Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1937-08-08 / 32. szám
4 RÁKOS VIDÉKÉ 32. szám. Huszonegy engedélyes színtársulat működik Magyarországon. A megállapított kötelező taglétszám szerint négy csoportba tartoznak a színtársulatok. I. rendű : Sziklai Jenő és Horváth Árpád (Szeged és Debreczen), II. Fodor Oszkár, Sebestyén Mihály, Kardos Géza, Tolnay Andor. III. Károlyi János, Radó László, Deák Lőrinc, Szalay Károly, Kőszegi Géza, Pataky József. IV. Homonnay István, vitéz Bánky Róbert, Balogh László, ifi. Halmi Jenő, Náday Pál, Tóváry Pál, Hámory Aladár, Miskey József és Radó Imre. Nagy érdeklődés mutatkozik a rákosszentmíhályi Egyetemi és főiskolai hallgatók egyesülete javára szánt hétfői előadás iránt, amely a Szalay szin- társulat búcsúja lesz. A mosoly országa főszerepében először halljuk iakostársunkat, Bakos Ferencet, a m. kir. Operaház tagját. Fellép a darabban Nagy Irén is, aki tavaly a társulat ünnepelt énekesnője volt. Ez a viszontlátás is örvendetes lesz közönségünk számára. A jegyek az Egyetemistáknál már jócskán fogytak, de még kaphatók. Kivánatos, hogy hétfőig elővételben elkeljenek. Levél a szerkesztőhöz. Kedves szerkesztő ur, mit szól ahhoz, hogy a sashalmi tűzoltók telefonját hivatalból leszerelték. Most már, ha netalán tűz üt 'ki, Pestre akiár éjjel is telefonálhatok, - (mondj' juk: azi Admirál-bárba.) — de a helybéli tűzoltóság nyugodtan albatik, amig a házam lééig. Kérem, méltóztassék a »Rákos Vidéke« nyilvánossága révén ezt a középkori állapotokra valló vészje.t minél hangosabban világgá kürtőim. Tisztelettel : Sashalmi Péter. Jelenet. Vasárnap este a Nagy Lajos király ut és Egressy ut sarkán kerékpáros emberrel találkoztam. a ki a hátizsákjából sárga macskát szedett ki és szabadon bocsátotta azt. Megkérdeztem tőle, hogy miért cselekedte ezt? Annyit mondott rá, hogy »Nem1 ,kéll!« Aztán tovább hajtott. Ä kerékpárján sashalmi címet láttam. A sárgía macska la fővárosi kertészet kőkeritésére mászott fel, a vasrácson át bebújt iéis eltűnt a telepen. Lddig van. i . |_____i I i HÁZIASSZONYOK ! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztareoepteket megkaphatja, ha meg ma kéri a DR. OETKER- FÉLE világhírű FÉNYKÉPES REChPT- KÖNYVET, melyet bárkinek ingyen meg- k üld a gyár: DR . OETKER A- Budapest- VIII., Conti-utca 25. A sashalmi postaaltisztek vasárnap igen szépen sikerült családias ünnepélyt rendeztek Dittrich-úti székházukban. A tekeve mennyel 'egybekötött kerti mulatságon a környékbeli hölgyek különösen nagy íszámbian vettek1 részt. Kitűnő cigányzene mellett reggelig tartott a fesztelen, magyaros mulatság. Az; ünnepélyt megelőzően Marton Imre huszlonöt éves szolgálati jubileumát ülték meg a postaaltiszti kaszinóban. A helyi csoport szép ezüst dohányzóklásZ- lettel lepte meg a jubilánst, a távbeszélő igazgatóság altiszti kara pedig értékes arany pecsétgyűrűvel adott kifejezést elismerésének. A távbeszélő igazgatósága külön disz- távirathan üdvözölte Marton Imiét. Úgy a jubiláris ünnepség, mint a cslaládias mulatság rendezésében vitéz Szabó Miklós e- gyesületi titkár fejtett ki elismerésre méltó tevékenységet. A rákosszentmíhályi lövészek sikeréről már a múlt héten beszámoltunk, A: részletes eredményekről a szeptemberi verseny u- tán adunk hirt. Mindenesetre újból megállapítjuk Diószeghy László alelnök érdemét, a- kit a legnagyobb elismerést illet meg, begy fáradságot nem ismerve szervezte a v;er- senycsapiátot és oktatta annak ,tagjait, amiben természetesen Meissner Stefánia csoportvezető, isi segítségére volt. Turányi Alajos, a Nemzeti Színház ny. tagja, sashjalmi ]a- kostársunk, a szegedi szabadtéri játékok tartamára múltjához és tehetségéhez méltó szerződést kapott. Örülünk, hogy a kitűnő művészt legalább rádión keresztül itthon is hallhatjuk és élvezhetjük» A Move Rafc jubileuma. A Move-Rafc sportegyes ült t ebben az; évben tiíi meg fennállásának huszonöt éves. jubileumát. A részletes programim a napokban alakul ki. Lesz díszközgyűlés, amelyen la magyar sport és a Move vezetősége is fcép viselteti magiát. Előkelő vendégcsapattal ünnepi mérkőzést tartanak. Ezenkívül társas- vacsorát is terveznek és táncmulatságét. A jubileumi ünnepségek fénypontja aug. 29- én a műkedvelő előadás lesz, melyet (az egyesület műkedvelőivel Szlavkovszky Sándor rendezi. Stílszerűen sport-tár,gyű darab kerül színre: Kelemén Viktor: »Gól« cimü vígjátékja. A szereplők közül egyelőre csak ‘a rendező Szlavkovszky Sándort, a régem nem látott, kitűnő Maros Antalt, az uj csillagot, Erdész1 Erzsébetet és a pompás tehetségű Iványi Dénesi emeljük ki. A szereposztást a napokban fejezik be. Az előadást a Nagykaszinó színház termében tartják meig. Szentmihályí Miska- Mi nem ér annyit sem, mint a fa g(aras ? i i — A fa-garázs, inert az tüzveszélyési. " - -----------r..-rrniTiniwwiBrni i—mi ii mii 11 760-1937. Mg. HIRDETMÉNY Előfordult szabálytalanságokból kifolyólag felhívom községünk lakosságának f gyeimét az, 1936. évi X. t. c. végrehajtási, utasításaként kiadott 1936 évi 180.000—B.M. rendelet harmadik résziében foglaltakra, melynek fontosabb rendelkezései a következők: Tűzveszélyes anyagok lakóház padlásterén nem tarthatók. Nem lakás céljára szolgáló épület padlásterén gyúlékony anyagot tartani csak akkor szabad, üá aí rák- tározásra, használt helyet a padi ás többi részétől tűzfal választja el és használatban lévő kémény nincs a padláson átvezetnie. Füstcső csak szabályszerűen épített kéménybe torkolhat, azt eresz alá, mJeny- nyezíeten, éghető anyagon keresztül, vagy mellett vezetni nem szabad, i A kéményseprő kibúvókat állandóan zárva, kell tartani. Világitó ablakok átjátszó üvegből nemi készithetők. Erre a célra csak világító cserép, vagy zsinór üveg használható. A jelién) hirdetmény beli foglaltaki betartását' szakközegeimmel állandóan és a legszigorúbban ellenőriztetni fogom és a kihágást elkövetők ellen az eljárás megindit^sára javaslatot teszlek. í : Rákosszentmihály 1937, jnlius 12. Djhuslz 'Sándor főjegyző Aki mer, az nyer! 709.U00 pangót nyerkat az 08*tály»értjátékon ! Főára*! Pestkörnyéki Bank Mátyásföld, Rákossztmihá Lindmejer .Károly hentes és mészáros Mindig gazdag készlet friss áruból. — ízletes felvágottal;. — Hurka, kolbászifl*- lönlegesség. Friss disznó- és marhahús. Mészáros József Tigr* Rakosi-ut és Seredi Jusztinián-u. sarMBT T---- ------------ - __”l Be lvárosi kávéház BUDAPEST, Apponyi tér (volt Kigyü tér). — Elsőrangú italok. — Egész na kitűnő meleg konyha. — Külön terme Figyelmes kiszolgálás.--------ötórai tel RÓ NAY MIKLÓS Szésiásy Béla Levélpapiráruháza és töltő toll szak üzlet Budapest, IV., Ferenciek tere 9. Legnagyobb választékot nyújt ízléses 1 vélpapirok és világmárkás töltőtollakban. Házassági és eljegyzési értesítők, valamint névjegyek a legszebb kivitelben készülnek. BUDAPESTI KÖZPONTI ÁLTAÜKIS TEJCSARNOK rt, Rákosszentmihály 86. sz. fiókja, Rákosi. * 120, sz, és Mátyásföld, •Teljes tej, pasztőrözött tej, habtejszin, tejföl, gyermektej, yoghurt, elsőrendű teavap, gyágytejek házhoz szállítva. Kereskedőknek viszonteiadásra házhoz szál- > litva. Fratelli Oslsinger cégnél, Budapest Ferenciek-tere 1. szám (Királyi bérpalota.) Kávé Q Tea Q Rum Zsuffa István és társai angol gyafjusaövetek kereskedése IV., Váczh-utc* 25. Piarista-utca sarak. Állandó nagy raktár elsőrendű angol, skét és irland szövetekben valamint selyem és egyéb bélésárukban i \T XrV AC női kézi munka és rajzmüterme ©Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 11 sz 4, SUGÁR VILMOS I/., Deák Ferenoutca 23a (Deák-tér sarok.) Megérkeztek a legszebb újdonságok. Férfi és női szövetek, selyem, bársony jés | ^ flanelLekben dús választék. — ■'$ { rCr _ ____________^ms——— Sc hmideg szormeház Budapest, IV, PáHsLutca 6 gBŐrmekülönlejfességek, kabátok 3us «' ^aztékban. Megóvásra vállal szőrmék» c a8EB Átalakítások, javítások, « Adler és Rrádcr nyomda Bpest, VIII., Fecakf Felelős Idadátutejdonoa: RaíázsoVich Zoltánná utca 9. ggjá8*1 Telefon 1—379 *25.