítási építkezések céljaira, a bankok jelenlévő képviselői három- százezer pengőt ajánlottak, a magyar k irály i Ál 1 am vasút a k százhat vanezer pengőt, tehát olyan tőkéket biztosítottak a kiállítás megrendezésére, hogy az egyesület vezetősége részéről szinte természetesnek látták a fővárosnak megfelelő módon való bekapcsolódását abba a munkába, amely Budapest legszebb helyét, a Szent Gell ért-hegyet akarja bevonni a kultúrába és a kulturkereteken belül nemzetközi kiállításon akarja bemutatni a magyar nemzetnek az élethez és fejlődéshez való jogát és akarja ismertetni a magyar kultúrát, hogy a fővárosnak újabb barátokat és dicsőséget szerezzen. A királyi hercegnél t artott legutóbbi értekezleten «lakúit ki a fentebb emERDÉLYI UDVARI FÉNYKÉPÉSZ IV. Semmelweis-ulca 2. Telefon 208-54. következő levelezőlapot kaptam tőle : »Kedves Szerkesztő ur! ígéretemhez képest írok. Hága, Párizs. London volt tanulmányi utunk célja. Hágában a kongresszuson és kiállításon, a magyar estén, valamint egy szövetségi vacsorán nagy tisztességet szereztünk a ■magyar névnek. Beszédeket is mondottam. Londonban Rotliermere lordhoz vezettem a magyar küldöttséget és üdvözlő beszédet is mondtam,. Párizsban a különböző vacsorákon mondtam felköszöntőket a magyarok nevében. Tanulmány- utunk filmügyekben és pedagógai ügyek ben volt. Otthon többet. Az összes igen tisztelt Szerkesztő urakat szívélyesen üdvözlöm. Üdvözöl igaz szeretettel Dr. Purébh. — Tudom,, hogy a derék Győző nagyszerű ember. Egyéb külföldi üdvözlet ? — A változatosság okából Benito Mussolini arcképével díszített képeslapot kaptam Olaszországból, Czebe Jenőtől. A derék Jenő Mussolininek oly erős híve, hogy még a, nekem küldött levelezőlapon is éljenzi a Dacét. — Házasság 1 — A tiszti főorvosi hivatalban változatlanul dúl a házassági járvány. A. bacillust, amely egy év alatt öt tiszti főorvosi hivatalit fertőzött meg, legújabban Medvey Béla dr., a, főorvosi hivatalba beosztott hatósági orvos kapta meg. aki ennek folytán megnősült. Nem baj ! Majd megválasztjuk őszre tiszti orvosnak, hogy legyen mit aprítania, a, tejbe.-- Egyéb házasság l — Van még egy házassági hírem, de — az érdekéit felek még az eljegyzésnél sem tartanak. Ha meg lesz az eljegyzés, közreadom a hírt, amely az utóbbi évek egyik legérdekesebb városházi házassági hire lesz. — Hegyezem, a f üleimet ! A viszontlátásra, kedves dr. Városházy ! A jánlom, magamat Szerkesztő usr! lített helyzet, hogy a Fürdőváros Egyesület céltalannak tekinti a fővárossal való további tárgyalást. A Gellérthegyen néhány hét múlva meg kell kezdeni a munkálatokat, mert különben nem készülhet el sem a Citadellának Warga László városrendezési szakértő által készített grandiózus átalakítási terve, de nem épülhet meg a sikló sem. Annyi bizonyos, hogy I. ...Amerikai ólunknak tulajdonképpeni célja a newynrki Kos- suih-szobor leleplezésén valórészvétel voll. De azl hiszem, mindenki lermészelesnek lógja l aria n i. hogy akkor, mikor egy hazafias kötelesség lerovása érdekében oly hosszú ulal lellünk meg. ebbeli kötelességünk teljesítése után a székesfőváros ki küldöttjei felhasznállak az. alkalmai egyúttal arra is, hogy tapasztalataikat bővítsék, az amerikai viszonyokat alapos tanulmány tárgyává legyék és tapasztalataikból levont következtetésekkel és látókörük ki- szólesj lésével hasznára legyenek azoknak az ügyeknek, amelyeknek az intézése rá juk van bízva és ezzel hasznára, legyenek a mi szereteti fővárosunknak és szeretett hazánknak is. Magam is tagja lévén a főváros hivatalos küldöttségének, természetesen mindenben együtt kellett működnöm kiküldött társaimmal, akikkel lehetőleg minden irányban iparkodtunk ismereteinket bővíteni és az amerikai életről minden vonatkozásában helyes benyomásokat szerezni. A magam részéről egész amerikai Htunkról részletes beszámoló-jelentést készítettem, amely a főváros egyik hivatalos kiadványában, a »Városi Szem- lé- ben fog megjelenni és ebből a beszámoló-jelentésemből ragadok ki néhány részletet, amelyek a szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozóknak az érdeklődésére tarthatnak számot, amennyiben kizárólag közjótékonysági és szociálpolilikai kérdésekre von at koznak. Newyorkban ugyan egy kissé megijesztettek, meri amikor a város tanulmányozására elindultunk és kísérőnktől megkérdeztem, hogy Xewyork város mit telL a szociálpolitikai kérdések megoldására, tőle azl a feleletet kaptam, hogy földalatti vasutat épít. (57 km, 9 millió dollár). Először azt hittem, hogy nem értettük meg egymást, hisz az Amerikába érkezőknek olyan szokatlan az amerikai angol nyelv, hogy az sem lett volna meglepő, de később, amikor kértem, hogy jobban fejtse ki az álláspontját és erre azt felelte, hogy a legjobb szociálpolitika a gazdasági kérdések helyes és észszerű megoldása, beláttam, hogy neki igaza van, de hol olyan a gazdasági élet, hogy szociálpolitikára nem volna szükség? Nálunk semmi- esetre sem, de még náluk sem. Mindenesetre az ő gazdasági helyzetük mellett egészen más a felfogásuk a szociálpolitika tennivalóiról, mint nekünk és ez az oka annak, hogy mikor elindultunk kísérőnkkel és arra kértem, hogy először egy szociálpolitikai intézményi mulasson meg nekünk, elvitt bennünket a rendőrség kezelésében lévő fogházba és azt mutatta meg. Az amerikai felfogás szerint a szociálpolitika alatt állalánoisabb nép jól ét el ér lenek, náluk a köz- egészségügy éppúgy szociálpolitika, mint a nevelés, a javítás, vagy mint a nálunk is a szociálpolitika fogalma alá eső kérdések: az általános ember védelem, a muna közgyűlés által megszavazott szerződés elől nem, térhet ki a főváros, mert a szerződés megkötésének feltételéül a Fürdőváros Egyesület háta mögött lévő tőke borítását jelölték meg. Tekintettel arra, hogy nem magántők«', hanem állami tőke szerepel most már a Budapest Fürdőváros Egyesület mögött, a bomláshoz többé kétség nem férhet, sőt a tőke állami delem, gyermekvédelem, kö/.jólé- konyság, elhagyottak gondozása, elaggottak ápolása, szegények segélyezése s11 >. És amiül különbözik felfogásuk a terjedelem tekintetében, úgy különbözik a végrehajtás Tekintetében is, meri ezeknek a kérdéseknek a megoldásál semmiképpen nem tartják állami, vagy hatósági feladat mik. hanem elsősorban a társadalom, egyesületek és főkéül az egyházi szervezőiek feladatának. Ennek oka isméi a gazdasági éleire vezethető vissza. Náluk ugyanis az egyéneken keresztül a társadalom és annak .szervei gazdaságilag erősebbek és éppen gazdasági erejüknél fogva aljban a helyzetben vannak, hogy az erősebb legyen mindig segítségére a gyengének. ! fogy mit tud lenni Amerikában az erős és megszervezel! társadalom, ép [jen ez lesz cikkemnek tulajdonképpeni tárgya. Természetesen cikkem túlságosan hosszúra nyúlna, ha ezekkel a kérdésekkel egészen részletesen és minden egyes amerikai várost illetően foglalkoznék, ahol utunk folyamán megfordultunk, talán kissé túlságosan is igénybe venném olvasóim szives figyelmét és éppen ezért csak kél város intézményeiről kívánok beszámolni: Newyork városról, ill ki- • vádképpen a gyermekvédelemről és pedig főként a városi, a hálósa g i gyei ’ mek vécle lem r ő 1, az ut á n BuffaloróJ, ahol különösen a katolikus egyházak által folytatott n agy a r á n y u s zoc. iá Ipolitikai lev é - kenységről kívánok adatokat felsorolni. Tulajdonképpen ez a két kép elég tanulságos ahhoz, hogy megfelelő fogalmai alkothassunk az amerikai szociálpolitikai viszonyokról és hogy ezekből az adatokból a magunk részére még bizonyos tanulságokat Is levonhas- su nk. Zarándokutunk alkalmával az Egyesült-Áll amok különböző nagy városaiban a legtöbb időnket lefoglalták a nagyszabású ünnepségek és hivatalos fogadtatások, amelyeken nemzeti nagy ügyünk propagandája volt a mi dolgunk is. De azért kevés szabad időmet örömest használtam fel arra, hogy a hivatásom körébe eső közigazgatási ágak, tehát a szociálpolitika, közjótékonyság, és különösen a gyermekvédelem ottani állapota, a hatóságoknak ezen a téren kifejlett tevékenysége iránt is érdeklődjem és azokról, ha nem is mélyebb tanulmányt, hosszabb időzést igénylő alapos meggyőződést, de legalább termékenyítő ben vorn ásókat szerezzek. A szakkönyvekből már előbb is tudtam, de azért a helyszínén uj- ból meglepve tapasztaltam, hogy szakmámban mennyivel több feladat nehezedik a mi állami és városi hatóságainkra, mint az Egyesült-Államokban. Ennek a különbségnek, mint említettem, az a mélyreható oka. hogy olt a társadalom hasonlíthatatlanul erősebb, tehetősebb és szervezettebb, mint nálunk. Mint Munroe, az amerikai várostudomány kitűnő művelője is megállapítja: A vájallege miatt a honit ás kérdését már- • csak morális okok miatt sem lehet felvetni. A szerződésnek a közgyűlés által megszavazott formában nem kétséges a megkötése, de hogy egyébként. és a továbbiakban milyen helyzet alakul ki a főváros és a Budapest Fürdőváros Egyesület között, ennek rövid időn belül a központi és az Uj városházán kell eldőlnie. ('ősi közjólékonyság lényegében magánigyekezel tárgya. Az Egyesült-Államokban a közönség éppen nem látja szívesen, hogy a köz jótékonyság a hivatalos igazgatás hatáskörébe kerüljön. A közönség átengedi a köz jótékonyságot az egyes polgárok jóakarata és nemes tevékenységének, amelyet az egyesületi vagy egyházi szervezetek hajlanak végre.' Ami ilyen utón ellátatlan ma-- rád, vagy uj kísérletként jelentkezik, vagy amiknek nagyobb, egységbe való szorosabb összefoglalása, szükséges, arról vagy nagy területekre kiterjedő, egyesé letközi nemzeti szövetségek gondoskodnak, így pld. az amerikai., Vörös Kereszt ( Reel Cross), a gyermekegészségügyi »American Child Health Association«, a játékterekről és gyermeküdültetésről gondoskodó 1 '»Playground and Recreation Association oj America«, az általános szociálpolitikai »AmeriEgyedüli Speciális Magyar Aiitoenohilgyür * Eladási központ; Budapest, IV., Váci-utca l, sz. legújabb típusai : 2 literes 6 kenyeres MAGOSIX, 1*5 literes 6 hengeres üAGOTAX, 1*5 tonnás S hengeres gyorsteherautó, 1 tonnáslgyorsíeherautó, Betegszállító- és menfőkocsik Irta: Liber Endre tanácsnok, m. klr. kormányiötanácsos káskérdések. árivá- és csecsemővéAmerika — Magyar FHíatfarásfiwB*!