Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1921-11-03 / 42-43. szám
Jl Keresztény Községi Párt hivatalos lapja ♦ Megjelenik minden szerdán ♦ Előfizetési árat Egész évre 260 K ♦ Félévre 130 K ♦ Negyedévre 65 K ♦ Egyes szám ára 5 K ♦ Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Kálmán-utca 20. ♦ Telefonszám: 63-10. ♦ Felelős szerkesztő: Doby Undor 2300 korona a gabonatőzsde hétfői árfolyama szerint egy métermázsa bnza Budapesten átvéve. Huszonhárom koronába kerül tehát egy kiló élet, hol vari még' az őrlés, az adó, a közvetítő kereskedelem1? Mire a fogyasztóhoz ér a liszt, 23 korona helyett 40 és 45 koronába kerül. Azonban ez a 23 koronás búza sem végállomása még a drágulás rohanó áradtának: naponkint 100—110 koronával emelkedik a búza ára, a legutolsó áremelkedése majd 500 koronát tett ki, augusztustól, a 800 koronás búzaártól kezdve pedig az áremelkedés a mai napig 250 százalékos. A búza árának szünet nélkül való, nem is emelkedését, liánéin fölfelé rohanását szorongó aggodalommal kísérjük. A nemzetgazdaságtan örök törvényei szerint csakúgy a régi Egyiptomban, mint a modern országokban az élet általános árai a búza árához igazodnak. Ha megdrágul a mindennapi kenyér, drágábbak lesznek a többi élelmicikkek, emelkedik a munkabér és ennek nyomán az ipari élet minden produktuma. A világháború gazdasági frontján úgy a központi hatalmak, mint az antant országaiban éppen ezért a liszt árának maximálása volt az első intézkedések egyike, a mindennapi kenyér hatósági árának megállapítása vált az egész vonalon szükségessé, nehogy azt az előnyt, amleyet a kereslet és kínálat viszonyainak eltolódása a termelő javára jelentett, a jogosulatlan önzés és a mohó kapzsiság a maga hasznára használhassa ki. Az U.j Budapest számtalanszor hívta fel a figyelmet arra, hogy az élet normális rendje még távolról sem tért vissza annyira, hogy a legfontosabb közszükségleti cikkek szabad forgalmáról lehessen beszélni. A főváros vezetőségével karöltve küzdöttünk mi is és a Keresztény Községi Párt is, hogy a. parlament erőviszonyainak a kisgazdák javára való eltolódása ne jelentse egyben a termelő osztály féktelen kívánságainak a városi lakosság kárára való teljes kielégítését. A harc nem a mi javunkra. dőlt el, ezt a háborút azonban, csakúgy mint az antant és a központi hatalmak háborúját, nem a legyőzött vesztette el: a termelő osztály saját zsírjába fulladt és maholnap abba a helyzetbe kerül, hogy a búza árának rohamos emelkedésével kapcsolatos ipari drágulás gazdasági szükségleteinek és kulturigényeinek legelemibb kielégítését sem fogja megengedni. Külön fejezet illeti meg azon szervek működését, melyek altruisztikus mezben a legridegebb üzleti mohóságot hordozzák magukban, egyesítvén a legsivárabb bürokratizmust a legteljesebb üzleti tehetetlenséggel és rosszszagu üzletekkel. Miért kell a Futurának most, a 2300 koronás búza idején gondoskodni az ellátatlanok szükségletéről és ezáltal egyrészt az állam pénzéből nemzeti ajándékot adni a gazdatársadalomnak, másrészt hozzájárulni a szabadkereskedelmi búza ugrásszerű drágulásához, mikor ezt a vásárlást elvégezhették volna augusztusban, 800 koronás búza vételével? Miért nem kap tiszta képet a nagyközönség azokról az üzletekről melyek a napilapokban megjelent és a Futura által sajtóperrel meg nem támadott közlemények szerint az ellátatlanok gabonájának külföldre szállítását és a tejtermelők korpa- akciójára biztosított több száz vagon korpának el pocsékolását adták hírül? A gabona árának emelkedő tendenciája végezetül miért nem győzte meg a kormányt a kivitel teljes betiltásának szükségességéről, ahelyett, hogy a kisgazdapárthoz tartozók javára a kiviteli illeték leszállítására tegyen intézkedést? Jól tudjuk, hogy a főváros tiltakozó szava vajmi keveset nyom a latban ott, ahol az ország lisztellátását és a kiviteli engedélyek ügyét intézik és távol áll tőlünk, hogy a hatósági liszt- ellátás csődjéért és a szabadkereskedelmi búza állandó drágulásáért a fővárost tegyük felelőssé. Noha jól tudjuk, hogy a főváros tiltakozása a jövőben is, csakúgy, mint a múltban, elvi jelentőségű, a felelősség tisztázásának céljából szükségesnek tartunk a főváros részéről néhány intézkedést. Fontosnak tartjuk, hogy a főváros vezetősége rendkívüli közgyűlést hívjon egybe a lisztellátás ügyében, demonstrálván A patronatus joga összefügg a lelkiekkel s a lelkiékre vonatkozik: azért annak, aki ezt a jogot gyakorolja, érzékének kell lennie a lelkiek iránt; annak éreznie kel 1, hogy igazi kultúra a lelkek felemelkedése, megtisztulása, megueme- siilése nélkül nem képzelhető. Éreznie kell, hogy „nemcsak kenyérből él az ember”, hanem az Isten igéjével is táplálkoznia kell; hogy egy városban nemcsak utak,. csatornák, vízvezetékek, nemcsak vendéglők, színházak és kórházak kellenek, hanem szükség van utakra, csatornákra és vezetékekre, melyek az Isten kegyelmét a lelkekbe vezetik és kellenek berendezések és intézmények a lelkek táplálására ,felüditésére és gyógyítására. Annak a liberális iránynak, amely a legutóbbi 50 esztendőben hazánkban, de kivált a budapesti városházán uralkodott, ez iránt nem volt érzéke. A liberális városatyák a materializmus sekély vizeire vezették a főváros hajóját. Volt érzékük az anyagi lét föltételei iránt, sőt az intellektuális fejlődést is nagyrabecsül- ték, aminek tanúja az a sok iskola-palota, amely a legutóbbi évtizedekben épült, de az igazi lelki kultúráról, a valláserkölcsös lelki élet szükségleteiről nem volt fogalmuk. Ha uj városrész volt keletkezőben, ott hamarosan építettek jó utakat, sőt villanyos vasutat is; oda azonnal bevezették a viz- és gázcsöveket. Emeltek iskolát is, építettek sokszor igen fényeset, óriási költséggel; csak pár ezer koronát kellett volna hozzátenniük s meglett volna az Istenháza is... de erre már nem jutott pénz. Akik a patronátus jogát gyakorolták, azoknak a templom nem volt fontos. Hát ez a materialista — mondjuk ki nyíltan: istentelen eljárás szörnyen megboszulta magát. Merem mondani, hogy azért sülyedt erkölcsileg oly mélyen Budapest népe, kivált a külső városrészek munkás lakossága, mert ezek a szegények úgyszólván minden vallásos vezetés és gondozás nélkül szűkölködtek. A budai részen a XIX. században egyetlen uj plébánia nem keletkezett, pedig a tabáni, krisztinavárosi, óbudai plébániák népe jól megszaporodott ezalatt. De ez még hagyj ám! Hiszen a budai oldal 120,000 katolikusának van mégis 9 plébániája, mig ezzel szemben a pesti részeken körülbelül 450,000 léleknek mindössze 7 plébánia jut. A legutóbbi 100 esztendő alatt, mig a pesti oldal lakossága meghuszszorozódolt, csak két uj plébánia keletkezett. A főváros mostani keresztény vezetőségétől a helyzet gyökeres szanálását várjuk. Itt legelőször is az szükséges, hogy azok, akiket a főváros keresztény közönsége a városatyai tisztre, vagy éppen a polgármesteri méltóságra, a tanácsnoki székekbe emelt, át legyenek hatva a nép hitéletének, valli Is erkölcsös kuli arájának mérhetetlen f ontosságáltól. Ha meglesz eziránt a szükséges érzékük, nem fognak visszariadni azoktól az anyagi áldozatoktól, amelyekkel a létrehozandó, egyházi intézmények járni fognak. azokat az ellentéteket, amelyek a főváros és a kormány hatóságai között ebben az ügyben fennállónak. Ennek a közgyűlésnek egyetlen ünnepélyes tiltakozásnak kell lennie a falu közönyével és mohóságával szemben és követelnie kell a kormány részéről azokat az intézkedéseket, amelyek a fogyasztók és a termelők érdekeinek lehető egyeztetésével lem fosztják meg* a város lakosságát a mindennapi kenyerüktől. Követelnie kell a fővárosnak a lisztkivitel azonnali teljes beszüntetéséi; a gabonatőzsde bezárását és az ellátatlanok kategóriáinak a, való élet követelményei szerinti kibővítését. Amennyiben pedig ezek az intézkedések nem vezetnek eredményre, akkor az ellátatlanok szükségletének mérvéig a megállapítandó maximális árak alapján rekvirálni kell. A főváros vezetőségének annak tudatára kelt ébrednie, hogy a hitélet terén óriási mulasztások történtek s hogy a mostani generációnak egyik legsürgősebb, legszentebb feladata e nagy mulasztások helyrepótlása. Hogy fogalmat szol- áilassak a fővárosi lei kiélet és hdkipásztor- odás hiányairól, meg kell jegyeznem, hogy a lelkipásztori tevékenység sikerének legfőbb föltétele, hogy „a pásztor ismerje az ö nyáját és a nyáj pásztorált”. Ezt az elvet szem előtt tartva, a külföldön, ahol intenzív lelkipásztori munka folyik, szabályul állították fel, hogy egy plébánia hatezernél több lelkei nem számlálhat. Ha. már most ezt a mértéket alkalmazzuk, meg kell állapítanunk, hogy a főváros körülbelül 600,000 katolikusának lelki gondozására legalább 100 plébániára volna szükség. E helyett még három évvel ezelőtt mindössze 16 plébániája volt Budapestnek, ma pedig a kommunizmus idején szervezett 8 uj plébániával együtt van összesen 24. Vagyis még legalább 70 uj plébánia kellene,. hogy beteljék az a minimális mérték, amely az intenzív lelkipásztori tevékenységnek föltétele. 76 uj plébánia! Megdöbbentő szám a múltra és a jövőre nézve egyaránt. A múltra nézve, hogy ennyire elhanyagolhatták a. fővárosi katolikusok lelki ügyeit és a jövőre nézve, hogy ily óriási feladattal találjuk szembe magunkat ma, amikor anyagilag úgy lecsúsztunk s mikor az uj templomok épitése egyelőre kizárt dolognak látszik. De bármily nagynak, sőt hamarjában szinte megoldhatatlannak tűnik is fel a reánk váró feladat, nekünk az eljövendő generációk érdekében a legkomolyabban hozzá kell látnunk a munkához. Ha a főváros mint kegyur a. komin üu alatt létesült nyolc uj plébániát és az ezekhez kapcsolódó kelenföldi és városmajori - most még csak a szervezés stádiumában levő — plébániákat fölveszi a kegyúri plébániák sorába, azzal az elmúlt évszázad óriási mulasztásainak csak egy kis részét fogja jóvátenni. További nagy és súlyos feladatok várnak a budapesti katolikus hívek patronusára: a főváros közönségére. A legnagyobb plébániát, a józsefvárosit a maga 90.000 hívével nem tudtuk még megosztani; csupán egy kis részét sikerült elcsatolni a tisztviselőtelepi uj plébániához. Teljesen érintetlenül állanak még a ferencvárosi és lipótvárosi óriási kiterjedésű, nagynépességü plébániák. A megoldásra váró súlyos feladatokkal szemben számolnunk kell a főváros anyagi helyzetével és teljesitőképességével. Hogy a múltnak évszázadokra visszamenő mulasztásait egynéhány esztendő alatt pótolja,- azt még normális idők kedvező anyagi viszonyai mellett sem lehetne a fővárostól követelnünk. Hát még ma! Egynek azonban meg kell lenni a főváros mai keresztény vezetőségében: a komoly akaratnak, hogy azt, amit ma vagy holnap megtehet a múlt idők mulasztásainak helyrepótlására, azt nem fogja elmulasztani. Készítsen a főváros vezetősége az egyházi haA plébános-választások kérdéséhez Irta: MÉSZÁROS JÁNOS dr. érseki ált. helytartó
