Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-08-17 / 27-28. szám
2 IU BUDAPEST 1922 augusztus 17 Uj építés vagy tatarozás. (Egy különvélemény) Irta ; KABDEBÓ GYULA műszaki főtanácsos, egyetemi m. tanár Az állami milliárdos épitőkölcsön komoly reményt keltett a szakkörökben, de meg' a nagyközönségben is, hogy végre megindul az alkotó és termelő munka az építőiparban es valamelyest megenyhül a már-már állandó veszedelemmé vált lakásínség. A főváros is beleilleszkedni igyekezett a kormány tervezetébe és foglalkozni kezdett a fővárosi lakásépítés ujrafölvételéveh A julius 1-i közgyűlésen elhang'zott interpellációra a szociálpolitikai ügyosztály vezetője Lobmayer Jenő tanácsnok már kijelenthette, hogy AM) millió korona állami segéllyel meglndit.iak a. kislakás-építkezést, Később kiszivárgott, hogy Orczy Gyula tanácsnok ügyosztályában mar a tervek is készülnek és hog'y a Mester-utcában két nagy bérház volna a Programm első csoportja, amelyekben alternativ vagy 4—500 kisebbvagy pedig 2—300 közepes lakás van tervbe véve. Majdnem egyidejűleg annak is hire jött, hogy a városgazdasági ügyosztály vezetője, Bérezel Jenő tanácsnok a kereken 500 városi tulajdonban lévő kisebb-nagyobb lakóház tatarozását akarja napirendre tűzni és hogy a tanács már föl is hivta a kerületi elöljáróságokat, hogy a pusztuló házak gyökeres helyreállítására sürgősen mutassanak he munka- programmot az időközben megtartott szakértekezlet megállapodásai szerint. Kerek számokban tehát 200 milliónyi uj építkezésről és majdnem ugyanannyi értékű tatarozási munkáról lehet a két tervezetben szó. Számba kell vennünk ugyanis, hogy a nem kevesebb mint 6000 fővárosi lakás gyökeres tatarozása, már békében is belekerült volna vagy 2 millióba és a mai árak szerint bizonyára 200 millió körül fog járni, főleg ha megfontoljuk, hogy szintén csak a rendes tatarozásokra negyven millió van fölvéve. Már most egy igen fontos kérdés vetődik föl ezeknek a terveknek a végrehajtásával kapcsolatban. Vájjon helyes-e az uj építkezéseket és a tatarozásokat egyidejűleg megkezdeni és vájjon megbirja-e a budapesti építőipar ezt a feladatot. És ha nem, a kettő közül melyikkel volna célszerűbb megindulni. Azért aktuális ep a kérdés, mert a legutolsó árlejtések avval a meglepetéssel jártak, hogy egyáltalában nem biztosítható az építőanyagok mai mennyiségű és az épitőmunkások mai létszáma mellett az építőiparnak ilyen ugrásszerű vállalkozása. Legelőször is az árlejtéseknél nem jelentkezett elég ajánlkozó. És bár a pályázók közül a leg- szállitóképesebbek nyerték el a munkákat, a valóságos munkavégrehajtás a legnagyobb nehézségekkel küzködik. Sem az anyagok, sem a munkások nincsenek biztosítva,, a határidők előreláthatólag el fognak húzódni, ez alatt pedig az árak folyton fölfelé rohannak és ha maguk az iparosok biztosítva is vannak nagyobb veszteség ellen, mert szerződéseik ellen a föl- vagy lemenő árak kockázatát nem viselik, mégis már meglehetős kedvetlenül folytatják a munkájukat, sőt nyilatkozataik szerint még lemondani is hajlandók volnának azokról. Csodálatos helyzet ez, amikor tulajdonképen a felmenő árak mellett a vállalkozóknak százalékban megszabott rezsi- költségei szintén emelkednek és egyébként is minden kikötés az építtető részéről az építőiparosok kívánsága szerint van megállapítva. Egészen más az építtető főváros helyzete. A változó viszonyokhoz képest óriási kockázatot vállalt magára elsősorban a költségek nagyságára nézve. Mikor ezeket a munkákat kiadta, a Napoleon arany 4400 korona volt, ma 6000-eu fölül áll, ami azt jelenti, hogy az akkor 20'millió koronás előirányzat ma talán 30-at vagy még többet jelent. És mindez a munka kezdetének a legelején. Hol van még a befejezés és hol lesz akkor a korona értéke és mennyire fognak addig az anyagárak és a munkabérek emelkedni. Ha a 200 milliós kölcsönből ma 300 közepes lakást tervezünk, nagyon jó, ha 200-at meg tudunk épiteui, de lehet, hogy még ennél kevesebbre fogja futni. Ma tehát egy lakás bére 60.000 korona körül mozogna, pedig az engedélyezéskor csak 40.000 volt és mire elkészül, talán majd 100.000 korona lesz, ha az önköltséget számítjuk csak. Vájjon ki tudja ezeket az árakat megfizetni és ha senki sem képes reá, úgy ki fogja vállalni azt a felelősséget, ami egy ilyen nagy értékű közvagyon odaítélésével jár egy szerencsés lakó számára. Az uj építkezés kérdése tehát nem olyan egyszerű, hogy ha hatósági építkezésekről van szó, mintha magántőkék befektetése szerepel. Konjunktúráiból keletkezett nagy vagyonok keresik az elhelyezkedést, mert szeretnék értéküknek legalább egy részét megtartani és a devalvációtól megszabadítani. De a hatóság mindig kölcsönpénzekből épit és óriási terheket vállal magára, ha pedig a beruházott tőke véglegesen emelkedik is és a ma 200 millióval épült házak egy év múlva 400-at is érnek, azért a tőke kamatát nem fogják jobban megközelíteni a, jövedelmek, mert a hatósági lakások bére soha sem emelkedhetik az ingatlan értékkel arányosan, hanem mindig csak a lakók fizetési képességéhez igazodhatik. A hatósági lakások magasabb béreit azok lakói csak hatósági támogatással képesek viselni, ami annyit jelent, hogy a deficit marad, csak más lapjaira kerül a közkiadásoknak. Tekintsük tehát az uj építkezéseket a lehetséges szempontokból. A főváros szempontfa. mindenesetre a legfontosabb, mert valamennyiünk érdekéről van szó., Hiszen a főváros költségeit a polgárságnak adói fedezik. A 6000 meglévő városi lakás az uj építkezésekkel 200 vagy 300-al megszaporodnék. Arányosan emelkedne a most 7 milliós kislakásdeficit is, mert a 200 milliós uj beruházás mintegy 10—12 millió uj kamatszükségletet jelent, aminek az uj bérek csak egy töredékét fogják fedezni. Éppen most emelte föl a főváros kislakásainak béreit, hogy a deficitjét legalább részben i eltüntesse és ugyanakkor kénytelen magára vállalni egy újabb, még súlyosabb és már el sem tüntethető deficitet. Mert kétségtelen, hogy ha a régi házak tatarozása azoknak minden bérbevételét igénybe veszi, az újaknak a karbantartása sem fog kedvezőbb helyzetet mutatni, mert hiszen ezek A régi Pest Tűnő házak Egy régimódi építőmester, aki már az égiekhez költözött, ha ma fölkelne s végigsétálna a Koronaherceg-utcán, nemcsak annak találná hült helyét, amit valamikor errefelé épített. Amit itt hagyott, mint köbe formált lelt. korának, generációjának, társadalmának ízléséről és viszonyairól, Bip van Winklehez hasonlóan, aki hosszú álomból ébred fel s széttekint, könnyen hihetné azt, hogy ahol van, az nem is Pest, hanem valami uj város. Valósággal eltévedne az uj kapuk mentén, az uj homlokzatok tömkelegében, amelyeknek anyaga már nem masszív kő. hanem vasbeton. A Ferenc József-téren már csak a nevezetes Iliid mestertől tervezett Lloyd-épület az, ami változatlan szereppel éli és folytatja régi napjait. Fölötte is azonban, sajnos, már kongatják a. bekövetkező költöztetés harangját. Arról a nagy, egyszerű külsejű, belül pedig ugyancsak szigorú hatású házról pedig, ahol most a rendőrség főemberei tanyáznak, s a főkapitány komoly hivatala van. — ki gondolná, amint elmegy a kapuja előtt, hogy itt a régi Pest egy kedvelt, keresett pontja volt, a' hires Európa- szálló. Az idillikusán hangzó Diana-fiirdő helyén tudvalevőleg nagy bank áll. mellőle pedig néhány éve tűnt el az a kétemeletes ház. amely szintén nem egy kedves emlékkel és történettel fűződik az elmúlt és vissza többé nem térő Pest annaleseihez. A Kó- burg-palota volt az. amelyben vagy harminc évvel ezelőtt a fővárosi társasélet két szereplő, ismeri és főrangú tagja lakott. Kóburg Fülöp és Lujza hercegasszony. A szemlélők szerint boldog, élénk, mozgalmas napok teltek ekkor e palotában, ahol Lujza hercegasszony nemcsak beszélni tanult magyarul, hanem énekelni, is, még pedig a kuruc-nóták gyűjtőjétől. Káldy Gyulától. Enyhe nyári estéken, a nyitott emeleti ablakok súlyos függönyei mögül nem egyszer hangzott ki Lujza hercegasszony magyar nótázása, — mig egyszer eztán végleg bezárultak az ablakok,* Csak egy mord, borotvált és tekintélyes portás maia'h a palotában. Egyébként lakatlanok lettek az elegáns, francia bútorokkal berendezett szobák, miután Lujza hercegnő „a szökés párosán“ című dal szövegéhez híven, kiröppent belőlük, hálás témát adva riportereknek s a szalonok zsúpjainak. A tradíciókkal nem törődő rombolókedv, a háború előtt a tűnő házak sorába szánta azt a, tempi öntőt is, amely a Deák-téren- épp száz éve az evangélikusoké s pesti nemes családok alapítása. Stílusáról könnyű kiolvasni, hogy az idő, amikor épült, a muzeumépitő Pollák üskihály görögösködő ideje. S hogy a környékén nem áruházak, hanem szorgalmas és politiizáló kisiparosok boltjai, műhelyei húzódtak: ezt oly utca-elnefezések is mutatják, mint az idetorkolló Sütő- és Kptő-uteák. Budán, a jobb parton, kisebb tempóban ugyan, de szintén egyre-másiia távoztak oly házak, amelyekkel egy csomó magántermészetű emlék, s olyanok, amelyekkel bizonyos szépség is eltűnt. Hogy lent, ahol a villamos a fogaskerekű felé szalad, a Margit- köniton folyvást kinőttek a kalitkaszerii, égbe- szökő berliázuk: ezt még valahogyan meg lehet érti] ár rosszabb építőipari viszonyok között készülnek és sokkal tökéletlenebbek lesznek szerkezeti. higiénikus és szociális tekintetben a régieknél- Sokkal hamarabb pusztulnak el, mint az építőipar tökéletesebb teljesitőképesség-e idején épültek. A lakáshiány szempontjából alig- bir jelen - tőseg'g-el egy 2—300 uj lakást produkáló akció. Ha a fővárosnak 17.000 magánházában lévő 211.843 lakás nem használható úgy ki, hogy azokban a mai lakosság helyet találjon, akkor l%o-et tévő lakásszaporulat bizonyára nem sokat lendít a helyzeten. Rettenetes tülekedést fog csak jelenteni a lakások kiadásának idején, a legkíméletlenebb protekció mozgósítását és még a legigazságosabb elosztás esetén is a támadásoknak és 111eg-gyárusításoknak szörnyű áradatát. Hogy mi lesz itt a mai viszonyok között, azt el tudják képzelni azok, akik emlékeznek arra, hogy az 1909. évi lakásépítés első bérbeadásainál egy hetvenlakásoíS bérházra ezeren felül volt a, jelentkezők és pedig olyan jelentkezők száma, akik mindegyike már valaminő jogcímet is formált arra, hogy lakást kapjon. Pedig akkor a hatósági lakás csak 25%Lal volt olcsóbb a magánbérházak lakásainál, holott most bizonyára jelentékenyebb lesz a különbség. Az építőipar szempontjából még pár héttel ezelőtt nagyjelentőségűnek tartottunk egy 200 millió koronás építkezést, de azóta sok minden megváltozott. A teljesen ingataggá vált pénz- gyi helyzet lehetetlenné teszi a reális számítást. Egy uj építkezés lebonyolítása normális viszonyok között is egy esztendőt tett ki, most bizonyára jobban elhúzódik, még akkor is, ha hamarosan meg lehetne kezdeni. De hiszen ehhez előbb a szükséges tárgyalások lebonyolítása kell. a pénz előteremtése, a munkák kiadása, amely a kedvezőtlen időjárás kockázatának is ki lesz már most téve, mert csak őszszel kezdődhet az építés. Ezzel szemben egy bárminő nagy karbantartási építőipari munkacsoport három-négy hó alatt kényelmesen lebonyolítható. Ha ugyancsak 200 milliós tatarozási akciót tételezünk fői, akkor kétségtelen, hogy emezért a 200 millióért anyagi értékben sokkal nagyobb ellenszolgáltatást kapunk, mint az uj építésre fordított ugyanekkora összegért, a. fölmenő árak és elhúzódó határidők mellett. És a gyökeres tatarozási munkák az építőiparnak szintén majdnem valamennyi ágút foglalkoztatják, mert hiszen elsősorban nem csinossági, hanem szerkezeti helyreállításokról van szó és a pusztulásnak indult szerkezetek megmentéséről. Tehát itt is vár az építőmestertől kezdve a legkisebb épitpipari érdekeltségig mindenkinek bősgg*esen munkaalkalom. De sőt az építőipar ’szempontjából sokkal előnyösebb az olyan munka, amely minél több iparágat és minél több munkást egyszerre még a tél beállta előtt képes munkával ellátni és igy anyagilag jobb helyzetbe hozni a legkedvezőtlenebb időszak beállta előtt- A sokféleképen megosztott munkákra a közepes és a kisiparosok is képesek lesznek az ő korlátoltabb tőkeerejükkel vállalkozni, nagyobb és hosszabb lekötöttség kockázata nélkül. Ha szemügyre vesszük a lehetséges szempontokat és a legutóbbi hetekben szerzett tapasztalatokat, akkor kétségtelenül arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy nagyon meg kell gondolni azt, hogy vájjon az uj építkezés nagy vállalkozását éppen most a. legkedvezőtlenebb térni. Nem helyeseljük ugyan, mert Budának Pest kertvárosává kellene lennie, — mindazonáltal ez a jelenség csak folytatása a pesti körutak építkezésének. Különös és sehogysem helyénvaló azonban, hogy ezek a. hat emeleten .alul meg nem álló bér- háfzak oda is fölrándultak, ahol a talajalakulás, a hegy egészen speciális építési módot kíván, a legcsendesebb. legkisebb forgalmú negyed különböző lejtésű utcáira, a Várba. Fönt. az első kerületben, ahonnét félénk arisztokratikus arccal néznek át régi sétabotot emelgető urak. lebontották azt az egyemeletes házat, amely a Honvéd-szobor mögött, a Tárnok- és Uri-ulcák sarkán állt. Erkélye, erős, vastag falai még a XVIII. századból eredtek. Bár különösebb, műemlékszerü jelentősége nem volt. krónikájához tartozik, hogy évtizedeken itt volt a várbeli kaszinó1, ahol régóta errefelé lakó generációk csöndes emberei játszottak dominót. Valamint ugyancsak ebben a, házban volt az a kávéház, amely a Vár egyetlen ily üzletének számított. 8 ennek dacára, bár á Vár egyetlen kávéháza volt. — jellemző talán magára .a Várra is, hogy nem tudott a gazdag gyünvölcsöztetés terére lépni. Mig Pesten szédületes bőséggel fejlődtek folyvást fényűzőbbé és nagyobbá a kávéházak, — a Vár kávéháza megmaradt olyannak, amilyen volt. amikor kitette az ajtaja elé a táblát, hogy „Café“. Még a, dilizsánsz- szal utazó időből eredt, s hogy emellett mennyi következetességgel tartott ki, mutatta az is, hogy a ,,modern technika vívmányai“ közül a villany nem világított mennyezete alatt s a telefont élete utolsó napjáig sem engedte bevezetni. Dömötör István.
