Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)

1922-02-22 / 8. szám

//. évfolyam

Budapest, 7922 február 22

S. szám

UJ BUDAPEST

7t Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden szerdán ♦ Előfizetési ára: Egész évre 440 K ♦ Félévre 220 K ♦ Negyedévre 77O K ♦ Egyes szám ára 7O K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VKálmán-utca 20. ♦ Telefonszám : 63-10. ♦ Felelős szerkesztő: Or. Doby Undor

Szólnak a harsonák,

peregnek a. dobok, rikácsolnak a trombiták: abban a hangzavarban, mely a nemzetgyűlés bezárása után keletkezett a magyar glóbuson, a legkíilömbözőbb hangszerek csinadrattája igyekszik a. maga sátrába csőditeni a publikumot. A vásári mulatság azonban, melyben egyik erőmüvész igyekszik túllicitálni a másikat és torkaszakadtából kínálja a maga portékáját, mindannyiunk bőrére megy és szomorú megállapítani, hogy újra csak a jelszavak röpködnek.

Az Uj Budapest sine ira et studio meg^- mondotta számtalanszor véleményét e politikai bábjátékról. Tettük ezt mindenkor a napi- politikától mentesen, kizárólag a főváros és a főváros lakosságának érdeke szerint tekintve a dolgokat. Megmondottuk, hogy a nemzetgyűlésen történőkkel megelégedve egyáltalában nem vagyunk, mert ott komoly alkotómunka helyett személyes hajszák és kanapé- perpatvarok folynak, megmondottuk, hogy a főváros közönsége a nemzetgyűléstől és elsősorban a fővárosi nemzetgyűlési képviselőktől oktalan politizálás helyett Budapest gazdasági és szociális érdekeinek hathatós képviseletét várja.

Fővárosi érdekekről azonban vajmi kevés szó esett a nemzetgyűlésen 1920. február 16-tól 1922. február 16-ig. Hol voltak a nagy legények, akik valamennyi kerületben kivétel nélkül hangoztatták, hogy az általános politikai kérdések felszinen tartásán kivül különös gondjuk lesz a főváros lakosságának kommunális érdekeire is? Az ígéreteket -nem tartották be az urak, és most két esztendei semmittevés után elérkezett a számonkérés ideje.

Mi egyáltalában nem törődünk a képviselőjelöltek pártállásával és nem érdekel bennünket ehelyütt, hogy mely utón és módon igyekeznek előmozdítani a haza ügyét. De bármilyen legyen is a választójog és a választások alkalmával bármely programmal, vagy pártállás szerint jusson is be huszonkét, vagy huszonöt ember Budapest követeiként a nemzetgyűlésbe, Budapest százezrei .megkövetelik tőlük, hogy a nemzetgyűlésen törődjenek a. főváros ügyeivel. Tegyék pedig ezt a napipolitikától mentesen, mert ennek a szerencsétlen városnak igazán nincs szüksége politikára. Mi rekonstruálódni, talpra állani, fejlődni akarunk, nem törődve azzal, hogy micsoda viharok dúlnak az országos politika vizein. Mi azt kívánjuk, hogy a főváros ne kacsintgasson egyik politikai párt felé sem, hanem törődjön azzal, ami egyedüli feladata: Budapest jövő fejlődésének biztosítása.

Szeretnék ezért, ha. a. most meginduló választási kampányban a programmbeszédek ne feledkeznének el Budapest speciális érdekeiről sem. A közgyűlési teremben majd mi megtartjuk a leszámolást, és meg fogjuk állapítani hiteles adatok alapján, hányán vannak azok a városatya urak, akik még egyetlen egyszer sem érdemesítették a főváros bizottságait és közgyűlését, hogy ott megjelenjenek, vagy éppen felszólaljanak. De a nemzetgyűlés újraválasztásakor minden választópolgár, aki szivén viseli a keresztény és magyar Budapest ügyét, arra is ügyeljen, hogy az ígéretek amaz áradatában, mely a szavak gőzében megindul, helyet foglaljon a mi szükebb hazánk, szerencsétlen és szép Budapestünk külön védelme- zése is.

Néhány komoly sző a lakáskérdésről.

Irta : NÉMETH BÉLA dr.,

a Budapesti Háztulajdonosok Szövetségének társelnöke.

Ismét előtérben áll a lakáskérdés. A kormány foglalkozik a kérdés organizációjával. Közölték a lapok a főváros állásfoglalását s hozzászólnak az ügyhöz a háztulajdonosok és lakók. Mindenesetre oly ügy ez, mely eminenter közérdekű és mindenkit érdekel.

A különböző nézeteket akarjuk egymással szembeállítani és a helyes megoldást keresni.

Tény az, hogy a háborús kivételes rendelkezések minden téren megszűntek, kivéve a lakást és május 1-én lejár az a terminus, ameddig a kormánynak joga van kivételes rendelkezést fenntartani. Tény az is, bogy ha történtek is más téren tulajdoni korlátozások, mint főleg az élelmezésre szükséges terményeknél, az sehol sem volt olyan súlyos, mint a ház- tulaj donikorlátozásnál, mert a földbirtokos egyéb terményeit szabadon értékesíthette^ és mint tudjuk, cirokmagból és cirokseprőből jelentékeny jövedelemre- tehetett szert addig, mig a másik oldalon gabonáját kellett olcsón az állam rendelkezésére bocsátani. A lakásügy terén azonban a tulajdonos számára semmi szabadság nem maradt fenni. Ma az a helyzet, hogy a mezőgazdák kivívták maguknak a szabad forgalmat, az élelemre és ruházatra a szabad verseny helyreállott, élelemért >a békeárak körülbelül hatvanszorosát, ruházatért és egyéb ipari cikkekért a békeárak százszorosát-két- százszorosát fizetjük, mig a jogelvonás a lakások terén még most is teljes mértékben fennáll, mert az 1917. éves béreknek néhányszoros felemelése a békebeli bérek csak 2—V-k -szeresét jelenti, úgy hogy a jelenlegi bérek a legszükségesebb és már 8 év óta hiányzó tatarozást sem teszik lehetővé és távol állanak attól, hogy a tulajdonos számára a befektetett tőke jogos szerény kamatoztatását nyújtaná.

Sokszor felvetődött a kérdés, a kormány előtt s a közgazdasági életben, hogy szükség van-e erre és miért?

A felelet, amelyet a kormány tagjai küldöttségeknek adni szoktak az, hogy a háború elején a kelleténél tül kötötték meg a háztulajdont, nem is tudni milyen okból és ezt a gazdasági életben példátlan megkötöttséget most már egyszerre zökkenés nélkül megszüntetni nem lehet, hanem a nagy igazságtalanságot csak fokozatosan lehet orvosolni. A kormánynak is az az álláspontja, hogy a háztulajdon tekintetében vissza kell térni a magántulajdonhoz. Beismeri maga a kormány, hogy ami a fokozatosságot illetően eddig történt, abszolúte ki nem elégítő és hogy már a háború alatt kellett volna a béreket, mint ahogy az más országokban történt, lényegesen magasabbra emelni, hogy az évenként elkerülhetetlen szükséges tatarozási munkákat elvégeztetni lehetett volna, miáltal milliárdokra menő nemzeti vagyont lehetett volna a pusztulástól megmenteni. Az államkincstárból ezen milliárdokat fedezni nem lehet, az egyes tulajdonosokat kell abba a helyzetbe hozni, hogy ezt az ipari munkát elvégeztessék. Ezáltal — mondják a kormány tagjai — egyszersmind az építő ipar legkülönbözőbb ágait foglalkoztattuk volna, aminek közgazdasági szempontokból rendkívül üdvös hatása lenne, mert a munkátlanság s az állami nénzekből való segélynyújtás nagy szerencsétlenség. az állam és társadalom megrontására vezet és csak a munka az, melynek igazi fenntartó ereje van.

De maradiunk meg a különböző nézetek ismertetésénél. Azonkívül, hogy a háború elején történt megkötés gyorsan meg nem változtatható. további nézet, hogy addig a lakásokat nem lehet felszabadítani, amíg megfelelő lakás- termelés nem történik és a megnagyobbított kereslettel szemben kielégítő kínálat nem mutatkozik. Ha enélkül visszaállítanék a szabad rendelkezési jogot a maga teljes egészében, ez azzal a veszéllyel járna, hogy sokan az utcára kerülnének. Akik ezt a nézetet vallják, még azt mondják, hogy elsőrangú szükségletet képez ugyan az élelmezés és ruházkodás is, melyek tekintetében a jog és szabadság, a szabad forgalom helyreállott, de talán még fontosabb a lakásszükség és ezért kell még átmenetileg a

háztulajdonosokra a nagy egyoldalú terhet róni. A főváros tizenkettes bizottságában különösen a demokrata, bizottsági tagok féltették a kereskedőket és iparosokat, akiknek exiszten- ciáját szerintük a béremelés és a szabad forgalom tönkre tehetné.

A felsorolt nézetekkel szemben tekintélyes ellentábor van, melynek a nézete az, hogy a kétségtelen statisztika adatok szerint Budapest lakossága az utóbbi időben tulajdonképen apadóban van, a laksürüség csökkent, aminek következtében lakáshiány nincs, ez csak látszólagos és éppen a lakásrendeletek és a lakáshivatal, illetve az indokolatlan megkötöttség okozza a lakásínséget s a vele járó összes mizériákat.

Sokan abban a meggyőződésben vannak, hogy mihelyt a lakások felszabadulnának, minden szükségletet simán ki lehetne elégíteni. Semmi nyugtalanság nem volna, mert mindenki természetesnek találná, ha békében jövedelmének fis-ét fordította lakás céljára, most a háború utáni nyolcadik évben továbbra is úgyszólván ingyen nem lakhatik.

Sokan erősen meg vannak győződve róla, hogy minden további építkezés nélkül mihelyt a 200,000 menekült egy részének sikerül Budapestről eltávoznia, itt múlhatatlanul az úgynevezett lakáskrach fog beállani s ha végre a háztulajdon teljesen fel fog szabadulni, emiatt fognak a bérek továbbra is az aránytalan alacsony színvonalon megmaradni.

Teljesen objektivek akarunk lenni és az igy szembeállított különböző nézeteket tisztára közérdekből akarjuk elbírálni.

Vitán kivül _ áll, hogy a jogegyenlőséget, az egyenlő elbánást az egyenlő teherviselés elvét az államnak és társadalomnak, amely fenn akar maradni, érdekében áll minden ponton teljes erővel érvénjmsiteni.

Vitán kivül áll az is, hogy a szomorú kom- munisztikus korszak immár egyedüli maradványát minden komoly tisztességtudó ember szeretné megszüntetni. Nem lehet kétségbe vonni, hogy a legszembeötlőbb tulajdonjogok egyikének, a háztulaj donnák a megvonása és egy vagyonkategóriának teljesen egyoldalú megterhelése mások javára a közfelfogásra és a közerkölosökro igen káros hatással van.

Teljesen érthető, hogy a minap a képviselőház kupolacsarnokában megtartott miniszterelnöki fogadtatáson a vidéki küldöttség szószólója kiemelte, hogy a gazdasági hátrányoknál, sokkal súlyosabban érinti az embereket az a tűrhetetlen lelki izgalom, mely a nap-nap után elszenvedett jogtalanságok és zaklatások folytán állandóan uralkodnak rajtuk. Tudjuk, hogy nem a büntetéstől való félelem a legfontosabb a jogrend fentartása érdekében, hanem szükséges, hogy az emberek lelkében gyökered- zék a jog, a jogegyenlőség és közerkölcs tisztelete. Ebből következik, hogy a legfontosabb szükségleti cikknél, a lakásnál a tulajdon elvonásának fentartása mindenkinél, legyen az tulajdonos vagy lakó, okvetlenül hátrányos befolyással van a. közérdek szempontjából.

Ezen kétségtelen szempontok figyelembe vétele után áttérhetünk arra a kérdésre, vájjon a fenti különböző nézetek a kérdés megoldásánál kiegyenlithetők-e? Segítségünkre jön itt a háztulajdonosok koncilians magatartása, akik hajlandók belenyugodni még most is egy átmenet statuálásába. El kell itt ismerni, hogy a háztulajdonosok a lakosság legkonzervativebb elemét képezik és a városnak, államnak egyaránt megbízható támaszai voltak mindig. A legnagyobb hiba volna azt gondolni, hogy a háztulajdonosok a jómódú és gazdag emberek osztályából kerülnek ki, mert a telekkönyvi és egyéb adatokból könnyen meg lehet állapi- tani, hogy legfeljebb 10%-a a háztulajdonosoknak tartozik a jómóduakhoz, a vagyonos osztályhoz, akik tehermentesen vagy csak első- helvü kölcsönnel építkeztek és 90%-a a háztulajdonosoknak tulajdonképen aránytalan nagy terhekkel küzd. Azt sem szabad elfelejteni, hogy semmiféle vagyoni kategória annyi adót nem fizet, mint éppen a háztulajdonos, akinek a háza adóalapnak kínálkozik legszembetü-