Rákos Vidéke, 1936 (36. évfolyam, 1-51. szám)
1936-10-04 / 40. szám
4. oldal. t RÁKOS VIDÉKE 40. szám. SPORT A Move. Rafc. kebelében működő atlétikai szakosztály vasárnap okt. 4-én 12 órakor tehetség kutatóversenyt rendez, melyen bárki résztvehet. Táv 1500 méter, melynek első öt helyezettjét díjazzák. Az idén is megtartják a kegyeleti stafétát. Az RTK. sporttelepe lesz a végcél, hová a staféta utolsó embere babérkoszorúval fut be. A versenyen számos helyi és szomszédközségbeli egyesület képviselteti magát atlétáival. Az uj erővel meginduló atlétikai szakosztály első nyilvános szereplése e staféta rendezése s reméljük a közönség támogatása csak fokozza a lelkes újraéledését a valamikor kiváló, ugyancsak RFC kebelében működő atlétikai együttesnek. Szűcs István dr. tny. államtitkár, volt országgyűlési képviselőink huszonöt éven át volt a pestuly helyi iskolák egyházhatósági felügyelője, a leányiskolának tiszteletbeli igazgatója. Erről a tisztségéről most előre haladóit kora miatt lemondott. Hanauer "Ä. [István váci püspök igen meleghangú levelet intézett ez alkalomból Szűcs Istvánhoz. A levélben azt írja a püspök, hogy „Méltóságod megfontolt elhatározásának kijáró tisztelettel« veszi tudomásul a lemondást, majd igy ir; Mikor az 1925. évben kértem Méltóságodat, hogy a pestújhelyi római katolikus iskolák felügyeletét, mint egyházhatósági iskolalátogató válllalni méltóztassék, tettem fezt a pestújhelyi iskolák szervezése, biztos alapokra fektetése és példaszerű felvirágoztatása körül kifejtett sok fáradozásáért és eléggé meg nem köszönhető kitűnő szolgálatainak némi elismeréséül. De nem feledkező etem meg arról a jóindulatról sem, amelyet Méltóságod a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban teljesített egész hivatali működése alatt nem csak az egyházmegye, de az egész ország összes katolikus iskolái iránt mindem kor tanúsított. Nem tehetek egyebet, mint azt, hogy a felsorolt el nem évülő érdemek elismerése mellett meghajtok Méltóságod elhatározása előtt és a pestújhelyi római katolikus iskolák felügyeletéről, valamint az ottani polgári leányiskola igazgatóságáról történt lemondását ismételt köszönetem kifejezése mellett tudomásul veszem. Amidőn ezt teszem, biztosan számijtok Méltóságod1 további jóindulatára, azoknál az iskoláknál, melyeknek minden gondja eddig is szívügye volt. Ha valami, úgy a Méltóságod fáradozásával szervezett és fenntartott iskolák őrzik. Méltóságod életművének el nem mUló emlékét. Ez esetben nem túlzás, ha azt món- dom: Saxa loquuntur. Imádságomban kérem a jó Istent, hogy engedje meg és adja kegyelmeit, hogy teljes egészségben minél hlosz- szabb ideig gyönyörködhessék életművének fejlődésében és virágzásában. Leghálásabb köszönetem ismételt kifejezése mellett kérem, fogadja Méltóságod ő- szánte tiszteletem nyilvánítását. « Uj füzőszalon Rákosszentmihályon. Uj, fővárosi színvonalú üzlettel gyarapodott Rákosszentmihály. Höchtl Edit, társaságunk ismert és kedvelt tagja, Spir- sitzky Gyula lakostársunk nevelt leánya, a Rákosi-ut 98. sz. a- füzőszalont rendezett be, ahol hölgyközönségünk szakszerű és kiválóan figyelmes kiszolgálásban részesül. A sashalmi Nép leánycsoport, mely Szabadós Qábornié fáradhatatlan szervezésének eredménye, október 11-én, d. u. } 5 órakor teaestélyt rendez a Nagyitce vendéglőr ben. A belépődíj csekély 30 fillér. A leánycsoport tagjai lelkesen serénykednek a siker érdekében,. | j j | ’ ; ■ |. A Pro Hungária sashalmi csoportja okt. 10-én> szombaton tf. ü. 5 órakor tartja első szeretetuzsonna délutánját a Kantler-vendéglőiben. Az uzsonna jövedelme a szegények karácsonyi megsegité- séres zölgáj. Wessely István és társa (eégt. NAGY KÁROLY FRIGYES) Orvosi müszergyár, Apponyí-tér 1. Euplan elasztikus lúdtalpbetét. . Egészségügyi cikkek gg Orvosi műszerek Jó árut olcsón vásárolhat bevált VILGSEK VILMOS házában Budapest, IV-, Kossuth Lajos-utca 4. sz* Kézimunka ágygarnít. 36. — ,32. — ,29. — , la lepedő m. Í.98, Damaszt törülköző tct. 21.50 ó sz. damaszt étkészlet Í5.20 9,80, la lenda- damasztétkésíet 18. Angíní.45. Zsebkendők, fehérneműek nagy választékban. SUGÁR VILMOS iV.9 Deák Ferenc-utca. 23* (Deák-tér sarok.) Megérkeztek a legszebb újdonságok. Férfi és női szövetek, selyem, bársony jés flanellekben dús választék. — BUDAPESTS KÖZPONTI ÁLTALÁNOS TEJCSARNOK rt, Rákosszentmihály 86. sz. fiókja, Rákosi- 120. sz, és Mátyásföld, .Teljes tej, pasztőrözött tej, habtejszin, tejföl, gyermektej, yoghurt, elsőrendű tea vaj, gyógytejek házhoz szállítva. Kereskedőknek viszonteladásra házhoz szál- § Htva. Fratelli Deisinger cégnél, Budapest Ferenciek-tere 1. szám (Királyi bérpalota.) Kávé Q Tea Q Rum Zsuffa István és társai angol gyapjúszövetek kereskedése IV., Váczi-utca 25. Piarista-utca sarok. Állandó nagy raktár elsőrendű angol, skót és irland szövetekben valamint selyem és egyéb bélésárukban 4 ^ f I Án ac női kézi munka j és rajzmüterme j C Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 11 bz.l Lindmejer Károly ® hentes és mészáros ^ Mindig gazdag készlet friss áruból. — ízletes felvágottak. — Hurka, kolhászkü- lönlegesség. Friss disznó- és marhahús. Mészáros József mos, festp tisztitRákosi-ut és Serédi Jusztiniián-u. sarifür Belvárosi kávéház BUDAPEST, Apponyi tér (volt Kigyé tér). — Elsőrangú italok. — Egész na! kitűnő meleg konyha. — Külön terme Figyelmes kiszolgálás.------ötórai te* RÖ NAY MIKLÓS Szénásy Béla Levél p ap irá ruháza és tiöltő toll szak üzlet Budapest, IV., Ferenciek tere 9. Legnagyobb víálasztékot nyújt Ízléses levélpapírok és világmárkás tÖltőtollakbain. Házias sági és eljegyzési értesítők, valamint névjegyek a legszebb kivitelben készülnek. Megölelték, hogy ne fázzék, betakarták, hogy ne ázzék.,. öreg barátunkat Lánczi Antal esernyőjavító mestert, aki a szentmihályí búrtól alaposan elázva lefeküdt az egyik árokba aludni, A további események már zavarosak. Az eser- nyős azt állítja, hogy ez volt élete legszebb éjszakája. Szépséges álomtündér szállott le az légből, cirógatta, csiklandozta, majd bájos csókot lehelt rá és betakarta s azután pedig eltűnt az esős éjszakában, A rendőrség ellenben megállapította, hogy Lánczi Antal esernyőjavitót a minap éjszaka kifosztották. Pénzét és esernyő készletét ellopták. A tolvaj tréfás kedvében egy ócska eser- uyőt nyitott ki a feje fölött. Havi 200 fix a cime annak a ragyogó magyar vígjáték filmnek, amit három budapesti mozgószin- ház hetek óta játszik szédületes nagy sikerrel. Az elővételi pénztárnál rendőr vigyáz,, hogy a sorban álló közönség között a rendet senki meg ne bontsa. — A film főszerepét Páger Antal. Jávor Pál, Salamon Béla, Uray Tivadar, Bársony Erzsi és Fülöp Magda játsza. Ezt a kitűnő vigjátékfilmet négy napig, szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden mutatja be a Korzó mozgó. — Az előadások nem folytatólagosak. Hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. A jegyeket már árusítják. Az Egyetemisták hírei, A rákosszentmíhályi egyetemi és főiskolai hallgatók egyesülete szerdán választmányi ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy az évadzáró tenniszvacsorát okt. 24-én szombaton tartják, ahol sorkerül a háziverseny dijainak kiosztására. Az egyesület okt. 21- én tartja október havi kulturális ülését, amelynek Halas János, — az egyesület jegyzője — lesz az előadója. Az egyesület tenníszpályáját október 10-ig tartja nyitva. Lezuhant repülő. Friedrich János német repülőtiszt műrepülőgyakorlatokat végzett a mátyásföldi repülőtéren, Az úgynevezett dugóhúzó repülésnél túl alacsonyra emelkedett, gépét nem tudta visszatartani és rázuhant az egyik hangárra. Súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Rendőrkézre került a veszedelmes tolvaj Gavara, aki utolsó ténykedésekor kifosztotta vitéz Körmendi Imre mészáros fióküzletét. A többszörösen büntetett tolvaj elfogásával sokat nyert a község vagyonbiztonsága. Csodákat tud művelni a reménység! Aki szépet és jót vár az élettől, keress© a reménységet, hajszolja a szerencsét! Egy elszalasztott pillanatot nem pótolhatja semjmi1. Október 17-én kezdődik az uj megjavított osztálysorsjáték. Már egy sorsjeggyel szerencsés esetben 700.000 pengői nyerhető. Jutalom 400.000 P. főnyeremény 300.000 P. azonkívül 100.000, 70.000, 55.000, 50.000, 45.000, 40.000, 35.000, 25.000 pengői, 21 drb. 20.000 P. 32 drb. 10.000 P. stb. stb. Nyerési esélyek tekintetében az összes sorsjátékok élén áll. E körülményben és feltétlen megbízhatóságában kell keresni magyarázatát a népszerű (intézmény napról-napra fokozódói közkedveltségének. A sorsjegyek (ára: egész 28, fél ,(14, negyed' 7, nyolcad 3 R 50 f. , A ref. nöegylet teadékitánja-ll? P« A Ref. nőegylet első jdtékonycélu tea- délutánját vasárnap d. u. 5 órakor tartja a rei. kulturház nagytermében. Kedves műsor és szives háziasszonyok várják a hűséges társaságot. A teajegy ára a szokásos 50 fillér. A teljes bevételt a szegénygondözás céljaira fordítják. Szalay Károly,® színigazgatónk befejezte sikeres évadját Mezőkövesden és jelenleg Csongrádon játszik tár sulatával, melynek minden előadása nagy tetszést arat, és tömeges látóg'atottságnak örvend1 A legközelebbi szenzáció a Peer Gynt (előadása, a címszerepben a kiváló Szirmai György- gyel. Felelős kiadótulajdonos: Balázsovich Zoltánjáé Aőler ée Prácter-nyomda VIII., Feoske-u. 9.