Rákos Vidéke, 1936 (36. évfolyam, 1-51. szám)

1936-10-04 / 40. szám

40. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. A rákosszentmihályi polgári fiúiskola iskolaszéke Nagy Géza esperes-plébános elnöklete alatt igen érdekes gyűlést tar­tott. Regős József igazgató jelentést tett a beírás eredményéről, amely a tavalyival egyező. Az iskolának 142 növendéke van. Osztályok szerint: 1—39, lí 37, III—'37 és IV—29- Vallás szerint 108 r‘ k., 14 ref., 10 ev., 1 gör. kar. és 9 izr. Lakóhely sze­rint 126 helybeli, 14 sashalmi, 1 árpádföl- di és 1 rákosfalvi. Tandíjkedvezményben részesül 57 tanuló, közülök 1 teljes, 36 fél és 20 egyharmad iandijmentességet él­vez. A kedvezményben a növendékek val­láskülönbség nélkül részesültek. Az isko­laszék jóváhagyta az iskola mait évi záró­számadását, mely szerint a bevétel 18378 P 57 fill., a kiadás pedig 17663 P 32 fillér volt, a maradvány tehát 715 P 25 fillér- A szegény gyermekek tankönyv és Író­szer segélyezéséről gondoskodás történik. Megállapították a mostani iskolai év költ­ségvetését is, mely 20519 P 24 fillér be­vétellel számol. Örömmel vették tudomá­sul, hogy Szombathy Sándor helybeli in­gatlantulajdonos Ámon Imre dr. közben­járására átengedte a mezőgazdasági okta­tás céljára a Szent Imre és Mária u. sar­kán levő telkét. Mindkettőjüknek köszö­netét s/a\aztak. Az elnök ismertette vé­gül az iskola mostani helyisége ügyében kelt püspöki leiratot, a mely az iskola fe- líigyelöhatóságának súlyos kifogásait közli és uj, alkalmas helyiséget követel az isko­lának. A Rákos Vidéke olvasói erről már a múlt heti híradásunkból értesültek. Kre- nedits Sándor az egyházközség világi el­nöke beszámolt arról a céltudatos és már is eredményes eljárásról, a mellyel a sú­lyos kérdés kedvező megoldását előkészí­tették. Az egyházközség a rendelkezésére álló anyagi eszközök felhasználásával al­kalmas telket vásárol az iskola céljára és azon felépitteti a mindenben alkalmas, mo­dern uj iskolát. A mai épület egyáltalán nem megfelelő és udvara nincs, a jelenleg használt szomszédos telket áruba bocsát­ja a tulajdonosa s igy nemsokára azt is elveszíti az iskola, tehát feltétlenül gon­doskodni kell uj helyiségről. Az iskola­szék megelégedéssel és köszönettel vette tudomásul a jelentést és megbízta az el­nökséget, hogy a további szükséges lépé­seket az ismertetett tervek szerint tegye meg. Négy fillérért Harminc nemmel olvashat havonta az IRODALMI Szalon kölcsönkönyvtárbán.. Rá­kosszentmihály, Béla-u. 67 sz. MAKULATÚRA kapható a Rákos Vidéke ki adóhivatalában: Rákosszent mihály Szent Korona-u-103 Bencze cípőssalon, Budapest, IV Váci-utca S. szám Schmideg szirmeiiáz Budapest, IV., Párisi-utca 6 Szőrmekülönlegességek, kabátok dús vá­lasztékban. Megóvásra vállal szőrméket 8886 Átalakítások, javítások. Seperték a Batthyány u'.cát szombaton ! Azonban, amilyen kívánatos a műut seprése, annyi­ra nem kérünk az olyan seprésből, mint amilyen a szombati volt. Akkor még nem hullott le a jótékony eső, az utcákon sok­hetes por ült. A Batthyány utcában meg­jelentek a munkások és seperni kezdték a port. A port, amely a seprők csapásai alatt hatalmas fellegekben lepte el az utat, az utszéli kerteket és házakat, a lakáso­kat, a járókelőket, főleg a reggel iskolába tipegő hatalmas gyermeksereget és min­dent, de mindent. Ólyan porfelleg szállott fel a seprők nyomán, hogy az utca egyik oldaláról nem lehetett átlátni a másik ol­dalra. Hát az ilyen úttakaritásból nem ké­rünk ! Ha seprik azt az utcát, akkor lo­csolják fel előbb ! Ez a helyes rendje és módja az utak seprésének. Furcsaságok. A minap éjszaka egyik rákosszentmihályi kertésztől 3.000 tő muskátlit loptak el. — Zentai Antal Iskola utca 56- sz. lakásában bátorok garázdálkodtak. A sok értékes holmi közül csupán a lekvárt és a befőt­tet vitték el.— A rákosszentmihályi mozik a 16 éven aluliak részére engedélyezett előadásokon egyetlen gyermekjegyet sem adnak el. A 16 éven felüliek részére en­gedélyezett előadásokra százával jelentkez­nek a gyermekek. # Hla mir vesz egy osziaiysersiegyet miáltal megszerzi a reménységet, amely buzdít, serkent egy jobb jövő és beldogulás felé« Hinni, bízni, remélni az a fő! Mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye. Ne legyen tehát sötétenlátó, ingadozó, hanem bizakodó és reményteljes! Bízzék a jövőben, a szerencse forgandóságá- ban és vegyen egy osztály- sorsjegyet­Mindenkit érhet szerencse! Miért ne Önt is! A sorsjegyek hivatalos árai: egész 28 P, fél 14 P, negyed 7 P, nyolcad 3 P. 50 f. az összes főárusitóknál. ^ A huzások már október 17-én kezdődnek! Próba-szerencse! Hymen. Igen nagy és díszes közönség töltötte meg a rákosszentmihályi ev. templomot a Csák Éva és Berkes Ödön százados esküvőjén. A díszes szertartást Blatniczky Jenő cin- kotai lelkész végezte és nagyhatású beszé­det mondott. A menyasszony igen szép magyar ^díszruhában jelent meg. Az uj párt elhalmozták szerencsekivánatokkal. A MOVE RAFC karácsonykor szinielőadást rendez a mű­kedvelő gárdájával. Nagy meglepetést ter­veznek ! Az Országos Névmagyarosiíó társaság uj cime: Budapest, VII., Rózsa-utca 40a, a Király-utca mellett. Telefon: 1-334-14. Táncestély. A MOVE RAFC október 3-án este 9 óra­kor a „Vénfiúk“ helyiségében a szertár alap javára nagyszabású táncestélyt ren­dez. Tánc reggel 6 óráig- Belépőjegy elő­vételben 80 fillér, a pénztárnál 1 pengő. mmmmmm/m NAPPAL'-1 lumjávu. $, NAPPAL os Gusztáv (Ujpest) dijat nyert pályaműve. ft. *19*4

Next

/
Thumbnails
Contents