Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-01-13 / 2. szám

XXXV. évfolyam.

Rákosszentmihály, 1935. január 13 vasárnap,

2 szám.

rAkos vidéké

Társadalmi, höaiqakratAsi és kökiíazrasAiíi hetilap. ríhosrientmibAlv naoymA*»^« és s*4»io^ khye^Olet BIVVIAMIS MPJft,

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103.

TELEFON : Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős sztrkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN.

Előfizetési ár : Egész evre IU pengő Fél evre 5 pengő Negyedévre 2 P 5U fill. Egyes szám ára 24 fillér. Jostatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz

A „nemzetiségi Kernes“ a

főváros Környékén.

Érdekes és tanulságos cikket közölt a Rákos Vidéke legutóbbi száma Móricz Pál tollából Lenau Miklós, a nagy költő, 48-as honvédtiszt sógoráról. A német nyelven író, de lelkében igaz magyar költő és ugyancsak német származású császári kapitány sógora, később a szegedi honvéd huszárzászlóalj lelkes magyar parancsnoka, Maygráber őrnagy is megkapó példája tannak a típusnak, amelyet Jókai lángelméje megrajzolt az »Uj földesúriban, de egyúttal annak a magyar igazságnak is, melyet Móricz Pál bizonyít, hogy ez a nemzet sohasem volt elnyomója az országba települt nemzetiségeknek, sohasem volt »tömlöctartója«, hanem szeretettel fogadta kebelébe minden állampolgárát, akik a legteljesebb szabadságot élvezték itt. Sajnos, mint a következmények mutatják, talán túlságosan is, agy, hogy szabad utat hagyott az árulásnak, a hitszegésnek, az önző célú fondorkodásnak. Rengeteg idegen elemet felszívott, magába forrasztott a magyar nemzet, de ezek mind önként és meggyőződésből váltak lélekben és nyelvben is a faj magyarokkal egyenlő értékű hazafiakká, akiket a magyar szellem, a magyar lélek, j a magyar történelmi igazság hóditott meg és tett a? nemzet kiválóan értékes elemévé. Hány ragyogó érté-1 künk, hány lángelménk lett nemzeti büszkeségünk, azok közül, akiket a magyar géniusz ilyen módon hódított meg! Csak a legnagyobb élő példára gondoljunk, Herczeg Ferencre, akit legnagyobb magyar értékeink között tisztelhetünk, s benne nem csak a zseniális költőt és irómüvészt, hanem a legmagyarabb lelket csodálhatjuk, a minek legklasszikusabb példája épen most megjelent remekműve, az »Ádám, hol vagy?« cimü legújabb regénye.

Nagymagyarországon a nemzetiségek rendkívül széles és intézményesen biztositott szabadságot élveztek és — fájdalom — ezzel alaposan vissza is éltek, még pedig a fizetett ügynökök, a ránkszabaditott izga- tók, egyéni érvényesülést kereső törtetők, szélhámos áltudósok és befurakodott kémek elkeseredett közreműködése következtében. De minket most lényegében néni ez az úgynevezett »nemzetiségi kérdés« érdekel, hanem a fővároskörnyékén tapasztalható jelenségek vonják magukra figyelmünket. Századokkal ezelőtt a törökök és egyéb pusztítások után elnéptelenedett egyes községekbe sváb és tót családokat telepitettek, akik itt otthonra leltek, hazát nyertek, jó megélhetést találtak. Ezt a népességet nem lehet nemzetiségnek tekinteni, ez nem egyenlő azzal, ahol akár őslakosság- területét hódította meg a magyarság, vagy a ahová

egy tömegben települt az idegen nemzetiség, nem egyszer külön szabadságjogok biztosításának elnyerésével. Ezek az egyes községekre terjedő kisebb telepítések hazát és javakat juttattak a bevándorlóknak azzal a céllal, hogy itt viszont beolvadjanak a nemzet egyetemébe. A beolvadás folyamata meg is kezdődött és a világháború kitöréséig szépen haladt előre. A fővároskörnyéki községek idegen származású népe jó magyarrá vált lélekben és megmagyarosodott nyelvében is, akár csak az ötven-hatvan évvel ezelőtt még német Budapest is teljesen magyarrá vált. Nem vagyok nagyon öreg ember, de az én gyermekkoromban még német volt az étlap a budapesti vendéglőkben, »Schweinskarrét« és »Halbseitlit« rendeltek az emberek és németül beszéltek a pincérekkel, a budai korcs- márosok pedig többnyire egy mukkot sem tudtak magyarul. A magyar nemzeti szellem átalakította ezt a naggyá lett várost és magyarrá tette teljesen.

A Tóth József kir. tanfelügyelő és derék tanitó serege, a Bitskey Gyulák és társainak a közigazgatás terén végzett hazafias munkája megtette a magáét a főváros környékén is és a sváb, meg tót lakosság szépen megmagyarosodott, átnevelődött. A jobbparti sváb községek arról voltak nevezetesek, hogy makacsul ga függetlenségi jelöltre szavaztak a képviselőválasztá- *son. Nem is jutott eszébe se a budaörsi svábnak, se a csömöri, cinkotai tótnak, hogy magát »nemzetiségnek« •tekintse. Nem csak a nagy elmék, a nemes tartalmú lelkek, a zsenik lettek szívben, lélekben és nyelvben magyarrá, hanem az egyszerű kis polgárok, földművelők, iparosok is, mint a mostanában elhunyt Göttler László és sok más társának példája is bizonyítja.

A világháború szörnyű vége azonban egyszerre felforditotta a helyzetet, s ma már napról-napra megdöbbenve kell tapasztalnunk, hogy a fővároskörnyéki idegen eredetű népesség mindjobban megzavarodik, »nemzetiséget« játszik és visszatér elhagyott nyelvéhez és már csaknem elfelejtett idegen gondolkozásához. A csömöri villamoson a lányok, legények tótul ver- tyegnak, bár valamennyien jól tudnak magyarul és odahaza, egymásközt tüntető módon a tót nyelvet használják és tótoknak mondják magukat. Budaörsön a hires körmeneten német egyházi dalokat énekelnek, sőt legutóbb, világ szégyenére németül játszották a passiót, ugyanazt a passió játékot, amelyet egyik napon magyarul adtak elő. Még hirdették is nagy önérzettel és külföldieket hívogattak, mint az oberammer- gauiak.

Magyarország útját a mai pusztulásba a hazugság és rágalom fegyvereivel nyitották meg. Durvább hazugság és hitványabb rágalom nem volt még a világon, mint az, amely a magyarországi nemzetiségek elnyomá-